Békés Megyei Hírlap, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-12 / 263. szám
SPORT a $ mim i » * ■■■■■■■ BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. NOVEMBER 12., HÉTFŐ Eremeső az Eb-ről kick-box Ellenállhatatlanok voltak a megyeiek A békéscsabai Hanicz Nelly, (balra) kétszeres Európa-bajnok lett a portugáliai kontinensviadalon. Portugáliában szombaton került sor a junior és kadét kick box Európa-baj- nokság első napi döntőjére (vasárnap is döntőztek). A Békés megyeiek közül először Schaffer Gergőt szólították a küzdőtérre a junior nehézsúlyú light-contact döntőben. A szlovák Tomas Mozny stílusa nem feküdt Schäffernek, végig futott az eredmény után, így ezüstéremmel kellett beérnie. Hasonló helyzetbe került a kadét II. korcsoport női 65 kg döntőjében Vizsnyiczai Viviána. A jóval tapasztaltabb szlpvén Neva Ocepek ellen nem sok sikerrel vette fel a harcot. A kadét II. korosztály 50 kg- os döntőjében viszont Hanicz Nelly a világbajnoki cím védője- ként érkezett, ellenfele az olasz Roberta Cavallaro viszont már legyőzte egyszer Haniczot. A magyar is nyert már, tehát igazi rangadónak bizonyult a mérkőzés. A csabai lány vezetett, majd fej fej mellett haladtak, s a levegőben lógott az egyenlítés. A mindent egy lapra feltevő olasz lány rohamot indított, s ez lett a veszte, belelépett egy mértani pontosságú fordított köríves rúgásba, s ez Hanicz Nelly 14:11 arányú győzelmét és az Európa- bajnoki címet jelentette.- Kemény, izgalmas mérkőzés volt. Tartottam az olasz lánytól, hiszen győzött már ellenem. Szerencsére én nyertem. Újabb érmek Lapzártakor érkezett sms-ben Gregor László edzőtől: Andó Bettina, Vizsnyiczai Viktória és Pribojszki Kata ezüstérmes, Hanicz Nelly, Kádas Adrienn és Sélley Anna aranyérmes lett az utolsó napi döntőn. Nem sokkal ezután egy magyar házi döntő következett. A békéscsabai Andó Bettina és az esztergomi Miskolczi Anett vívott harcot az Európa-bajnoki címért. A junior országos bajnokságon már találkoztak egymás ellen, s akkor némi meglepetésre az idén első éves junior újonc csabai lány nyert. Az élet megismételte önmagát! Mind a két lány óvatosan küzdött, látszott, hogy ismerik egymást, keveset kockáztattak. Aztán Andó Bettina vette át az irányítást, és elkezdte gyűjtögetni a pontokat, főképpen a tükörállásból testre bevitt elsőkezes kézhátütések hoztak sok pontot. Végig Andó Bettina vezetett, s a végén ötpontos előnnyel nyert, s lett Európa-bajnok. — Az első menet az enyém volt, a másodikban Anett feljött, a harmadik menetben viszont úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. ■ Ifjú Balog Imre nyert Gyulán sakk Véget ért az idei nagyszabású Erkel-emlékverseny Gyulán szombaton befejeződött a 27. Erkel Ferenc nemzetközi sakkemlékverseny. Az A csoportban a nyolcadik fordulóban a listavezető ifj. Balog Imre kikapott a címvédő Galyas Miklóstól. Az orosházi ifj. Samu Gábor sötéttel bravúros győzelmet aratott Mózes Ervin nemzetközi mester ellen. A zárófordulóban ifj. Balog Imre legyőzte a debreceni Deák Sándort és ezzel megnyerte a viadalt. Folytatta remek szereplését ifj. Samu Gábor is, aki ezúttal Turzó nemzetközi mester ellen nyert és ezzel a második helyen végzett. Érdekesebb eredmények. Nyolcadik forduló. A csoport: Galyas (Decs)— ifj. Balog 1. (Makó) 1:0, Turzó (Miskolc)—Széli (Statisztika) 0:1, Mózes (Miskolc)—ifj. Samu (Orosháza) 0:1. Döntetlenek: Chereches (Gyula)—Kajári (Gyula), Váradi L. (Gyula)—Bállá (Gyula). B csoport: Czápos (Gyula)-Lőrinczy (Püspökladány) 0:1, Balog í. (Mezőberény)-Ágoston (Kiskunhalas) 1:0, Drenyovszki (Mezőberény)-dr. Andor (Békés) 0:1. Döntetlenek: Solymosi (Gyula)-Hajdú (Szentes), Erdélyi (Dunaharaszti)—Gombos (Gyula). Kilencedik forduló. A csoport: Ifj. Balog-Deák (Teva Debrecen) 1:0, Ifj. Samu-Turzó 1:0, Gosztolya (Békés)-Balla (Gyula) 0:1. Döntetlenek: Széli— Galyas, Mónus (Orosháza)- Todosiuc (román). B csoport: Lőrinczy-Balog I. 1:0, Leidl (Szigetszentmárton)- Gombos 1:0, Czápos-Solymosi 0:1. Döntetlenek: Herzberger (Szarvas)—Szabó Cs. (Békés), dr. Andor-Szeles (Zenta). Végeredmény. A csoport: 1. ifj. Balog Imre (Makó) 7 pont, 2. ifj. Samu (Orosháza) 7, 3. Galyas (Decs) 6,5, 4. Széli (Statisztika) 6,5, 5-10. Mózes (Miskolc), Deák (Teva Debrecen), Bállá (Gyula), Fodré (Mátra SE), Chereches (Gyula), Lengyel L. (Salgótarján) ó-ó. B csoport: 1. Leidl (Sziget- szentmárton) 7,5 pont, 2. Lőrin- czy (Püspökladány) 7,5, 3. Hajdú (Szentes) 7, 4. Solymosi (Gyula) 6,5. ■ A békési, de a makói színekben versenyző Ifj. Balog Imre nyert. OTP személyi kölcsön szabad felhasználásra, ingatlanfedezet nélkül! THM: 17,57%* Az OTP személyi kölcsön karácsonyi ajánlatával az első három hónapban nem kell a tőkét törlesztenie, ezért tavaszig elég, ha csak a csökkentett törlesztő részleteket fizeti! Ha siet, a fiókokban további kellemes meglepetések várják! Akció 2007. november 5. és december 31. között.** * 84 hónapos futamidő és akciós svájci frank alapú személyi kölcsön konstrukció esetén THM és az e!ső három havi törlesztő részlet. Az akciós ügyleti kamat a kölcsön elsó 6 havi törlesztő részletére vonatkozik, mértéke ezt követően az akkor hatályos, Hirdetményben közzétett standard konstrukcióknak megfelelően módosul. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt. A feltételek változása esetén mértéke módosulhat, értéke nem tükrözi a hitel árfolyam- és kamatkockézatát. A THM és a törlesztő részletek számítása a forintfizetések alapján történt, a 2007. szeptember 3-án érvényes OTP svájci frank devizaeladási és -vételi árfolyamok figyelembevételével. ** A kérelem rögzítésének időpontja. Az adatok tájékoztató jellegűek. A hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A Bank a hitelbírálat, illetve, az akció visszavonásának és módosításának jogát fenntartja. Az akció más személyi kölcsön kedvezménnyel nem vonható össze. Részletes feltételek az OTP Bank fiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) hozzáférhető Hirdetményben és az Üzletszabályzatban. www.otpbank.hu 06 1/20/30/70 3666 666 06 40 366 666 mi i; otpbank Megbízunk egymásban