Békés Megyei Hírlap, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-17 / 41. szám
KÉK TÜKÖR BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 17., PÉNTEK Tárcát loptak a pultról Egy férfi szerdán kora délután őrizetlenül hagyta tárcáját egy gyulai söröző pultján, amit valaki elemeit onnan. A tárcában 12 ezer forint volt. (ö) Nappali üvegtörő Békéscsabán a Munkácsy utcában a Frankó Produkciós Iroda ablakát zúzta be ismeretlen tettes tegnap délelőtt, fényes nappal. Mire a tulajdonos, Frankó Attila kiszaladt az utcára, az elkövetőnek már nyoma veszett. Egyelőre nem tudni, miért vandálkodott az ismeretlen, aki 70 ezer forintos kárt okozott, (c) Csónak tűnt el Eltűnt egy alumíniumcsónak Békésszentandrásról, az egyik nyaralóból a napokban. A vízijármű értéke 50 ezer forint (c) Családban maradt a dráma beismerő vallomás Nem rablógyilkosság volt a brutális támadás Apja temetésén még részt vett a fia, aki másnap felvállalta a gyilkosságot Hírhedt szülőgyilkosságok Magyarországon Fácánkakast lőtt a közeli bányatónál A Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai, Huszti Zoltán és Czégény Pál járőrök Gyula és Elek között ellenőrizték a közlekedést a minap. Egy autó a fóldútról hajtott fel. A kocsit egy gyulai fiatalember vezette, a mellette lévő ülésen légfegyver és egy doboz lőszer volt. A rendőrök a csomagtartóban lelőtt fácánkakast találtak. A fiatalember elmondta, a fácánt a közeli bányatónál lőtte. Nem titkolta, még akart lőni. A gépkocsi vezetőjét előállították a rendőrkapitányságra, vele szemben lopás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. ■ (ö) A román autó sofőrjét keresik Tegnap reggel negyed 7 körül baleset történt a 44-es főúton Kondoros és Békéscsaba között. Egy fehér színű, ismeretlen rendszámú, román honosságú Volkswagen Passat Variant típusú autó Kondoros felől Békéscsaba irányába tartott, majd áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, és ott összeütközött egy Nissan Almerával, mely ennek következtében nekiütközött egy Peugeot- nak. A sofőr a helyszínt elhagyta. Aki bármit tud a balesetről, értesítse a Békéscsabai Rendőrkapitányságot a (66) 523- 700-as számon, vagy a 107-es, illetve a 112-es segélyhívók bármelyikén. ■ (a) A rendőrség név szerint nem mondhatja ki, de minden utalásuk arra következtet, hogy saját fiuk ölte meg a jászberényi Taczman házaspárt. Mészáros Géza - Nagy Eszter Dóra Fellélegezhet Jászberény lakossága, amely a Taczman-gyilkosság óta nyugtalanul hajtotta álomra a „ fejét. A Jász-Nagykun-Szolnok í megyei Rendőr-főkapitánysá- 2 gon csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült, nem rablógyilkosság történt február ötödikén. Ekkor találták meg a lakásában meggyilkolt 51 éves Taczman Elek fogathajtó-világbajnok és 44 éves felesége holttestét. Házi István dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány és Ka- pocsi Zoltán alezredes, a bűnügyi osztály vezetője elmondta: a helyszíni szemlén pályafutásuk egyik legvéresebb bűncselekményével szembesültek. Az elkövető az egész lakást feldúlta, de értéket nem vitt el. Kezdetben több szálon futott a nyomozás, ám végül egy erős alibi megNÓGRÁDI-ÜQY: Nógrádi Ádá- mot, az olajtanúként ismertté vált Nógrádi Zsolt öccsét azzal vádolja az ügyészség, hogy 1998 októberében soltvadkerti otthonukban tarkón lőtte apját. Emiatt és más bűncselekmények miatt a fiatalembert 2004 áprilisában húsz év szabadságvesztésre ítélték, az ügyet másodfokon tárgyalja a Pest Megyei Bíróság. SOPRONI-GYILKOSSÁG: Életfogytig tartó szabadságvesztését tölti Petróczi András, aki megbízást adott anyja, Soproni Ágnes színésznő megölésére. A gyilkos, Lázár Zsolt 2000 márciusában egy kábeldarabbal fejbe verte és megfojtotta a nőt. Petróczi 2043-ban, Lázár 2038-ban szabadulhat jó magaviselet esetén. döntésével jutottak el a tetteshez, „a család egyik közeli hozzátartozójához”. A kettős gyilkosságot az áldozatok fia jelentette be, s a rendőrség a tegnapi tájékoztatón megerősítette: a bejelentő és a gyilkos ugyanaz a személy. Az idősebb Taczman közismert sportember és kereskedő volt, számtalan emberrel - köztük számos külföldivel - kapcsolatban állt, sok haragosa is volt. A helyszíni szemle a házban olyan személyek ujjlenyomatát is beazonosította, akik ellen rendőrségi körözést adtak ki. A nyomozás akkor vett fordulatot, amikor az elhunytak 21 esztendős fiának alibije - miszerint tanúkkal bizonyíthatóan egy házibuliban volt - a kihallgatások során megdőlt. Ifjabb Taczman Elek szerdán éjszaka, tíz nappal az elkövetés után tett beismerő vallomást. Kifejtette: tettét azért követte el, mert végre önállóvá akart válni, ki szeretett volna törni a szülői szigor szorításából. A házaspár halálával azonban anyagilag is jól járt volna, s végre nyugodtan folytathatta volna kedvenc időtöltését, a fogathajtást. SUDOKU MINSEN HÉTFŐN, SZERDÁN ÉS PÉNTEKEN Az ábrát úgy kell kitölteni, hogy a négyzetháló minden sorában, minden oszlopában és minden 3x3-as egységében a számjegyek 1-től 9-lg szerepeljenek ismétlődés nélkül. ^ g| erw im «n. «5* a> 2 5 3 1 8 9 2 7 5 5 9 3 7 8 6 8 5 1 6 9 3 4 7 6 7 2 8 6 8 5 4 3 5 6 2 8 9 7 8 6 7 2 6 8 4 5 3 1 9 3 1 8 9 2 6 4 7 5 5 9 4 3 7 1 2 8 6 8 5 1 6 9 3 7 2 4 2 3 9 4 1 7 6 5 8 4 6 7 2 5 8 9 3 1 6 7 2 1 8 9 5 4 3 1 4 3 5 6 2 8 9 7 9 8 5 7 3 4 1 6 2 Csabán bukott le a zsebeskirály bilincsben Gyors kézmozdulatokkal végiglopta a várost Egy-két napos turnéi alkalmával végiglopta" Békéscsaba intézményeit, szórakozóhelyeit a 35 éves, várpalotai R. A. K. Nyemcsok László Tavaly decemberben, valamint idén januárban is több békéscsabai belvárosi intézményből, szórakozóhelyről érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy táskákból, kabátokból értékek tűntek el. Az okozott kár összesen elérte a 800 ezer forintot. Volt olyan zsákmánya is a tettesnek, melynek révén egy kézmozdulattal 270 ezer forintot kasszírozott. Több épületben kamera működött, és a felvételek alapján került képbe egy férfi, akit elsőre még nem sikerült azonosítani. Későbbi feltűnése, munkálkodása során az egyik vendéglőben ráismertek az elkövetőre, a rendőrök pedig az Andrássy úton lecsaptak rá. A tettes az igazoltatás közben menekülni próbált, de elkapták és megbilincselték. Kiderült, a 35 éves férfi profi zsebes, ebből él, már amikor szabadlábon van. Elég sok idejét tölti ugyanis börtönben, hiszen eddig 38 esetben büntették lopás miatt. Módszerei közé tartozott, hogy a kiszemelt táska, kabát mellett valaminek a leejtését imitálta, közben gyors kézmozdulattal ellopta az értékeket. Előfordult olyan is, hogy az egyik kezével kitöltendő papírért nyúlt, közben a másikkal az előtte ülő székkarfára tett táskájából pénztárcát tulajdonított el. A tettes az iratokat eldobta, a pénzt felélte. SZÁMLA. A Hun- garotel megint lódított, nem kevesebb a számla, hanem magasabb a múlt havinál. * T-Kábel Tv alapcsomagot egy évre januárban kifizettem. Most 44 forintról csekk érkezett. Telefonos ügyfélszolgálat négy percben elnézést kér, téves. Mégiscsak én fizetek, csak nem nekik. CSEMPEKÁLYHA. Csempekályha- tervező, -kivitelező, -építő kisiparost keresek Békés és Csongrád megyéből! Már végignyálaztam hat Aranyoldalakat, hiába! Aki tud, ismer ilyen vállalkozót, nyomjon egy sms-t, visz- szahívom. Nem mekkmesterekre vagyok kíváncsi. (Tibor) T: 30/553-3445 GYULA. Gyulán két cipőbolt van, az egyik csökkentett árat az áfa miatt, a másik nem. Na, melyik az? Egyébként örülünk az épülő körforgalomnak. Örülünk a szennyvízhálózatnak! HALÁLBÜNTETÉS. Egy életfogytigos éves tartása tízmillió forintnál többe kerül a társadalomnak. Ezért már rendes embereket is lehet tartani. De ha te, meg Dávid Gale álljátok magatok a zsozsót...?! * Akit megöl valaki, az ő édesanyjának vajon mit mond a gyilkos? Vagy szerinted neki már úgyis mindegy? fecó HÓ. Köszönöm a kerékpárutak (Bartók Béla út) korai takarítását, jobb 30) 4061-110 volt közlekedni rajta, mint a közúton. Volf! TEREMCROSS. Kicsit unjuk már, hogy a teremcross az isten. A többi rendezvény semmi! Kíváncsi lennék, biztos egy ember írogatja, biztos nagyon ráér. Egy anyuka GÓLYA. Egy hónap múlva érkeznek a gólyák, a szentandrási gátőrház kéményén még mindig ott a gólyagyilkos füstrács a rajta lógó gólyacsontvázzal! MUNKANÉLKÜLISÉG. Az álláskereső járulékhoz miért nem írták oda, hogy egyéves munkaviszony után kapja? Aki évek óta segélyen van, annak bizony nem jár. Munkát hiába keres, nem talál, mert a munkáltató nem kap támogatást utána. Ha segély mellett dolgozik kiskönyvre, másnap mégis feljelentik, a munkaadó meg kirúgja, hogy „kócos” a fickó. * Lökösházán jelenleg 8,1 százalék a regisztrált munkanélküli. A lakosság jó része nyugdíjas, tanuló, vállalkozó, egyéb ellátásban részesülő. Csak a maradék 8 százalék nem talál munkát? Nagyon szép lenne. De a valóság nem így van. xyz KERES. Skoda Favorit szervizkönyvet keresek, de sehol nem találok. Ha valakinek van, kérem küldjön egy sms-t! T.: 30/811-1192 FANTOMCÉG. A jogszabályok szerint áfa-visszatérítés csak adóalanyt illet meg. A be nem jegyzett társaság nem adóalany! Adószakértő 4061-110 SZÓRAKOZÁS. Rockot kedvelők! Ne feledjétek, szombaton újra koncert a 68-asban Békéscsabán. Jó hallani, hogy megyei együttesek is fellépnek. ISMERKEDÉS. 181/76/25 éves, csabai, független férfi keresi korban hozzáillő barátnőjét tartós kapcsolat céljából. T.: 30/94Ó-5059. * 165/70/36, káros szenvedélyektől mentes férfi vagyok. Szerelemre, érzelmi együtt- létre vágyom, nem vagyok független, lopjunk egymásnak egy kis boldogságot. T.: 70/942.2846. * Tartós kapcsolatra keresek barátnőt! 27 éves, csabai srác vagyok. T.: 20/593-3165. * Keresem barátnőmet komoly, tartós kapcsolatra, vékony, szerény, 25-34 év közötti lány személyében. Én 180/70/34, barna hajú, kék szemű férfi vagyok. Sms: V/MD1/DGM1 * Keresem a párom. Komoly, intelligens, romantikus hölgy hívását várom 45 éves korig. T.: 30/399-0549 * 180/100/49 éves, független férfi vagyok. Keresek egy független vékony testalkatú hölgyet, élettársi kapcsolat céljából. Sms: 70/638-1850. Gyuri * Csabai, ápolt, magányos hölgy megbízható barátja lenne egy 50 éves, ápolt, csabai férfi. I: 20/456-5007. ÁLLAT. Két palotapincsi keverék kiskutya ingyen elvihető. T.: 70/361- 2133 * Cirmos kismacskát találtam a könyvtár és a mögötte lévő ház közti pádon február 15-én este. Akinek hiányzik, a következő számon jelentkezhet érte: 30/59-53-504. * Spániel, ivartalanított felnőtt szuka ingyen elvihető. 1: 30/239-3695. HIRDETÉS * kilométer-korlátozás nélkül t-íxiNO Csoport A Hyundai legkedveltebb modelljei, az Atos, a Getz és az Accent most kivételesen kedvező pénzügyi feltételek mellett, már heti 4 999 forintos törlesztőrészlettől várják önt márkakereskedéseinkben. Támogatott finanszírozási konstrukcióink már 0%-os kezdőrészlettel 120 hónapos futamidőre szólnak, akár cascokötési kötelezettség nélkül. ('Atos kezdő befizetés 20%, Getz kezdő befizetés 25%, THM 4,5%) Ajánlatunk a 2006. január 25. és március 31. között megkötött szerződésekre érvényes. A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! A Hyundai Motor Hungary hivatalos márkakereskedője: Hyundai Frankó, Békéscsaba, Andrássy út 37-43., tel.: 66/524-600 CO.-tóbocsáöi (válfcrattól függően vegyes hasmélat melleit). 118-17? gVirt Üzemanyag fogyasztás tvátozattól függően vegyes hasznsat mellett) 4.5-7.01/100 km