Békés Megyei Hírlap, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-08 / 236. szám

4 Néha belehasít az éjszakába tóth Péter nem unatko­zik. A fiatal zongorista legközelebb Békéscsa­bán lép fel, aztán Auszt­riában koncertezik. — Beindult a szezon. Hol lép fel legkö­zelebb?- Kedden éppen Békés­csabán, a ze­neiskola Bartók kamarater­mében játszom. Pénteken uta­zom Ausztriába ugyanezzel a programmal. Valóban elkez­dődött a szezon. Nyáron nem nagyon léptem fel, most rövid időn belül három meghívást is kaptam.- Sokat járja a világot. Me­lyik a legtávolabbi ország, ahova eljutott? — Japán. Egy francia kon­certszervező ismeretsége ré­vén jutottam el Ázsiába, ahol teljesen más világ fogadott. Két hetet töltöttem ott, ezalatt négy koncertet adtam. Tény, hogy sokat utazgatok, de sze­retem. Ma már nem gond le­győzni a távolságot. Repülővel gyorsan, vonattal kényelme­sen, autóval pedig pontosan oda érkezem, ahova szeret­nék. Az idegen országokban sem érzem magam elveszett­nek, a repülőtéren mindig fo­gadnak, de legtöbbször kísér- getnek is. Azért Amerikában egyszer szeretnék fellépni, ez még kimaradt az életemből. — Ha itthon van, hogyan tel­nek a napjai?- A Zeneakadémián sike­rült hetente két napra besűrí­tenem az óráimat, így itthon nyugodtan gyakorolhatok. Persze van olyan, hogy nem megy, nincs kedvem játszani, ilyenkor abbahagyom, majd másnap folytatom. Különben sok időt töltök a barátnőm­mel, szívesen biciklizek, hor­gászok, de azért bulizok is né­ha. ■ (fék) HÍRESSÉGEK, SZTORIK Nem jíízi, hímezi a gyöngyöt FEIGL MIKLÓS­né régi moto­ros szakmájá­ban, amely­nek minden csínját elsajá­tította már. A békéscsabai könyvkötő mes­ter azonban nem elégszik meg ennyivel: mostanában például gyöngyhímzéses könyvet készít, amelynek tör­ténetét, technikáját hosszú évekig tanulmányozta. Meg­tudta, hogy gyöngyhímzéssel az 1820-as években kezdtek foglalkozni az úriasszonyok, akik később beköttették mű­veiket. Feigl Miklósnénak eb­ben persze nem kell segítsé­get kérnie, de a megfelelő szí­nű, formájú és anyagú gyön­gyök beszerzése komoly gon­dot okozott. Rokonok, ismerő­sök Szlovákiából és Lengyel- országból szállították a gyön­gyöket, hátha valamelyik ha­sonlít a 19. századbeliekre. Persze a gyöngyhímzés igen különleges technika, ahogy a bőr, a selyem, a bársony meg­munkálása is az. Erről meg­győződhetnek Békéscsabán, a megyei könyvtárban, ahol a kézműves mesternek tegnap nyílt kiállítása. Érdemes meg­tekinteni az egyedi tervezésű, zsűrizett köteteket, (y) Napszaktól flggő indiai előadás Szakértők szerint 1991 óta nem játszott Magyarországon olyan szintű indiai csapat, ami­lyen jövő hét végén fellép Bé­késcsabán. Az ifjúsági házban a világ legjobb szitárosának tartott Pandit Rajeev Janardan, a bambuszfuvola egyik legis­mertebb megszólaltatója, Dr. Kamala Shankar és Padma- bushan Girija Devi énekes ad elő. Az indiai klasszikus zene azért is érdekes, mert már a szellemiség szintjén is gyöke­resen más irányba fejlődött, mint az európai. Az előadás műfaja, a rága hangulathoz, il­letve napszakhoz kötött, (y) MAGAZIN BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 8., SZOMBAT Tízéves a Torony Rádió jubileum Az egyéni arculat közszolgálati szereppel párosul A műsorvezetők — köztük Ecetl Márta — szabadon válogathatnak a százharmincezer felvételből. Bármily meglepőnek is hangzik, Békés megye egyfajta média nagyhata­lomnak számít, az egy főre jutó rádióadók aránya itt a legmagasabb az ország­ban. Ebben a környezet­ben sugároz immáron tíz éve a békési Torony Rádió. Papp Gábor Rácz Attila tulajdonos-főszer­kesztő elmondta, a Torony Rádió 1995. október elsején kezdte meg állandó műsorainak sugár­zását, akkor még tizenkét órá­ban, megosztott frekvencián a Music Rádióval. A békési médi­um 1998. december 17-e óta hallgatható 24 órában. A tulaj­donosi kör elképzelése az volt, hogy jó értelemben vett konzer­vatív műsorstruktúrát alakítsa­nak ki. A vezetők ennek jegyé­ben - felismerve, hogy a köz- szolgálati adók hírműsoraival nehéz konkurálni - az ország­ban egyedüliként szerződést kö­töttek a Kossuth rádióval a Kró­nika című műsor átvételéről. A másik célkitűzés az volt, hogy mind zenei, mind tartalmá­ban egy, a többi adótól markán­san különböző rádiót hozzanak létre. A műsorvezetők — akik egyben zenei szerkesztők is - szabadon válogathatnak a hoz­závetőlegesen tízezer hanghor­dozón szereplő, közel százhar­mincezer felvételből. A dalok di­gitális formában, számítógépes rendszerükben is hozzáférhe­tők, ami jelentősen megkönnyíti az éppen adásban lévő munka­társaik dolgát. Kívánságműso­ruk is egyedinek számít a me­gyében, a hallgatók ugyanis bát­ran kérhetik kedvenceiket min­den megkötés nélkül. Ennek megfelelően a nótától a kabaré­számokon át a fiatalok éppen ak­tuális kedvencéig minden kor­osztály elvárásait teljesítik. A szakember kifejtette, helyze­tük annak ellenére sem könnyű, hogy Békésen a Torony Rádió a leghallgatottabb adó. Az orszá­gos reklámügynökségek ugyanis leginkább a megyeszékhelyi rá­diókkal kötnek szerződéseket, így a békési médium csak a váro­si reklámbevételeknek és egyéb támogatóknak köszönhetően tud talpon maradni. A nehézségek ellenére a rádió egyfajta „után­pótlásnevelő bázisnak” számít, több, korábbi munkatársuk ko­moly karriert futott be. Okányi Imola, a rádió hírszolgálat és a Tv2 Aktív című műsorának mun­katársa, Berek Patrícia, a Kos­suth rádió tudósítója, Szűcs Krisztina a Fábry Sándor esti showderjének a gyakornoka. Végezetül még egy érdekes­ség. Mivel a rádió és a helyi ká­beltelevízió tulajdonosai között vannak átfedések, a két médi­um között jó kapcsolat alakult ki. A televízió adásszünetében az érdeklődők a rádió stúdióké­pét láthatják. Újabb öt év biztos CSURKAPÉTCR tatási jogosultságot az Országos Rádió és Televízió Testülettől, eszerint az adó 2010-ig minden­képpen színesíti a palettát A szakember nyomatékosította, hogy a tulajdonosok az adó ar­culatán nem kívánnak nagyobb változtatásokat tenni, továbbra is tartják az egyedi struktúrát és megmaradnak a népszerű köz- szolgálati műsorok is. Závada Pál torkán akadt a huszadik század története Závada Pállal (balról) dr. Erdész Ádám történész—levéltáros beszélgetett. könyv Kész a trilógia záróregénye A gyulai Mogyoróssy János Vá­rosi Könyvtár íróvendége volt szerdán este az őszi könyvtári hét keretében Závada Pál. A Tótkomlóson született író, tele­pülése díszpolgára trilógiát al­kotott. A Jadviga párnája (1997), a Milota (2002) után A fényképész utókora című regé­nye tavaly jelent meg. Krasz- nahorkai Géza könyvtárigazga­tó új Kossuth-díjast köszönthe­tett Závada Pál személyében. Szabó Pál óta ő a második, aki megyénkben született és Kos- suth-díjjal ismerték el mun­kásságát. Amikor 1942 augusztusá­ban, a falu piacán elkattan egy fényképezőgép, akkor kezdő­dik a történet. Závada Pál el­mondta, most is szülőfalujá­nak, Tótkomlósnak főtere a helyszín. A fényképész utókorában fej­lődésregényt írt, a vele egyko­rú gyereknek, fiatalnak, fel­nőttnek életútját követi. A hu­szadik század legkényesebb eseményei között élnek szerep­lői. Nem titkolta, a huszadik század története a torkán akadt. ■ Sz. M. Bárki modell lehet a Beol.hu és a Mida fotóstúdió segítségével szépségverseny Összefogott a megye leglátogatottabb portálja és a régió legkorszerűbb digitális műterme... A Beol.hu (megyei szóra­koztató és információs portál) új partnere, a Mida 2003 Fotóstúdió vállalta, hogy hétközna­pi női arcból is magazi­nokba illő modellt vará­zsol a „Napi-csajok” ro­vatban, a Beol jelentke­zésen alapuló szépség- versenyén. Az eredmény szerdától látható, kíván­csian várjuk. A Mida 2003 Fotóstúdió készíti ezentúl a Beol.hu Napi-csajok rovatának sorozatait. A dél-al­földi régió legkorszerűbb digi­tális műtermében a hagyomá­nyos digitálistól a 6x7-es közép­formátumú digitális technikáig terjed a lehető­ség. Komplett csapatmunka folyik, sminkes, fodrász és sty­list dolgozik a kivitelezésen. Katona Tamás, a stúdió vezető­je elmondta, fő profiljuk rek­lámkampányok, katalógusok hangulat- és divatképeinek el­készítése, a portfolió-fotózás, valamint különleges esküvői fotók készítése. Referenciáik között tudhatják a Shape és a Health and Beauty magazino­kat, a Magyar Esküvő Magazint Jelentkezz Napi-csajnak a Beol.hu-ra! E-mail: beol@beol.hu Telefon: (66) 527-226 Mobil: (30) 687-18 68- legfrissebb kiemelkedő mun­kájuk pedig az olimpiai bajnok férfi vízilabdacsapat 2005-ös falinaptára. Dol­goztak már a Jeans Clubnak, a Budmilnak, a Hungarotelnek, a Miss Poppynak, továbbá az Euro- Konzorcium Rt. közreműködé­sével a Michelinnek, az RTL Klubnak, illetve a Hungaroring Sport Rt.-nek. Rajtuk kívül pe­dig több neves modell- és rek­lámügynökségnek is: keresett modellek kerültek ki műterme­ikből. Mindez azért érdekes, mert a Napi-csajok rovatba ké­szülő portfoliókat díjtalanul re­A Mida 2003 Fotóstúdiónak olyan nevek is modellt álltak már, mint Oláh Ibolya, a Forma—1-es Michael Schumacher vagy Béres Alexandra (képünkön). gisztrálják különböző ügynök­ségeknél, a jelentkező így eset­leg pénzt is kereshet a fotózás­sal. Sikereik ellenére nyitot­tak mindenki felé, vállalnak meglepetésalbumokat, példá­ul házassági évfordulóra, ka­rácsonyra, szülinapra - kivi­telezik a fotózástól a válogatá­sig. Tevékenységük hangsúlya leginkább az esküvői fotózásra helyeződik, amelynek jellege manapság egyre inkább a divat világának irányába tolódik el. Mindez megtekinthető honlapju­kon, a www.midafoto.hu-n. Érdeklődni személyesen Gyulán a Rőfös udvari műte­remben, telefonon pedig a (66) 462 010-es számon lehet. ▲ i i f » i D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET

Next

/
Thumbnails
Contents