Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-25 / 172. szám
2007. JÚLIUS 25., SZERDA 7 GAZDASÁG Olcsó eszközök, de nem eléggé több támogatás Szigorúbban ellenőrzik augusztustól az orvosok felírási szokásait Nincs többé sötét képernyő szűkítette a rádió- és televízió-testület (ORTT) hatáskörét az Alkotmánybíróság: ezentúl nem bírságolhat és nem függesztheti fel az adást a törvényt megsértő tévétársaságoknál, legfeljebb figyelmeztethet, perelhet, és hithat a pénze után. A csatornák és az ORTT is meglepetéssel vette tudomásul a döntést, hiszen a beadványt tíz évvel ezelőtt juttatták el a testülethez. Csökkent a forgalom a kiskereskedelemben A KISKERESKEDELMI forgalom változatlan áron számítva az idén májusban 2,8 százalékkal, az első öt hónapban 0,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől - közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal . A közlemény szerint az előző hónaphoz képest a kiskereskedelmi eladások volumene 0,1 százalékkal csökkent. Idén már 23 ezer jogsit vontak be A RENDŐRSÉGI ADATOK Szerint 11 százalékkal több embernek vonták be a jogosítványát az év első hat hónapjában, mint az előző esztendő ugyanezen időszakában; legtöbbjük ittasan vagy engedély nélkül vezetett. Csaknem 8400 embert azért tiltották el a vezetéstől, mert nem volt engedélye, ittasság miatt 6300 jogosítványt vontak be. Agyvérzéssel ügyeletre küldték - meghalt meghalt egy 33 éves fiatalember, akit agyvérzéssel barátai vittek a győri kórházba. Az ott portaszolgálatot teljesítő biztonsági őr - túllépve hatáskörét - a városi ügyeletre irányította őket, mondván, ott majd eldöntik, kórházi kezelésre szorul-e. A fiatal férfi az ügyeletén elájult, ezért később rohammentővel vitték kórházba, ahol azonban már nem tudták megmenteni az életét. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház szerint ez a kitérő ellenére sem sikerült volna. Bánky Bea A gyógyászati segédeszközök negyedéhez újra olcsóbban juthatnak hozzá a betegek. Az érintettek szerint a támogatás emelése részmegoldás. „800 ezer ember kerül könnyebb helyzetbe”, miután több mint 1200 gyógyászati segédeszköz OEP-támogatása növekszik augusztus 1-től, különböző mértékben - jelentette be tegnap Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Az Orvostechnikai Szövetség szerint ez kevés: hazánkban há- rommillióan használnak valamilyen gyógyászati segédeszközt a lúdtalpbetéttől a kerekesszékig, a kötszerektől a hallókészülékig. Még Molnár Lajos minisztersége idején, decemberben csökkentették ezeknek az eszközöknek az állami támogatását „Különösen a krónikus betegek, a láb- szárfekélyes, az égési sebű, vagy ' súlyos vizeletvisszatartási gondokkal küszködő 300 ezer használó helyzete vált súlyossá” a gyártókat és forgalmazókat tömörítő szövetség szerint. Ők korábban havonta 2-6 ezret, az- * óta viszont 14-20 ezer forintot 3 hagynak a patikákban. £ Augusztustól egyes kötszerek támogatása 50-ről 70 százalékra, a nadrágpelenkáké 85-re, az inkontinenciabetéteké pedig 70 százalékra nő. Az ortopéd cipők esetében augusztustól a páciensnek nem a teljes ár felét, csak negyedét kell kifizetnie, egyedi méretvétel esetén a biztosító a költségek 85, illetve 95 százalékát állja. A gyerekek és fiatalok ingyen juthatnak digitális hallókészülékhez, a felnőtteknek pedig a teljes ár felét kell kifizetniük. Sztóma- zsákból 18 éven aluli gyerekeknek naponta hármat, felnőttekAz érintettek nehezményezték: a minisztérium csak a „fapados” kerekes székeket támogatja, a korszerű eszközök árának csak a nyolcadát állja nek pedig kettőt rendelhet el a kezelőorvos. A korrekció másfél-kétmilliárd forintba kerül majd a tárca becslése szerint. Az Orvostechnikai Szövetség alelnöke, lóbai Zsolt szerint a felülvizsgálattal a szaktárca elismerte: a betegek pénztárcája nehezen alkalmazkodott a dráguláshoz. A gondok egy részét azonban nem orvosolták. „A 60-80 ezer forintba kerülő kerekesz- székeket támogatja a biztosító, a korszerű eszközök viszont legalább 400 ezer forintba kerülnek, ezekre az OEP csak 50 ezer forintos támogatást ad” - említette. A minisztérium nem tervezi, hogy lazít az ellenőrzéseken. Már csak azért sem, mert - mint Horváth Ágnes tegnap fogalmazott - akárcsak a gyógyszereknél, a gyógyászati segédeszközöknél is „meglepő mennyiségű felírást” tapasztaltak. A miniszter szerint „nehezen hihető, hogy egy olyan kötszert, melyet a gyártó utasítása szerint háromnégy napig kell a seben tartani, a jelentések szerint ötóránként cseréltek ki az orvosok a betegnek. Ezeket a felírási anomáliákat aTjztosító szigorúbbaijjpg- ja ellenőrizni” - tette hozzá. Az Orvostechnikai Szövetség alelnöke szerint indokolt lehet, hogy egy kötözés során a legnagyobb tapaszból négyet-ötöt is elhasznál a páciens. „Nálunk jellemzően akkor fordulnak az emberek orvoshoz, mikor a házi gyógymódok nem segítenek” - véli. Meglepte a minisztert a Medián-felmérés tb-potyautasok kiszűrése, megszüntetését és a gyógyszerfa mennyire ért egyet a kormány egyészségügyireform-törekvéseivel? (százalék) egynapos sebészet támogatása, kiemelt kórházak létrehozása, színlelt szerződések felbontása, várólisták vezetése - ezekkel a doktorok többsége egyetért a Medián friss felmérése szerint. Károsnak tartják viszont a kórházbezárásokat, a kötelező kamarai tagság felírás korlátozását A dobozdíj elutasításán meghökkent Honáth Ágnes, „hiszen Magyarországon nincs is” a gyógyszer árán felül fizetendő fix összeg. A tárcavezető azt is furcsállja, hogy a háziorvosok eltörölnék a vizitdíjat, pedig az a bevételüket gyainpítja. Teljesen egyetértek Inkább egyetértek Van, amivel egyet értek, van, amivel nem • Nem tudja- Egyáltalán nem értek egyet — Inkább nem értek egyet FOKKÁ* MEDIÁN Fidesz: a szegények kihullanak a rendszerből az ellenzéki párt tegnap is felszólította a kormányt, azonnal állítsa le a több-biztosítós rendszer bevezetésére irányuló intézkedéseket, mivel annak „bizonyítottan számos negatív hatása van”, a megfelelő szintű egészségügyi ellátás „kiváltság” lesz, a szegények pedig „kihullanak a rendszerből”. Szíj jártó Péter szerint a készülő rendszer több járulékfizetési kötelezettséggel jár, hosszabb várólistákat eredményez. Elbizonytalanítási szándékú rögeszmének nevezte Kökény Mihály (MSZP) Szijjártó kijelentéseit Lapunk kérdésére cáfolta a járulék-emelést, valamint azt a sejtetést is, hogy a biztosítók „lenyelnék” a forrásokat, mint fogalmazott: „működésük szigorú szabályozása" épp ezekben a hetekben készül. Csúcsra járatott repülők Kecskeméten repülőnap Az augusztusi rendezvényre 150 ezer látogatót várnak Több száz traktorral vonulnak utcára a gazdák jelenleg minden félkész állapotban van - fogalmazott tegnap Pető István dandártábornok, a kecskeméti repülőbázis parancsnoka az áugusztus 11-12-én Kecskeméten meghirdetett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató előkészületeiről szóló sajtótájékoztatón. A szervezők ígérik: a sorrendben kilencedik rendezvény minden eddiginél nagyobb szabású lesz. - Két évvel ezelőtti rendezvényünkre 16 ország fogadta el a meghívásunkat, a mostanira 23. Vida Károly alezredes, a repülőnapok főszervezője elmondta: számos kuriózum várható a kecskeméti repülőnapokon. - Európában ennyi kötelék még nem szerepelt semmilyen bemutatón: hat ország légiereje jelezte ilyen jellegű programját. Ez szerinte azért is örömteljes, mert a közönség számára ezek a leglátványosabb elemek a kecskeméti bemutatón. Várhatóan kiemelt figyelmet kap majd a NATO kiállított óriás gépe, a Boeing 707-es Awacs is, de a közönség megcsodálhatja Tito marsall egykori DC-6-os luxus utasszállító gépét is. Elővételben eddig ötezer jegy fogyott el, de a szervezők bizakodnak. - Jellemző, hogy az utolsó pillanatban vásárolunk belépőket. Két éve sem volt ez máshogy, nem aggódunk. Körülbelül 150 ezer látogatóra számítunk - jelentette ki Vida. Egyedülálló lesz, hogy mindkét nap záróeseményeként egyszerre száguld, illetve repül egy Forma-1-es autó, egy Cobra helikopter és egy MiG-29-es vadászgép. ■ Gál Zita Háromnapos, hatszáz járművet felvonultató agrárdemonstráció kezdődik ma Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében - jelentette be Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója. A tiltakozással a gazdák azt szeretnék elérni, hogy a kormány érdemlegesen enyhítse az április végi, május eleji fagykárokat. A gazdálkodók korábbi petíciójukban többek között a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei térség katasztrófa sújtotta területté nyilvánítását, hiteleik átütemezését követelték. Azt is szeretnék elérni, hogy az általuk foglalkoztatott dolgozók után ne kelljen járulékot fizetniük ez év közepétől jövő év október végéig. A gazdálkodók úgy vélik, az agrárkormányzat eddigi javaslatai a károk mérséklésére nem elfogadhatók, mivel a kárenyhítési alaphoz csak kevesen csatlakoztak: márpedig a szaktárca álláspontja szerint csak ők kaphatnak kártérítést. Az agrárkormányzat július 15-ig meghosz- szabbította a kártérítési alaphoz való csatlakozás határidejét, ám ezzel kevesen éltek. A tárca szerint új alap nem indokolt. A szabolcsi károk sok helyen százszázalékosak, 13 ezer gazda termése ment tönkre. ■ Z. M. ■ Érdemleges kárenyhítést remélnek. * 1 t A magyar légierő Gripen vadászgépei Is bemutatkoznak a légiparádén