Békés Megyei Hírlap, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-09 / 185. szám

BÉKÉS MEGYEI AGRÁR *, 2007. augusztus 9., csütörtök Pegazus, az oktatóközpont Magyar lovasvállalkozás külföldi tőkeháttérrel Legyőzni az akadályt! A csabai füves pályán megyén túli és fővárosi versenyzők is rajthoz állnak. retnénk felépíteni, s ezzel teljes­sé válna a lovasiskola, ahol az időjárástól független lovaglás minden lehetősége adott lesz. Sőt, ezzel egyszerre több prog­ram lebonyolítása is lehetővé válik - mondja a vállalkozó, aki nemcsak arra büszke, hogy hét év után visszahívták Angliába, hanem arra is, hogy a negyedik éve rendezett lovastáborukba egész éven át jönnek a gyere­kek, fiatalok, a hatodik éve szervezett díjugrató versenye­ikre pedig a megyén kívülről is neveznek lovasok. Volt olyan verseny — emlékezik Susánszky Pál —, hogy több, mint 180 versenyző állt rajthoz a csabai pályán.- A lovasszolgáltatók a bevé­teli biztonságot a szervezett tu­ristalovagoltatás programjaihoz csatlakozva képzelik el. A Pega­zus Lovasiskola hogyan viszo­nyul a turistaprogramokhoz?- Egyelőre nálunk az okta­tás, a bértartás, a versenyezte­tés a fő profil, amelybe a túralo­vaglás is beletartozik, de a spontán idegenforgalom már nem idegen a lovasiskolától. A közelmúltban például állator- vostan-hallgatók egymást váltó két csoportja jelentkezett bérlo­vaglásra. Külföldről idelátogató partnereink például nagy elis­meréssel szóltak arról a lehető­ségről, amelyet a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatósága biz­tosított számunkra. A közeli természetvédelmi területen — az élővilágot nem zavarva - hosszú túrákat tehetnek itt a nálunk felkészített lovasok.- Túralovaglás, díjugratás, oktatás. Különböző feladatok, különböző típusú lovak. Mi­lyen összetételű a Pegazus-mé­nes?- Jelenleg, a 15 bértartásos ló mellett, 15 saját lovunk van, amelyből a két nóniusz kétféle feladatra van'betanítva, hasz­nálva. Az egyik a sétakocsizást, a másik, a nóniusz félvér, a sportcélokat szolgálja. Két an­gol telivérünk közül az egyikkel galoppversenyre készül isko­lánk egyik fiatal tanulója. A sportfélvéreink kiváló díjugrató és hobbilovak, míg az arab teli­véreket szívós, megbízható ok­tatólovaknak tartjuk. — A lovasiskola alapítója a biztos háttér és a konkrét ter­vek tudatában mindig nyereg­ben érzi magát? — Átvitt értelemben talán, de egy vállalkozó ma Magyaror­szágon soha nem lehet elég óvatos — konkrétan viszont egyáltalán nem. Repülővel in­gázom Békéscsaba és Claydon között. De a dönthető karos­széken mindig a „megdönthe­tetlen” nyeregre gondolok. Másfél éve nem versenyeztem, de jövőre talán rajthoz állha­tok. Addig is remélem, sikere­sen veszem a pályán kívüli akadályokat. Az uniós csatlakozás ellenére sem javult a lovaságazat helyze­te, nem nőtt olyan arányban a fi­zetőképes külföldi kereslet, ami fellendülést hozott volna. A ma­gyar lovasvállalkozások száma sem nőtt, s ahol meg is maradt, ott is kevesebb a ló és a lovas. Susánszky Pál szerint ez a ten­dencia Békés megyében is érzé­kelhető, aki a békéscsabai Pega­zus Lovasiskola alapító tulajdono­saként arról számolt be, hogy ma 15 lóval kevesebbel dolgoznak, mint három éve. De, hogy mégis a környék egyik legmozgalma­sabb lovasiskolái közé tartoznak, annak magyarázatát Dél-London- ban, Claydonban kell keresni. Ott dolgozik Susánszky Pál. ai munkájával szerzett tőke volt. Nemrégiben egy újabb - immár másfél éve tartó - meg­bízatás adja meg az esélyt a to­vábbfejlesztéshez. Susánszky Pált hétévi távoliét után hívta vissza egykori angol főnöke, aki új - reklámlevelezés profilú - nyomdaüzemet létesített, s a beindítás gépészeti elektroni­kai munkájának koordinálását bízta rá. A csabai szakember egyévi tartós távoliét után fél éve már „uniós ingázó”. Kéthe­tenként kint végzi a munkáját, amelyben egyébként nemcsak szervezés, hanem tervezés is helyet kap. Legutóbb egy spe­ciális perforációs részegység megalkotásában vett részt, amelyhez magyar beszállítókat is felkért. Idehaza pedig szer­vezi és felügyeli a lovasiskola és a most, negyedik alkalom­mal megnyitott nyári ifjúsági lovastábor életét, miközben to­vábbálmodja az alapításkor megfogalmazódott elképzelé­seit a lovaskomplexum teljessé­géről. Az egykori téesz lovasmajor épületeinek teljes felújításával, az 52 férőhelyes modern istálló felépítésével és az 1500 facsemete elültetésével otthonossá tett lovascentrum következő — és befejező — szakmai egysége a fedeles lo­varda lesz. Minden angol font­nak megvan a helye.- Mivel ma Magyarországon egy tisztán lótartásra és lovas­sportra szakosodott vállalkozás — támogatás híján — nem tud megélni, vagy ha tud, nem ma­rad tőkéje fejlesztésre, mi a sze­rencsés kivételek közé számí­tunk. A saját befektetésre alapo­zott fedett csarnokot jövőre sze­1999-ben alapított csabai ascentrum alapja a nyomda- ri elektrotechnikára szako- sőcfott cégvezető korábbi angli­Susánszky Pál a fedeles lovarda látványtervét mutatja. Az új létesítmény az egész éves gyakorlást teszi lehetővé a lovascentrumban. A repce-boom tovább folytatódik?! A Saatban Linz Hungária Kft. repcefajtái és -hibridjei biztos termést ígérnek a megújuló energiatermelés alapanyag-ellátásában Az őszi káposztarepce vetésterü­lete 2006 őszén meghaladta Ma­gyarországon a 230 ezer ha-t, amivel új vetésterületi rekord született. Jogosan beszélhettünk a repceboomról. t Tavalyi megállapításaink sok te­kintetben aktuálisak maradtak, vagyis a repce továbbra is egyik legperspektivikusabb szántóföl­di növényünk. Az energetikai célú repcefeldolgozás kapacitás- bővítése Németországban és Ausztriában is folyamatos, sőt, ha lassan is, de Magyarországon is elmozdulás tapasztalható. Több feldolgozó építésére van kilátás, az előbbi országok pe­dig nyersanyagfelvevő piacot je­lenthetnek a Magyarországon termelt repcének is. Újabb kedvfokozó hatása le­het az energetikai felhasználás­ra előállított repce külön támo­gatásának, még akkor is, ha a meghirdetés körülményei kissé zavarosak voltak és a végkime­netel sem látható még tisztán. A szántóföldi repcekép vegyes. A 2006. évi tél rekord enyhe volt, így a kifagyás nem okozott gondokat. Lényegesen komo­lyabb kárt okozott, hogy a veté­si időszak rendkívül aszályos volt, ami sok helyen télen és ta­vasszal folytatódott és összessé­gében a repcékre a legjelen­tősebb negatív hatást a vízhi­ány gyakorolta. A vetés körülményei nagy­részt eldöntötték a repceállomá­nyok sorsát. Ebben a szezonban a repce- fajtáknak elsősorban a száraz­sághoz való alkalmazkodásban kellett bizonyítaniuk. A Saatbau Linz Hungária Kft. az egyik legmagasabb színvo­nalú fajtaválasztékot kínálja. Repcefajtáink az utóbbi évek­ben sikert sikerre halmoztak: MOHICAN: 2001-2004 termés- bajnoka, 2005-ben a legmaga­sabb olajtartalmat, 47,4% hoz­ta. 2006-ban 46,9% olajtarta­lommal ismét első TISSOT: 2002-2004 termés­bajnoka, a hibridek között 2005- ben 2. helyezett, amit 2006- ban újra megismételt LABRADOR: 2004-ben és 2005-ben újra 1. a terméscso­portjában, hibrideket is meg­szorítva. 2006-ban ismét ter­mésbajnok 4,17 t/ha-ral AVISO: 2002-2004 átlagában 1. a fajták között a termésben, olajtartalma is kiemelkedő, 46,2%. ÚJDONSÁGAINK: a Henry a szabadvirágzású fajták közül, Hybristar, valamint Saphir hib­ridjeink a legmagasabb termés­szintet célozzák meg. MOHICAN (INDIÁN) A legismertebb, legelismer­tebb fajta Középérésű szabad- elvirágzású repcefajta Csúcs termőképességű, többszörös első helyezett, kiemelkedő termőképességét évek óta bizo­nyítja. A legmagasabb olaj- termésszint célozható meg vele. Rendkívüli alkalmazkodóké­pességű, a gyengébb körülmé­nyek között termelőket sem hagyja cserben, termesztési tu­lajdonságai kedvezőek. Télálló­sága a mélyen ülő csúcsrügy miatt nagyon jó. A kedvező őszi begyökeresedés érdekében ve­tésidejét érdemes augusztus 20. és szeptember 10. közé időzíteni. aviso - a minőség garanciá­ja Középérésű szabadelvirágzá- sú repcefajta, Elsősorban azok­nak a repcetermelőknek ajánl­juk, akik kiváló termőképes­ségű és jó beltartalmi mutatók­kal rendelkező fajtát keresnek. Közepes magasságú fajta. Érde­mes kiemelni a szárszilárdsá­gát. Nyugat-Európa egyik leg­nagyobb területen termesztett repcefajtája. Bizonyos évjára­tokban képes a 4 t/ha-os mag­hozamra is, de áüagosan a 3 t/ha-t megbízhatóan hozza. TissoT - A bajnok Középérésű hibridrepce. Termőképessége kiváló. 2004- ben 4,44 tonna/ha rekord ter­méseredményt produkált az OMMI kisparcellás kísérletei­ben. Tissot magtermése három év (1999-2001) átlagában 27%- kal volt magasabb a standardok átlagánál. A Tissot 2005-ben új­ra dobogós: 3,94 t/ha, 106,5% 2. helyezett (-0,01 t/ha-ral). Olajban is bajnok: Kiemelkedő olajhozam jellemzi ezt a hibri­det. A kísérleti évek során volt olyan év, amikor közel 2 t/ha olajtermést regisztráltak nála. Kiemelkedő a télállósága is. labrador - Hibridek „ré­me” Korai szabadelvirágzású rep­cefajta Rekord termőképessé­gű: A Labrador termőképessége felveszi a versenyt a legjobb hibridekkel is! 2005-ben újra bizonyított: Termése 3,65 t/ha, 105,6% volt, ezzel éréscsoport­jának bajnoka lett. Olajtartal­ma: közepes (42,9%), így a ma­gas terméseredménnyel kombi­nálva olajtermése is kiemel­kedő. 2006-ban 4,17 t/ha-os magterméssel 1. helyezett lett. Jól bírja a telet. hybristar - A jövő ígérete Korai éréscsoportú hibrid­repce. Kiemelkedően magas a magtermése+34% (Cseh „OMMI” termésadata) Olajtar­talom: 43%, így olajtermése is magas. Magas-közepes terme­tű, de jó szárszilárdságú, télálló­sága jó. 2006. ÉVI TERMÉSEREDMÉNYEK HENRY - A legmagasabb for­dulatszám a repcetermesztés­ben Középérésű szabadelvirágzá­sú repcefajta Tulajdonságai mindegyikében stabil, megbíz­ható fajta. Magtermése a minősítés 2 évének átlagában 4,07 t/ha, 103,3%, 2006-ban 1. helyezett lett a középérésű szabadelvirázású fajtajelöltek között, így kiváló eredmények­kel kapott állami elismerést. Olajtartalma 44,7%, vagyis a termés és olajtartalom harmo­nikus és stabil kombinációja valósul meg a fajtában. Kezdeti fejlődése közepes és kiegyenlí­tett, növénymagassága inkább alacsony, ennek következtében stabil, jól betakarítható, szemre is nagyon tetszetős állományt képez. Télállósága jó, magper- gésre nem hajlamos. SAPHIR - A repcetermesz­tők ékköve Középérésű hibridrepce. Fő erőssége a magas termésszint. Saphir a 2005-ös kísérleti évben 4,04 t/ha-os teljesítményével 10,7%-kal múlta felül a csoport­átlagát. Intenzív termesztési kö­rülmények közé kiemelten al­kalmas. A kiemelkedő termés­szinthez magas olajtartalom pá­rosul: 44,8%. Olajtermése en­nek köszönhetően nagyon ma­gas, 1610 kg/ha, lll,3%.Kezdeti fejlődése nem túlzottan gyors, így magszárba menésre nem hajlamos. Kipusztulási százalé­ka alacsony, 4,1%. A Saatbau Linz Hungária Kft. repcefajtái megalapozzák az ön üzleti sikerét! Bármelyiket veti, a mag- ERŐ Önnel lesz! SAATBAU LINZ HUNGÁRIA KFT. 9400 Sopron, Táncsics major Tel: 99 513-401 Fax: 99 513-402 www.saatbaulinz.at I I «

Next

/
Thumbnails
Contents