Békés Megyei Hírlap, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-30 / 254. szám
2006. OKTÓBER 30.. HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRUP 3 MEGYEI KÖRKÉP Nem érhette meg a másnapot a Békés megyében talált első rézsikló Rézsiklót talált kertjében a napokban egy gyulai asszony. A hölgy megijedt a fejét emelgető hüllőtől, melyről nem tudta, hogy veszélyes-e, ezért egy lapáttal agyoncsapta. Később elvitte egy állatkereske■ Ennek a siklónak sincs veszélyes mérge. désbe, hogy megtudja, milyen állatról is van szó. A kereskedő az azonosítás érdekében értesítette a Körös-Maros Nemzeti Parkot. Domokos Andrea, a KMNP munkatársa elmondta, a hüllő egy rézsikló. Az esetnek különös jelentőséget ad, hogy a nemzeti park területén eddig egyetlen alkalommal sem találtak ilyen siklót. A többi, magyarországi hüllőhöz hasonlóan a rézsiklónak sincs veszélyes mérge. A védett állatok közé tartozik, eszmei értéke tízezer forint. Átlagos hossza a 70-80 centimétert is elérheti, s elsősorban gyíkokkal, kisebb rágcsálókkal táplálkozik. ■ L. J. Megállítanák a lakosságfogyást Körösladányban Az 5100 lakosú Körösladányban a település vezetése mindent elkövet annak érdekében, hogy a népességfogyást megállítsa. Dr. Pelcsinszki Boleszláv polgármester elmondta: a község megbecsüli a gyermeket vállaló családokat, s lehetőség szerint támogatja őket. A Körösladányi Napok rendezvénysorozaton rendszeresen vásárlási utalvánnyal köszönti az önkormányzat az utóbbi egy évben született csecsemők szüleit. A fiatalok otthonteremtését lakásépítési és lakásvásárlási támogatással segítik. A munkaerő-piaci helyzet javítása érdekében befektetőkkel tárgyalnak, kedvezményeket nyújtanak a beruházóknak. Az önkormányzat iparterületet alakított ki, ahová várják a munkáltatókat. ■ M. B. JEGYZET LIPTÁK JUDIT Kicsiny; de üdítő cáfolat mostanában gyakran hallani bíráló szavakat módosabb vállalkozókra, munkaadókra. Sokan keveslik szerepvállalásukat a közös teherviselésből; azt mondják, kibújnak a kötelesség alól, miközben szemmel látható a vagyonuk gyarapodása. Alkalmazottaik minimálbéren tengődnek, sofőrjeik kiszuperált vállalati kocsikkal róják az utakat, ők pedig egyik csodaautót cserélik a másikra. vannak, akik megértőén viszonyulnak ehhez a magatartáshoz, azt mondják, a hirtelen vagyonossá vált emberek számára nem egyszerű feladat feldolgozni az óriási változást. Nem csoda, ha elszalad velük a szekér, s egy idő után már semmi sem elég, mindig többet akarnak. Talán majd a következő generáció... legyintenek sokan lemondóan. az iménti bírálatok egy apró, mégis üdítő cáfolata a nemrég alapított, s a napokban először átadott Prima Díj. Itt ugyanis arról van szó, hogy a megyénkbeli vállalkozók közül néhányan nem egy újabb autóra, úszómedencére vagy valami más, saját részre szánt luxusra fordították nyereségüket, hanem a kultúrára, azaz egy olyan célra, ami mindannyiunkat szolgál. SZARVASIKÉNT büszke vagyok arra, hogy a legtöbb forint éppen a mi városunkból érkezett erre a célra. Azt mondják, a rossz példa sokkal ragadósabb, mint a jó. Örülnék, ha ezúttal fordítva lenne, s jövőre, a következő díjátadó ünnepség kapcsán jóval hosz- szabb támogatói listát állíthatnának össze a szervezők. Az igazi persze az lenne, ha éppen az ilyen dolgok jelentenének rangot, büszkeséget, nem pedig a legújabb terepjáró. tudom, ettől még messze vagyunk, de álmodni azért lehet... Hárman vitték a Prímát díjátadás Vállalkozói forintok a megyei művészek elismerésére Minden díjazottnak egymillió forint is jár a Prima Díj mellé. Balról Szűcs Csaba, Nagy Mihály László, Lonovics László és Várnagy Mihály. sonaművész diplomát szerzett, növendékei a különböző országos megmérettetéseken számos elismerést nyertek. A szarvasi születésű zeneművész, Várnagy Mihály naj> jainkban a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjaként (brácsa szólamvezető) járja a világot, s öregbíti a magyar zene hírnevét. Ugyanakkor mesterkurzusok szervezésével sokat tesz azért is, hogy Békés megye tehetséges fiataljai tovább mélyíthessék zenei tudásukat. A harmadik díjazott, LonoVics László festő- és grafikusművész nem csak személyesen, de alkotásaival is jelen volt a Prima átadási ünnepségén. Műveiből ugyanis kiállítást rendeztek be az Árpád Szálló termeiben. Ráadásul maga a Príma Díj is az ő alkotása. A művész a Tessedik Sámuel Főiskola szarvasi, pedagógiai karának művészeti tanszakán oktatja a hallgatókat a festés és a grafika rejtelmeire. Az ünnepséget neves, megyénkbeli művészeti csoportok fellépése színesítette. A nézők a békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola harsona kvartettjének, a gyomaendrődi Rumba Táncssport Egyesület táncosainak és a mezőkovácsházi Hunyadi János Középiskola Duma’s Színháza ifjú művészpalántáinak tapsolhattak. Lonovics László, Szűcs Csaba és Várnagy Mihály — ők hárman lettek a Békés megyei Prima Díj első tulajdonosai. Az elismerést pénteken este adták át Szarvason. Lipták Judit Magyarországon immár négy esztendeje minden ősszel Prima Primissima Díjjal tüntetik ki a kultúra különböző területein alkotók legjobbjait. Idén — sőt, néhány megyében már tavaly - megszületett az országos elismerés kistestvére, a megyei díj is. A kezdeményezés mögött olyan vállalkozók állnak, akik fontosnak tartják a kultúra támogatását. Megyénkben a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének Békés Megyei Szervezete által létrehozott Prima Díj Alapítvány döntése alapján idén három kategóriában — képzőművészet, oktatás és zeneművészet — osztottak díjat. Az átadási ünnepséget pénteken a szarvasi Árpád Szálló impozáns dísztermében tartották. Nagy Mihály László, a VOSZ megyei szervezetének elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: hagyományt kívánnak teremteni abból, hogy a vállalkozók rendszeresen elismerjék, anyagilag is támogassák a művészeti élet kiválóságait. A három díjazott közül elsőként Szűcs Csaba zenetanár, karmester vehette át az elismerést. Szűcs Csaba 1986 óta oktatja, neveli a békéscsabai, s egy időben a'szeghalmi fiatalokat is a zene szeretetére, művelésére. Szegeden, 1996-ban harAz I. Békés Megyei Príma Díj támogatói Demján Sándor — Trigránit Rt. Budapest; Integrál Zrt. Szarvas — fífídi János; Layer Kft. Szeghalom — Layer István; Losonczi Kft. Békéscsaba - Losonczi Isti'án; Körös- Aqua Kft. Békésszentandrás — Fabó Ist\'án; Minőség Vas- ipar/ Kft. Sarkad - Simon Lajos; Balczó Sándor - Szarvas; Nagy és Nagy Bt., Békéscsaba — Nagy Mihály László; Trezor-Liktor Zrt. Békéscsaba — dr. Prekop Ottó; Mammut- tec Kft., Gyomaendrőd — Vodova János; Proferreum Kft. Sarkad - Sajti Sándor és Kincses András; Csaba Center Invest Kft. — Zsibrita Pál és Laczó Szabolcs; VOSZ Központ, Budapest; VOSZ Békés Megyei Szervezete. Hagyományt teremteni — A Príma Díjat két megyénkbeli vállalkozóval, Fabó Istvánnal és Simon Lajossal együtt hárman álmodtuk meg. Meggyőződésünk, hogy szükség van a művészet ilyen módon történő elismerésére. Reményeink szerint jövőre is lesznek díjazottjaink. Biztató jel, hogy már két város is jelentkezett arra, hogy helyszínt biztosítson a 2007. évi Príma Díj átadási ünnepségének —fogalmazott Nagy Mihály László. Nagy Mihály N . László: a jövő évi házi- flf! gazdának J Wa® már (<ét város jelentkeNem egyesítik januártól a békési iskolákat Sütőéknél sok a fiú, meg a huncutság hatvan Év Kocsikázott az idős pár, majd mulatott szűk családi körben Együttműködés szlovák és magyar múzeumok között Az előző testület döntése ellenére januártól biztosan nem vonják össze gazdasági szempontból Békés három általános iskoláját - jelentette be Izsó Gábor polgármester legutóbbi sajtótájékoztatóján. A település első embere elmondta, mindenképpen szükségesnek tartják az oktatási intézmények helyzetének áttekintését. Izsó Gábor kiemelte, megvizsgálják a szemétszállítás ügyét Hangsúlyozta, bonyolultsága miatt jelenleg is jogászok értelmezik a helyi hulladékgyűjtő kft.-vel kötött szerződést. A kérdés tisztázására csak a szakemberek állásfoglalása után kerülhet sor — szögezte le. ■ P. G. Egy idegen ember lányát ennyi ideig tartani! Nem kis teljesítmény! - huncut mosoly kíséretében tette ezt a pajkos megjegyzést házasságkötésük 60. évfordulóján az orosháziak körében jól ismert Sütő család feje, Sütő Jani bácsi, aki 1946. október 27-én mondatta ki Csizmadia Ilonával a boldogító igent. - Az a kis kócos Csizmadia lány a tanyánk előtt járt el, szemet vetettem rá 25 évesen. Egy évig jártunk bálákba, szüreti mulatságokba, majd összeházasodtunk, utána születtek a gyerekek - sorolta egymásra találásuk történetét Jani bácsi a család hétvégi nagy ünnepén, amikor a hat gyerek (a családfő Sütő Jánost és feleségét, Ilonkát lovas fogattal vitték korbe a városon. kiigazított nevetve: öt gyerek az, meg egy lány!) összetoborozta a szűk családot. Ilonka néni 81, Jani bácsi 85 évesen fogadta a gratulációkat, miközben együtt nosztalgiáztak: — Az én fiaim nem voltak éttermi koszthoz szokva, mondtam is a menyeimnek, tanuljanak meg főzni! - emlékezett a nősüléses időszakra az édesanya. És hallgattuk János, Attila, Árpád, Tibor meg Csaba huncutságait, Erzsiké történeteit, aki az évtizedek során egyedüli, rangidős lány maradt, mert Sütő Jani bácsi és Ilonka néni próbálkozásait nem kísérte a gyermekáldás során újabb kislány születése. ■ Cs. I. További öt évre meghosszabbították a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága és a szlovákiai Tőketerebesi Honismereti Múzeum között 2001 óta érvényben levő együttműködési megállapodást. A dokumentumokat az együttműködés eredményeképpen létrejött egyik kiállítás megnyitóján írták alá za Munkácsy Mihály Múzeumban. Andrej Gaj Válogatás című tárlatának megnyitóján Ando György, a szlovák kisebbségi önkormányzat vezetője, dr. Szatmári Imre megyei múzeumigazgató és dr. Juraj Zadans- ky, a tőketerebesi múzeum vezetője hosszabbította meg az együttműködést. ■ F. M. ! * i