Békés Megyei Hírlap, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-10 / 159. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP — 2006. JÚLIUS 10., HÉTFŐ GYÓGYÍTÁS 13 semmelweis-nap Névadója, Ignác (1818. Budapest—1865. Bécs) az anyák megmentője, a modern fertőtlenítő sebészet hirdetője, aki a vérmérgezéstől mentette betegeit. AZ EGÉSZSÉGÜGYIEK ÜNNEPÉN A megyei kórházban korszerű és higiénikus körülmények között gyógyítanak. Ebben az épületben dolgozik a diagnosztikai és a sürgősségi részleg. DR. SZABÓ NÉMEDI NOÉMI Orvosi diplomáját 1996- ban Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte, majd kórházunk központi anasztezioló- giai és intenzív terápiás osztályán helyezkedett el. A szakma önálló gyakorlásához szükséges szakvizsgát 2002-ben szerezte meg. Fő érdeklődési köre a mesterséges táplálás, gépi lélegeztetés, a haemodinamikai monitorozás, illetve az újraélesztés. Jóvoltából vezették be az invazív vérnyomásmérést, illetve a koponyasérültek ellátásának új módszertanát. A Magyar Resuscitációs Társaság tagja és oktatójelöltje. Dr. Szabó Némedi Noémit adjunktussá nevezték ki. DR. ALBERT ANDRÁS Általános orvosi diplomáját 1991-ben Marosvásárhelyen szerezte meg. 1994 óta kórházunk munkatársa. Kilenc éve szerzett pszichiátriai szakvizsgát. 1998-1999 között családterápiás képzésen vett részt, majd 2000-ben rövid dinamikus pszichotherápiás képzésre járt. Három éve részlegvezetőhelyettesként dolgozik a pszichiátriai osztály A részlegén. Osztályos orvosi munkája mellett részt vesz az osztály pszichotherápiás oktatásában, kutatásokban. Elnöke a Békés Megyei Családterápiás Egyesületnek. Dr. Albert András szakorvost adjunktussá nevezték ki. Semmelweis Ignácot az anyák megmentőjeként emlegetjük általában, pedig az érdeme ennél sokkal nagyobb. Ő és Zsoldos János rakták le a korszerű sebészi bemosakodás alapjait. Semmelweis József és a gazdag kocsigyártó leánya, Müller Terézia 1810. január 14-én Budán kötött házasságot. Buda szabad királyi város. Ebben a családban az 1818-as év derekán, július 1-jén ötödik gyermekként született meg Semmelweis Ignác Fülöp. Skoda professzor belklinikáján Bécs- ben bejáró orvosként kezdte el pályafutását. A szülészeti klinikán Chiari tanársegéd vezetett szülészeti tanfolyamot. Itt megszerezte a szülészmesteri képesítést, majd 1845. november 30- án a sebész-műtői oklevelet. Helyettes tanársegéd, majd 1846. július 1-jétől rendes tanársegédi kinevezést nyert. A bécsi egye tem Allgemaines Krankenhaus- ban elhelyezett szülészeti klinikán vállalt állást. Felfigyelt arra, hogy a szülés után az anyák jó része magas lázzal járó betegségben a pyaemia egy válfajába, az úgynevezett „gyermekágyi lázba” hal bele. E kór az otthon szülőket és gyermeküket kevésbé fenyegette. Semmelweis 1847-ben tett megállapításainak sarkalatos ■ Július 4-én, kedden tartották a megyei kórház ünnepségét. Kitüntetéseket adtak át, amelyek felsorolását következő gyulai kórházi oldalunkon folytatjuk. tétele volt a klóros kézmosás leggondosabb keresztülvitele és a tisztaság. Vizsgálat, beavatkozás előtt az orvos a kezét és műszereit tisztítsa meg vegyi (először a klóros, majd a klórmeszes víz alkalmazásával) és mechanikai (körömkefe) úton. Semmelweisnek sejtelme sem volt a bakteriális fertőzésekről, mivel ezt a fogalmat Pasteur csak 1865-ben tisztázta. Véglegesen Koch bizonyította be, hogy a fertőzéseket baktérium okozza. Semmelweis tanítása és Oliver Wendell Holmes 1843-ban írt tanulmánya előtt - Zsoldos János Veszprém Vármegye „Első Rendes Orvosa” és táblabírája - félreérthetetlenül leszögezi, hogy szülés után és szülés előtt a bábának lúgos, majd szappanos vízzel meg kell mosnia a kezeit. DR. RÓZSA ÁRPÁD Orvosi diplomáját 1996- ban szerezte a Szegedi Egyetem Orvostudományi Karán. 1996—1998 között a békéscsabai kórház baleseti sebészeti osztályán dolgozott, majd ezt követően kórházunk általános sebészeti osztályán folytatta munkáját, és 2001-ben sikeres szakvizsgát tett általános sebészetből. Fő érdeklődési területe a laparoszkópos sebészet, valamint a sérvsebészet. Tudományos tevékenység területén aktivitása jó, 9 alkalommal tartott előadást szakmai konferencián. Dr. Rózsa Árpádot kórházi adjunktussá nevezték ki. PLUHÁR EDITZSÓKA 1990-ben érettségizett a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban. Reálérdeklődése révén a Szegedi Tudományegyetem program- tervező matematikus szakán folytatta tanulmányait, ahol 1995-ben szerzett diplomát Egy szegedi részvénytársaságnál helyezkedett el, majd 1996-ban visszajött Gyulára és kórházunk döntés-előkészítő csoportjában folytatta munkáját Az új feladatokhoz is szükséges másoddiplomás képzést kezdett, és 1998- ban közgazdasági szakokleveles programtervező matematikus diplomát szerzett Főigazgató főorvosi dicséretben részesítették. DR. MÉSZÁROS TIBOR 1984-ben szerzett általános orvosi diplomát a szegedi egyetemen. 1986-ban lett kórházunk munkatársa. Az urológia szakvizsgáját 1989-ben szerezte. Kiemelt szakmai feladata a hólyagdaganatos betegek gondozása, és az úgynevezett „felületes” hólyagdaganatok kezelése. Tevékenyen vett részt az ultrahang-diagnosztika bevezetésében is. Fő szervezője és lebonyolítója az urológiai osztály számító- gépes munkájának. Munkája során szakmailag megbízható, a betegekkel rendkívül empatikus, kedves, közvetlen. Dr. Mészáros Tibort kórházi főorvossá nevezték ki. Semmelweis orvos lett Ignác engedelmes, éles eszű, állatkedvelő, vidám gyermek volt A várbeli katolikus, később piarista gimnáziumba járt A hat osztályból ötöt végzett Budán, és mint eminens kapott végbizonyítványt A mai középiskola két legfelső osztályát abban az időben az egyetemen és az akadémiákon szerzett kétéves filozófiai tanfolyam helyettesítette, ez kötelező feltétele volt az egyetemre irat- kozásnak. Ennek elvégzése után, 1837 őszén kezdte meg egyetemi tanulmányait a bécsi orvosi fakultáson. DR. ÁBRAHÁM MAGDOLNA 1983-ban végzett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Általános orvosi diplomájának megszerzését követően kórházunk pszichiátriai osztályán helyezkedett el. Pszichiátriai szakvizsgáját 1988-ban szerezte. Kivételes aktivitással vesz részt a tudományos munkában, elsősorban a depresszióval foglalkozik. 1998 óta szerepel az Igazságügyi Szakértői Jegyzékben. Pszichoterápiás és biológiai pszichiátriai ismeretei a mai kor követelményeinek megfelelő pszichiátriai értékeket jeleznek. Dr. Ábrahám Magdolna főigazgató főorvosi dicséretben részesült. Fertőtlenítő sebészet Az évezredeken át holtponton veszteglő sebészetet Semmelweis koncepciója szabadította meg az egyik fő akadálytól E koncepció elismerésének köszönhetjük, hogy a közel száz- százalékos hasműtéti halálozás egy százalék alá csökkent. Az aszepszis elterjedésével a sebész kése elérhette azokat a szerveket, amelyek addig nem voltak operálhatok, s olyan betegségek váltak gyógyíthatóvá, amelyekről korábban álmodni sem lehetett. A semmelweisi gondolat lényege a sebek aszeptikus megközelítése volt. GEREBENICS ISTVÁNNÉ 1965 decembere óta kórházunk dolgozója. 1988-ban a gazdasági osztály vezetője. 1996 januárjától átszervezés következtében a gazdasági osztály kettévált, beszerzési osztályra és gondnoksági osztályra. 1997 januárjában minőség- biztosítási tanfolyamot végzett el. 1995 novemberében lépett életbe a közbeszerzési törvény. Irányítása alá tartozik: a raktárgazdálkodás, telefonközpont, parkfenntartás, házi nyomda, gondnoksági csoport, anyagbeszerzési csoport és közbeszerzési csoport. Ebben az évben a megyei képviselő- testület elnöki dicséretében részesült. DR. SUHAJDA JÁNOS Orvosi diplomáját 1969-ben kapta a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. 1969 októberében kezdte pályáját a gyulai megyei kórházban. Először két éven át a sebészeti osztályon dolgozott, majd a szülészeti osztályra került. Szalonai munkáját a jó szakmai felkészültségen túl mindig precizitás jellemezte, elismerésként 1982-ben adjunktusi, majd 1986-ban főorvosi kinevezést kapott. A Magyar Vöröskereszt kórházi alapszervezetében dolgozik. Ebben az évben dr. Suhajda János főorvos a megyei képviselő-testület elnöki dicséretében részesült. CSONTOS JŐZSEFNÉ A gyulai Erkel gimnáziumban érettségi bizonyítványt és általános asszisztensi és csecsemőgondozói oklevelet szerzett 1979-től dolgozik intézményünk reumatológia szakrendelésén, ahol munka mellett végezte el 1982-ben a fizioterápiás asszisztensi képzést. 1995-ben vezető asszisztens lett. Pótolhatatlan szervezői, irányítói munkát végzett a várfürdő reumatológiai szakrendelésének rekonstrukciója alatt. Több éven keresztül aktívan szervezte és irányította a gyógy- masszőrök és fizioterápiás asz- szisztensek szakmai gyakorlatát. A megyei képviselő-testület elnöki dicséretében részesült. Az oldal a Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórházának támogatásával készült. Internet: www.pandy.hu E-mail: hospital@pandy.hu DR. MOLNÁR SZABOLCS Az egyetem elvégzése óta kórházunk I. sz. belgyógyászati osztályának munkatársa. Első szakvizsgáját 1995- ben belgyógyászatból, másodikat 2000-ben nephrológiá- ból szerezte. Szakmai érdeklődése a hipertónia és a nephrológia. Ez utóbbi területen különösen a kórképek genetikai vonatkozásai és a diabetes nephro- pathia érdekli. Az említett területeken kiváló eredményeket ért el, pl. a vesebetegek gondozásával kapcsolatban. Képzettsége és a gyógyító munkája kiváló. Dr. Molnár Szabolcsot főorvossá nevezték ki. DR. FIERPASZ FERENC A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem általános orvostudományi karán 1991-ben szerzett orvosi diplomát. 1994 óta a baleseti sebészeti osztály munkatársa. 1996-ban általános sebészetből, 1998-ban traumatológiából, 2001-ben plasztikai sebészetből tett szakvizsgát. A traumatológiai szakmai feladatok ellátása mellett kialakította és műveli a plasztikai sebészetet is. Az égett sérültek ellátásával tovább növelte a baleseti ellátás színvonalát. Szakmai tudása, emberi tulajdonságai alapján főorvosnak nevezték ki. DR. KISS LÁSZLÓ A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem általános orvostudományi karán 1975-ben szerzett orvosi diplomát. 1979-ben szerzett szakvizsgát szülészet-nőgyógyá- szatból. Több, mint 20 éve dolgozik a szülészeti-nőgyógyászati osztály ultrahangos laboratóriumában a laboratórium vezetőjeként. Alapító tagja a Magyar Nőgyógyászati és Szülészeti Társaság ultrahangos szekciójának, és rendszeresen részt vesz a szakmai konferenciákon. Dr. Kiss Lászlót főorvossá nevezték ki. DR. KÖTELES RÓZSA Általános orvosi diplomáját 1988-ban a szegedi egyetemen szerezte. Pályakezdőként kórházunk gyermekosztályán helyezkedett el. Ezt követően a radiológiai osztályon folytatta munkáját. Második szakvizsgáját 1997-ben szerezte. Az osztály szerteágazó feladatai közül hozzá leginkább a gyermekradiológia állt közel. Harmadik szakvizsgáját gyermekradiológiából ebben az évben szerezte meg. Hetente szakmai napon munkát végez a röntgen osztály központi telephelyén is. Dr. Köteles Rózsát főorvossá nevezték ki.