Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-04 / 181. szám

2005. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Egy kézben a magyarság szülőföld alap A nemzeti érzés mn pártokhoz kötődik Tavasszal törvényt fogad­tak el Magyarországon arról, hogy a határon túli magyarok megsegítésé­nek törekvéseit elvi irá­nyító testület fogja össze. A Szülőföld Alap Taná­csának tagjává választot­ták dr. Köteles Lajost, a Tessedik Sámuel Főiskola Gyulai Egészségügyi In­tézetének igazgatóját. Szőke Margit A budapesti székhelyű tanács­ban minden szomszédos or-j szág magyar szervezete képvi-j selteti magát.- A testületnek sokféle poli­tikai gondolkodású ember tag-i ja, kétségeim is voltak emiatt - f mondta dr. Köteles Lajos. - En­nek ellenére nagyon sikeres együtt gondolkodás jellemezte a július 28-ai első ülést Egy hozzászóló megfogalmazta, a nemzeti érzés nem pártokhoz kötődik. A szervezet célja, hogy a határon túli magyarság anyagi, szellemi gyarapodását, nemzeti integrációját a külön­böző pénzeszközök összefogá­sával segítse elő. Az induló pénzügyi forrás egymilliárd fo­rint, ami jövőre az adóegyszázalékokkal kiegé­szíthető. Négy támogatási kör­nél lehet majd pályázni: ma­gán, intézményi, önkormány­Dr. Köteles Lajost valaki javasolta a testületbe és ez a javaslat több fóru­mon Is helytálló­nak bizonyult : mW zati és gazdaságélénkítési, vál­lalkozási célra. A pénz 90 szá­zaléka pályázatokra fordítható, 10 százalékát a tanács döntése alapján osztjuk szét. Elfogad­tuk a prioritásokat, az egyik a határon átívelő térségi telepü­lésszövetségek támogatása, a második az oktatási intézmé­nyek fejlesztése, javaslatomra kiemelten az újonnan szerve­ződő magyar iskoláké, támo­gatjuk a szórványban lévő is­kolákat, kulturális egyesülete­ket. Kiemelt támogatást javas­lunk Kárpátaljának és a Vajda­ságnak, hiszen nehezebb hely­zetben vannak, mint mások. Dr. Köteles Lajos elmondta, szeptemberben kiírják a pályá­zatokat, még ebben az évben pénzhez jutnak a nyertesek. Át kell tekinteniük, hogy a költ­ségvetési forrásokból mennyi jut az egyes országokba, külön­böző területekre. Jelenleg nem áttekinthető, szétforgácsolódik a határon túlra jutó pénz, ami ma már nagy összeg. Szeretnék újragondoltatni a magyar poli­tikával például a Kár- : * pát-medencei magyar Á £ ^ oktatásügy át­fogó fejleszté- sét, hiszen — *> egy Európában kell együttműköd­ni előbb-utóbb. Szakmai érvek szerint Dr. Köteles Lajos szerint a szakmai érveket ütköztető szer­vezet várhatóan hatékonyabb lesz, mint általában a politika­iak. A testület elvi döntéseket hoz és ellenőriz, a végrehajtás­hoz hivatalokra épülő szakmai kollégiumokat hoznak létre, ezek végzik a pályázati admi­nisztrációt, az elbírálást, az előkészítést. A testületben poli­tikusok, hivatali szervezetek képviselői vannak, rajtuk kí­vül dr. Köteles Lajos tanár­ként, Bodor Pál újságíró és Pomogáts Béla, az írószövetség elnöke vesz részt a munkában. A belvíz okozta károk enyhítéséért pályáznak vis maior Komlósiak kérelme a tanácshoz Másfél éve nem riasztották a gyomaendrődi tűzoltókat önkéntesek Nem lesz köztestület A tótkomlósiak is rémálomként élték meg azokat az esős napo­kat, heteket, amikor útjaik, földjeik kerültek víz alá. A vá­ros belterületén a tavaszi belvíz kezelésére a polgármester, Gyivicsánné dr. Szenczi Irén a védekezés szabályiról szóló kormányrendelet alapján II. fo­kú, május 24-étől I. fokú belvíz- védelmi készültséget rendelt el. A káresemények többletki­adásának fedezetét az önkor­mányzat a szűkös, 2005. évi költségvetésének terhére nem tudja biztosítani — derült ki ab­ból az összeállításból, amelyet a legutóbbi testületi ülésre ké­szítettek. A város belterületén keletkezett, nagy kiterjedésű belvíz okozta károk fedezetére, a vis maior támogatás iránti igény benyújtásával kapcsola­tos napirendet a közelmúltban tárgyalta a képviselő-testület. A döntés értelmében a Békés Me­gyei Területfejlesztési Tanács­hoz nyújtották be a támogatás iránti igényüket a tótkom­lósiak. ■ (cs) „Túdomásul kell vennünk, hogy a gyomaendrődi önkormányzat­nak jelenleg nincs anyagi ereje ahhoz, hogy köztestületté ala­kítsa az önkéntes tűzoltóegye­sületet” - jelentette ki dr. Dávid Imre polgármester a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Gyomaendrődön nem először került terítékre az immár het­venkilenc esztendeje működő tűzoltóegyesület köztestületté alakulásának kérdése. Ez alkalommal az egyesületet vezető Farkasinszki Sándor éves beszámolója értékelésekor vető­dött fel a köztestületté alakulás témája. Elhangzott, hogy az ön­kéntesek az elmúlt másfél évben nem kaptak riasztást a szarvasi tűzoltó-parancsnokságtól. A képviselő-testület arra kérte az egyesület vezetőit, hogy tegyék rendszeressé a kapcsolatot a szarvasi parancsnoksággal. Köztestület alakításáról tehát továbbra sincs szó, a hagyo­mányőrző munkát azonban ez­után is támogatni kívánja az önkormányzat ■ (j) irffTTTOl r Életkorunk múlandó állapot dr. nédó erika eddig meg­bízott tiszti főorvosként dolgozott az ÁNTSZ gyulai-sarkadi intézete élén. A minap kinevez­ték vezetőnek. — Nem unatkozik: eddig részmunkaidőben, megbízott tiszti főorvosként irányította az ÁNTSZ gyulai intézetét, most kinevezték. Közben a békési kirendeltség tiszti or­vosa is. Hogyan tovább?- Kisebb változásokkal min­den marad a régi. Most már a gyulai fő-, a békési a mellékál­lásom. Örülök a feladatnak, ki­zárólag a békési munka nem kötötte le az energiámat, több terhelésre vágytam. Gyulán más feladatot ad a határátkelő- hely, a megyei kórház. A város ráadásul idegenforgalmi köz­pont is, nagy strandfürdővel, sok rendezvénnyel.- Harminckét éves. Nem le­f pődtek meg a kollégák, hogy ilyen fiatalon nevezték ki? volt, aki meg­döbbent, de azt hiszem, megszoktak. Az ügyfe­lek, orvosok bizalommal for­dulnak hozzám, kikérik a véle­ményemet A kor pedig múlan­dó állapot A harmincadik szü­letésnapomon kicsit kétségbe­estem, öregnek éreztem ma­gam. Ma már tudom, jó helyen vagyok. Céltudatos, dinamikus csapatot szeretnék magam kö­ré szervezni. Jól állunk. — A munka mellett marad szabad ideje?- Nem sok, de így van ez jól. Amikor csak tehetem, férjem­mel és ötéves fiammal kirán­dulunk a szabadba. Bármeny­nyire rossz szokás, tévézni is szeretek, Barnabással mese­csatornákat keresünk. ■ (fgk) OLVASÓINK ÍRJAK Kérlek, állj elő, Vén Vezérem! Ó, ha a költő ezt megérhette, mi­csoda szép balladát kanyarítha- tott volna a Tokaj szőlővesszői­ből csepegő nektárról, a zama­tos hamis tanúzásokról, a nagy vezér tetemre hívásáról A bűn­re sok változat van. Miért zúg a nép? A bujdosó búvik, zörren egy szőlőlevél Ó, hová kapóid űznek - jobb nekem mára va­don! - üzeni írásban a „bizott­ságnak”, amelyből három ta­gom sietve ereszkedik alá. Adj nekem hős cseppet, hű csehem - mondja helyettesé­nek -, hisz tanúm az ég s min­den seregi, kft-tag bizony nem vagyok én. „Tűzre olaj a kifogás, kopasz mentség szabadkozás." Bizony, Arany volt a Já­nos, hogy mindent már ak­kor látott. Legyen ezért neve áldott. m Balázs József Békéscsaba A kollégium felújítására nyolcmillió forintot kaptak Nyolcmillió forintos támoga­tást ítélt meg nemrégiben a gyomaendrődi Kner Imre Gimnázium kollégiumának felújítására a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács. Az eredmény ismeretében a fel­újítás lebonyolításával a gimnázium igazgatóját, dr. Kovács Bélát bízta meg a vá­ros önkormányzata, (j) A zadari fesztivált a kulturális tárca támogatta Körösújfalu horvát kapcsolata eredményeként nemrég a kö­rös-sárréti kistérség magyar gasztronómiai és kulturális fesztivált rendezett Zadarban. A horvátországi eseményt — Vígh Ilona országgyűlési kép­viselő közreműködésével - 400 ezer forinttal támogatta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, (i) EMBERKÖZELBEN Varchó István kedveli a régi motorkerékpárokat VARCHÓ IST­VÁN, Végegy­háza polgár- mestere szere­ti a régi moto­rokat. Nem a gyűjtés, in­kább a kikapcsolódás volt a célja, amikor évekkel ezelőtt vásárolt egy rossz állapotú Csepel és egy Pannónia mo­torkerékpárt. A gépek több mint ötvenévesek, ám egy- egy fárasztó nap után, ottho­ni feszültségoldóként szíve­sen javítgatja, szépítgeti őket. Ha bármelyiket beindítja, jel­legzetes „zenéjüket” jó hall­gatni. (I) Hévízi Róbert hobbija a helytörténeti kutatás HÉVÍZI RÓBERT, békésszent- andrási önkor­mányzati kép­viselő hosszú évek óta ku­tatja a nagy­község történetét. Nagy fába vágta a fejszéjét, elhatározta, hogy átfogó helytörténeti kö­tetet jelentet meg a település múltjáról. Ehhez minden, ko­rábban megjelent munkát ta­nulmányoz, s levéltárakban is keresi a helyi vonatkozású iratokat. Közben levelező ta­gozaton főiskolai tanulmányo­kat folytat, történelem sza­kon. (j) Priskin Jánosné hajdanán lánytestvéreivel aratott PRISKIN JÁNOS­NÉ, a gerendá- si szlovák ki­sebbségi ön- kormányzat elnöke 12 éve­sen tanulta meg, hogyan kell aratni. - Szegények voltunk, menni kellett anyukám után. Öt lány volt otthon, nyolcadikosként már cséplőgéphez jártunk. Kivettük a részünket a kétke­zi munkákból. Amikor divat lett a kézi aratás, azt akar­tam, hogy a gyermekeim is lássák, milyen nehéz körül­mények között teremtettük elő a kenyérnek valót, (cs) Beke Károly házi túrót, joghurtot fogyaszt BERE KÁROLY, a megyei és a füzesgyarmati önkormányzat képviselője el­sősorban házi készítésű tej­termékeket fogyaszt.- Csak házi tejet vásárolunk. Gyermekkorom óta így van ez. A feleségem is a házi tejet kedveli, sőt, szinte bármit el­készít e finom táplálékból. Nagyon ritkán vásárolunk tú­rót vagy vajat, mert elkészíti a feleségem. Sőt, joghurtot is csinál. ízletesek, szívesen fo­gyasztom a házi tejterméke­ket. (i) Szelektív hulladékgyűjtés a nagyobb városokban közszolgáltatás Kíméli a környezetet A Körös-vidéki Környe­zetvédelmi, Természetvé­delmi és Vízügyi Felügye­lőség rendelkezésre álló adatai szerint Békés me­gye nagyobb városaiban tavaly a közszolgáltatás keretében a szelektív hulladékgyűjtést a követ­kező számok jellemezték. Szőke Margit Békéscsabán a Tappe Kft. gyűj­tött, amely több településen is közszolgáltató, így a megye- székhelyi központi telephelyre 280 ezer 258 kilogramm papír- • és kartonhulladékot, s 213 ezer 922 kilogramm műanyaghulla­dékot szállítottak. Orosházán, a helyi városüzemeltetési rt. 35 gyűjtőszigetén tavaly 26 ezer kilogramm papírt, 7 ezer 500 kilogramm műanyag palackot, 950 kilogramm műanyag fóliát és 8 ezer küogramm üveget összesítettek. Gyulán tavaly a Gyulai Közüzemi Kft. 27 gyűj­tőszigetén 80 ezer kilogramm papírt, 60 ezer kilogramm mű­anyagot, 40 ezer kilogramm üveghulladékot és 4 millió kilo­gramm komposztálható zöld­hulladékot gyűjtöttek össze. * * 1 4 l t

Next

/
Thumbnails
Contents