Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1927. január-december (30. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-22 / 3. szám
26 tett, felhívja a bizottság a vármegye alispánját, hogy a most megállapított özvegyi nyugdijösszegből az 1923. julius 1 -ét megelőző 5 esztendőre IV2 %-os nyugdijjáru- lékot a legutoljára élvezett havi törzsfizetés alapulvétele mellett a számvevőség meghallgatása után, aránylagos részletekben vonjon le. Kimondja egyben azt is, hogy ameny- nyiben a minisztérium részéről kilátásba helyezett mintaszabályrendelet alapján véglegesen megalkotott nyugdijszabáiyrendelet ide vonatkozólag rendelkezni fog, akkor ezek a rendelkezések lesznek irányadók a visszamenőleg fizetendő nyugdijjárulékok tekintetében is. Erről az iratokkal a vármegye alispánját további megfelelő eljárás végett, valamint Endrőd község elöljáróságát és általa kérelmezőt értesítjük, ez utóbbit vétiv kapcsán azzal, hogy ezen határozat ellen, a kézbesítéstől számított 15 nap alatt panasznak van helye a m. kir. közigazgatási bírósághoz, amely közvetlenül a vármegye alispánjához adandó be. Kmft. Dr. Daimel alispán, elnök. Járási főszolgabírók ! Városok polgármesterei ! Községek elöljáróságai l 555/1927. ikt. — cA gyulai Pártfogó Egyesület segélyezése. — A törvényhatósági Bizottság alábbi véghatározatát azzal a felhívással adom ki, hogy ezt szabályosan tegyék közhírré azzal, hogy ellene a megjelenést követő 8 naptól számított 15 nap alatt a vármegye alispánjánál előterjeszthető, felebbezésse! lehet élni. Gyula, 1927. január 12. Dr. Daimel Sándor alispán. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1926 december hó 28-án tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 899 bgy. 25,719. ikt./1926. — A gyulai Pártfogó Egyesület segély iránti kérelme. — Békésvármegye törvényhatósági bizottsága a Békésmegyei Pártfogó Egyesület kérelmére, figyelembe véve annak a jövő nemzedék szolgálatában annak a múltban kifejtett és a jövőben kifejtendő nemzetvédelmi feladatára, az 1927. évre szóló segélyként 15 millió azaz tizenöt millió koronát, a várm. ebadó alap közegészségügyi rovatának terhére megszavaz és felhatalmazza a vármegye alispánját, hogy ezt az összeget, ezen határozat felsőbb hatósági jóváhagyása után kifizethesse. Ezen határozat mellett szavaztak: báró Apor Vilmos, Reck Géza, Bálint Imre, Jan- tsovits Emil, Kohn Dávid, Stojanovits Szilárd, Kiss László, Sebők Elek, Megyeri István, Kovács Péter,‘dr. Telegdy Lajos, Ro- bitsek Soma, Morvay Mihály, Heilinger Károly, Beleznay Antal, dr. Csete József, K. Schriffert József, Czinczár Dezső, Kovács István. Nemmel nem szavazott senki. Erről a vármegye alispánját további szabályos eljárás céljából valamint tudomásul dr. Konrád Ernő alelnököt, ezzel a határozattal értesítjük. Kmft. Kiadta: Dr. Uhrin, várm. aljegyző. Járási főszolgabirák, polgármesterek, elöljáróságok l 557/1927. ikt. SZ. — A Hadröa Nem. zeti Szövetsége Békésvármegyei csoportjának anyagi támogatása. — A törvényhatóságnak alábbi határozatát a várm. ügyv. szab. rend. 155. §-a értelmében való szabályszerű közhírré tétel végett azzal közlöm, hogy az ellen közvetlenül a várm. alispánjánál 15 nap alatt benyújtandó felebbezésnek van helye. Gyula, 1927. január 12. Dr. Daimel Sándor, alispán. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1926. december hó 28-án tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 901. bgy. ad. 21,785. ikt./1926. — A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Nemzeti Szövetsége Békésvármegyei Csoportjának kérelme anyagi támogatás iránt. — Békésvármegye törvényhatósági bizottsága a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Nemzeti Szövetsége Békésvármegyei Csoportjának anyagi támogatása iránti kérelmét teljesiti és részére az ebadó alap egészségügyi része terhére, névszerinti szavazással 5 millió koronát megszavaz. Egyben utasítja a várm, alispánját,