Békés Megyei Hírlap, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-03 / 28. szám

2005. FEBRUÁR 3., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Összehangolni az emberek és a madarak érdekeit természetvédelem A vizes élőhelyek világnapját köszöntötték Fontos szempont a madarak nyugalmának biztosítása, ugyanakkor gondoskodni keli a bemutathatóságról is. A Ramsari Egyezmény, számokban Az eddig csatlakozott országok száma: _________________________146^ A ramsari területek nagysága:________________120 millió négyzetkilométer Hazai ramsari területek száma:_____________________________23 Kiterjedésük:___________________________________180 ezer hektár Pó tolni kell a vizet mindkét térségben — Az emberi kultúra böl­csői a vízhez kapcsolódtak, lévén a települések már év­ezredekkel ezelőtt is a fo­lyók, tavak közelében jöt­tek létre — fogalmazott Var­ga Miklós, a Környezetvé­delmi és Vízügyi Miniszté­rium Vízügyi Hivatalának elnöke tegnap Szarvason, a vizes élőhelyek világnapja alkalmából megtartott or­szágos rendezvényen. Lipták Judit A világnapot egy nemzetközi egyezmény alapján 1997 óta minden évben február 2-án ün­nepük. A hónap és a nap arra a dátumra utal, amikor 1971-ben, a Kaszpi-tenger partján fekvő Ramsar városában (Irán) aláír­ták a vizes élőhelyek védelméről szóló nemzetközi egyezményt. Hazánkban a korábbi években ezt a napot csupán kisebb szak­mai megemlékezések jelezték, idén azonban - a minisztérium meüett a szarvasi HAKI és a Kö­rös-Maros Nemzeti Park együtt­működésének köszönhetően ­A Körös-Maros Nemzeti Park területén két úgynevezett „ramsari terület” van: a kardoskúti Fehér-tó környéke (492 hektár), illetve a biharugrai halastavak környé­ke (3000 hektár). Tirják Lász­ló, a nemzeti park igazgatója elmondta: mindkét térségben az elsődleges feladat most a természetes vízmozgások visz- szaállítása, a vizek pótlása. már országos rendezvénnyel kö­szöntötték a Körösvölgyi Látoga­tóközpontban. Dr. Dévai György, a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke hangsú­lyozta, az eltelt évtizedek alatt a Ramsarban megfogalmazott gondolatok is jócskán átalakul­tak, mivel az alapításkor még csak a vizes élőhelyekhez kap­csolódó madárvilág védelméről volt szó, ma pedig már e terüle­tek teljes állat- és növényvilágá­nak védelme a cél. Falugyűlés után Furugyban Tizenhét fok Csabán - mínuszban hó Folyamatosan bővül a „fekete utak” száma Szinte napról napra ismételhetjük: délelőtt esik a hó, délutánra eláll. Mindenesetre egyre inkább javulnak a közle­kedési körülmények a szerda délutáni helyzet­kép alapján. Fábián István Békésben tegnap reggelre igazi csikorgó hidegre ébred­tek a korán űtrakelők, Békés­csabán például mínusz 17 fok volt. Az ezt megelőző huszon­négy órában kisebb-nagyobb intenzitással, de folyamato­san esett a hó, helyenként 12 centi is. A közútkezelő kht. ügyeletén érdeklődésünkre elmondták: a napközben ismét pluszba váltó hőmérséklet hatására erőteljes olvadás indult meg, latyakossá vált a burkolat. A kétszámjegyű utakon sok helyütt már „fekete úton” lehetett közlekedni. Megértik a szakemberek a négyszámjegyű összekötő uta­kon járók panaszait is, de, mint mondták, valamennyi polgármestert levélben értesí­tettek a tél előtt: milyen hely­zetben mire számíthatnak kö­telező szolgáltatásként. Idő­terv is érvényben van: a két­számjegyű főutat adott hőmennyiségnél mikorra kell leekézni. Az egészen kis for­galmú, úttisztítás szempontjá­ból csak harmadik kategóriá­ba sorolt szakaszokon például nem sóznak, de arra ügyel­nek, hogy az úgynevezett ve­szélyes helyeken - például kanyarokban, kereszteződé­sekben - elősegítsék a normá­lis haladást. Fő szempont az alacsonyabb kategóriába so­rolt utaknál a személygépko­csival történő közlekedés biz­tosítása. Persze, jócskán akad itt is kivétel, hiszen például a nagyforgalmú Békéscsaba— Sarkad összekötőúton sűrűb­ben megfordulnak a nagyobb tisztítóautók is. Információink szerint a vo­nat- és buszközlekedésben szinte eltűntek a késések szer­dán délelőttre. Falugyűlést tartottak a közel­múltban a közigazgatásilag Békésszentandráshoz tartozó, alig száz lakosú Furugyban. A fő téma a falu közösségi házában biztosított szociális el­látások kiszélesítése volt. Az összejövetelen részt vett Lázár Zsolt, a szarvasi Ótemplomi Evangélikus Egyházközség lel­késze is, lévén évek óta ez az egyházközség gondoskodik a furugyi idősek számára a napi meleg ételről. Az egyház sze­retné a jövőben klubszerűvé tenni a közösségi házban töl­tött időt, azaz programokkal kí­vánják elérni, hogy ne csak az ebéd elfogyasztása, hanem a beszélgetés, szórakozás céljá­ból is egyre hosszabb időt tölt­senek ott az emberek, (j) JEGYZET Hiány lett az, ami hiány volt LÁSZLÓ ERZSÉBET valójában nem értem, mire volt jó ez az egész cécó. Az áramlo- pásos, és az, hogy Marika nénivel megjáratták a poklok poklát. Nyolcvannégy évesen - feltehetően - két helyen biztosan nem akart lenni a néni: a bíróságokon és a tévék, újságok vezető hí­reiben. Igen ám, de a szolgáltató nem vacakolt Behajtott. közelítsük meg a témát az áramszolgáltató oldaláról. Szomorú a helyzet, amibe a tolvajok kergették. Egymilliárdos kárt szenvedett el, senki se botránkozzon hát meg, ha szalad a pénze után (utóbbi szituáció a fogyasztó oldalán sem isme­retlen, csak az többnyire a reménytelenséggel párosul). Rá­adásul, kezében a hatályos szabály, hogy minden egyes áramfogyasztó alanyi jogon felel a mérőóráért. Durván, de egyszerűen mondva mindegy, ki lopott, akárki nyúlt az órá­ba, a fogyasztó nevére megy a követelés. a Marika néni megmentéséért kedden felvonult nyugdíjasok rámutattak egy érzékeny pontra - talán önkéntelenül hogy jogállamban élünk. Nem illenék hát kivételt tenni a tol­vajok között sem, vagyis: az bűnhődjék, aki vétett. Az áram­lopás sem különbözik a bugyilopástól, az elkövetőt fel kell je­lenteni, megvádolni, lefolytatni a szabályos eljárást, majd a végén ítéletet hirdetni. Kétezer-ötszáz áramlopásnak - eny- nyit gyanít a szolgáltató - egészen népes tettesi köre végez­hetné rács mögött, természetesen sokkal megfeszítőbb, ala­posabb vizsgálat után. Kikerülhetnének viszont a meghur­coltak közül azok, akik a hokedliről sem érik el a mérőórát, s hogy ne felejtsem szavam, mondom, mit nem értek. A szol­gáltatónak volt egy tetemes, százezer fölötti hiánya, amit Ma­rika nénitől, a nyugdíjasok áldozatvállalásával, bevasalt. Ez­zel csökkenthétté volna milliárdos kárát - csepp a tenger­ben, de mégis -, azonban nem ezt tette, hanem a pénzt jóté­kony célra utalta. A nyilvánosságnak szólna a gesztus? Vagy mégsem volt komoly a követelés Marika nénivel szemben? hiány lett az, ami hiány is volt. Most ki következik fizetni? Csabai szlovákok tervei A békéscsabai Szlovák Kisebb­ségi Önkormányzat tegnapi ülésén Ando György elnök is­mertette az idei munkaterveL Márciusban Dedinszky Gyula evangélikus lelkész, néprajz- tudós születésének századik évfordulója alkalmából rendez­nek többnapos rendezvényso­rozatot, májusban pedig Kas­sán mutatkoznak be kulturáüs programokkal a békéscsabai szlovákság képviselői. Idén szeretnék megvalósítani a Szlovák Tájház hátsó traktusá­nak felújítását, a műemlékvé­delmi épület nyitott színjét pe­dig a jövőben kisebb közösségi események megrendezésére akarják használni, (fm) Rendezvénynaptár Gyuláról Megjelent a 2005-ös gyulai rendezvénynaptár magyar, an­gol és német nyelven, 10 ezer példányban. A képes kiadvány a képviselő-testület idegenfor­galmi és nemzetközi bizottsá­gának megbízásából készült, a szakmai koordinációt az ön- kormányzat városmarketing­irodája végezte. A köszöntőt dr. Perjési Klára polgármester írta. A kiadvány igyekszik teljes kö­rű áttekintést nyújtani a város egész évben zajló gazdag prog­ramjairól. Felsorolják a kiállító- helyeket és az interneten is el­érhető száüáshelyekeL (ö) Békés lesz a díszvendég Az idén márciusban is az év egyik legjelentősebb turisztikai rendezvényének ígérkezik a budapesti Utazás 2005 kiállí­tás. A program különlegessé­ge, hogy a díszvendég Békés megye lesz, így Orosháza is képviselteti magát Gyopáros- fürdővel. A fürdő erre a külön­leges alkalomra felújítja egye­dülálló vásári installációját, amely új elemekkel is bővüL (cs) KISHIREK BÉKÉS MEGYÉBŐL VÉRADÓKNAK, (i) Ecsegfalván, a Vöröskereszt által szervezett vér­adásokról Bálint Józsefné polgár- mester elmondta: a község véradó­inak a Vöröskereszt a napokban rendezvényt szervezett, amelyet a helyi önkormányzat 10 ezer forint­tal támogatott. Fiizesgyarmat erdély megbo­csát? (i) Balázsi László, a Magyaror­szági Unitárius Egyház püspök­helyettese, Füzesgyarmat unitárius lelkésze és felesége a közelmúltban Berettyóújfalun járt Az ottani Trianon Társaság meghívására Erdély Megbo­csát? címmel tartottak versekkel és erdélyi dalokkal színesített előadást Hunya. munkaterv. (j) Elfogadta a hunyai képviselő-testület a 2005. első félévére vonatkozó munkater­vet, mely szerint minden hónap utolsó hetében tartják soros ülései­ket. Az első félévi közmeghallgatás februárban lesz, a téma pedig a fa­lu költségvetési rendelete. Ezzel kapcsolatban várják a lakosok véle­ményét hozzászólásait. FORRÁSHIÁNY, (j) Túljutott az első­fordulós tárgyaláson a hunyai ön- kormányzat idei költségvetési ren­delete. A tervezet szerint 151 millió 389 ezer forintos költségvetés mel­lett 21 milliós forráshiánnyal szá­molnak. Az önkormányzat idén is pályázni kíván önhiki-támogatásra. Kertészsziget útépítések. (í) A kertészszigeti önkormányzat is azon fáradozik, hogy minél több szilárd bur­kolatú útja legyen a községnek. Idén a Béke és a Lenin utcákban építtet kö- vesutat a település vezetése. Kunágota. döntöttek, (i) Kunágota képviselői nemrég döntöt­tek a település idei, kiemelt rendez­vényeinek megtartásáról, időpontjá­ról. Eszerint március 15-én a község újratelepítésének évfordulóját ün­nepük, míg május 1-jén a hagyomá­nyos majálisra kerül sor a sportpá­lyán. Július 16-án Kunágotán rende­zik meg a Békés megyei polgárőrök napját augusztus 6-7-én a helyi lovasnapokat valamint a 6. faluna­pokat augusztus 13—14-én tartják. Nagykamarás, verseny, (i) A nagykamarási általános iskolából két tanuló képviselte az intézményt a napokban a Mezőkovácsházán megrendezett Kazinczy szép ma­gyar beszéd versenyen. A megmé­rettetés eredményeként Czile Ibolya nyolcadikos tanuló első helyezést ért el, mely feljogosítja az országos döntőn való részvételre, valamint Varga Erzsébet hatodikos diák em­léklapot kapott. Nagyszénás, civilek, (cs) A nagyszénási helytörténeti csoport nem hivatalos szervezet nem jogi személy, nem tartozik egyetlen nagyszénási, hivatalos szervezet­hez sem. Élvezi viszont a Polgári Egyesület Nagyszénásért támoga­tását, annak hasonló szellemiségű programjaiban a csoport több tagja részt vesz. Orosháza, vadvirág, (cs) Az orosházi Vadvirág Esély Klub Gyopároson ünnepelte fennállásá­nak harmadik évfordulóját. A 26 ta­gú társaság egész napos elfoglalt­ságot talál a klubban, ahol kézmű­ves foglalkozásokat, kirándulásokat szerveznek a fiatalok részére. Az idén áprilisban az orosháziak Ki mit tud?-ot hirdetnek a fogyatékosok­nak. Pusztaföldvár, tisztelgés, (cs) Petőfi versmondó versenyt hirdet minden év januárjában névadója és a magyar kultúra napja tiszte­letére a pusztaföldvári általános iskola. Ilyenkor a környék kisdiák­jait is meghívják a megmérette­tésre. A második félévben veszi kezdetét a társastáncoktatás a 7. és a 8. osztályosok közreműködé­sével — tudtuk meg Gregus Ilona igazgatótól. Szarvas. IDŐSEK, (j) A szarvasi idő­sek és szenvedélybetegek otthoná­ban gyakran szerveznek programo­kat a gondozottak és a dolgozók számára. Ezen alkalmakra az intéz­mény ma már nyugdíjas, korábbi al­kalmazottait is meghívják. Az ott­hon vezetői büszkék színvonalas rendezvényeikre, melyeken a gon­dozottak is gyakran fellépnek saját produkcióikkal. A legközelebbi ilyen esemény a február 22-ei, farsangi ünnepség lesz. Tótkomlós, számvetés, (cs) Atótkomlósi képviselő-testület ta­valy 17 alkalommal ülésezett. A vá­rosatyák 129 napirendet tárgyaltak a munkaterv szerint. Munkájuk nyomán 362 határozat és 27 ren­delet született. Vésztő. VÁLTOZÁS, (i) Vésztőn a szociális otthon havi térítési díja 35 ezer 100 forintról 37 ezer 500 fo­rintra változott. Ezzel egy időben a város képviselőtestülete azt is ki­mondta: a napi térítési díj 1170 fo­rintról 1250 forintra módosul.

Next

/
Thumbnails
Contents