Békés Megyei Hírlap, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-17 / 41. szám
2006. FEBRUAR 17., PENTEK BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP A szél az igazi ellenségük hideg Meleg teát, öltözőt és védőruhát biztosítanak a dolgozóknak X A megyében közel ezren dolgoznak hosszabb ideig hidegben. A munkavállalóknak ilyenkor védőöltözetet, meleg teát kell biztosítani. Az ellenőrzések azt mutatják, ezt nem mulasztják el a cégek. Fekete G. Kata Az elmúlt években volt rá példa, hogy a nagy hidegben megfagyott egy-egy postás ujja. Idén ilyen szerencsére nem történt.- Eddig viszonylag jól meg- űsztuk a telet - fogalmazott Iliin József, a békéscsabai 1-es posta vezetője. - Napközben nem volt hosszan farkasordító hideg. Hajnalonként inkább lehűl a levegő. Nem is a hideg a legnagyobb ellenségünk, hanem a szél, ami átfújja a kollégák ruháját. Tegnap szél is volt, esett is az eső. Nem véletlenül panaszkodott egy levélkihordó.- Igaz, egyenöltözékünk és a cipőnk vastagabb a szokásosnál, de ebben is könnyen átfagyunk — mondta a neve elhallgatását kérő kézbesítő. — Termoszban viszünk forró teát reggelente, ez valamennyit segít. Az eső ellen nem tudunk hatásosan védekezni. A postán a melegedő nyitva áll, de a város másik végéből nem éri meg bekerekezni. Kocsmákba húzódhatnánk be, de azt nem szereti a cégvezetés. Lehet, mindenki azt gondolná, részegesek vagyunk. Néha megkínálA postások sapka nélkül nemigen indulnak útnak. Közülük sokan termoszban visznek magukkal forró italt. nak teával egy-egy háznál, azt meg félek elfogadni. Ebből a szempontból most valamivel jobb a helyzetük az építkezésnél dolgozóknak. Má- téné Farkas Beáta, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézete sajtóreferense elmondta, munkatársaik nemrég ellenőriztek, s nem találtak hibát. Azoknál az építőipari cégeknél, ahol jártak, a hidegre való tekintettel most nem végeznek külső munkálatokat. A Körösökön is befejeződött a lehalászás. Öt-tíz perc pihenőidő Szabadtéri munkahely akkor minősül hidegnek, ha a várható napi középhőmérséklet a plusz négy fokot nem haladja meg. Zárt térnél akkor igaz ez, ha a hőmérséklet a munkaidő több mint felében nem éri el a plusz tíz fokot. Ilyenkor a munkáltató köteles a hideg elleni védőöltözetet, ötven fokos, cukorral ízesített teát és óránként legalább 5-10 perces pihenőidőt biztosítani a munkavállalóknak. Építkezés, benzinkút Békés megyében elsősorban építkezésen, útépítésen, erdészetben, fakitermelésben, halászatban, hűtőházakban, benzinkutaknál ellenőrizték, de nézték a nyílt téri közhasznú munkát végzők körülményeit is az ÁNTSZ munkatársai. Megállapították, a munkásoknak mindenhol biztosítottak fűtött melegedőt, öltözőt Megyénkben a hivatalos adatok szerint 915-en dolgoznak hideg munkahelyen. Európai uniós forintok az Ipartelepi út építésére kétszázmillió Vasúti átkelővel Szarvason Több forrásból, összesen több mint kétszázmillió forintot nyert a szarvasi önkormányzat egy gazdasági és közlekedési szempontból is fontos műút megépítésére. Az egy kilométer hosszú útszakasz a város keleti részén, a 44-es számú főútvonaltól induló Ipartelepi utat köti majd össze a Benka Gyula utcával. A beruházás nyomán a város ipartelepén - az infrastruktúra hiányában - eddig nehezen értékesíthető telkek válnak eladhatóvá, ami esélyt adhat új munkahelyek létrejöttére is. A Mezőtúr—Orosháza vasútvonal és az új út kereszteződésében kiépül egy átkelőhely, ez szükség esetén elkerülőként is szerepet kaphat a jövőben. A 238 millió forintos beruházást az Európai Unió 158 millió 327 ezer forinttal, a magyar állam pedig mintegy 60 millió forinttal támogatja. A közbeszerzési eljárást hamarosan kiírja a szarvasi önkormányzat. ■ L. J. Elbeszéltek egymás mellett a füzesgyarmati képviselők költségvetés Idén többől fejlesztenek Mintegy két és fél órán át tárgyalt a település idei költségvetéséről a napokban a füzesgyarmati képviselő-testület. A hozzászólók gyakran fogalmaztak meg eltérő véleményeket. Koncz Imre az utóbbi négy év legjobb költségvetésének nevezte az ideit. Ezt arra alapozta, hogy idén először több pénzt fordít az önkormányzat fejlesztésre, mint dologi kiadásokra. A beruházási kiadások a költség- vetés mintegy 30 százalékát teszik ki. Bere Károly nem értékelt ilyen derűlátóan. Többek között megemlítette: szomorú, hogy a közcélú fogyasztásra fordítható összeg csökken. Várkonyi Imre polgármester szerint idén sem néz a korábbiaknál nehezebb pénzügyi év elé a város. A fejlesztések ütemének növekedése önmagáért beszél. A képviselő-testület végül 1 milliárd 471 millió 116 ezer forint főösszeggel hagyta jóvá az idei költségvetést. ■ M. B. INTERJÚ Térképelemzés szarvasi sikerrel A térkép- és atlaszhasználat iskolai népszerűsítését célozta az a pályázat, melyen béres maria, a szarvasi Vajda Péter Gimnázium, Szakközép- iskola és Kollégium tanára első díjat nyert. — Milyen szervezet írta ki a pályázatot?- Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lázár Deák Térképészeti Alapítványa. A földrajzi, történelmi, irodalomtörténeti és más atlaszokhoz kapcsolódóan különböző témakörökből választhattunk. Én a „Földi környezetünk atlasza című új kiadvány alkalmazási területei az oktatásban” kategóriában pályáztam. — Hogyan dolgozta fel ezt a témakört? — Az említett atlaszból 15 térképet választottam ki, melyekhez azonos koncepció szerint készítettem óravázlatot a tanárok, illetve feladatlapot a diákok részére. Ez egy új atlasz, amely a környezetvédelemmel és az egészségneveléssel foglalkozó tanórákon egyaránt használható. Az egyéni díjazás mellett az iskola is profitál a pályázatból, 75 ezer forint értékben három falitérképpel leszünk gazdagabbak.- Úgy tudom, Ön gyakorlott pályázatíró...- A környezetvédelem és a környezeti nevelés témakörében igyekszem szakmai segítséget nyújtani a kollégáknak a különböző pályázatok elkészítésében. ■ L. J. Kisebb lesz a „szegény” állami vezetők és parlamentben csücsülő képviselők eredménytelen munkája miatt adott fájdalomdíj. Szegény leváltott vezetők! Könnybelábadt szemmel számolásba kezdtem. Sok felmentett közül tízet, a legnagyobb és legkisebb összeget kiszemeltem, és megállapítottam, tízen összesen 448 millió forint fájdalomdíjat cipeltek haza az államkasszából. Egy-két esetben még kevesebbet is kaptak, miután a követelt 100 millió helyett 10 millió, a 138 millióból csak 90 millió ütötte markukat. Egy középkeresetű dolgozó 130 ezer forintot visz haza kemény becsületes munkájából. Egy évi juttatása a 13. havival egymillió-hatszázötvenezer forint. Vagyis tíz nem megfelelően tevékenykedő atyafi több mint 271 dolgozó éves jövedelmét zsebelte be, a saját érdekükben alkotott törvények alapján. ■ Boros Gábor, Gyula Átmenetileg költöznek a piac árusai Szarvason Fórumon találkoztak a közelmúltban a szarvasi vezetők a város piacán árusító kereskedőkkel. A megbeszélés tárgya a Kossuth utcai piac kezdődő beruházásából adódó változások mikéntje volt. A piac területén hamarosan fedett csarnokot alakítanak ki, az építkezés idejére az árusok máshol kapnak helyet, (j) Egy éve még rendszeresen olvasta a megyei lapot Százkét éves nénit köszöntöttek Lökösházán. Kovács Andrásné Réda Zsuzsanna Dobozon született, dolgozott az ókígyósi Wenckheim- kastélyban a grófi családnál. 1940-ben költözött Lökös- házára, ahol a termelőszövetkezetben tevékenykedett. Családja gondozza, egy éve még olvasta lapunkat, (a) A Békés Megyei Hírlap és a Békéscsabai Egészségcentrum közös játékának nyertesei A játékunkban feltett kérdésre adott helyes válasz: Az egészség alfája és ómegája. Ez az Egészségcentrum jelmondata. Megtartottuk a sorsolást. Hőkamerás vizsgálatot nyert: Császár józsefné (Orosháza), Farkas Sándorné (Vész tő), Katona Mónika (Békéscsaba). Mágnesterápián való részvételt nyert: Farkas Éva (Békéscsaba), Márki Sándorné (Ecsegfalva), Sze- menyei Ferencné (Vésztő). Teljes gvógvmasszázst nvert: Gulyás Anita (Békéscsaba), Szenczy Jánosné (Gerendás). A szolgáltatások igénybevételéről a nyerteseket levélben értesítjük. HÉSaSEMINTEE Tel.: 30/340-3900 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Csorvás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Csorvás, Rákóczi u. 17. szám alatti, 49 m' a la pte r ii let ti, valamint a Csorvás, Rákóczi u. 26. szám alatti, 34,5 m’ alapterületű üzlethelyiségeinek vállalkozói formában történő üzemeltetésére. A pályázatokat zárt borítékban úgy kell a polgármesteri hivatalba (5920 Csorvás, Rákóczi u. 17. sz.) benyújtani, hogy az legkésőbb 2006. február 28-án 10 óráig megérkezzen. A borítékon kérjük feltüntetni: „Pályázat a Csorvás, Rákóczi u. 17. szám alatti üzlethelyiség üzemeltetésére”, illetve „Pályázat a Csorvás, Rákóczi u. 26. szám alatti üzlethelyiség üzemeltetésére". A borítékbontásra a beérkezési határidő letelte után azonnal sor kerül. Az eredményhirdetés Ideje: 2005. március 3.10. óra, helye: a polgármesteri hivatal 4. sz. irodája. Az üzlethelyiségek a polgármesteri hivatal műszaki ügyintézővel előre egyeztetett időpontban, hivatali munkaidőben tekinthetők meg. [Időpontot egyeztetni a (66) 258-001-as telefonszámon, vagy személyesen a polgármesteri hivatal 4. sz. irodájában lehet.] Az önkormányzatot a pályázatok elbírálása tekintetében indokolási kötelezettség nem terheli, és a döntés ellen jogorvoslat sem vehető igénybe. ALAPTOL A FELSŐFOKIG! A Perfekt Zrt. Békés Megyei Képzési Központja | az alábbi képzésekre várja a jelentkezőket: • számítógép-kezelő _______ • számítástechnikai szoftverüzemeltető^^^JHjyIjk • pénzügyi-számviteli ügyintéző • mérlegképes könyvelő • ingatlanközvetítő • társasházkezelő • biztosításközvetítő • társadalombiztosítási szakelőadó • minőségbiztosítási belső auditor • közbeszerzési referens • adótanácsadó. Kérésre díjtalan tájékoztatót küldünk! (64 OKJ-s képzés.) Békéscsaba, Kinizsi u. 5. www.perfekt.hu Információs vonal: < l 1 k P \ Fájdalmam a fájdalomdíj