Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-19 / 194. szám
6 2005. AUGUSZTUS 19-, PÉNTEK HÉTVÉGE NÉPSZABADSÁG Két ország, egy város Ki tudja, hogyan festene Komárom, ha a trianoni béke nem szeli ketté a Duna két partján elterülő várost? Ki tudja, mivé lett volna Jókai és Klapka városa nyolcvanöt év alatt egységes településként? Az erről való töprengéseket nyilván nem lehet mellőzni, ha Komáromról és Révkomáromról esik szó, de ma kétségkívül a jövőbe tekintés ad erőt és bizakodó hangulatot az itt lakóknak. A város egyfajta újraegyesítése, újrafelvirágoztatása megy végbe, ha úgy tetszik, uniós alapokon. Illetve, legyünk pontosak: elkezdődött. Páros riportunk - az egyik illetékes azt mondja: mielőbb új Duna- híd és déli, északi elkerülő út kell ide! - e kezdetekről szól. Határ a hídon Révkomáromi főtér Határátkelő eltűnőben SZILVÁSSY JÓZSEF Alig múlt hajnali öt, mégis hangos a Révkomáromot Komárommal összekötő, ódon Erzsébet híd. Nokia feliratú bérautóbuszok érkeznek, tele a túloldali munkahelyükre ingázó szlovákiai vendégmunkásokkal. Mellettem kerékpárosok, gépkocsik hajtanak el. - Valamikor a hajógyárban dolgoztam, tavalytól a FOX CONN-ban alkalmaznak betanított munkásként. Mind a két munkahely alig két kilométerre van a lakásomtól. Tavasztól őszig leggyakrabban kerekezek, esőben, télidőben meg autóval járok melóba. Itt alig kerestem 10 ezer koronát, odaát megkapom a 80 ezer forintot, ami azért több-pénz. Látja, ennyi a különbség - darálja érdeklődésemre, s már pattan is vissza a nyeregbe. Gyalog megyek át a hídon, anielyen asszonyok tartanak hangos szavaik szerint a komáromi piacra. A vasútállomás elé szlovákiai rendszámú Skoda érkezik. Két idős asszony száll ki. - A fiam hozott Marcelházárói, kiruccanunk a barátnőmmel egy riapra Pestre, méghozzá ingyen! - mosolyogva mutatják a magyarigazolványukat. Furgon áll meg a vasúti resti raktárhelyisége előtt. A jármű vezetője rakja ki az ógyallai Arany Fácánt és az üdítőkkel teli kartonokat.- Nyáron hetente kétszer is átugrom a közeli sörgyár boltjába meg az egyik bevásárlóközpontba. Persze hogy megéri. Odaát olcsóbbak az italok, mint nálunk - válaszolja kérdésemre. Visszafele megállók a határátkelőnél. Emlékek villannak elő. Amikor kilométeres autósorok pöfögtek itt, mert minden egyes járművet hosszú percekig vizslattak. Amikor olykor a zsebeinket is kiforgatták, nincs-e eldugott forintunk, a magyarországiaknak meg koronájuk, S amikor a magyar vámos, a néhai Csehszlovákiában hiánycikknek számító, Magyarországon pedig a testvérországok polgárai számára évekig a kiviteli tiltólistán szereplő mosóport vette el, szlovák kollégája meg a gyanúsnak vagy kimondottan veszélyesnek tartott Illyés-, Csoóri- és más köteteket.- Mi előre tekintünk. Arra figyelünk, hogy jó két év múlva remélhetően végérvényesen eltűnik a határátkelő. Két országban marad, de újra egy város lesz Komárom. S nekünk erre kell készülnünk - mondja nem sokkal később Bastrnák Tibor, Révkomárom polgár- mestere.- Két éve kerültem ebbe a tisztségbe, s azonnal szót értettünk magyarországi kollégáimmal abban, hogy nem vetély- társak leszünk, hanem egymást erősítő partnerek. Révkomárom elsősorban a műemlékeivel, gazdag kulturális programjaival vonzza a látogatókat. Odaát, Komáromban pedig jóval több a munkalehetőség, mint nálunk, kiválóan felszerelt ipari park működik. Őrülnek is ennek a révkomáromiak és a környékbeliek, habár nyilván a túloldaliak számára is előny, hogy nem Kelet-Magyar- országról kell pótolniuk a hiányzó munkaerőt. Mostanság legalább háromezer szlovákiai jár át dolgozni, s ennek köszönhetően régiónkban jóval az országos alá csökkent, immár alig 10 százalékos a munkanélküliség - közli a polgár- mester. Aztán a közös tervekről beszél: - Most az a legfontosabb, hogy kellő feltételeket teremtsünk a szüntelenül növekvő együttműködéshez és a forgalomhoz. Az öregecske és újabb felújításra szoruló Erzsébet híd már nem bírja a terhelést meg a két belváros sem. Mert jönnek, méghozzá egyre nagyobb számban a magyarországi bevásárlók, a tipp- turisták, akik immár a helyi fogadóirodák törzsvendégei. Mind többen keresik fel műemlékeinket is. A Klapka- és a Jókai-szobrot, a Lehár-emlékházat, a Duna Mente és a Magyar Kultúra Múzeumát, az Aranyember síremlékét, és sok más szellemi értékünket. Mielőbb új Duna-híd és déli, északi elkerülő út kell ide. Ezért egyeztetjük fejlesztési terveinket, és közös uniós pályázatokat készítünk. Merész terveket szőnek a két város műemlékvédői is. - Szeretnénk, ha Kö- zép-Európa legnagyobb újkori erődit- ményrendszere, amely városunkban és a Duna jobb partján található, az UNESCO világörökség része lehetne - tájékoztat Gráféi Lajos, a Pro Castle Alapítvány elnöke. - Temérdek munka vár ránk. Már készülnek a szükséges dokumentációk, elképzeléseinket a két ország kulturális minisztériuma is támogatja. Mégsem sietjük el a dolgot, mert a Monostori-erőd már most képes a színvonalas idegenforgalomra, mi azonban még nem értük el ezt a szintet. A szervezett csoportokat már végig tudjuk vezetni a révkomáromi vár nagy részében, ahol már képtárat is nyitottunk. De a hatalmas erődítmény több helyen Út épül itt is FÉDERER ÁGNES Na, most már tényleg mennem kell haza, mondja a férfi az ismerősének a sarkon, és szép komótosan elballag a híd felé. Mindössze néhány száz méter választja el az otthonától. Meg egy folyó. Meg egy államhatár. Amikor megállítom, és megkérdezem tőle, hogy hová valósi, csodálkozva néz rám: hát komáromi vagyok, feleli aztán magától értetődően. Na, de melyik komáromi, folytatnám a faggatózást, ám a férfi olyan megütközve bámul rám, hogy inkább feladom. A helybelieknek természetes, hogy két városban, két országban, mégis együtt élnek. A Duna két partján fekvő település a Monarchia egyik jelentős, nagy múltú városa volt, a hajógyártás, a gabona- és fakereskedelem központja, molnárai, hajósai, halászai és hajóácsai igen jó hírnévnek örvendtek - a folyó közepén meghúzott trianoni határ azonban mindent kettészelt nyolcvanöt évvel ezelőtt. A város nagyobbik, északi fele ekkor Csehszlovákiához került, ez maradt a történelmi Komárom, Komárno, azaz Révkomárom. A déli rész lett a magyar Komárom. Néhány turista lézeng ráérősen hétköznap délelőtt a városszéli Monostorierődnél. A múzeum és az 1849-es komáromi csata története nem igazán érdekli őket, inkább csak az, hogy a büfé nyitva tart-e.^ Mi eközben egy biciklis idősebb úr nyomába eredünk, aki határozottan siet az egyik távolabbi épület lelakatolt ajtaja felé. Ott leszáll a kerékpárjáról, az ajtónak támasztja, aztán hirtelen eltűnik a fold alatt. Mire odaérünk, persze kiderül, hogy csodáról szó sincs, csupán a sütőipari kiállítás bejárata van egy szinttel lejjebb, az alagsorban. A kerékpáros úr pedig a teremőr, aki minket próbált megelőzni, hogy még időben szolgálatba léphessen. Ha már itt vagyunk, végigsétálunk a muzeális kemencék és péklapátok során. Aztán udvariasan köszönünk, és kilépünk a sötét folyosóra - még belesek a szomszédos, üres ikerszárnyba. Olyan, mint egy lovarda, jegyzem meg fennhangon. Nem lovak, a sorkatonák aludtak itt annak idején, meg hát még nem is olyan régen, szólal meg ekkor a teremőr a hátam mögött. Fából volt a padlója - mondja aztán szinte mentegetőzve -, csak az erőd utolsó lakói, a szovjetek felszedték. Magukkal vittek azok innen szinte mindent, amikor kilencvenben végre hazamentek. A magyar Komárom lakói nagyon elkeseredettek voltak, és kifosztott- nak érezték magukat az elmúlt század húszas éveinek elején. A megye- székhely déli városrészében élők hirtelen magukra maradtak, se gáz, se víz nem volt - ezt korábban a Duna másik partjáról kapták -, se városháza, se rendőrség, és a túlparton maradtak az iskolák is. Mindent újra fel kellett építeni. Ami azonban Séta a túlpartra ennél is szörnyűbb volt, egy másik országba kerültek, azaz odaát ragadtak a rokonok, barátok, ismerősök, korábbi munkatársak. Sokan úgy érezték, a békepaktum nemcsak a szülővárosukat, az egész addigi életüket kettévágta. Komárom a lakosságának több mint 45 százalékát vesztette ekkor el. Komárom főutcáján nagy a zűrzavar, fúrógépek törik az aszfaltot, betonkeverők forognak, félmeztelen munkások lapátolnak. A bevásárló gyalogosok taktikusan ugrálnak boltról boltra a kövek között. Kínai bolt, Ázsia centrum, kínai étterem, egzotikus ajándéküzlet, feng- suj, pénzváltó - betűzöm a feliratokat régi, átalakított és újonnan épített házakon. Kicsit távolabb, a híd lábánál, szintén óriási por kavarog, a város végét jelző tábla kidöntve, az egyik sáv lezárva, a másikban óvatosan araszolnak az autók és buszok. Az út jobb szélén idős helybeliek ácsorognak a kertkapuikban, nézze csak, milyen felkapott hely leszünk, fordul az egyik szomszéd a másikhoz - a túloldalon, éppen szemben velük, munkások csatornát fektetnek le. Út épül itt is, méghozzá ahhoz a vadonatúj hatalmas csarnokhoz, amely majdnem belelóg a vasúti sínekbe. Öt betű virít a homlokzatán: Tesco. Magyar Komáromot 1922. december 1-jén nagyközségnek minősítették vissza. A Tolnai Világlexikona így írt 1927-ben Komáromról: „A régi Komáromnak a Duna jobb partján birtokunkban maradt részéből kialakított rendezett tanácsú település. Törvényszéke Győrben.
