Békés Megyei Hírlap, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-12 / 263. szám
11 2007. NOVEMBER 12., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT Fortuna a gyulaiak mellett állt labdarúgás Keserves csatában nyertek aáÉjrdővárosiak hazai környezetben GYULAI TERMÁL FC-ALGYŐ 1-0 (1-0) NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Gyula, 150 néző. V.: ifj. Somogyi. Gyula: Steigervvald - Varga A., Pribojszki, Süli, Sztanojev — Laurinyecz, Ferenczi, Valentényi, Dobi - Cz.ira, Sztraczinszki (Zöld, Kondoros). Játékosedző: Dobi Róbert. Algyő: Tombácz - Sipos, Tóth, Darótzi, Pálinkó - Kothencz, Vass J., Retek, Varga N. - Végh, Gyimesi (Szélpól). Fdző: Tóth Ákos. 19. perc: egy jobb oldali beadás során a vendég védőkről Czira elé került a labda, aki középről, 11 méterről biztosan lőtt az algyői kapuba, 1-0. A vendégcsapat láthatóan saját védelmének megerősítésére fordította a legnagyobb figyelmet a mérkőzés kezdetén. A gyulaiak támadtak ugyan, de nem a legnagyobb sebességgel. Ennek ellenére a 12. percben már gólt értek el, de a játékvezető ezt érvénytelenítette. A 19. percben szerezte meg a vezetést a hazai csapat, de ezt követően sem változott a játék. A vendégek nem adták fel védekező taktikájukat, és a Gyula sem kapcsolt nagyobb sebességre. A második félidőben meglepetésre az algyőiek kezdtek élénkebben, és azt lehet mondani, hogy a második félidő szinte a vendégek enyhe fölényében telt el. A mérkőzés utolsó negyedórájában még Steigerwald Az első félidőben még elfogadhatóan játszottak a világos mezes gyulaiak, a fordulás után csak a szerencse mentette meg a három pontot. kapus bravúrjaira is szükség volt, hogy megőrizze a hazai kaput a góltól. A háromperces hosszabbítás utolsó percében azonban Dobi biztosíthatta volna be a hazaiak győzelmét, és messziről egyedül vezethette a vendégek kapujára a labdát, de Tombácz ismét remekül hárított. A küzdelmes mérkőzésen a játékvezető nyolc sárga lapot is kiosztott és talán néha a kelleténél többet is használta a sípját. Jó: Steigerwald, Pribojszki, Süli, Valentényi, Ferenczi, ill. Vass J., Sipos. Dobi Róbert: — Egy stabil Algyő ellen nagyon meg kellett szenvednünk a győzelemért. Fortuna asszony ma fogta a kezünket. Tóth Ákos: — Az első félidőt átaludtuk, a másodikban kihagytuk a helyzeteinket. ■ Jenei Kálmán Az Alföld csoport további eredményei: Kiskunfélegyhá- za-Monor 3-1, Csongrád- Vasas II. 0-3, Szigetszentmik- lós-Baja 0-2, Tisza Volán- Szolnok 3-1, Bp. Honvéd II- Hódmezővásárhely 5—1, Örkény—Dabas 3—2. ■ Magabiztosan nyertek a lila-fehérek labdarúgás Szakadó hóesésben játszottak a csabaiak a fővárosban REAC II.—BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 1-5 (0-2) NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Budapest, 50 néző. V.: Fülöp Z. REAC II.: Botlik - Gasparik, Kovács B., Nemes (Hajdú), Imre - Slezák, Schlaffer (Kalocsai), Nagy D., Kovács I. - Újvári, Gubuznai (Bogdán). Edző: Hornyák Béla. Békéscsaba: Harman — Szenti, Rubus, Brlázs, Horváth T. — Sajben (Okos), Ladányi, Závoda (Fabulya), Ursz - Pozsár, Pankotai (Cseke). Edző: Szarvas János, Kiss János. 37. perc: Pozsár Urszhoz játszott, aki egyből Pankotait hozta kihagyhatatlan helyzetbe, és (§§) BUDAPEST BANK A G6 Money Bank tagja a csatár élt a lehetőséggel közvetlen közelről a bal alsó sarokba pofozta a labdát, 0-1. 41. perc: Horváth Tamás Pozsár elé tálalt, aki a kivetődő kapus alatt helyezett a hálóba, 0—2. 53. perc: Horváth Tamás beadását Pozsár visszapasszolta Okos elé, aki a hosszú jobb sarokba vágta a labdát, 0-3. 62. perc: Szenti beadását Pozsár átvette a 16-os vonalán és középről az elvetődő kapus mellett helyezett a hálóba, 0-4. 71. perc: szépített a hazai csapat, Újvári egy lecsorgó labdára lecsapott és közvetlen közelről a bal sarokba helyezett, 1—4. 88. perc: Pozsár kitört és a 16- oson belülről lövésre szánta el magát, a labda kipattant Horváth Tamás elé akinek lövése után a kapus lábai között a hálóban kötött ki a játékszer, 1—5. Szakadó hóesésben, irreális talajú pályán végig a lila-fehérek uralták a játékot és a hazai csapatra nézve hízelgő eredmény született, mivel a lehetőségekből csak ötöt értékesítettek a vendégek. Pozsár büntetőt is hibázott a 85. percben. Jó: Nagy, Újvári, Nemes, ill. Rubus, Szenti, Závoda, Horváth T. Hornyák Béla: — A jobb játékerőt képviselő Békéscsaba ellen a játékvezetőnél még a hazai pálya sem jelentett előnyt. Elismerésem a lila-fehéreknek. Szarvas János: - Közepes játékkal is magabiztoson győztünk. ■ Oláh Imre További eredmények: Baktaló- rántháza-BKV Előre 1-0, Cegléd-FTC 0-1, Jászberény- Kazincbarcika 1—1, Tököl— Vecsés 1—1, Tuzsér—Vác 1—1, Kecskemét—Szolnoki MÁV 1— 0, Bőcs-Makó 0-0. ■ Az NB II állása: 1.Kecskéméi 9 3 2 29-11 30 2.Szolnok 9 2 3 23-11 29 3.FTC 7 5 2 27-17 26 4.Vác 7 3 4 22-18 24 5.K.-barcika 6 4 4 21-16 22 ó.B.-lórántháza 6 4 4 18-17 22 ^Jászberény 6 4 4 12-11 22 Ö.Vecsés 5 7 2 21-19 22 9.Makó 5 6 3 22-15 21 lO.Bőcs 4 6 4 23-16 18 11.BKV Előre 5 1 8 18-19 16 12.0rosháza 4 4 6 22-26 16 13.Cegléd 4 1 9 12-30 13 14.Tuzsér 3 3 8 11-23 12 15.Tököl 2 3 9 9-28 9 16.M.-kövesd 1 2 11 Az Alföld-csoport állása: 11-23 5 l.Baja 121 39-18 36 2.Békéscsaba 9 3 1 41-16 30 3.Tisza Volán 8 1 4 40-23 25 4.Gyula 7 4 2 23-17 25 5.Bp. Honvéd II. 7 2 4 38-18 23 ó.Monor 7 2 4 23-17 23 7.Vasas II. 6 2 5 16-14 20 8.Kk.-félegyháza6 2 5 21-29 20 9.Hmv.-hely 5 1 7 22-28 16 lO.Sz.-szentmikl. 4 2 7 19-24 14 ll.Dabas 4 1 8 21-24 13 12. Algyő 4 1 8 13-26 13 13.Szolnok 4 9 14-28 12 14.Csongrád 3 2 8 17-19 11 15.REAC II. 3 2 8 15-45 11 ló.Örkény 2 1 10 16-32 7 Értékes három pontot szereztek a 19 éves csabai labdarúgók BÉKÉSCSABA UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ FC-VASAS 2-1 (1-1) NB I-es ifjúsági labdarúgó-bajnokság, 19 évesek, Békéscsaba, 350 néző. V.: Rózsa. Békéscsaba: Csermák - Borbély, Vincze, Dócza, Bagyinszki (Lázok) - Kovács T. Bálint (Szabó D.), Zelenyánszki, Nagy G. - Makra (Knyihár), Balogh G. (Otigba). Edző: Fodor Sándor. Vasas: Szabó M. — Molnár, Tóth (Bátki), Kelemen, Micskó, - Görgényi (Sáth), Dévényi, Balogh P. (Zavai), Katona - Beliczky, Murányi. Edző: Komjáti András. G.: Dócza, Zelenyánszki. ill. Murányi. Jó: Zelenyánszki, Kovács T. Dócza, Nagy G. ill. Murányi, Szabó M., Balogh P. ■ A 19 évesek remekül küzdöttek. A hazaiak rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, amely az ötödik percben góllá érett. A továbbiakban is a csabaiak irányították a mérkőzést, több gólnak látszó helyzetben a vendég hálóőr akadályozta meg a lilák nagyobb arányú vezetését. A 30. perc egy váratlan Vasas gólt hozott, egy rosszul elvégzett kapuskirúgás után. A második félidőben mindkét csapat a győzelemre törekedett, élvezetes, helyenként magas színvonalú mérkőzésen egy remek Balogh—Zelenyánszki összjáték után a hazaiak megérdemelten szerezték meg a 2— 1-es győzelmet. BÉKÉSCSABA UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ FC-VASAS 1-5 (1-2) NB I-es ifjúsági labdarúgó-bajnokság, 17 évesek, Békéscsaba, 150 néző. V.: Nagy F. Békéscsaba: Bozsó — Gurbán, Mészáros, Dohányos, Mátó — Ponyókai, Sárkány (Kmecz), Bagó (Wéber), Gazsó (Koszt) — Só- dar, Potocska. Edző: Szenti Zoltán. Vasas: Csikányi - Pál, Horváth, Majedics, Sas - Bogdán, Máyer, Puskás, Bótai - Balogh K., Csoók (Gurmány). Edző: Gabala Ferenc. G.: Gazsó, ill. Balogh K. 2, Csoók, Bótai, Pál. Jó: Mészáros, ill. Balogh, Csoók, Pál. A jobb képességű játékosokból álló Vasas jobban alkalmazkodott a nagy szélhez. A csabaiak 2:1-ig hajtottak az egyenlítésért, de Wéber kiállítása megpecsételte a hazaiak sorsát. ■ Hosszú idő után nyert újra az OFC labdarúgás Kihasználták a hazai csapat hibáit a vendégek MEZŐKÖVESD-OROSHÁZA FC 1-2 (0-0) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Mezőkövesd, 400 néző. V.: Sápi (Varga, Szabó). Mezőkövesd: Szalánczi - Pázsit, Toplenszki, Vágó, Sándor - Ragó, Nyeste, Csatlós, Sivák — Bogdán, Olasz (Somogyi a 68.). Vezetőedző: Vojtekovszki Csaba. Orosháza: Halász - Kerekes, Pardi (Sipka a 84.), Futaki, Szabó N. - Szeve- rényi, Mike, Kerepeczki (Lovas a 61.), Petneházi — Búza (Bakos a 86.), Koncz. Vezetőedző: Belvon Attila. Sárga lap: Nyeste, ill. Mike, Koncz. 53. perc: Búza futott el a bal oldalon, egy csel után kapura lőtt, Szalánczi kiütötte a labdát az érkező Kerepeczki elé, aki közelről nem hibázott, 0—1. 69. perc: Lovas az alapvonal közeléből középre játszott és Búza hat méterről lőtt a mezőkövesdiek kapujába, 0-2. 79. perc: Ragó cselezgetett a bal szélen, majd beadása után Bogdán közelről a vendégek kapujába helyezte a labdát, 1-2. A mély talajú pályán, közepes iramban, enyhe hazai fölénnyel kezdődött a mérkőzés. Az első játékrészben jobbára mezőnyjáték folyt a pályán. A második félidőt nagy iramban kezdte az Orosháza, aminek hamar meg lett az eredménye. Ez kissé megnyugtatta a viharsarkiakat, akik továbbra is me- zőnyfölényben játszottak, sorra vezették szebbnél szebb támadásaikat. A 69. percben esett újabb orosházi gól után már- már úgy látszott, hogy eldőlt a mérkőzés, ám a hazaiak nem adták fel. A mezőkövesdiek kétgólos hátrányuk után mindent egy lapra feltéve támadásba lendültek, sikerült is a szépítő gólt megszerezniük. A rendkívül akarással, fegyelmezetten és lelkesen játszó vendégek végül is megérdemelten szerezték meg a nagyon fontos három bajnoki pontot és ezzel hosszú idő után győztek az NB II-ben. Jó: Ragó, Bogdán, ill. Halász, Futaki, Kerekes, Koncz, Búza. Kerepeczki Csaba szerezte az orosháziak első gólját Mezőkövesden. r Vojtekovszki Csaba: Az ellenfél hibáinkat kihasználta, mi pedig az adódó lehetőségeinkből csak egyet értékesítettünk. Belvon Attila: — Egyszer minden rossz sorozatnak vége szakad, és nekünk már nagyon kellett ez a győzelem. ■ Guti Ferenc LABDARUGÓ NB I A labdarúgó NB I 14. fordulójának eredményei: DVTK-Újpest 1-4, Bp. Honvéd-Nyíregyháza 0- 0, Vasas-Győr 1—1, Kaposvár—Tatabánya 4—2, ZTE— Sopron 4—0, Siófok—Fehérvár 1- 0, DVSC—Paks 1-1. Az MTK-REAC mérkőzést ma 18 órakor játsszák. Az állás: 1.Honvéd 9 3 2 28-14 30 2.MTK 8 4 1 30-12 28 3.Debrecen 8 4 2 31-15 28 4.Űjpest 8 4 2 31-16 28 5.Kaposvár 7 4 3 21-19 25 6.ZTE 7 3 4 30-20 24 7.Győr 5 7 2 23-18 22 8.Nyíregyháza 5 4 5 10-13 19 9.Fehérvár 5 2 7 22-21 17 lO.Siófok 3 5 6 15-18 14 ll.Vasas 3 5 6 15-23 14 12.REAC 4 1 8 12-21 13 13.Paks 3 4 7 22-30 13 14.DVTK 2 7 5 15-23 13 15.Sopron 2 5 7 9-23 11 ló.Tatabánya 2 12 15-43 2