Békés Megyei Hírlap, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-06 / 4. szám

2005. JANUÁR 6., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP A karácsonyi roham az ünnep után sem csitult vevőbarátok Cserélnek, bár a törvény szerint nem kötelező Ha nem éppen arra a könyvre vágytunk, amit kaptunk vagy egyszer már magunk Is megvettük a kötetet, vá­laszthatunk helyette másikat. A karácsonyi roham a két ünnep között sem maradt el. Szilveszter előtt viszont már az ajándékozottak tér­tek be a boltokba, és vál­tották vissza a nem jól si­került meglepetéseket. Az üzletek többnyire visszave­szik az árut, bár nem köte­lező. Csakhogy erről nem tudnak a kereskedők. Fekete G. Kata A megyeszékhelyi boltok zö­mében abban a hitben élnek az eladók, hogy nyolc napon belül blokk ellenében vissza kell venniük a használatlan, sértet­len terméket. Sarkadi Lászlótól, a Békés Megyei Fogyasztóvé­delmi Felügyelőség munkatár­sától megtudtuk, erre az esetre vonatkozóan legalább hét éve megszűnt a visszacserélési kö­telezettség. Ennek ellenére a legtöbb üzlet vevőbarát politi­kát folytat, áruk cserélhetők, a kérdés csak az, meddig. Az Elektro Pontban például erre 72 óra áll rendelkezésre. Itt eddig kevesen éltek a lehető­séggel, valószínűleg elektroni­kus cikket könnyebb ajándék­ba venni. Ruhát annál nehe­zebb, hiszen sokan nem talál­ják el a méretet vagy éppen az ajándékozott ízlését A leans Clubban nagy forgalmat bonyo­lítottak a két ünnep között, ahol december utolsó napjáig élhet­tek a kedvezménnyel a vásár­lók. Az Alexandra könyváruház nem szabott határt, ennek elle­nére a legtöbben itt is rögtön karácsony után jelentkeztek. Major Edit üzletvezető elmond­ta: számla vagy blokk ellené­ben mindig visszaváltják a tö­kéletes állapotban lévő könyve­ket. Műfajt nem lehet meghatá­rozni: szakácskönyvből, re­gényből és albumokból is vittek vissza, mert nem éppen arra vágytak, vagy egy példány már volt a polcon. A visszavitt termék árát leg­többször le kell vásárolni. Még kapható védőoltás influenza A WHO rendkívüli járványtól tart Költözik a főposta A hét végén még a meg­szokott rend szerint üze­mel a Békéscsaba köz­pontjában lévő posta, de már kezdik belakni a pos­tások az új, Munkácsy ut­cai épületkomplexumot is. Utoljára január 10-én, hétfőn lesz ügyfélkiszolgálás Békés­csabán, a Szabadság téren. Az 1979 óta működő, „régi” 1- es posta, ismertebb nevén főposta az utolsó nyitvatartási napon már csak öt ablakkal működik, számí­tógépek nélkül. Ezért bankkár­tyás pénzfelvételre nem is lesz mód. Azt javasolják a lakosság­nak, hogy lehetőség szerint a vá­ros más postáit vegyék igénybe. A Munkácsy utcai új posta a jövő héten, kedden reggel 8 órától várja ügyfeleit, (f) Több megyében elfogyott az ingyen felvehető influ­enza elleni védőoltás. Bé­késcsabán azonban szinte minden orvosnak akad még beadható vakcinája. A felnőtt-körzetekbe tartozók mintegy tíz százaléka él a lehetőséggel. Az Egészség- ügyi Világszervezet, a WHO nagy járványtól tart. Fekete G. Kata A jelenlegi csapadékos, enyhe időjárás kedvez az influenza vírus terjedésének. Ennek el­lenére Békés megyében soha nem kértek kiemelkedően so­kan védőoltást. A teljes körze­tek mintegy tíz százaléka, az idősebbek harmada, fele vette fel az ingyenes oltóanyagot. Dr. Sonkoly Iván háziorvos el­mondta, a krónikus betegség­ben szenvedők, a hatvan éven felüliek, illetve az egészség- ügyi dolgozók, akiknek térí­tésmentesen jár az oltóanyag, novemberben, decemberben megszúratták magukat, janu­ár első napjain kevesen je­lentkeztek, bár az ÁNTSZ me­gyei intézete hangsúlyozza, az oltóanyagot most sem késő felvenni. A beadástól számít­va két héten belül alakul ki védettség. Az ÁNTSZ szerint december­ben az influenza előfordulása Magyarországon Európához hasonlósan csekély mértékű volt. Az Egészségügyi Világ- szervezet, a WHO azonban vi­lágméretű járványtól tart. A szakemberek szerint olyan pusztítást végez idén az influ­enza, mint legutoljára 36 évvel ezelőtt. Akkor Magyarországon ötezren haltak meg. Az influenza tünetei ■ Magas, 38 fok feletti láz, ■ izomfájdalom, m hidegrázás, m köhögés, m torokfájás. JEGYZET A kínaiak már a spájzban vannak POCSAJI RICHARD egyszerűen hihetetlen, amit a kíniak csinálnak! Csak kapko­dom a fejem, amikor erről a hatalmas országról olvasok, hogy milyen fejlesztéseken vannak túl, s még mit terveznek. TURBÓFOKOZATBAN KÉSZÜLNEK például a 2008-as olimpiára. A helyszínen tájékozódott magyar delegáció leesett állal közle­kedett Pekingben, hiszen bármerre mentek, mindenhol fan­tasztikus stadionokat láttak: épülőben avagy már készen. Akkor hökkentek meg leginkább, amikor az egyik ultramo­dern, 150 ezer ember befogadására alkalmas létesítményről kiderült, az nemhogy az események egyik helyszíne nem lesz, de még edzésre sem használják majd. más lépték, más világ. Bebizonyosodott ez akkor is, amikor azzal a hírrel találkoztam az egyik bulvárlapban, miszerint a világ leghosszabb, 36 kilométeres hídját építik fel a kína­iak a tenger fölött 2009-re. Az óceán fölött átívelő híd Sang­hajt köti majd össze Ningbo kikötővárossal. Pihenőhelyek is helyet kapnak majd rajta, a közepére pedig egy parko­lókkal, szállodával és bevásárlóközponttal ellátott közpon­tot terveztek. Hogy stabil lesz a szerkezet, bizonyítja: úgy alakítják ki, hogy akár egy 200 ezer tonnás olajszállító üt­közését is kibírja. A kínaiak persze már nemcsak otthon terjeszkednek, hiszen a világ számos országában, köztük Magyarországon is jó ideje jelen vannak. Mostanában tesztelem a különféle, ke­zembe kerülő termékeket, s mondhatom, akkor lepődök meg, ha nem a „Made in China”, azaz a Kínában készült feliratot találom rajta. Nem is beszélve a rengeteg kínai üzletről, azt most figyelmen kívül hagyva, milyen minősé­get kínálnak. egy tudós szerint néhány esztendő múlva a kínai fontosabb nyelv lesz az angolnál. Mikor egy baráti társaságban közbe­vetettem, hogy érdemes lenne ezt megtanulni, lehurrogtak. pedig hiszem, hogy ha a jelenlegi tendenciák megmaradnak, na és miért ne maradnának meg, nem is oly soká komoly előnye származik majd annak, aki megérteti magát kínaiul. Fogadás a testvérvárosokkal A gyulai polgármester, dr. Perjési Klára újévi fogadásá­ra szokás szerint meghívták a testvérvárosok delegációit is. Nevezetesen az olaszor­szági Budrió, a németországi Ditzingen, a romániai Arad és Csíkszereda, a lengyelor­szági Wagrowiec, az ausztri­ai Krumpendorf és Schen- kenfeld küldöttségét. Ditzin- genben is van hasonló ren­dezvény, ahová ezúttal szin­tén elvárják a gyulai delegá­ciót. (ö) Motoros fűkaszát vennének Telekgerendás térsége par­lagfűvel erősen szennyezett. Az elmúlt esztendőben a te­lepülés önkormányzata há­rom közmunkást foglalkoz­tatott a gyomnövény irtásá­ban, akiknek bérét és járulé­kos költségeit pályázaton nyerte el a község. Az önkor­mányzat ezekben a napok­ban az FVM pályázatára nyújtott be támogatási kérel­met egymillió forint összeg­ben, melyből öt motoros kézi fűkaszát szeretnének vásá­rolni, így téve még hatéko­nyabbá a faluban a gyomir­tást. (sz) Engedély az otthonnak A gyomaendrődi önkormány­zat megadta a további, hatá­rozatlan időre szóló működé­si engedélyt a városi gondo­zási központ 3. számú idősek klubja mellett kialakított, tíz férőhelyes, átmeneti elhelye­zést biztosító részleg számá­ra. A Kondorosi úti otthont 2003 novemberében hozták létre, kihasználtsága azóta is 100 százalékos, (j) KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Gyomaendrőd. többen, g) az el­múlt esztendőben a 2003. évihez képest jelentős forgalomnöveke­dés figyelhető meg a gyomaend­rődi Tourinform-irodában. A legtöb­ben júliusban és augusztusban ke­resték fel a Liget Fürdő bejáratánál található irodát, közülük sokan kül­földről, elsősorban Ausztriából, illet­ve Németországból érkeztek a vá­rosba. Gyula. LIDL. (ö) A városvezetést a helyi Lidi üzlet megtekintésére hív­ták meg a napokban. A vendége­ket Rakonczai Róbert, a Lidi terüle­ti vezetője fogadta és mutatta be az áruházat — mondta el sajtótájé­koztatóján dr. Perjési Klára polgár- mester. Kardos, létszám. (j) Az elmúlt esztendőben nyolcszáz alá csök­kent Kardos lakóinak száma. Az ez­redfordulón még 872-en, tavaly pe­dig már csupán 793-an éltek a községben. A lakosság közel ötven százaléka külterületen, tanyákon lakik. Kétsoprony, iskolatej. (sz) Janu­ár tizedikétől a kétsopronyi általá­nos iskolában is újra fogyaszthat­ják a gyerekek az iskolatejet. Hétfő­től 142 általános iskolás fogyaszt­hat a nagyszünetben poharas tejet, melyet állami támogatásként kap­nak a nebulók. Kondoros, lakbérek, g) Még decemberben döntött az önkor­mányzat arról, hogy 2005. április 1-jétől tíz százalékkal megemelik a szociális és a költségalapú bér­lakások lakbérét. Az összkomfor­tos szociális bérlakások négyzet­méterenkénti havi lakbére 181 forint lesz, míg a hasonló kategó­riájú költségalapú bérlakások esetében 234 forintot kell majd fizetni. Körösladány. házirendek, o> A képviselő-testület legutóbbi ülé­sén elfogadta a Tüköry Lajos Álta­lános és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a napközi otthonos óvoda házirendjét. A két anyagot Tiszainé Rudner Judit iskolaigazgató, illetve Tóth Ferencné óvodavezető állította össze. Mezőhegyes, házirend, (i) A mezőhegyesi önkormányzat a családsegítő és gondozási központ előterjesztése alapján legutóbbi ülésén módosította az idősek klub­jának házirendjét. Eszerint az egészségügyi ellátáson belül heten­te kétszer egészségnapot tartanak, melynek keretében torna, gyógymaszírozás, pedikűr, igény szerint vérnyomásellenőrzés és ha­vi egy alkalommal vércukorszint- mérés vehető igénybe. Nagykamarás, oktatás, (i) Az általános iskolában az idei tan­év oktatási-nevelési tanrendje bő­vült a sajátos nevelési igényű gyer­mekek ellátásával. A foglalkozta­tott gyógypedagógus alkalmazása­kor megállapodást kötöttek a medgyesegyházi iskolával az ilyen igényű tanulók képzésére. A diá­kok egy része órakereten belül, néhányan pedig a felzárkóztató foglalkozásokon vesznek részt a megfelelő fejlesztő pedagógiai ok­tatáson. Válassza a minőséget! 2005. elején induló képzéseink! • Valutapénztáros • ingatlanközvetítő (értékbecsléssel) • pénzügyi-számviteli ügyintéző • mérlegképes könyvelő • tb. szakelőadó (tb. ügyintézőknek) • számítógép-szoftverüzemeltető • adótanácsadó. Kedvezmények: adójóváírás, részletfizetés. Kérje díjtalan oktatási tájékoztatónkat! Békéscsaba, Kinizsi u. 5., Információs vonal:

Next

/
Thumbnails
Contents