Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-31 / 254. szám
ORVOSTUDOMÁNY BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP- 2007. OKTOBER 31., SZERDA A sebészeti tömb első emeletén két kórteremben öt ággyal Október 17-én a Réthy Pál kórházban az új, egynapos sebészeti osztályon elvégezték az első beavatkozásokat — újságolta dr. Boros Zoltán orvos igazgató. Az első két operáció szemészeti betegeket érintett, ez az a terület ugyanis, mely a fekvőbeteg-osztály kényszerű megszüntetése miatt a leginkább hátrányos helyzetbe került. Az egynapos sebészet helyileg a sebészeti épülettömb első emeletén működik egyelőre két kórteremmel, öt ággyal. Ez elegendőnek mutatkozik, hiszen a gyors beavatkozásoknak köszönhetően ■ Egy kisebb beruházást igénylő eszközbeszerzés tovább bővíthetné a lehetőségeket. a betegek alig néhány órát töltenek a kórházban. Az egynapos sebészetre csak olyan páciensek utalhatók, akik számos feltételnek megfelelnek, így például környezetük, családjuk is vállalja a közreműködést, s adott időn belül elérhetik a kórházat, a szakorvost az esetleges panaszok, ületve az ellenőrző vizsgálatok miatt.- A békéscsabai kórház egynapos sebészetének műszerellátottsága biztosított. Az orvosok a békéscsabai, a szemészet esetében pedig részben a gyulai kórház alkalmazottai, a szakszemélyzetet pedig ugyancsak a Réthy Pál kórház nővérei, ápolói adják. Az osztályt egy háromtagú orvoscsoport irányítja, egy esetmenedzser (aki diplomás ápoló) pedig a koordinálásért felelős. # Az oldal a Békéscsabai Réthy Pál Kórház- Rendelőintézet támogatásával készült. INTERNET: www.rethy.hu E-MAIL: titkar@korhaz.rethy.hu Ismét szemészeti műtétek s-gP egynapos Otthonukban gyógyulhatnak a frissen operált betegek várólistája Dr. Szilágyi Mária adjunktus: — A szemészeti műtéteket is alapos orvosi vizsgálat előzi meg, felvételünkön az adjunktusnő egy beteggel. A kórházreform kapcsán a békéscsabai Réthy Pál kórházban megszűnt a szemészeti fekvőbetegosztály, így azok, akik operációra szorultak, kénytelenek voltak más intézményhez fordulni. A kórház szemészorvosa, dr. Szilágyi Mária adjunktus maga is az operációt végző szakemberek közé tartozik, őt kérdeztük az örömteli hír hátteréről:- A kórház 30 km-es vonzás- körzetében élők számára ismét lehetőség nyílik arra, hogy szemészeti műtéteiket helyben végeztessék el. Október 17-étől — az egynapos sebészet keretein belül - folyamatosan végezzük az ilyen jellegű operációkat a szemészeti műtétek osztályos hátterét biztosító gyulai Pándy Kálmán kórház szemészeti osztálya szakorvosainak közreműködésével. Az operációk dr. Pelle Zsuzsanna megyei szak- felügyelő szemész főorvos szakmai irányításával zajlanak. — Milyen szembetegségek esetében segíthet az egynapos műtét?- Az idősebb korosztályban a látásromlás hátterében leggyakrabban szereplő betegségek egyike a szürke hályog, mely műtéttel jól gyógyítható. A legmodernebb technikával, ultrahang-energia segítségével távolítjuk el az elszürkült lencserészt, majd ennek pótlására műlencsét ültetünk be a szembe. Problémamentes esetben a beavatkozást követően néhány Az országos irányelvek lényeges tartalma A technikai feltételek és az ormi szakma fejlettsége ma már lehetővé teszik, hogy a hosszú ápolási idővel járó műtétek helyett a beavatkozást követően, 24 órán belül hazatérhessen a beteg saját otthonába. Az úgynevezett egynapos sebészeti ellátás elsősorban nőgyógyászati, szemészeti, flilorrgégészeti, sebészeti és urológiai megbetegedések esetében alkalmazható. Tudományos rendezvények új helyszínen Dr. Tóth jános, a tudományos és oktatási bizottság elnöke tájékoztatott bennünket arról, hogy szeptemberben hagyományosan elkezdődtek a tudományos továbbképző rendezvények. Átmenetileg új helyszínen gyűlhettek össze a résztvevők. A kórházi rekonstrukciós munkák során az ebédlőtermet is szépítik. Házon kívül kellett megoldást keresni, amiért nem kellett messzire menni. A kórház közvetlen szomszédságában (Gyulai út 32.) található a Közép-békési Térségi Integrált Szakképző Központ modern épülete konferenciateremmel és a két intézmény vezetője együttműködési megállapodást kötött. Köszönik Bartók Tamásné igazgató asszonynak a segítséget, a résztvevők, előadók és hallgatók is megelégedésüket fejezték ki tapasztalataik alapján. Az eddigi programok sorában szerepelt az intenzív osztály szervezésében a súlyos infekciók diagnosztizálásának és kezelésének kérdéseit tárgyaló összeállítás. Sokan érdeklődtek a reumatológiában az utóbbi időszakban forórás megfigyelés után a beteg otthonába távozhat, így saját környezetétől csak rövid időt kell távol lennie. Ha a beteg az életmódra vonatkozó szakorvosi tanácsokat a műtét után betartja, akkor semmi sem veszélyezteti a jó látásélésség kialakulását. Szürkehályog-műtétek mellett különböző szemhéjmű- tétek elvégzésére is van lehetőség az egynapos sebészet keretében.- Hol zajlik a kontroll, hova fordulhat a beteg esetleges panaszaival? — Minderről és azon kérdésekről, melyek az operáció kapcsán felmerülnek, részletesen tájékoztatjuk a betegeket és a hozzátartozókat is. radalmi áttörést sejtető új módszer, a biológiai terápia lehetőségeit és első eredményeit bemutató rendezvény iránt, melyet a Pándy Kálmán kórházzal való együttműködés keretében dr. Keszthelyi Péter osztályvezető főorvos és munkatársai tartották. A továbbiakban sorra kerülő programok nagyon aktuálisak és színvonalasak. Dr. Boros Zoltán orvos igazgatót arról kérdeztük: Békéscsabán hol tart a várólista interneten való megjelentetése? Mint megtudtuk, a kórház felkészült a feladat végrehajtására, már beszerezték azt a számítógépes programot, mely lehetővé teszi a kódolt adatok közzétételét. A lista ugyanis természetesen nem tartalmazhat neveket, az adott személy csak megfelelő kódrendszer segítségével követheti a rá vonatkozó információkat, például azt, mikor esedékes az operációja az adott kórházban. ■ A programokról az egészségügyi intézményeket és az alapellátásiakat tájékoztatják. A bonyolult programot egy informatikus kezeli majd, aki folyamatosan, szinte napi szinten frissíti a világhálón levő adatokat, melyek a kórházi honlapon lesznek hozzáférhetők. A várólista előreláthatón heteken belül felkerül az internetre.- A békéscsabai kórház gazdasági átvilágítása azt mutatja, hogy a járó és fekvő kapacitások optimalizálása, az új struktúra megfelelő kihasználása új szemléletet, a betegirányítás átalakítását igényli - mondta dr. Becsei László főigazgató. - Ugyanakkor a korlátok az aktív fekvőbeteg-ellátásban várólisták kialakítását teszik szükségessé. Természetesen a sürgős és a daganatos betegek ellátása nem szenvedhet zavart, azonban a tervezhető ellátások esetében intézeti szinten egy év alatt 4-6 hónapos várakozás valószínűsíthető. A szakemberek tudományos programjai között szerepel a szívritmuszavarok, a szervtranszplantáció, a trombózis kezelése, a hasnyálmirigygyulladások kezelésének témaköre, a gyermekortopédia néhány frekventált kórképének kezelési elvei és az iskolai gyógytestnevelés helyzetét bemutató előadások. Sor kerül a diabetológia és endokrinológia ötéves működési jubileumáról való megemlékezésre, és novemberben megszervezik a régióban a fiatal belgyógyászok fórumát. A vezetés áttekintette a kórház napi anyagi gazdálkodását teljesítmények Még nincs baj, de szükségesek a megszorítások a tavalyi és idei év első félévének adatai alapján A Réthy Pál kórház menedzsmentje a közelmúltban elemezte a finanszírozás változása és az egészségügyi reform következményeinek hatását, s ezek tükrében határozták meg a sürgős teendőket és a rövid távú stratégiát.- A számok nem sok jót ígérnek, hiszen a várható hiány miatt a költségek csökkentésére, a bérköltségek, illetve a létszám szűkítésére lesz szükség - nyilatkozta dr. Becsei László főigazgató. — A kórház pénzügyi eredménye 2006-ban még kedvező volt, ám ezt 2007-ben nem sikerült megőrizni. A jelenlegi likviditási helyzeten javít, hogy a felhalmozási bevételeket nem kellett felhasználni és pénzeszközként rendelkezésre állnak. A kontrolling munkájának eredményeként a kórház üzem- gazdasági eredményének alakulását is megvizsgálták, e szerint 2006-ban a működési eredmény szolidan veszteséges volt, 2007 első félévében pedig 214 millió Ft üzemgazdasági veszteség keletkezett a kórházban. A főigazgató utalt arra, hogy a fenti pénzügyi, gazdasági eredmények hatása a kórház likviditási pénzügyi helyzetén még nem, illetve alig látszódik. Látható azonban a tartalékok csökkenése. A veszteséges időszakokban ezekkel pótolta a kórház az eredményt. A jelenlegi tartalékok mértéke azonban nem alkalmas arra, hogy hosszabb távon finanszírozza a veszteségeket. Hasznos lenne, ha a kórház tartalékait nem a veszteségek pótlására használná fel. A jövőben várható gazdasági eredmény kalkulációja azt mutatja, hogy 2007-ben várhatóan veszteséges lesz a kórház, elsősorban a külső változások miatt. Közel 200 millió forintos eredményjavító intézkedésekre van szükség éves szinten a minimum nullszaldó eléréséhez. Mindezek ellenére a kórház idei likviditása biztosított. Amennyiben nem lesznek kedvezőtlen finanszírozási változások, a kórház pénzeszközei 2008. év végéig tarthatnak ki. Dr. Becsei László arra figyelmeztetett: mindez nem jelenti azt, hogy ne kellene azonnal megtenni olyan racionalizáló, eredményiavító intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik a gazdasági eredmény javítását, a pénztartalékok felélésének megelőzését. Ennek legfájdalmasabb része a bérköltségek, illetve a lét- ^ szám csökkentése. Csoportos létszámleépítésre — úgy tűnik — nem lesz szükség, azonban a létszám felülvizsgálata és az új struktúrához igazítása elkerülhetetlen - mondta végezetül az intézmény főigazgatója. Dr. Becsei László: Szükség van eredmén; javító intézkedésekre!” Ellenőrző vizsgálat kell- A műtét napján a beteg az egynapos sebészeten (a sebészeti tömb első emeletén) jelentkezik, ahol a dokumentáció ellenőrzése után átöltözik, végzünk rajta egy általános vizsgálatot (testhőmérséklet, vérnyomás, stb.), majd lezajlik az operáció. A műtétet követően, a délutáni órákban otthonába engedjük, ahol nincs más dolga, mint pihenni. Másnap ellenőrző vizsgálatra várjuk a szakrendelőbe, s ugyanide fordulhat, ha bármilyen panasza van.