Békés Megyei Hírlap, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-06 / 156. szám

8 2005. JÚLIUS 6., SZERDA GAZDASÁGI TÜKÖR Ismét semmis a motorvonattender A KÖZBESZERZÉS! Döntőbi­zottság megint megsemmi­sítette az elővárosi motor­vonatok beszerzésére kiírt MÁV-pályázat végered­ményét. A 120-130 milliárd forint értékű vásárlásban a vesztes Bombardier nyúj­tott be kérelmet a testület­hez. A bizottság másodszor döntött így. (bm) Idővel megszűnik a regisztrációs adó az európai bizottság teg­nap úgy döntött, hogy foko­zatosan megszűnik a gép­járművek regisztrációs adó­ja. Kovács László adóügyi biztos javaslatát elfogadva ez a közteher fokozatosan beépülne a járművek üzemben tartási adójába. A végső szót a tagállamok pénzügyminiszterei mond­ják ki. (bm) Hárman érdeklődnek a Malév megvétele iránt az ápv RT.-HEZ három jelentkező nyújtott be ajánla­tot a Malév megvásárlására. A három pályázó közül kettő már ismert, az Airbridge Rt., amely a KrasAir orosz légitársasággal együttműkö­dő befektetőcsoport, vala­mint az Aviation Solution Befektetési Konzorcium, (bk) A BliX-isdex 2005. július 5-én- Változás: -0,64% j Előző napi 1 záróérték: 19 450 19 400 »311 19350 19300 19250 A Nyitóérték: Záróérték: 19294 19188 ponű " 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / 0fa FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2005. 07. 05. Részvény Utolsó ár (R) Változásiéi) MWtórt Pannonplast 1605 3,22 23 Démász 14 595 1,35 113 BorsodChem 2 280 0,88 880 Elmú 26 200 0,77 61 Mól 17 745 0,54 11210 VESZTESEK forrás: bét Részvény Utolsó ár (R) Változásiéi) Mi«Ft Synergon 520-2,26 24 Fotex 384-1,76 103 OTP 7 060-1,40 8 802 Richter 31100-1,25 1 737 Mtelekora 880-1,12 767 Kormány és ellenzék számháborúja párbaj Kóka az elmaradt autópálya-építésről, Varga az államadósságról beszélt A tisztázás szándékával foghíjasán ült össze teg­nap a parlament, A propa­ganda és valóság címmel az ellenzék által kezdemé­nyezett vitanapon, ám a kép még zavarosabb lett az ország nyilvánossága számára. A számháború­ban az átlagpolgár már nem látja a fától az erdőt. Bán Károly Az eredeti kihívó, Kóka János gazdasági és közlekedési mi­niszter új vértbe öltözött és új fegyvernemet választott. Már nem az elmaradt civil fórumon fölsorakoztatott érvekkel vonult a csatamezőre, hanem főként az emberek zsebét érintő pénzrom­lással. Az infláció tíz éve 28 szá­zalék volt, s még 1999-ben, az Orbán-kormány idején is két számjegyű, ezt sikerült most 4 százalékra levinni. A következő piros pontot a magyar munka­erő kapta, amely jól képzett, s ez Kóka szerint az ország számára hatalmas versenyelőny. Kóka ezután megkövette az ellenzé­ket, mint mondta, nem igaz, hogy egyetlen kilométer autópá­lyát sem építettek, amikor kor­mányon voltak, mert 7 egész ki­lométert építettek. Sőt az ígért 511 kilométerből 64-et elő is ké- = szítettek. Ami viszont a közút- ' hálózatot illeti, kapott hideget- meleget a korábbi kormány. Kóka János valóságos katasztró­fának nevezte, hogy a Fidesz megszüntette az Útalapot, illet­ve azt nem útépítésre fordította. Ezt követően azonban békülé- keny hangra váltott, a közös gondokról, a politika sok évtize­des adósságáról kezdett beszél­ni, a bürokratikusán működő közigazgatásról, amely legna­gyobb gátja az ország verseny­képességének. Az ország 3250 önkormányzata 26 ezer önkor­mányzati képviselőt tart el az adófizetők pénzéből, s ez a köz- igazgatás bizony nem szolgálta­tó. Aztán kaptak bírálatot a nagy elosztórendszerek, az egészség­ügy, az oktatás, a szociális szfé­ra, amelyek reformjáról vitatko­zik a politika, de erre rámegy az ország - mondta Kóka. - Ezért aztán össze kéne már fogni, hogy legyen végre kormánycik­lusokon átívelő gazdasági köz- megegyezés, hogy közös kottá­ból énekeljünk - mondta a mi­niszter. ■ „Ön szénné égette magát.” ÁDER JÁNOS FIDESZ- FRAKCIŐVEZETŐ KÓKA JÁNOSRÓL Varga Mihály, a Fidesz frak­cióvezető-helyettese a vitában egy tiszafüredi asszony példájá­val hozakodott elő, aki 58 négy­zetméteres panellakásban él, s ä nyolc hónapja nem talál mun- | kát. - Neki - mondta - nehéz s megmagyarázni, merre megy 1 az ország. Varga szerint 1996­óta 2004. volt az első esztendő, amikor csökkentek a reálkere­setek, vagyis gyorsabban nőt­tek az árak, mint a bérek. Egyet­len év alatt négyezermilliárd fo­rinttal nőtt az államadósság, a hitelminősítő intézetek pedig a költségvetés hiánya miatt sorra A reálkereset változása A kormányváltás évének %-ában — Medgyessy-Gyurcsány kormány Orbán-kormány 113,3 U7,8p ___112,2 / ff no,? .......1Q3,8_/ if i K»™»y Ej** l.é* 2. év 3. év alakrtas félév forrás:gkm rossz bizonyítványt állítanak ki az országról. Varga Mihály állí­tása szerint a tíz új európai uniós tagállam közül Magyar- országnak jutott a legkevesebb közösségi támogatás. Egy lakos­ra számítva csupán 16 euró (4 ezer forint), miközben Litvá­niának például 107 euró jutott lakosonként. A Fidesz-kormány idején 270 ezer család jutott ál­lamilag támogatott kedvezmé­nyes lakáshitelhez, ám a Fé- szekrakó-program keretében csupán ötezer hitelt nyújtottak ebben kormányciklusban. A bé­rek közterheit azért nem képes csökkenteni a mostani kor- g mány, mert az államadóssság | növekedése miatt nyolcszázmil- I liárd forintot kell fordítania s a kamatok törlesztésére. Turistaparadicsom lehetne Románia keletí part A fekete-tengeri Konstanca természeti adottságai ideálisak A BUX-index az elmúlt napokban MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. július 5-én €/Ft $/R €/$ f f 247,33 207,28 1,19 +0,24 Ft +0,13 Ft 0 Újabb kelet-európai nyaralóhelyet célzott meg új járatával a Malév. A légitársaság ezentúl a román tengerparton fekvő Konstancába is repül, hetente kétszer, alig több, mint egy óra alatt. Eddig ezt a tér­séget csak Bukaresten keresztül lehetett elérni. Onnan autóval igazi kalandtúra átkelni a román alföldön. A rossz állapotú utak teljesen szétrázzák az utazót A közvetlen légikapcsolat megkí­méli a Konctancára látogatókat et­től a felkavaró élménytől. A Malév egyelőre elsősorban üzleti utasok­ra számít. Annál is inkább, mert Konstanca a negyedik legna­gyobb román város, 345 ezer la­kossal. Itt jegyezték be a legtöbb vállalkozást és ez a legnagyobb kapacitású fekete-tengeri kikötő. Ma még idegenforgalmi szem­pontból a térség elmarad más ten­gerpartoktól. Sokat kellene beru­házni, hogy színvonalas, igényes üdülésre alkalmas hely legyen. A látvány csak messziről, a domb­oldalon álló hotelablakból tűnik vonzónak. Teljesen elütő idilli színfolt a szomszédos Mamaia ne­vű üdülőnegyed. Tetszetős utcák, színvonalas aquapark, szórakozó­helyek. Mindezt a magasból, egy lanovkából is megnézhetjük. A zárt kabinok több kilométer hosszan, néhol negyven méter magasan szelik át a környéket. Románia jó része ma a hetve­nes-nyolcvanas évek Magyaror­szágát idézi. Ugyanakkor látható, hogy elkezdődtek a változások: mindenfelé építkezésekbe bot­lunk. A Ceausescu-korszakban fel­húzott rémes házak mellett meg­lepően igényes hotelokat találunk szolid áron. Mégis a szomszédos Bulgáriához képest alig jön ide külföldi turista. ■ Vájta Zoltán Teljes kínálatai utazásszervező az interneten Hatvan utazásszervező cég 2600 ajánlata található a www. mienkavilag.hu internetes hon­lapon. Az oldal különlegessége, hogy lehetővé teszi a kiválasz­tott utazás megrendelését is. A foglalásról az üzemeltető két napon belül visszaigazolást küld. Az ajánlatok húszezer és kétmillió forint közti árú utak közt szóródnak. Az oldal arra is képes, hogy az egyszer megren­delt utazás főbb paramétereit „megjegyzi”, és egy következő kereséskor ahhoz hasonló kíná­latot küld. Lényegében a világ minden pontjára találhatók utak, de háborús és politikai válsággal sújtott övezetekbe nincsenek ajánlatok. ■ B. M. Konstanca, az új, kedvelt nyaralóhely egy óra alatt elérhető repülővel ( I A A ■ „A vitanap komédia volt, , nem a jövőrőU szólt.” /" * \ 1 VARGA MIHÁLY ■ „Csalódott vagyok, legyen négypárti a gazdaságról.” KÓKA JÁNOS ZÁRÓÉRTÉKELÉSE Kóka János megkövette az ellenzéket. Mégis építettek hét km autópálya Varga Mihály szerint Magyarország kapta a legkevesebb EU-támogatást

Next

/
Thumbnails
Contents