Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-19 / 194. szám

2 2005. AUGUSZTUS 19., PÉNTEK

HÉTVÉGÉ

NÉPSZABADSÁG

V(ZI PARÁDÉ A DUNÁN (1970) - FOTÓ: BÁNHALMI JÁNOS

A homlokon csókolt ünnep

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

Augusztus 20-a Magyarország történelmének egyik hányatott sorsú ünnepe, és a történelemtanárok különös szerencséje, hogy a nyári szünidőre esik. így ugyanis hitványabb politikai időszakokban elég volt róla annyit mondaniuk, hogy augusztus 20-a az új kenyér meg az alkotmány ünnepe, slussz. Ezzel kapcsolatban - mint például október 23-a esetében - nem kellett zavartan körbedadogniuk a forradalom kontra ellenforradalom kérdését, nem kényszerültek arra, hogy egy iskolai ünnep előkészítéseként körmönfont magyarázatokkal kerítsék annak színeváltozásait. Talán még futólag sem kellett az ünnep említése kapcsán belepancsolniuk a múltba, felidézniük, hogy régen I. István királyt ünnepelték ezen a napon, akit 1083. augusztus 20- án avattak szentté, nem kellett arról mesélniük, hogy mellesleg a keresztény magyar államalapítás tiszteletéről is szólt ez a nap, és nem volt szükséges felemlegetniük a szocialista önazonosság tükrében ideológiailag kétes,

amúgy 1771 óta honos Szent Jobb-kör- meneteket. Igaz, arra sem volt módjuk, hogy egy ünnep méltóságának hátszelével beszéljenek arról, hogy Trianon után, a két világháború között miképpen egészült ki ez a jeles nap a mostaninál kicsit termetesebb Magyarországra való emlékezéssel, amitől különösen hangsúlyos és fontos lett a magyarok számára.

Mindezeket csupán történelmi ösz- szefüggésekbe helyezve kellett/lehetett tárgyalniuk. Pedig bizonyára szívesen beszéltek volna minderről az ideológiával homlokon csókolt augusztus 20-a kapcsán is. Valamint szívesen elmondták volna, hogy az új kenyér megsüvege- lése még rendben volna, ám 1949-ben kissé nagyvonalú (pontosítsunk: elképesztően cinikus) ötlet volt az államalapítás napját a „szocialista államalapítás”, no meg az alkotmány (és persze milyen alkotmány...) napjává tenni. Ünnepeltünk változatlanul, legfeljebb kicsit mást, kicsit máshogyan. Miközben a falunapokat, búcsúkat töretlen buzgalommal megrendezték, az ünnepi színtérről eltűnt az egyház és még dacosabban léptek elő a politikusok, akik a

maguk módján telepedtek bele az ünnepbe.

Kéri László politológus szerint ez természetes folyamat.- Valamint könnyű is abban az esetben, ha egy ünnepnek ennyi jelentéstartalma van - mondja. - Augusztus 20- ával lehet sakkozni, mert ezen a napon ünnepelhetjük az államiságot, a kereszténységet, a magyarságot, vagy mondjuk a falu és a város szövetségét. Amikor a modern politika intézményesíteni szeretné magát, keresi a jeles napokat, amelyeken koronáz, kegyelmet, birtokot adományoz, kitüntet. Sokszínűsége miatt augusztus 20-a könnyű préda volt, és a „nagy komcsi trükkel” köny- nyen ki lehetett sajátítani, csupán az akkori politikai elitnek egy új alkotmánynyal „újra kellett alapítania az országot”. Össze kellett borítania a sarlót és a kalapácsot, hangsúlyoznia a munkás-paraszt szövetséget, a vízi és légi parádéval demonstrálnia az erőt, a tisztavatással a hűséget, aztán jöhetett az esti tűzijáték, ami megpecsételte ezt az össznépi bohózatot. Mellesleg augusztus 20-a azért is különleges ünnep, mert a szakrális, archaikus jelleg itt keveredik :gtisztábban a hatalom önimádatával. Az emberek föl akarják függeszteni mindenna- piságukat, miközben a hatalom azt mondja: én is megünnepeltetem magamat veletek, és miközben hagyom magam bohóckodva ünnepelni, azért titokban megmutatom nektek, merre hány méter...

A szigorú, állampárti ideológián az első csavart talán a Szörényi-Bródy szerzőpáros, ma már történelemórákon is tanított, alapműként használt István, a király című rockoperája lazította meg, és az 1983-as bemutatót követően Szent (az illegalitásban szerényen csak első) Istvánról ismét egyre több szó esett, mi több: sok évtizednyi kihagyást követően 1989-ben újra rendeztek Szent Jobb-körmenetet. Ugyanebben az évben (amikor már felvetődött, melyik évfordulónk érdemelhetné ki, hogy kinevezzük nemzeti ünnepünknek) negyven történész közzétett egy állásfoglalást, melyben azt javasolta, hogy március 15-e, október 23-a és augusztus 20-a azonos súlyú nemzeti ünnep legyen. Bár ehhez a felhíváshoz még a Történelemtanárok Egylete is csatlakozott, a rendszerváltást követően Antall József mégis augusztus 20-át emelte a többi fölé.

Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint fontos, jelképes és jellegzetes volt ez a döntés, amely egyfajta értékválasztást is tükrözött.- Azt hiszem - véli Miklósi -, ha akkor népszavazás dönthetett volna ebben a kérdésben, az emberek többsége március 15-e mellett teszi le a voksát. Ez ugyanis a nemzeti egység napja. Bármilyen értékrendű közösség magáénak tarthatja, bárki megtalálhatja benne azt, ami neki a legfontosabb. Talán ezt igazolja az is, hogy az emberek (miképpen a felmérések tanúsága alapján a diákok is) a modernkori történelmi eseményeket közelebb érzik magukhoz. Márpedig március 15-ével és október 23-ával szemben augusztus 20-a a korábbi Magyarország történelméhez tartozik.

Augusztus 20-ának többrétegűsége tehát alkalmas volt arra, hogy arculatát ide-oda igazító politikusok, és ä hozzájuk kényszerűségből vagy meggyőződésből alkalmazkodó történelemtanárok, az éppen aktuális kurzusnak megfelelően hol István királyt nevezzék álA magyarok zöme kitart a klasszikusoknál

BÁRKAY TAMÁS- Vuááááááá - üvöltött fel Karlsruhéba szaladt nagybátyám, és rávetette magát a másnapos óhazai félbarnára. - Csak ez a szép, ropogós kenyér, ez hiányzik - morzsolt el egy könnycseppet, és elre- zegtette a Krasznahorka büszke várát. „A jó, s szép magyar kenyér teteje, oldala hajszálvékonyan repedezett, arany- barna, fényes, ívesen domborodik. Az alja halványbarna, gyűretlen, megkopogtatva dobszerű hangot ad. Bele finoman likacsos” - jutott eszembe, hogy, hogy nem, és néztem, hogyan foszlik atomjaira a gumibelsőre emlékeztető szelet az acél alatt. Rég voltál otthon, Kari bátyám, haha - mondok.

Nem röhögnék, de már késő. Mert most, hogy belegondolok, valahogy így vagyunk mi is, akik előbb-utóbb mindig hazajöttünk. Nem tudom, észre- vették-e, hogy a klasszikus veknik többnyire tényleg nem nagyon hasonlítanak azokra a csodákra, amelyeket Losonczi Pál tiszteletére vágtak fel ilyentájt a kombájn árnyékában. De hiába, mert ha a jó magyar embernek ozsonnaidőben bekúszik egy kép, azon g akkor sem baguette, hárommagos ba< jor, kornspitz van, hanem egy derék, f vastag szelet fehér kenyér, leginkább

< zsírosán, lilahagymával, jól megsózva,

< paprikázva; olyan szép, hogy összefut o tőle a nyál.

£ Minden magyarok nyála. Mert a magyaroknak nagyon a szívükben van a kenyér. Példa erre: anyanyelvűnkben még mindig legalább 150 közmondásban szerepel a kenyér, kizárólag kedvező beállításban. Még az egyik imánkban is benne foglaltatik, birtoklása büszke kárörömmel tölt el - „a cipó csak cipó, nem kenyér” -, hiánya komoly termelékenységi problémákat vet fel: két szegény legény szántani menne, de nincsen kenyere. Tehát nem megy. Stb.

Rögzítsük tehát: amiről ozsonnaidőben álmodozunk, többnyire egészen más, mint amit a szánkba teszünk. Az ellentmondást a Magyar Pékszövetség szakmai útmutatása segített feloldani. Az álom (fehér) kenyér, tehát a Losonczi Pál által is méltán preferált kovászolt vekni a 90-es évek elején elkezdett eltünedezni, mert nem felelt meg az új kor új eszményének. Túlságosan macerás volt elkészíteni, túlságosan jó anyagokat használtak hozzá, ezért fájdalmasan drágának tűnt ahhoz képest, amit az éra megkövetelt: gyorsan, olcsón kenyeret csinálni, mert arra harap a nép - gondolták a nagy áruházláncok, és előálltak azzal a bizonyos helyben sütött, tetszetős, nagy térfogatú, kedvező árfekvésű, de tulajdonképpen ízetlen és másnapra kezelhetetlenné váló kenyérrel, amellyel Kari bátyámat is megörvendeztettem (ld. fent), és lefedték vele a szegmenst. A kovászolt eközben szinte végleg eltűnt. És nemcsak a kovászolt, de sok helyről a más eljárás-