Békés Megyei Hírlap, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-17 / 41. szám
2006. FEBRUÁR 17., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 11 SÉTA mmMmmmmmmmmmmwmmmsMmmmmmmmmMmmmmmmmmmmmmMmmmmmmMmmMmmmmm Végzősként a szalagavatón a jövő kulcsa Kilenc osztály diákjainak és szüleinek meghatottsága A legelső ,‘,Szent-Györ- gyi”-s szalagavatón végzős diákként vettem részt. A kilenc osztály izgatottan vonult be a békéscsaba Sportcsarnok színterére, ahol a nézőtér zsúfolásig telten várt ránk. A Himnusz elhangzása után búcsúbeszédet mondtam a végzősök nevében. Idéztem érzéseinket és próbáltam hangsúlyozni; a jövőnktől nem szabad félnünk, továbbra is bizonyítanunk kell, hiszen felnőtté váltunk. A beszédem után a várva várt szalagtűzés következett. Az egész csarnokba a csendes meghittség költözött. Az osztályok egymás kezét fogva vonultak be. Úgy éreztem, mintha egy óriási elszakíthatatlan lánc egyik láncszemévé lettem volna. Sok tanuló arcáról csordult le boldogan könnycseppje. Nehezen sikerült könnyeimet visszatartanom. Az öltözőkbe visszavonulva „lelkesítő ölelések” erősítettek bennünket. Vidám műsorainkat a közönA szalagtűzéskor megelégedettnek láttuk osztályfőnökünk arcát, amelyen a büszkeség könnyed mosolya ült. ség hatalmas tapsviharral jutalmazott. A kilenc osztály mintha egyetlen egy végzős csapat lett volna, egységesen jól állták a „megpróbáltatásokat”, amiket az újbóli izgalom heve szült. A műsorok végén mindenki elismerését fejezte ki egymásnak. Ekkor már a büszkeség volt legfőbb érzésem. Örömöm teljesen feledtette velem a három hónap múlva kezdődő érettségi várható nehézségeit. A magam mögött hagyott több évnyi küzdelemre gondoltam és a méltó jutalomként megkapott szalagra, amely lezárta a középiskolai időszakot életemben. Nekem nagyon sokat jelentett az avatóünnepség. Számomra e szalag nemcsak jö- vőm kapujának egyik „kulcsa”, hanem azt is üzeni: az életben soha sem szabad feladnunk, bármilyen akadály is állja utunkat. ■ Mitykó Anita Liána 12/g • ; • / . ’ ' • . -V ■ '• , ' Vélemények az első közös ünnepünkről Lezajlott az első közös szalagavató a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban. Ahogy lenni szokott, volt akinek tetszett és volt akinek kevésbé. Kíváncsi voltam, mit gondol a szalagavatóról egy tanár, illetve egy diák. Megkérdeztem Malatyinszki Jánosné osztály- főnököt és Vetési Tamara 12/g osztályos tanulót, hogy mi a véleményük a rendezvényről. — Tanárnő, osztályfőnökként hogyan élte meg a szalagavató előkészületeit?- Hosszú időt igényelt a műsorszám kiválasztása, mivel az osztályomban két erős egyéniség véleménye dominált. A végleges produkció a szalagavató J'-íL kiismeretesen dezvényre. előtt egy hónappal körvonalazódott. Ezt követően mindenki komolyan vette a próbákat és lel készült a ren— Tamara, te hogy látod ezt? — Az az igazság, hogy ötlethiányban szenvedtünk és nem tartottunk össze. Ennek köszönhetően egyre csak fogyott az időnk, és így nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot. — Elégedett vagy a végeredménnyel?- Ahhoz képest, hogy menynyi időnk volt, szerintem jól sikerült. — Tanárnő, ön elégedett az osztálya teljesítményével?- Az osztályomba tehetséges fiatalok járnak, és én bíztam benne, hogy minden rendben lesz. így is lett! Elégedett vagyok! — Ön szerint a rendezvény miben tért el az eddigi szalagavatóktól?- Elsősorban abban, hogy sok ballagó osztály volt. Az előző iskolánkban sokkal „otthonosabb” légkörben zajlottak a szalagavatók, tekintve, hogy kevesebb volt a végzős diák.- És összességében, hogy tetszett neked, Tamara?- Mindent összevetve, színvonalas műsorokat láthattunk, bár a szalagtűzés elég hosszúra sikerült. Ha őszinte akarok lenni, a vége egy kicsit unalmas volt a sok műsorszám miatt. — A tanárnőnek?- Nagyon tetszett. Hangulatában felemelő volt. Jó érzéssel töltött el szent-györgyis osztályfőnökként részt venni. Ha valaki nem tudott az integrációról, akkor észre sem vette, hogy „3 iskola” végzős tanulóinak a rendezvényén vagyunk. ■ Kecskés Brigitta 12/g Szerrt-Györgyi neve kötelez $A7TÓ ÍA TANUÍÁ5 Fél év telt el azóta, hogy az új iskolában megkezdődött a tanév. A különböző szakok tanulói jól megférnek egymás mellett az intézményben. A pályaválasztó diákoknak újdonságot jelentett az új név, sokan nem tudták, hogy a három régi iskola (Tevan, Egészségügyi, Ruhaipari) egyesült No- bel-díjas tudósunk neve alatt. Az összevont iskola első alkalommal a Garabonciás napok alkalmával mutathatta meg összetartását és kitartását, ahol a 4. helyet szereztük meg. Az elsősök gólyabálja volt a következő olyan esemény, amelyen az iskola valamennyi tanulója részt vett és együtt nevetett az elsősök által hol könnyebben, hol nehezebben megoldott feladatokon. Február 3-án volt az iskola első szalagavató ünnepsége, amelyen sok diák vett részt és segítettek a különböző feladatokban, hogy az ünnepségen minden rendben legyen. A következő nagy esemény az intézmény első megemlékezése lesz a névadóról március 17-én. A névadó ünnepségen belül az iskola hivatalosan felveszi a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium nevet. A megemlékezés első programja filmbejátszás lesz a névadó életéről. Utána dr. Czeizel Endre professzor ünnepi megemlékezése következik. Részt vesz még az ünnepségen dr. Patkós István (Buják nyugalmazott polgármestere) és dr. Marton János, a Szegedi Egyetem címzetes könyvtárigazgatója, akik szintén foglalkoznak a névadó életútjának méltatásával. Ezek után Pap János, Békéscsaba polgármestere átadja Tálas Csaba igazgató úrnak az iskolazászlót. Ezzel az iskola hivatalosan is felveszi a Szent- Györgyi Albert nevét. ■ Pap Nikolett 9/e Sétanyertesek díjazottjai A február 2-án megjelent szeghalmi SÉTA-oldal rejtvényének helyes megfejtése: Harry Potter. A nyertesek: Sipiczki Anikó 5673. Kamut Rákóczi u. 5. (A gimi ajándéka: könyv). A Békés Megyei Hírlap ajándékai, táska: Oláh Csanád 5600. Békéscsaba Wlassich sétány 25. IV/28., póló: Bognár Mariann, 5700. Gyula Budapest körút 48. IX/49, tollkészlet: Kovács Barnabás 5700. Gyula Dobay u. 18. A nyereményeket postán küldjük el! Somi Éva az IRISZ-ről- Hogyan lett tanárnő az iskolaújság fő- szerkesztője?- Magyartanárként előző iskoláimban is szerkesztettem iskolaújságot, vagy segítettem kollégáim és tanítványaim munkáját. Amikor az integráció eredményeként létrejött Szent-Györgyi iskola vezetése úgy döntött, hogy legyen iskolaújság, folytattam ezt a fajta munkát.- Nehéz volt az integráció után a közös iskolaújságot szerkeszteni?- A megváltozott körülmények között semmi sem úgy ment, mint korábban: a diákoktól igen kevés kéziratot kaptam, a határidőkkel is csúsztunk, szóval elég nehezen állt össze az első szám. Az iskolaújság nevét — ÍRISZ - megtartottuk, mert a szivárvány istennőjének a neve azt a sokszínűséget tükrözi, amit középiskolánk a képzési struktúrájában nyújt. Fontosnak tartom, hogy az íráshoz kedvet érző a világban nyitott szemmel járó, a legkülönbözőbb problémák iránt fogékony tanulók megkapják azt a fórumot, amit egy diákújság nyújthat. A nyilvánosság előtt fellépni fokozott felelősséggel jár. Egy-egy szám megjelenésekor örüljenek a gratulációknak, de tanulják meg elviselni a kritikát is. Végre összeállt egy lelkes kis csapat, amely - a SÉTA- programnak is köszönhetően - remélhetőleg jobbnál jobb cikkekkel tölti meg az IRISZ-t. ■ Tarjányi-Sugár Zsófia 11/h Életképek a kollégiumi hétköznapokból show Aki a legszórakoztatóbb a csapatból, azé a jutalomkimenő és a kóla A hangulat kitűnő a koleszosoknál, rengeteget pletyizünk és kacagunk. Milyen az élet a kollégiumban?- kérdezik tőlem sokan. Válaszolhatnám egyszerűen: olyan, amilyenné az ott élők alakítják. De ez nem ilyen egyszerű. Alapvetően meghatározza kollégiumi tevékenységünket a diákok magas iskolai óraszáma - heti 37-40. így a másnapra való felkészülés után alig marad idő, ami felett szabadon rendelkezhetnénk, közös beszélgetésekre, játékra, szórakozásra, egyéb kikapcsolódásra. Az együttes élményszerzés öröme azonban mindig legyőzi a fáradtságot, és kiharcol önmaga számára jó néhány szabad órát- alkalmanként akár a tanulás rovására is. Szeretünk színházba, moziba menni, gyalogolni, szalonnát sütni az udvaron. Az őszi és tavaszi sportdélutánon összemérik a csoportok ügyességüket kézilabdában, .tollaslabdában,. sorversenyek-, ben, malom- és sakkjátékokban. A legemlékezetesebbek a „kollégiumi show-k” és a farsangok. Vetélkednek egymással a csoportok önállóan írt jelenetekkel, meseátiratokkal, paródiákkal, táncokkal. Ez alkalommal ki szoktuk osztani a legjobb alakítás és a legjobb kivitelezés díját is. A díjak: torta, kóla és jutalomkimenő - különösen az utolsónak örülnek nagyon a diákok. ■ (K. P.) KIÁLLÍTÁS GYULÁN. Február 10-én nyílt meg Gyulán, a Dürer teremben a Maszkok és jelmezek a Szent-Györgyi Iskola műhelyéből című kiállítás, amelynek rendezője Adorján Lászlóné tanárnő voltFebruár 28-ig várja az érdeklődőket a bemutató a Gyulai Corvin János Múzeum Dürer termében. Az oldalt a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjainak írásaiból szerkesztette Bede Zsóka. A diákok írásai elérhetőek még az interneten a www.bmhirlap.hu/seta, vagy awww.beol.hu/seta címen.