Békés Megyei Hírlap, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-23 / 46. szám

2006. FEBRUAR 23., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SETA 9 sajtó és tanulás Ismét kétszáz diák a munkatársunk, írónk és olvasónk saját épülésére és a szülők büszkeségére, fiatalodjunk a kedvükért, ismerjük meg örömeiket és gondjaikat! EGYÜTT SÉTÁLUNK A MÉDIAPROGRAMBAN $A7TÓ U TANatÁS Az Axel Springer-Magyar- ország Kft. tavaly ősszel hirdette meg a SÉTA nevű médiapedagógiai prog­ramját, amelyben első körben megyénkből hat középiskola vett részt. A célunk az volt, hogy a diákokat beavassuk az újságkészítés rejtel­meibe. A fiatalok végig nagy kí­váncsisággal és íráskedvvel vet­tek részt a programban, amely a sikeres kezdés után most újabb hét (plusz egy elszakadni nem tu­dó) megyénkbéli középiskola be­vonásával folytatódik. A fiatal toll­forgatók írásait az interneten tesz- szük közzé, a legjobb cikkekből a Békés Megyei Hírlap SÉTA- oldalam hetente válogatást köz­lünk. Ugyancsak az interneten ol­vashatják a programban koráb­ban részt vett diákok írásait Az ol­vasás lételeme a személyiségfej­lesztésnek és a szókincsbővítés­nek. Igyekeztünk ehhez támaszra lebii egymásban és az iskolák ve­zetőiben, pedagógusaiban, diákja­iban. Újabb hét héten át folytatjuk a programot, az újságolvasásra szoktatást, szövegértésre, tájékoz­tatásra ösztönzést, s hogy meg­nyerjük lapunk számára a diáko­kat és szüleiket ■ Bede Zsóka Ezen az oldalon bemutatjuk a résztvevő Iskolákat Rózsa Ferenc Gimnázium, Békéscsaba Farkas Gyula Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, Békés Békés Meg}jei Radványi György Középiskola, Szakiskola és Kol­légium, Elek Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközép- iskola, Békéscsaba Hunyadi János Középiskola és Kollégium, Mezőkovácsháza Ady-Bay Gimnázium, Sarkad Vajda Péter Gimnázium, Szarvas Péter András Gimnázium, Szeghalom II. (Őket már bemutattuk.) Európai sajátosságokat is oktatnak A Rózsa Ferenc Gimnázium Bé­késcsaba egyik legrégebbi, 150 éves múltra visszatekintő isko­lája, igazgatójuk dr. Kovács Já­nos. Az intézményben folyó ma­gas szintű oktatás eredménye, hogy évről évre nő az egyetem­re és főiskolára felvett tanulók száma. A Rózsában a tantárgyi specializáció számos formájá­val találkozhatunk: a nyelvi előkészítő csoportok mellett emelt szintű történelem, bioló­gia, humán, reál és az egyre népszerűbb eurofakt osztály­ban tanulhatnak érdeklődé­süknek megfelelően a diákok. Az iskola tanulói — oktatójuk Barát Tünde segítségével — Általános és speciális oktatás, emberséges és igényes környezet, foly­tonos törekvés a közösségi ügyek vállalására: ez az igazi Rózsa. örömmel vesznek részt a SÉTA-programban és már alig várják, hogy írásaik alapján mások is betekinthessenek a rózsások kulisszatitkaiba, mindennapjaiba. Jövőre új épületben, a régi színvonalon A békéscsabai Széchenyi Ist­ván Két Tanítási Nyelvű Köz- gazdasági Szakközépiskola az idén lesz nyolcvan éves. Az év­forduló különösen emlékeze­tesre sikeredhet, hiszen szep­tembertől már az új épületben kezdhetik meg tanulmányaikat a diákok. Az iskola büszke arra, hogy hatodik éve folyik sikerrel a két tanítási nyelvű képzés - az an­gol mellett immár németül is - , így ennek is köszönhető, hogy az ide jelentkező fiatalok szá­ma továbbra sem csökken. A Séta programban résztvevő diá­kok munkáját Bereczki Anna fogja segíteni. ■ (a) r. A megyeszékhely egyik monumentális építkezése lesz a diákok új otthona. Hagyományok és ismeretek Békésen A megyei képviselő-testület fenntartásában működő, 1902- ben alapított békési Farkas Gyula Mezőgazdasági és Ipari Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium jelentős hagyo­mányokkal rendelkező intéz­mény. Az iskolában a számta­lan képzési forma között a gim­náziumi tagozaton belül, Szeg­fű Katalin tanárnő vezetésével ismerekedhetnek meg a diákok a média alapjaival. A tanulók elsajátíthatják a tömegtájékoz­tatási eszközökkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, ami biztosítja számukra a szakirá­nyú továbbtanulás lehetőségét. ■ Papp Gábor A mi megyénkben van a legtöbb szép lány, legalább is szerintünk. A jövő útjait járják a Radványiban Az Eleken működő, megyei fenntartású Radványi György Középiskola, Szakiskola és Kol­légium a hivatalos bejegyzés szerint 1962-től működik. Jelenleg a dinamikusan fejlő­dő iskolában többek között kor­szerű tangazdaság, tankonyha, fejlett informatikai eszközök se­gítik a diákok előbbrejutását. A gimnazisták mellett a teljesség igénye nélkül lovász, vadász, bolti eladó, gyorsétkeztető szak- 5 mákra készítik fel gyakorlat- | központú oktatás keretében a fi- § atalokat. A Séta programban f szerepet vállaló diákok összefo- S gását Kozma János segíti. ■ (a) Az eieki fiatalok már jártak a szerkesztőségünkben is, igen érdeklődőek. Ha Mezőkovácsháza, akkor Hunyadi Újjáépített iskolánkat 2005 de­cemberében vettük birtokba. Vál­tozott a nevünk is: Dél-békési Ok­tatási Központ Békés Megyei Hu­nyadi János Alapfokú Művészet- oktatási Intézmény és Kollégi­um, Mezőkovácsháza. A sokolda­lú oktatási-nevelési munkán kí­vül különböző szórakozási lehe­tőségeket is kínálunk: gólyatá­bor, gólyahét, gólyabál, Kopaj (Kollégiumi Pajkosságok Hete), farsang, Hunyadi Gála a Duma' Színház legújabb produkciójával, és következik a szalagavató, amely az idén rendkívüli lesz, műsorral, bálkirály- és bálkirály- nő-választással. ■ Sági Krisztina Korszerű számítógéppark segíti az oktatást. Ady-Bay: a korszerű tudás fellegvára A sarkadi Ady Endre—Bay Zoltán Gimnázium, Postaforgalmi és Informatikai Szakképző Iskola - nem mellesleg akkreditált ECDL vizsgaközpont és akkreditált ECL nyelwizsgaközpont(l) - ál­tal nyújtott korszerű tudást a csökkenő gyermeklétszám elle­nére egyre több fiatal választja. Az iskola tanulóinak létszáma fo­lyamatosan emelkedik. Köszön­hető ez minden bizonnyal az angol-magyar két tanítási nyel­vű képzés „meghonosításának”, de a magas színvonalú informati­kai képzésnek, s a napjainkban is piacképes postai szakképzés­nek egyaránt bB. I. A SÉTA programba bekapcsolódott sarkadi diákcsapat (felvételünkön) Zámori Ida, Szlávikné Mári Zsuzsa, Kiss Annamária, illetve Daru Gabri­ella tanárok segítségével ismerkedik a média világával. Diákok a Vajda Péter gimnáziumban A szarvasi Vajda Péter Gimnázi­um, Szakközépiskola és Kollégi­um több, mint 200 éves múltra te­kint vissza. A megye első evangé­likus főgimnáziumában - Mező- berényben - 1802-ben indult meg az oktatás, az intézményt 1834- ben telepítették át Szarvasra. Nap­jainkban a Vajdában nyolc évfo­lyamos gimnáziumi képzés (emelt szintű nyelvi, biológiai és matematikai osztályokkal), szak- közép-iskolai képzés, valamint érettségi utáni szakképzés (gaz­dasági informatikus, szoftverüze­meltető stb.) folyik. A SÉTA- programban a diákok munká­ját Tóth Elvira irányítja. ■ L. J. A szarvasi gimnázium felújított épületében korszerű körülmények kö­zött tanulhatnak a diákok. 1 1 k

Next

/
Thumbnails
Contents