Békés Megyei Hírlap, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-03 / 28. szám
2 MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Le lehet szokni a dohányzásról? GELLÉN JÁNOS, 48 ÉVES, BÉKÉSI KÖZÉPISKOLAI TANÁR:- Tizenhat éves koromban gyújtottam rá először, s harminc esztendős koromig folyamatosan dohányoztam. Az utóbbi időben kisebb megszakítássokkal hol cigarettázom, hol pipázom. Egy lelki megterhelés időszakában a dohányzás amolyan pótcselekvés, megnyugtat, de tudom, káros is. Szerintem le lehet szokni, csak akarni kell. BALOG JÓZSEF, 55 ÉVES, BÉKÉSI VÁLLALKOZÓ:- Nem do- hányozom rendszeresen, horgászat közben ritkán elszívok egy cigit. A családban senki sem dohányzott, így aztán engem sem tett rabjává, soha nem érdekelt, nem láttam és látom értelmét. Sokba kerül, s tudom, hogy árt az egészségnek. A dohányfüst nem zavar, a hozzám vendégségbe érkezők a lakásban nyugodtan dohányozhatnak. MÁTÉ MIHÁLY, 60 ÉVES, BÉKÉSI NYUGDÍJAS:- Le lehet szokni, csak erős akarat kell hozzá. Tizenhat éves koromtól rendszeresen szívtam, volt, hogy a legerősebb fajtából három dobozzal is elfüstöltem. Tízegynéhány éve úgy döntöttem, többet nem gyújtok rá, nem iszom alkoholt és kávét. Azóta sem hiányzik egyik sem, az egészségem többet ér mindennél. ID. BÉKÉSI ZOLTÁN, 70 ÉVES, BÉKÉSI NYUGDÍJAS:- Tizenöt éves korom óta folyamatosan dohányzom, a legkülönfélébb cigarettákat szívtam, többségében a legerősebb „mezítlábas” fajtákból. Eszem ágában sincs leszokni a füstölés öröméről. Naponta legalább egy doboz cigarettát szívok, de előfordul, hogy ez kevés. Nekem biztosan nagy gyötrelmet jelentene, ha nem tudnék rágyújtani. ■ (sz) HÍREK Esküvői kiállítás Gyulán Az első gyulai esküvői kiállítást és vásárt rendezi meg a fürdőváFtfébáií 'á'V.ART Ren- J dezvényszervezés és a Bianca Szalon február 4-5-én, 10-től 18 óráig a városháza dísztermében. A V.ART tulajdonos-vezetője, dr. Asztalosné Varga Judit elmondta, több mint harminc kiállító jelezte részvételét, megyénkén kívül Kecskemét és Budapest környékéről is érkeznek résztvevők. Nemcsak ruhákat mutatnak be, hanem például jegygyűrűket, különböző ékszereket, sőt tortákat is. (ö) Főtér: Békéscsabáról Vasárnap a megyeszékhelyről jelentkezik az MTV 1 országjáró műsora, a Főtér. A műsor Budán, a farkashegyi repülőtéren kezdődik, hiszen ott a legendás csabai aviati- kus, Kvasz András egyik repülője még megtalálható. Mi más lehetne a következő helyszín, mint a nemzetközi forgalomra is aspiráló békés- csattá! 'röffűTőfét’? A Sas pM^ kában a kilencvenhatodik évében járó Réthyné Kató néni elmeséli, miként működtette félje édesapjának a múlt század fordulóján híres gyógycukorkaüzeméL A stáb járt a Gajdács-tanyán, a szlovák tájházban, a Jókai színházban, a Diáktanyán, a Munkácsy múzeumban és Szabadkígyóson is. (f) Gyarapodó galambászok A tótkomlósi galambászok 1976-ban alapítottak egyesületet a városban. Azóta 30 tagjuk van, és rendszeresen szerveznek kiállításókat. Ezt tették a napokban is. Vendégkiállítókkal együtt nyolcvan tenyésztő mutatkozott be kedvenceivel (33 fajtának 550 legszebb egyede turbé- kolt a ketrecekben), (cs) MEGYEI KÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 3„ CSÜTÖRTÖK Az ÁNTSZ nem szeretné a mumust játszani megállapodás Érthető nyelvre kell lefordítani a jogszabályokat Együttműködési megállapodást írt alá tegnap az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), valamint a Kereskedők, Vállalkozók Békés Megyei Szervezete Békéscsabán. Fekete G. Kata Országos szinten megállapodott már az ÁNTSZ és a KISOSZ, most ezt erősítették meg helyben is. Elsősorban a kiskereskedőktói vállalkozásokra. dr. Mucsi gyula megyei tiszti főorvos elmondta: nem szeretnének mumusok lenni a boltosok, vendéglátósok szemében, de az előírásokat be kell tartatni. Ezt tanfolyamok szervezésével, előadásokkal, tájékoztatók kiadásával, a jogszabályok „lefordításával” segíthetik elő. A KISOSZ megyei elnöke konkrét példán is bemutatta, hogyan támogathatja egymás munkáját a két szervezet: - Egy kistelepülésen, ahol főleg nyugdíjasok élnek, meg kell akadályozni, hogy bezárjon az egyeüen bolt A HACCP előírásainak viszont nehezen felel meg a kereskedő, hiszen nem engedheti meg magának, hogy külön embert alkalmazzon a kenyérszeletelésre és a zöldségek pakolásáÜ mondta DUDÁS ISTVÁN, aki hozzátette: az előre csomagolt, szeletelt élelmiszer sem tökéletes, hiszen drágább, mint a többi termék, és a csomagolás szennyezi a környezetet Végső esetben a jogalkotókhoz kell segítségért fordulni méltá- nyosabb megítélésért A régi-új polgármester bízik a jövőben csABAszABADi Szabó Vilmosné szerint az előrelépéshez békességre van szükség Csabaszabadiban a vasárnap tartott időközi választáson - hat jelölt közül — ismét Szabó Vilmosné kapta a legtöbb szavazatot a polgármesteri posztra. A választáshoz az évek óta tartó személyeskedések és viták vezettek, melyek m^gqldá-, , , sát az önfeloszlatásban látta a testület. Halasi Mária A végső összesítés szerint a 321 szavazásra jogosult polgár 230 érvényes szavazatot adott le. 45,7 százalék a korábban is polgármesterként tevékenykedő SZABÓ VILmosnéra adta voksát.- Úgy éreztem, a lakosság többsége bízik bennem, de ekkora szavazatkülönbségre nem gondoltam - nyilatkozta az érintett. - Melegséggel töltptt^ él.A szívemet, Jipgy továbbra is álkaímasnak tartanak az emberek a falu érdekében végzett munkára. Tudtam, hogy nagy kihívás lesz, hisz a 2002. évi választás óta rengeteg akadály gördült elém és sajnálom, hogy a település gondjai eltörpültek az állandó harc mögött. Bízom abban, hogy az új vezetés békében, kompromisszumkészen tudja folytatni a munkát.- Sokféle hír keringett rólam és a hivatal munkájáról az elmúlt időben, amire csak annyit mondhatok, hogy a múlttal nem, inkább a jövővel, a falu fejlesztésével szeretnék foglalkozni. A lakossághoz eljuttatott programomban a legfőbb teendőket köryonal^z^rp, és ehhez tartom magam. Ilyen az orvosi rendelés azonnali helyreállítása, a rendelő felújítása, minőségi felszerelésének megteremtése. Célom a Mező utca második ütemének folytatása, a Gerendási és a főutca mielőbbi aszfaltozása, illetve lehetőség szerint a járdák újjáépítése, melyekre pályázati támogatással kívánunk forrást találni. Fontos feladat a körjegyzőséghez való tartozás tárgyalásainak megkezdése, az iskolai oktatás kérdésének megoldása, új munkalehetőségek keresése, az állatorvosi szolgáltatás, valamint a tanyai bekötőutak járhatóságának biztosítása. Nagy kérdés lesz a község önállójának, zése, melyet á 2006-os választásig kell eldönteni, természetesen a többség akaratának tiszteletben tartásával. Ezeken túl több kisebb feladat is megoldásra vár - emelte ki végül Szabó Vilmosné -, amiket remélhetően békességben, nyugalomban valósíthatunk meg. Vásárhelyről jött a Tesco új igazgatója áthelyezés A korábbi vezető a jövőben Kecskeméten dolgozik Lakhelyének távolsága miatt kérte áthelyezését a közelmúltban Ignácz János, a békéscsabai Tesco áruház igazgatója. A budapesti illetőségű volt vezető ezentúl a Tesco kecskeméti áruházát igazgatja majd. A mintegy háromszáz dolgozót foglalkoztató békéscsabai áruház januárban kinevezett új igazgatója, BALOGH ZOLTÁN korábban a hódmezővásárhelyi Tescót vezette. Elmondása szerint Békéscsabán egy jó hírű, jól működő áruházat vett át, s az eddigi hagyományokat kívánja folytatni.- Legfőbb célunk, hogy folyamatosan javítsunk szolgáltatásaink színvonalán, gondolok itt például a csemegepultnál, a pénztáraknál, a vevőszolgálati pultnál történő minél gyorsabb, zökkenőmentesebb vásárlásra, ügyintézésre. Fontos, hogy vásárlóink elégedetten távozzanak az áruházból. Továbbra is nagy hangsúlyt kap a rendezvények szervezése, s nyitottak vagyunk a helyi kezdeményezésekre is, melyekben partnerként együtt tudunk működni. Ahogyan eddig, a jövőben is részt kívánunk venni a városi rendezvényeken - fogalmazott lapunknak Balogh Zoltán. ■ (mk) JÓTÉKONYSÁGI EST. (mk) Közkedvelt Stra uss-m űsorát adta elő a 15 éves békéscsabai Vonós Kamarazenekar azon a kedden megrendezett Jótékonysági esten, melynek bevételéből a délkelet-ázsiai szökőár után árván maradt gyermekeken kívántak segíteni. A polgármesteri hivatal dísztermében megrendezett hangversenyen a résztvevők felajánlásaiból 41 ezer forint gyűlt össze, melyet a zenekar a Máltai Szeretetszolgálatnak Juttat el—tudtuk meg Tóth Istvántól, a zenekar művészeti vezetőjétől. KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Békéscsaba. KÉPEKBEN, (y) Új kiadványjelent mega városról Békéscsaba képekben címmel. A színes, magas színvonalú, 15 oldalas tájékoztatóban magyarul, németül, angolul és szlovákul szólnak a látogatóhoz. (mák a város történetéről, kultúrájáról, gasztronómiájáról, szórakozásáról, vallásáról, az itt élő nemzetiségekről és a környék látványosságairól. A füzetet az A-Team reklám- ügynökség készítette a békéscsabai önkormányzat megbízásából. FELÚJÍTÁS, (f) A békéscsabai lakás- szövetkezet várja a hozzá tartozó épülettömbök —175 épület, 6700 lakás —, illetve azok tulajdonosi közösségeinek jelzését: idén részt akamak-e venni abban a felújítási programban, amely a homlokzati renoválásokra és fűtésrendszer-rekonstrukciókra vonatkozik. Tavaly két alkalommal írtak ki ilyen országos pályázatot, a másodikat azonban már az önkormányzatokkal karöltve. Akkor minimális, 25 százalékos önrész szükségeltetett a felújítók részéről. A városi önkormányzat is támogatja az energiatakarékos programot Ebben az évben az állam 8 milliárd forintot szán ilyen célra. Eddig 4 lakóközösség jelezte, hogy szívesen megismerné a felújítás feltehetően módosított feltételeit Békéssámson. ÍGÉRET, (cs) A Belügyminisztériumhoz benyújtott békéssámsoni EU-önerőalap pályázat ígéret formájában nyert. A település 7,5 millió forint támogatásra jogosult ha a beadott uniós pályázatról kedvező döntés születik. A pályázat célja az általános iskola rekonstrukciója és bővítésének első üteme. Csabacsüd. sikertelen, g) a csabacsüdi önkormányzat a közelmúltban kapott értesítést arról, hogy két, korábban benyújtott pályázatuk sikertelennek bizonyult Nem nyertek forrást sem az általános iskola tornatermének bővítésére (sportöltöző és szociális helyiségek), sem pedig az orvosi rendelő akadálymentesítésére. Utóbbi beruházást azonban az idén saját erőből elvégzi az önkormányzat. Csorvás. DÍJAK, (cs) A közterülethasználati díjtételeket 2003-ban emelte a csorvási képviselő-testület egységesen 12 százalékos mértékben. Az ebből származó bevétel 2003-ban 186 ezer 180 forint volt Tavaly november 30-áig majd 240 ezer forint bevétele származott az önkormányzatnak. A képviselő-testület a legutóbbi ülésén úgy döntött, ezeket a díjakat módosítja a többlet- bevétel elérése érdekében. Az emelés mértékére alternatívát dolgoztak ki, végül a 20 százalékos díjtétel emelését fogadták el a képviselők. Dél-Békés. mise. (I) A dél-békési hóhelyzetről írt szerdai cikkünk kapcsán a kunágotai plébános szerkesztőségünknek jelezte, hogy az útviszonyok ellenére végül Dombiratoson és a körzete másik két településén is megtartotta a misét Ecsegfalva. elfogadták, o) Ecsegfálva is tagja az elmúlt esztendőben 9 település által életre hivott Szeghalom Kistérség Többcélú Társulásnak. Az ecsegfalvi képviselő-testület a napokban tartott ülésén fogadta el a társulás alapító okiratát.