Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-31 / 254. szám
2007. OKTÓBER 31., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP MEGKÉRDEZTÜK Járnak-e múzeumba? ADAMIK ÉVA, 17 ÉVES, ÚJKÍGYÓSI DIÁK:- A jeles tárlatokat sosem hagyom ki. Még általános iskolás koromban szerettem meg ezt az időtöltést. Legutóbb a Munkácsy Mihály festményeiből rendezett békéscsabai kiállítást láttam, nagyon tetszett. Az újságban olvastam róla, meg az interneten, és a barátaimmal úgy gondoltuk, látnunk kell. Azt tervezem, legközelebb a Tita- nic-kiállítást nézem meg. KARDOS PÉTER, 48 ÉVES, SZA- BADKÍGYÓSI GÉPKOCSIVEZETŐ:- Nyáron a Balaton északi partját jártuk be, ahol az idegenforgalmi nevezetességeket is megnéztük. Év közben, munka mellett azonban nincs időm múzeumba járni. Programszervezéssel foglalkozó lányomtól tudom, hogy a kiállításokra a gyermekeket is nehéz becsalogatni. Pedig a kultúrának minél fiatalabb korban kellene megnyerni az embereket. Az értékesre még áldozunk közönség Színvonalas kiállításokkal tudnak megélni a múzeumok Januártól megszűnik az állami múzeumok állandó kiállításainak ingyenessége. Ez is mutatja, az intézményeknek minden fillér számít. A belépőből származó bevétel és a szolgáltatások emelése napirenden van a kiállítóhelyeken. Csath Róza Eleken a középkorúakat is próbálják lefoglalni Minden korosztály számára igyekszik programot, elfoglaltságot találni az eleki Reibel Mihály Városi Művelődési Központ. Árgyelán Erzsébet, az intézmény munkatársa arról tájékoztatott, hogy a gyermekek, az ifjúság és a nyugdíjasok köréből is sokan vesznek részt a náluk megtartott foglalkozásokon. — Kihívásnak számít a közép- korosztály mozgósítása, mégis úgy ítélem meg, számukra is tudunk teret biztosítani. Alkotókörben, tánc- és zeneklubban tevékenykedhetnek - fogalmazott Árgyelán Erzsébet. ■ Cs. Á. Csabán elkészült a terv a fürjesi átkötő építésére Elkészültek a békéscsabai, az Apácai útról nyíló, Fürjesre vezető útszakasz kiszélesítéséről szóló tervek — jelentette be minap Vantara Gyula polgármester. A jaminaiak régóta kérik már, hogy tegyék használhatóvá az összekötő utat, így ugyanis a Dél-Békésből érkező kamionoknak, teherautóknak nem kell átrobogniuk Erzsé- bethelyen és a hídon. Az útszélesítés ötletét korábban Tóth Károly szocialista képviselő vetette fel, aki azt is megígérte, közbenjár a Honvédelmi Minisztériumnál a megvalósítás érdekében. ■ F. G. K. NAGY TÜNDE, 29 ÉVES, BÉKÉSCSABAI ELADÓ:- Mostanában nem. Gyerekkoromból őrzök múzeumi élményt, de felnőttként a színház felé fordult az érdeklődésem. Egy-egy színdarab kedvéért utazok is. A múzeumi programok közül a fővárosiak ragadják meg a figyelmemet. Ha a békéscsabai múzeumra több pénzt kőkénének, bizonyára színvonalasabb lenne. ■ Cs. R. A békéscsabai Munkácsy Mi- W hály Múzeum az elmúlt egy 8 évben kívül-belül megújult. A K több száz millió forintos beruhá- jp zás eredményeként az év végi nyitáskor új kiállításokkal, interaktív megjelenéssel várják a közönséget. A szolgáltató szerepet internetkávézóval, gyermekfog- I lalkoztató termekkel bővítik, a 3 nagyterem pedig konferenciák- ■ nak is helyt ad majd. Ando SJ György, a múzeum igazgatóhe- K lyettese szerint az előbb soroltak és felkészült munkatársaik a biztosíték arra, hogy a múzeum kultúrcentrummá alakul, s í£ jövőre az eddigi 25-27 ezres létszámnál több látogatót vonz. A szarvasi Tessedik Sámuel ■ Múzeumra évi tízezren, a Szá- M razmalomra 4-5 ezren kíváncsiak. Belépőkből és kiadvá- 3 nyokból évente egymillió forint A gyűlik össze. Ez a 18 millió forintos költségvetéshez képest csekélynek tűnik, mégis megvan a helye a pénznek, sőt d fenntartó önkormányzat el is várja, hogy az intézmény minél több bevételt tervezzen. A mű zeumot a felnőttek 300 forintért látogathatják, a malmot 400-ért. Roszik Zoltán múzeumigazgaA tavalyi békéscsabai Munkácsy-kiállítás megnyitója látványos volt, Tóth Péter zongoraművész is játszott. Mértéket tartanak a belépőjegyárak emelésénél A Munkácsy múzeum látogatói tavaly 300 forintot fizettek. .4 statisztika azonban megmutatta, hogy a színvonalas túriatokért hajlandó többet is áldozni a közönség. 2006-ban a Munkácsy-kiállítást például drágább belépővel 51 ezren látták. A megújult múzeumban a belépők árát is emelik, ám a számításokkor figyelembe veszik a megyében élők lehetőségeit is. tótól megtudtuk, jövőre az alapbelépők árát 100 forinttal emelik és minimális terembérleti díjat is kérnek majd a kiállítóktól. A kedvezményezettek körét nem szűkítik, például a szarvasi és a környékbeli iskolák diákcsoportjait tanév közben ezután is ingyen fogadják. Kétmilliárd forintra pályáznak kórház Felkarolnák a kritikus helyzetű patológiát Ma már szinte teljesen alkalmatlan épületben működik a dél-alföldi régió legnagyobb forgalmú patológiai osztálya Gyulán. A megyei fenntartású Pándy Kálmán kórház főigazgató főorvosa sem látja rózsásnak a helyzetet. Dr. Kovács József lapunknak úgy vélekedett, szinte nyomorúságos körülmények között folyik a munka kis területen, így ma már a működést sem könnyű biztosítani. Megfelelő patológia nélkül kórházat sem lehet fenntartani, így várhatóan pályázati segítséggel kell orvosolniuk az intézmény problémáját. Mint megtudtuk, a sikeres pályázat esetén előreláthatólag Dr. Kovács József: „Nyomorúságos körülmények között folyik a munka." 2009 végére megvalósuló elképzelések nemcsak egy korszerű, kétszintes épület megépítését célozzák, hanem egyúttal modern eszközök beszerzését is. Az összesen 1 milliárd 780 millió forintos beruházás nem mellesleg lehetővé teszi a közegészségügyi, valamint járványügyi feltételeknek az eddigi negyven helyetti százszázalékos megfelelést. A projekt a megbízható kórházi háttér kialakításával illeszkedik a megye termálvízkincsére alapozott egészség- és gyógy- turizmus fejlesztési elképzelései közé. ■ Cs. Á. Elelmiszercsomag a medgyesbodzási rászorulóknak A Gyermekétkeztetési Alapítvány s a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogatásával idén harmadszor kaptak élelmiszercsomagot a medgyesbodzási rászorulók. Az adományból kétszázan részesültek: nyolcvan munkanélküli, negyven rászoruló gyermek, ötven létminimum közelében élő család, harminc kisnyugdíjas. Az önkormányzat munkatársai összesen harmincegy mázsa élelmiszert osztottak ki. A legkisebb csomag súlya is meghaladta a tíz kilogrammot. Az adomány többek között kakaót, többféle cukrot, tészta- és gabonaféléket is tartalmazott. ■ K. E. A volt Csillagot divatos épületté alakítja gazdája A szebb napokat is látott orosházi belvárosi, egykoron Csillag névre hallgató áruház földszintjén élelmiszer-, az emeletén kínai termékek, a másodikon pedig bútorbolt kapott helyet. A Szabadság téri ingatlan jelenleg magántulajdonban van. Mint megtudtuk, a tulajdonosnak az országban tizenegy hasonló adottságú ingatlana van. Ezek közül hármat felújít. Az orosházi látványtervekkel megvan, a városkép meghatározó részévé váló épület készülhet el a szakemberek meglátása szerint. A belváros képének az átalakítása szempontjából ennek a beruházásnak a megvalósítása egyben önkormányzati érdek is. A tulajdonos a közterület igénybevételét tervezi. Elképzelései szerint az épület homlokzati síkjából jelenleg is kinyúló emeleti rész alatti területet árkádos kialakí tással beépítené. A szükségei 191 négyzetméter értékesítésé ről határozatot hozott a képvi selő-testület legutóbbi ülésén Egyúttal arról is döntés szüle tett, a tulajdonosot kötelezi! többletparkoló-kapacitás bizto sítására. ■ Cs. I ■ Az orosházi Csillaghoz parkolókat is kialakítanak. Medgyesbodzás. internet. Medgyesbodzáson a polgármesteri hivatalban, az iskolában és a könyvtárban működik internet. Utóbbit a lakosság díjmentesen használhatja. A helyiek a Med- gyesegyháza—Medgyesbodzás— Újkígyós által megnyert pályázat megvalósítása után csatlakozhatnak a világhálóra. Medgyesegyháza, kinevezés. A Medgyesegyházi Gondozási Központ vezetőjévé öt esztendőre Hrubák Máriát nevezte ki a képviselő-testület. Az év közalkalmazottja címmel kitüntetett vezető korábban megbízottként látta el a feladatot. Mezőberény. emlékeztek. Klebelsberg Kunó Népiskola építési programjára emlékeztek a napokban a mezőberényi ókerti iskolánál. Ezután a Petőfi úti iskola könyvtárában kötetlen beszélgetést rendeztek. Puszíaottlaka. templomkert. A Purdi Mihály Egyesület a napokban fenyőfákat, valamint tu- jákat ültetett a helyi ortodox templom kertjébe és a mögötte lévő temetőbe. A civil szervezet saját költségvetéséből vásárolta a növényeket. Sarkad. VÍZ. A Békés Megyei Vízművek Zrt. tavaly Sarkadon összesen 410 ezer 132 köbméter vizet értékesített. Tavalyelőtt 411 ezer 564 köbméter víz fogyott Sarkadon. Sarkadkeresztú r. felújítás. A hívek adakozásának is köszönhetően felújították a satkad- keresztúri román ortodox kápolnát, melyet a Magyarországi Román Ortodox Egyház vezetője szentelt fel a napokban. Szeghalom. BURSA. Az önkormányzat idén is csatlakozott a Bursa Hungarica elnevezésű ön- kormányzati ösztöndíj-pályázati rendszerhez. A testület az egy háztartáson belül az egy főre jutó nettó átlagjövedelem összegét 29 ezer forintban, a megítélhető támogatás nagyságát havi ötezer forintban állapította meg. Újkígyós, VÍZ. Kérelemmel fordultak a Gyulai út nyugati végén lakók az újkígyósi képviselő-testülethez a vezetékes ivóvíz kiépítése ügyében. A döntéshozók támogatásukról biztosították az érintetteket, akik így várhatóan csak az összberuházás költségeinek a 40 százalékát viselik.