Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1927. január-december (30. évfolyam, 1-52. szám)

1927-01-22 / 3. szám

27 hogy ezt az összeget, a határozat jogerőre emelkedése után illetékes helyre utalja ki az előlegül adott IV2 millió korona levoná­sával, mely előleg nyújtást a törvényhatóság jóváhagyólag tudomásul veszi. Ezen határozat mellett szavaztak: báró Apor Vilmos, Reck Géza, Bálint Imre, Jan- tsovits Emil dr., Kohn Dávid, Stojanovits Szilárd, Kiss László, Sebők Elek, Megyeri István, Kovács Péter, dr. Telegdy Lajos, Robitsek Soma, Morvay Mihály, Heilinger Károly, Beleznay Antal, dr. Csete József, K. Schriffert József, Czinczár Dezső, Ko­vács István. Nemmel nem szavazott senki. Erről a kérvény kapcsán a vármegye alispánját, további megfelelő eljárás végett értesítjük. Közöljük ezt a határozatot a Hadröa Szövetség békésvármegyei (Gyula) csoport­jával is. Kmft. Kiadta: Dr. Uhriti, várm. aljegyző. Járási főszolgabírók l Városok polgármesterei! Községek elöljáróságai ! 556/1927. ikt. — Á székelykereszturi gimnázium segélyezése. — A törvényhatósági bizottság alábbi véghatározatát azzal a fel­hívással adom ki, hogy ezt szabályosan tegyék közhirré, azzal, hogy ellene a meg­jelenést követő 8 naptól számított 15 nap nap alatt a vármegye alispánjánál előter­jeszthető, felebbezéssel lehet élni. Gyula, 1927 január 12. Dr. Daimel Sándor, alispán. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságá­nak Gyulán, 1926. évi december hó 28-án tartott rendes közgyűlése jegyőkönyvébőL 900. bgy. 25945 ikt. 1926. — A szé'* kely kérész túri gimnázium segélye. Békésvármegye törvényhatósági bizott­sága, a székelykereszturi főgimnázium fenn­tartási költségeire Szász Domokos m. kir. postafelügyelő kezeihez egymilló korona segélyt a várm. ebadóalap közegészségügyi rovata alatt felvett összeg terhére megszavaz. A határozat mellett szavaztak: báró Apor Vilmos, Reck Géza, Bálint Imre, Jantso- vits Emil, Kohn Dávid, Stojanoviits Szilárd, Kiss László, Sebők Elek, Megyeri István, Kovács Péter, dr. Telegdy Lajos, Robitsek Soma, Morvay Mihály, Heilinger Károly, Beleznay Antal, dr. Csete József, K. Schrif­fert József, Czinczár Dezső, Kovács István. Nemmel nem szavazott senki. A megszavazott összeg csakis a fel­sőbb hatóság jóváhagyása után lesz kifi­zethető. Erről a vármegye alispánját és Szász Domokos m. kir. postafelügyelőt Gyulán, értesítjük. Kmft. Kiadta: Dr. Uhrin, várm. aljegyző. +*s*,**+*s ********* *************************************************** v«v9*vv»vvi*v«f **% w******** ****** ************************ ************ II. További intézkedést igénylő rendeletek. Főszolgabirák, Polgármesterek! 733/1927. ikt. — Napszámbérek meg* állapítása. — A földm. min. ur 109224/926. VI. 1. sz. körrendeletére utalással felhívom címeteket, hogy járásuk területén a folyó gazdasági napszámbéreket állandóan kisér­jék figyelemmel s amennyiben azt tapasz­talnák, hogy valahol a törvény szelleméből kifolyólag a 2. §-nak alkalmazása, a fize­tendő legkisebb napszámbérek megállapítása indokolt volna, azt hozzám haladéktalanul jelentsék. Gyula, 1927. január 13. Dr. Daimel s. k. alispán. III. általános jellegű, de további intézMésí nem igénylő rendeletéit. Községek elöljáróságai! 216/1927. ikt. — Községek külföldi kölcsönt nem kapnak. — Ezt a rendeletet tudomásvétel végett, a községek elöljáró­ságaival közlöm. Gyula, 1927. január 11. Dr. Daimel Sándor, alispán. M. kir. pénzügyminiszter 125.134/926. VII. b. Békésvármegye alispánjának Gyula. A községek külföldi kölcsöne kérdésében az 1926. évi szeptember hó 13-án 19793/

Next

/
Thumbnails
Contents