Békés Megyei Hírlap, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-17 / 41. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 17., PÉNTEK MMMMMMMHNNHMRMMMNMWMMNMMMMMMMMMMMMMMMI VONALBAN VAGYUNK... Ezeken a hasábokon fekete g. kata igyekszik olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207- es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14-17, pénteken 14-16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Nem kaphatta meg örökségét kitúrták Olvasónk fiatal korában Amerikába költözött. Két testvérének soha nem írt, szüleinek csak karácsonykor. Választ legutóbb már nem kapott. Azt hitte, elköltöztek édesapjáék, de kiderült, hogy mindketten meghaltak. Az örökséget elosztotta maga között két testvére. Ha valaki meghal, az örökösöket be kell jelenteni az elhunyt lakhelye szerint illetékes közjegyzőnél. Ezután a szakember még hagyatéki értesítőt is készít, amelyen ismét szerepel a kérdés, hogy kik az örökösök. Hogy a testvérek miért nem szóltak arról, hogy szüleiknek van még egy gyermekük, nem tudhatjuk. Valószínűleg azért nem jelezték ezt a szakembernél, mert nem tudták a harmadik gyerek címét, mivel telefonálónk soha nem kereste őket. így a jegyző sem okolható, hogy nem kutatta fel az összes örököst, ami egyébként kötelessége. Ha a szülők halála óta nem telt el még egy év, a hagyatéki eljárás megtámadható. Ha ezen túl vagyunk, polgári perre lehet vinni az ügyet. Még őrzik az iratot Olvasónk kérdezte, hol találhatja meg a vagyonelosztás- ról szóló anyagot, ugyanis az örökösök azt állítják, nekik nincs semmiféle iratuk. Azt ajánljuk, az eljárást levezető közjegyzőt keresse meg. A hő vatalnak öt évig meg kell őriznie a jegyzőkönyveket. A HÍRLAP utánajárt SMS számunk: (30) 4060-110 ADSL-rendszer öt hónap alatt Tűrhetetlen a Hungarotel viselkedése! Mi az, hogy 2006-ban öt hónapot kell várni egy vezetékes telefon bekötéséhez ADSL céljából? Ezzel csábítják az előfizetőket? A cégnél elmondták, tudniuk kellene, pontosan hol lakik a panaszos. Ott, ahol van ADSL-hozzáférés, 10-15 nap alatt kiépítik a rendszert. Ha az olvasó olyan településről adta be igényét, ahol nincs vagy csak most épült ki ADSL, akkor előfordulhat, hogy sokat kell várni. Ha egy településen öten jelzik az igényüket ADSL-telepítésre, többnyire soron kívül elrendelik a munkát. Válasz a vásárló panaszára Ha beírok a panaszkönyvbe, mennyi idő után kapok választ? — Attól függ, milyen jellegű a panasz - bocsátotta előre megkeresésünkre Sarkadi László, a Békés Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársa.- Ha a beírás jegyzőkönyvet helyettesít, akkor 15 napon belül választ kell adni. Ha az olvasó csak a vásárlók könyvébe tett megjegyzést, 30 napon belül számíthat válaszra. Ha ennyi idő alatt nem kapott visszajelzést, érdemes megkeresnie a fogyasztóvédelmi felügyelőséget Békéscsabán, a József Attila utca 2. szám alatt. Jubiláló vadásztársaság kiállítás Érmes dám-, gím-, őz-, vaddisznó- és muflontrófeák Alapításának 60. évfordulóját rangos trófeakiállítással egybekötött közgyűléssel ünnepelte tegnap a Kötegyáni Vadász- társaság. Nagy Sándor leköszönő megyei fővadász Benedek Fülöp címzetes államtitkár, s Pechtol János főtitkár díszoklevelét adta át a társaság elnökének, Hajdú Jánosnak. Both Imre A második világégés után, 1945. december 25-én a Kötegyáni Földmunkás Szakszervezet helyiségében 13 alapító atya hívta életre az azóta - igazodván a történelem mindenkori széljárásához — többször nevet váltott, de máig jogfolytonosan működő Kötegyáni Vadásztársaságot.- A vadászat nem csupán egy pontos lövés, egy pillanat. A vadászat felelősség, kitartás, áldozat - hangsúlyozta ünnepi köszön tőjében Nagyné Felföldi Ilona, Kötegyán polgármestere, maga is sportvadász. Az idősebb generáció nevében Balogh Elek, a társaság ma is aktív legidősebb tagja szólt a régi vadászatokról, megemlékezve az örök A művelődési házban a trófeakiállítással egyidejűleg nyílt meg a XIV. Országos Vadászati, Halászati és Természet- védelmi Képzőművészeti Kiállítás. Balról Hajdú János, a társaság elnöke és Juhász Gyula gazdasági vezető. vadászmezők „magasleseiről” figyelő 21 néhai vadásztársra is. A társaság legidősebb tagja, a 81 esztendős Borbély József 1950- ben lett vadász, s csak az bántja, hogy: ....mana pság egy szezonban nem fognak annyi vadat, mint én hajdanán. Kétnapos nagyvadászat alatt volt, hogy 86, illetve 74 mezei nyulat lőttem” - nosztalgiázott. A Kötegyáni Vadásztársaság elnöke, Hajdú János értékes és érdekes őzbaktrófe- ákról, s bár szerényebb számú, de magas röptű fácánkakasokról festett képet a jelenlegi helyzetet ecsetelve. Juhász Gyula, a társaság gazdasági vezetője, a trófeakiállítás rendezője 104 (ebből nyolc érmes) őzbak-, 38 dám- (ebből 10 érmes), 25 gímszarvas- (ebből 7 érmes), 25 vaddisznó- (ebből 6 érmes), illetve 3 muflon- (ebből 2 érmes) trófeáról adott számot. Egy siketfajd és kitömött vadmadarak is színesítik a 24-éig megtekinthető trófeakiállítást. Békától az őzbakig NAGYNÉ FELFÖLDI ILONA, Kötegyán. polgármestere 10-12 éves kislányként rendszeresen elkísérte édesapját vadászni. Egy alkalommal elszakadt szandálja pántja, s akkor tanult meg a torzson (tarlón) járni. Életében először akkor lőhetett: egy békára! Hét esztendeje sportvadász, azóta őzbakot is elejtett. Üdülés csak tavalyi pénzen egészségpénztár Júniustól szigorodnak majd a feltételek Két zsadányi cég állja az önerőt — Az önkormányzat szűkös anyagi lehetőségeire tekintettel a Zsadányi'Malom '97 Kft. és a Zsadányi Gazdák Szövetkezete ötven-ötven százalék arányban vállalta a téesz-központba bevezető út felújításához szükséges 4 millió forint saját erő biztosítását — tudatta lapunkkal Dudás Árpád polgármester. A 450 méter hosszúságú útszakasz szilárd burkolatának felújítása érdekében a település vezetése pályázatot nyújt be a regionális fejlesztési tanács terület- és regionális fejlesztési célelőirányzatára. ■ (b) Az egészségpénztári tagoknak érdemes tanulmányozniuk a legutóbbi törvényi változásokról szóló értesítéseket. Ellenkező esetben május 31. után kellemetlen meglepetés érheti őket. Magyarországon 2002 óta van lehetőség arra, hogy az aktív dolgozók belépjenek valamelyik egészségpénztárba. Munkáltatóknak és alkalmazottaknak egyaránt kedvező ez az adómentesen nyújtható juttatás. Nem véletlen tehát, hogy a pénztárak néhány év alatt rendkívül népszerűekké váltak, tagjaik száma tavaly decemberben elérte a félmilliót. Arról, hogy Békés megyében mennyien tagjai valamelyik egészségpénztárnak, nincsenek kimutatások. Egy decemberi kormányrendelet nyomán idén jelentősen szigorodtak az egészségpénztári számlákon összegyűjtött forintok felhasználására vonatkozó szabályok. A legjelentősebb változás, hogy június 1-jétől sporteszközvásárlásra, továbbá rekreációs-, gyógy- és egészség- ügyi üdülésre csak akkora ösz- szeg használható fel, amekkora a pénztártag számláján 2005. december 31-én rendelkezésre állt. A haladék május 31-éig szól, addig a tagok még megtehetik, hogy a munkáltatójuk vagy saját maguk által idén befizetett pénzből mennek üdülni, vagy vásárolnak sporteszközt. Június 1. után azonban ilyen célra csak annyit költhetnek, amennyi pénzük szilveszterkor volt. ■ L. J. Intézményeket vonnak össze forráshiány Le kell faragni Tótkomlóson Segítik a mentősofőr családját támogatás Kollégáik gyűjtöttek a hozzátartozóknak Az intézményi racionalizáció is napirendre került a tót- komlósi képviselő-testület napokban tartott ülésén, ahol az idei költségvetés megalkotása volt a cél. Döntés született a zeneiskola, a művelődési központ és a könyvtár integrációjáról, a szociális szolgáltató központnak és a bölcsődének az összevonásáról. A költségtakarékosság jegyében az ellátottak és az alkalmazottak létszámát összhangba kell hozni — fogalmazták meg a szándékot. A Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvodában szeptembertől kevesebb csoport indul. A középiskolában és a polgármesteri hivatalban is lesz létszámleépítés. A Tótkomlós Ifjú Tehetsége díjat tízezer forintra emelte a testület. A szlovák iskola címzett beruházását, az állatihulladék-ke- zelő és az ivóvízminőség-javító programban való részvételt határozták meg ülésükön a városatyák. A költségvetés első fordulójának a tárgyalásakor kiderült, 72 millió forint forráshiánya van Komlósnak. A pénzügyi és gazdasági bizottság javaslatát elfogadta a testület, a forráshiányt le kell faragni 50 millió alá. A második forduló előtt, úgy látszik, a forráshiány megmarad, amelyre javasolják, hogy önhiki-pályázatot nyújtsanak be. ■ Csete Ilona Még idén felújítanák Nagyharsányban a művelődési házat Megérett a felújításra Körös- nagyharsányban a község 1962-ben épített művelődési háza - hangsúlyozta lapunknak Makra Tibor polgármester. A település első emberétől megtudtuk: nem a sült galambra várnak, hanem a felújítás érdekében 1 millió 32 ezer forint saját erőt garantálva, pályázatot nyújtanak be a Békés Megyei Terület- fejlesztési Tanács leghátrányosabb helyzetű kistérségek támogatására kiírt pályázatára. Kedvező elbírálás esetén 10 millió 320 ezer forintból végeztetnék el a legszükségesebb munkálatokat. ■ B. I. Tavaly decemberben közlekedési balesetben meghalt egy békéscsabai mentősofőr. Családját anyagilag támogatja a szolgálat. Fekete G. Kata A balesetben egy Nissan terepjáró 22 éves vezetője előzés közben összeütközött a szemből érkező mentőautóval. A Toyota sofőrje a helyszínen életét vesztette, a mentőben utazó 74 éves békési asszony később szintén meghalt. Az elhunyt férfi tíz éve dolgozott a szolgálatnál, amely saját halottjának tekintette az autóvezetőt. — Az Egészségügyi Minisztériumtól több mint 800 ezer forint támogatást kaptunk a családnak — számolt be tegnap sajtótájékoztatón DR. SIMON MARIANNA, az Országos Mentőszolgálat dél-alföldi régiójának szakmai vezetője. A pénzt a nemrég alakult Békéscsabai Mentőalapítványon keresztül fizetik ki a hozzátartozóknak. Földi Krisztián kuratóriumi elnök elmondta, a kollégák is gyűjtöttek a családnak több mint százezer forintot. A három kiskorú gyerek számára egyebek mellett fejenként több mint százezer forint értékben biztosítási kötvényt is elhelyeztek. FÖLDI Kriszti ns tián bemutatta a Békéscsabai Mentőalapítványt. Elmondta, a békéscsabai ellátási körzethez a megyeszékhely, Békés, Csabaszabadi, Csárdaszállás, Hunya, Kamut, Kétsoprony, Köröstarcsa, Mező- berény, Murony, Pusztaottlaka, Szabadkígyós és Újkígyós tartozik. A tavalyi esztendőben átlagosan naponta 71-72 mentőfeladatnak tettek eleget. A kocsik mintegy hatszázezer kilométert futottak. ) * i k