Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-05 / 155. szám

BÉKÉS MEGYEI AGRÁR A 3 2007. július 5., csütörtök Gazdák a határ túloldalán Összeért az idei aratnivaló Betakarítási körkép a megyéből Magyar agrárvállalkozás termelési bemutatója az Arad melletti Zimártdon Már korábban beszámoltunk Ag­rárhíradónkban arról, hogy a Bé­kés Megyei Mezőgazdasági Szö­vetség segítségével új gazdasági kapcsolatok lehetőségei tárultak fel a határ menti települések la­kóinak, gazdálkodóinak, vállalko­zóinak életében Románia uniós tagságát illetően. A Dombegyhá­zi Agrár Zrt. élt is a lehetőséggel. A múlt héten a Teszöv dombegy­házi kihelyezett ülésén — ahol beszámolót hallhattunk a két el­nökségi ülés között végzett tevé­kenységről, a határozatok végre­hajtásáról, a növénytermesztés helyzetének értékeléséről — a legfontosabb napirend mégis a házigazda romániai területen, az Aradhoz közeli Zimándon tartott szántóföldi bemutatója volt. i: T Jü: Isztin Ferenc, a zrt. vezérigaz­gatója a Zimándon művelt 500 hektáros - kukoricával, napra­forgóval bevetett - földterüle- :et bemutatva elmondta, az út „rögös” volt odáig, mert nem volt könnyű elérni, hogy meg­szerezzék a bérleti jogot. — Számtalan tárgyalás, felkészü­lések, érvelések és határozott ígéretek előzték meg ennek a földnek a bérbeadását, és mint mondta, ebben a dombegyházi nagyüzem dolgozói egészének a segítsége benne volt. Mint már korábban leírtuk, a Domb­egyházi Agrár Zrt. 4000 hektá­ron gazdálkodik, jól felszerelt gépparkja ennél sokkal na­gyobb földterületet is elbírna. Az állattenyésztési ágazatnak komoly takarmányszükséglete van, így az új lehetőségek mel­lett ezek a tényezők is arra sar­kallták a zrt. vezetését, hogy lé­A május utolsó hetében vetett kukorica a körülményekhez képest szépen fejlődött. - mutatja Isztin Ferenc vezérigazgató. péseket tegyen a bővítés miatt. Bár már van hasonló együtt­működésre példa itt a megyé­ben, mégis ez a Dombegyház és Zimánd „közös gazdaság”, mely a Békés Megyei Mező- gazdasági Szövetség segítségé­vel jött létre, jelentős ered­ménynek számít mindkét tele­pülés életében, határon innen és túl is. Isztin Ferenc a szántó­földi bemutatón elmondta, ezen a földterületen még ez év májusában állatok legeltek, s egy juhászkunyhó állt rajta. - Egy csődbe ment mezőgazda- sági szövetkezet vezetését, A tavaly vásárolt hidastraktor az új - intelligens - technikát képviselő per­metező már a határ túloldalán dolgozik. Nyolcvan év után újra magyar gazda az egykori magyar földön. földtulajdonosait kellett meg­győzni arról, hogy egy gyorsan megalakított kft.-vel, a tulajdo­nosok bérbeadási szerződésé­vel lehet zökkenőmentesen to­vábbvinni a mezőgazdasági termelést. Az érdekeltek nagy része felismerte, ez az egyet­len jó megoldás, hogy veszte­ségek nélkül, sőt jóval na­gyobb haszonnal folytassák az évet. Annak ellenére, hogy május végén tudtunk csak tűz­oltó gyorsasággal elvetni, elég szépek a növények - folytatta ismertetését a gazdaság veze­tője. — A napraforgó és a ku­korica vegyszerezését most végeztük el, mert, mint látha­tó, itt is eléggé sok az elhanya­golt, műveletlen földterület, így nem egy-két év kell ahhoz, hogy olyanná tegyük, mint az otthoni földeket. Egyébként látni lehet (hiszen ezek 30—35 aranykoronás földek), hogy azokon a helyeken ahol gon­dosabban művelték és megad­ták azt, amire szüksége volt a növénynek, ott szép termés ígérkezik. Szeretnénk a terüle­tünket 1000 hektár fölé emel­ni, hogy méginkább megérje az átjárás. Rugalmas a határ­nyitás a határőrizeti szervek jóvoltából, hetente két alka­lommal nyitják meg a határt Dombegyháznál ideiglenesen, hogy át tudjuk szállítani a gé­peinket. Nagy segítséget jelen­tenek nekünk a helybeli szak­emberek, akik többek között felügyelik az itt folyó munká­latokat is. A gazdálkodás vi­szont akkor lehetne még ered­ményesebb, ha itt, Dombegy­házán megnyílhatna állandó jelleggel a határ, hiszen légvo­nalban alig 14 kilométer hoz­zánk Arad, és kövesutunk is van hozzá — összegezte Isztin Ferenc vezérigazgató. Veres Vilmos, a Békés Megyei Mező- gazdasági Szakszolgálati Hiva­tal meghívott főfalugazdásza kiegészítette azzal! hogy ez a közös tevékenység mindkét fél számára előnyös, nemcsak a Dombegyházi Agrár Zrt.-nek jelent pluszt majd a későbbiek során - mivel ez az első év a késői kezdés miatt még nem mérvadó —, hanem az ott la­kóknak is segíti a megélheté­sét. A korábban kapott bérleti díjnak ugyanis most közel a háromszorosát tehetik zsebre. Egyéb hozadéka pedig a beho­zott, jóval modernebb techno­lógia, amit elleshetnek, amiből tanulhatnak, s egy idő után ka­matoztathatnak is. Barabás Bé­la, a Békés Megyei Mezőgazda- sági Szövetség titkára azzal zárta a jól sikerült rendez­vényt, hogy bárki, aki ilyen vagy hasonló lépeseket tervez, kérje a segítségüket. (Folytatás az 1. oldalról) A búzának még csak az elején tartanak, a várakozáshoz képest úgy tűnik az első táblák eredmé­nyeiből, hogy a vártnál ez is jó­val kevesebbet hoz. Az őszi árpa viszont nagyon jól sikerült, 67 mázsát hozott hektáronként, ez­zel szemben a lucerna - annak ellenére, hogy volt csapadék - nagyon gyengére sikerült. Lökösházán a Haladás Me­zőgazdasági Termelő- és Szolgáltató Szövetkezetben az ősziárpa 4,4 tonnát, a repce 2,2 tonnát adott hektáronként, Szalai Ferenc elnök szerint a búza táblánként nagyon válto­zó, hiszen itt is még nagyon az elején tartanak. Sajnos, 4 ton­nánál többet nemigen várnak hektáronként. Az Újkígyósi Gazdaszövet­kezetnél ugyancsak végeztek az árpa aratásával, amelynek átlaga 5,2 t/ha lett. A búzát megkezdték vágni, és Bozó Jó­zsef szakember szerint rekord- termésre nem számíthatnak. A minőség is változó, annak függvényében, hogy hol, mennyi csapadék hullott vagy hullik folyamatosan. Az ár fel­felé megy, így a terméskiesést ez kompenzálhatja majd. A gazdaság dinnyével is foglalko­zik, amelynek piacát most — a szakember szerint - a káosz uralja. Ilyen még nem volt, hogy 15—20 forint legyen júni­usban kilója ennek a gyü­mölcsnek. Ha ez így marad, óriási veszteséget könyvelhet­nek el a termelők. Nem is érti, mire valók akkor a TÉSZ-ek, a szövetkezezések, ha semmit sem tudnak tenni ez ellen, bár gombamód nőnek ki a földből. Találunk itt görög, macedón, spanyol és még ki tudja mi­lyen helyről származó dinnyé­ket — mondja -, erősen leszo­rítva az árakat, bár most ko­rábban értek be két három hét­tel, mégsem indokolt ez az ag­resszív árcsökkenés, ami az ilyen drága kultúrát teljesen tönkreteheti. A Dobozi Petőfi Mezőgaz­dasági Szövetkezetben 120 hektárról ugyancsak learatták a búzát, 50 mázsás átlagtermés­sel, ami rendkívül jónak számít a tavalyi belvíz károsította 20 mázsával szemben. A búzát csak ezen a héten kezdték meg vágni, s mint ahogy Balázs Má­tyás elnök mondta, itt is na­gyon ránk férne egy 4 tonnás hektáronkénti termésátlag. Bálint István, a Dobozi Petőfi MSz növénytermesztési föágazatvezetője az első táblákról beszállított - tisztításra váró - búzával. felvásárlásét! Átvevőhelyek: KdSZdper, ÚjKígyÓS, KétSOprony Telefon: (30) 5588-243 Szezonális árképzés Méltányos szolgáltatási díjak Átlátható elszámolás Rugalmas árufogadás Gyors fizetés Korrekt minőségvizsgálat A Trigó-Fix augusztustól az újkígyósi és a kétsopronyi körzetben is megkezdi termeltetési programját árpa, búza, napraforgó, kukorica növényekre. 80 ezer Ft/ha kamatmentes hitelkeret Garantált felvásárlás - Biztonságos konstrukciók Partnereinket varjuk az alábbi településekről Is: i Békéscsaba, Csabaszabadi, Csorvás, Gerendás, Hunya, Kamut, Kardos, Kétegyháza, Kétsoprpny, Kondoros, Medgyesbodzás, Murony, Nagyszénás, Pysztaottlaka, Szabadkígyós, Telekgerendás, Újkígyós

Next

/
Thumbnails
Contents