Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-25 / 172. szám
6 2007. JÚLIUS 25., SZERDA GAZDASÁG HÍRSÁV Álellenőrök razziáznak az APEH nevében a KÖZELMÚLTBAN a Balaton partján, illetve az ország egyéb területein álellenőrök is „razziáztak” az adóhatóság nevével visszaélve - jutott az APEH tudomására. Felhívják a figyelmet: az igazi ellenőrök végrehajtható határozat hiányában nem kérnek pénzt. Németország könnyítené a munkavállalást AZ ÚJ UNIÓS TAGÁLLAMOKBÓL, köztük a Magyarországról érkező dolgozók német- országi munkavállalásának megkönnyítését fontolgatja a német kormány. Gerd Andres, a munkaügyi minisztérium államtitkára szerint elképzelhető, hogy a szakemberhiány miatt az érvényben lévő korlátozásokat már 2009 előtt hatályon kívül helyezik. Az II Ferró-sok nem hisznek a rendőröknek NYÍLT LEVELET KÜLDÖTT a BRFK-nak az II Ferro károsultjainak pertársasága. A csődbe ment autóreklámos cég ügyfelei által alapított szervezet nem érti: a rendőrség miért nem tartja csalásnak az esetet, s úgy érzik, hogy a rendőrséget az II Ferro egyik korábbi hirdetője befolyásolta. A Hírsávot a támogatja? A BUX-index 2007. július 24-én NYERTESEK 2007.07.24. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Phylaxia 157 +2,61 420 Hűmet 84 +2,44 283 Econet 201 +2,03 370 Á. nyomda 14790 + 1,15 184 Fotex 989 +0,82 1204 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft MTelekom 950-2,06 922 OTP 10770-1,54 9286 Mól 29 300-1,15 27991 Richter 38200-0,90 3399 Synergon 1822-0,87 714 A BUX-index az elmúlt napokban 29893 2984« 29984 29 000 29 242 28 500 28000 27 500 27 000 26500 07.12 07.13 07.16 07.17 07.18 07.19 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. július 24-én. €/Ft $/Ft €/$ f f 246,06 178,07 1,38 +0,30 Ft +0,22 Ft Ocent Hátrány, ha nincs juttatás cafeteria Az egészségpénztár és az üdülési csekk a legnépszerűbb Európai uniós kukoricát vásárolna az agrártárca Hiába kell több adót fizetni, sok cég szívesen választja a béren kívüli juttatásokat. Koczó Ildikó Töretlen a béren kívüli juttatások népszerűsége, annak ellenére, hogy a hazai vállalatok nagy részét érzékenyen érinti az adók folyamatos változása. A Mercer Magyarország legfrissebb felméréséből kiderült: a cégek egyötöde a természetbeni támogatások adóvonzatának növekedése miatt kénytelen volt átalakítani a juttatások rendszerét. A minden dolgozó számára alanyi jogon járó, úgynevezett garantált juttatások többsége munkavégzéshez kötött. A Mercer felmérésében részt vevő 86 vállalat több mint hatvan százaléka biztosít például nyelvi, illetve szakmai képzést a munkavállalóinak. Hasonlóan sok cég ad a munkához mobiltelefont, amely magánbeszélgetésekhez is használható. A munkaadók több mint felénél a dolgozók a céges autót saját útjaiknál is élvezhetik. A munkavégzéshez nem köthető, a dolgozók számára értéket jelentő garantált juttatások közül a legtöbb foglalkoztató étkezési jegyeket, esetleg természetben nyújtott étkeztetést (például vállalati étteremben) biztosít dolgozóinak. Nagy arányban fordul elő az életbiztosítás mindenki számára elérhető juttatásként; kevesebb cég köt viszont baleset-biztosítást az alkalmazottaira. Egyre több vállalkozás ad iskolakezdési támogatást is, amely több gyermek esetén nagy segítséget jelenthet egy családnak. Elterjedt még a közlekedési támogatás - elsősorban a helyi bérlet, emellett azonban viszonylag sok cég nyújt úgynevezett benzinpénzt a naponta ingázó kollégáknak, ezzel is kihasználva a jelenlegi kilóién Hét r. tetlosH méterenkénti kilenc forint költségtérítés adómentességét. A felmérésben részt vevő vállalatok egynegyede kedvezményes árú saját termékkel próbálja motiválni dolgozóit. Az önkéntes egészségpénztári hozzájárulás, az utalványok (ajándék- és kulturális, illetve üdülési csekk) és az otthoni internet-hozzáférés a legkedveltebb választható béren kívüli juttatás, vagyis a legnépszerűbb Cafeteria-elem. Ezek azonban csak nagyon ritkán válnak elérhető garantált támogatássá a dolgozók számára. A rugalmas juttatási rendszernek, vagyis a Cafeteriának az a lényege, hogy a dolgozók egy előre meghatározott keretösszeg terhére egy adott listából szabadon választhatnak, igényeiknek megfelelően. Idén 90 ezertől egészen 520 ezer forintig terjed a hazai cafeteriák keretösszege. A Mercer adatai alapján míg 2003-ban a cégek 7, 2004-ben a 40 százalékának volt választható béren kívüli juttatási programja, 2005- től mostanáig több mint a felük alakított ki ilyen rendszert. Itthon tartana egymillió tonna Magyarországon tárolt, úgynevezett intervenciós kukoricát az agrártárca - erősítette meg a Világgazdaságnak Gőgös Zoltán, a minisztérium államtitkára. Ehhez az állami tulajdonban lévő Concordia Zrt.-t és a Tartalékgazdálkodási Kht.-t használná fel, ez a két cég lenne a vásárló, az eladó pedig az FVM felügyelete alatt álló, kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. A tengeri az EU tulajdonát képezi, és most kemény verseny indulhat azért, hogy ne más állam élhessen a lehetőséggel. Az agrártárcának sietnie kell a kukoricavásárlási tárgyalásokkal, mert a szintén áruhiányos Románia és Bulgária is szemet vetett az intervenciós készletekre. Az Európai Bizottság a közelmúltban a teljes uniós kukoricakészlet felszabadításáról határozott, amelynek zöme a magyar tárolókban van. Brüsszel a döntést a fenyegető takarmányhiánnyal indokolta. Az egymillió tonna intervenciós tengerit tonnánként 150 euró körüli áron lehetne megvenni, ez 37-38 mü- liárd forint költségvetési kiadást jelentene. Gőgös Zoltán államtitkár szerint a vétel olcsóbb lenne az őszre várható, 40-45 ezer forintos tonnánkénti felvásárlási áraknál. A további dráguláshoz hozzájárul, hogy az elmúlt napok rendkívül meleg időjárása a kukoricát is megtizedelte. ■ VG ■ Egyre több helyen jár iskolakezdési támogatás. HIRDETÉS Mindenki más miatt félti az autóját Új Allianz Casco. Variációk igényre szabottan.* Ön mitői tart leginkább? légesőtől, koccanástól, lopástól? Vagy éppen attól, hogy egy reggel megrongálva találja az autóját? Esetleg mindegyiktől? Nem lehetünk egyformák, ezért az új Allianz Casco személyre szabott megoldást kínál. www.allianz.hu Allianz. Pénzügyi megoldások A-tól Z-ig Allianz (§) ' Kérjük, a részletekről érdeklődjön honlapunkon vagy telefonos ügyfélszolgalatunknál, a 06-40-421*421 -es számon. Eddig több mint ötszázan igényeltek új Start kártyát Az új típusú Start Plusz és Start Extra kártyák használatára július elseje óta már több mint ötszázan váltak jogosulttá. A Start Plusz kártyát 298-an igényelték és 265-en kapták meg, a Start Extra kártyát 297 személy kérte és 242 kapta meg. A Start Plusz kártyás munka- vállaló foglalkoztatásakor akár 424 ezer forintot is megtakaríthat a munkáltató. Az első évben a járulékkötelezettség 15 százalékát, a második évben 25 százalékát kell fizetni. Ezt azok válthatják ki, akik tartósan álláskeresők vagy a gyes, gyed, gyet, illetve az ápolási díj igénybevételét követő egy éven belül vállalnak munkát. Jogosultak azok is, akik gyermekük egyéves kora után a gyessel együtt kívánnak munkát vállalni. A Start Extra kártyás foglalkoztatásnál több mint 800 ezer forintot is megtakaríthat a munkáltató. Ezt a kártyát az ötven év felettiek vagy legfeljebb alapfokú végzettségű tartósan álláskeresők válthatják ki. A munkáltatónak a kártya érvényességének első évében nem kell járulékot és tételes egészségügyi hozzájárulást fizetnie, a második évben pedig összesen 15 százalék a járulékos kötelezettség. ■ T. M. Mol-OMV: politikai ügyet sejt az osztrák miniszter Martin Bartenstein osztrák gazdasági miniszter egyre inkább politikai dimenziót lát azokban a vitákban, amelyek akörül folynak, hogy az OMV esetleg átvenné a magyar Mól olajtársaságot. „Sokáig távol tartottam magam a vitáktól. A magyar kormány részéről azonban személyes politikai lépések történnek, amelyek a vállalatok közötti vitába politikai értelmezést visznek bele” - nyilatkozta Bartenstein a Der Standard című osztrák lap tegnapi számában. Közben a Gazeta Prawna lengyel napilap magukat meg nem nevező Mol-forrásokra hivatkozva azt írta: a Mol a lengyel olajipari vállalattal, a PKN Orlennel való összeolvadást mérlegeli. Ferencz I. Szabolcs, a Mol- csoport szóvivője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Mól nem reagál piaci pletykákra. Ugyanakkor közölte, hogy a napokban is megerősítették a PKN Orlen felé: elég ésszerűnek tekinthető a jövőbeni együttműködés a két vállalat között. ■ T. M. ■ Egy lap szerint a Mol a PKN-ne 1 fuzionálna. A i V *