Békés Megyei Hírlap, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-04 / 2. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 4., KEDD KÉK TÜKÖR „Szétverem a fejed, eláslak a réten” zsarolás Háromezer forintot követeltek Egy 16 éves fiatalembert zsarolt meg a minap két 18 éves fiú fényes nappal Békéscsabán a Lencsési úti lakótelepen, az utcán. A Lencsési úti lakótelepen sétálgatott a napokban dél körül a 16 éves B. M., amikor odalépett hozzá egy nagyobb csoportból kiválva két fiú. A későbbi sértettnek azt mondták: harminc perce van arra, hogy háromezer forintot összeszedjen és átadjon nekik. Mégpedig azért, mert ennyivel tartozik, ami, persze, nem volt igaz. A 18 éves békéscsabai Sz. K.- aki ellen hasonló, illetve egyéb vagyon elleni bűncselekmények miatt már folyt eljárás- azzal fenyegette meg a sértettet: ha nem lesz ott időben a pénz, szétveri a fejét, majd elássa őt a réten. Később Sz. K. és a szintén 18 éves P. L. a fiú rádió- telefonját is követelte. Nyomatékül ütögették a fiatalember fejét. Aztán elirányították egy olyan ismerőséhez, akitől tud kölcsönkérni pénzt, hogy azt odaadja nekik. így is történt, és a két elkövető a 2400 forintot átvette a sértettől. A rendőrség Sz. K.-t és P. L-t zsarolással gyanúsítja. (c) Az ünnepek alatt is csempésztek lefoglalták Alkatrészek ötvenmillió forint értékben Nem maradtak munka nélkül a dél-alföldi vámosok az év utolsó napjaiban és újévkor sem. Egy cseh férfi teknősöket akart átcsempészni a határon, egy szerb állampolgár pedig 47 millió forint értékben alkatrészeket „utaztatott” volna fiktív számlákkal hazánkba. Kovács Erika Izgatott viselkedése buktatta le azt a cseh férfit, aki szilveszter előtt egy nappal görög teknősöket akart átcsempészni Tompánál. Látszott, hogy rejtegetnivalója van, ami miatt a vámosok tételes vámvizsgálatot rendeltek el nála. A cseh férfi autójában, a pótkerék üregébe rejtve 24 élő teknőst találtak. A szakértő megállapította, hogy a szárazföldi görög teknősök a Washingtoni Egyezmény II. függeléke szerint a veszélyeztetett állatfajok közé tartoznak, szállításukhoz CITES engedély szükséges. A teknősök eszmei értéke példányonként 20 ezer forint. Az állatok a Kiskunsági Nemzeti Parkba kerültek. A cseh állampolgárt természetkárosítás bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Az újév első napja sem volt eseménymentes a határon. Egy szerb állampolgár jelentkezett belépésre Tompán hor- vát honosságú teherautójával. Az okmányok alapján a szabadkai vámszabadterületről Budapestre szállított volna szivattyú- és kompresszoralkatrészeket. Az alkatrészek vámértékének megállapításához benyújtott két számlán összesen 4300 euró szerepelt, csakhogy a vámosok a vezetőfülkében újabb két számlát is találtak, amit a szerb vámszervek igazoltak le. Ezeken a bizonylatokon azonban már 193 ezer 900 euró volt az alkatrészek értéke. Az újév első jelentős fogásának számító, 47 millió forint értékű alkatrészeket a vámhivatal lefoglalta, a férfit pedig csempészet bűncselekmény miatt jelentették fel - tudtuk meg Bácsi Attilától, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Parancsnokságának sajtófelelősétől. őrizetben a csalő. A Dabasi : 39 éves férfit tegnap délben Városi Bíróság csalás miatt : igazoltatták a szarvasi már korábban kereste a : rendőrök, majd őrizetbe budapesti illetőségű Sz. L.-t. A • vették, (f) Felelni kell a pénzmosásért nyomozás Még januárban lezárhatja a rendőrség a két szír és kilenc magyar ellen 2003-ban pénzmosás gyanújával indult vizsgálatot A pénzmosási ügy két gyanúsítottja, egy szír és egy magyar férfi más ügyben Molnár Csaba vádlott-társa. Perük hivatalos személy által elkövetett vesztegetés vádjával holnap folytatódik. Szemán László A tervek szerint még januárban vádemelési javaslattal átadja a BRFK gazdaságvédelmi osztálya a szír pénzváltók ellen indult pénzmosási ügyet. A Nemzet- biztonsági Hivatal (NBH) még 2003. december 9-én jelentett fel pénzmosás gyanúja miatt két szír és egy magyar állampolgárt a Fővárosi Főügyészségen. Az NBH állítólag egy teljesen más ügyben folytatott operatív akció során bukkant a gyanús jelekre. A BRFK sajtóosztályának akkori közleménye szerint a két szír Bassam T. (45) és Ghassan A. (31), a magyar pedig D. Zoltán (34). Valamennyien bejegyzett pénzváltó céget működtetnek. A gyanú szerint 2002 novembere óta több milliárd forintnyi valutát váltottak be törvénytelenül, a pénzt cégeiken keresztül mosták tisztára. Rajtuk kívül még nyolc magyart is meggyanúsítottak. Az elkövetési érték hónapról hónapra csökkent Előbb 480 millió forintra, amiből mára már csak A per mellett újabb vizsgálat Molnár Csaba ellen nyolcvanmillió maradt A rendőrség szerint ennyiről tudják bizonyítani, hogy bűncselekményből származott és tisztára mosták. A gazdaságvédelmi osztály vezetője, Péntek József alezredes szerint érthető az eltérés a valutaátváltás és a pénzmosás elkövetési értéke között.- Két különböző számról van szó, hiszen a gyanúsítottak engedéllyel rendelkeztek pénzváltásra, azaz a váltások egy részét törvényesen végezték - mondta Péntek. Valamennyi gyanúsított szabadlábon védekezik. Szerdán ismét bíróság elé áll a K&H-ügy főszereplője, Kulcsár Attila elfogásában közreműködő molnár Csaba. Ebben az ügyben az ORFK pénzmosási alosztályának volt vezetőjét, valamint D. Zoltánt és Bassam T.-t vesztegetéssel vádolják. Utóbbiak a vád szerint összesen nyolcezer forintnyi ajándékkal, karkötővel, ceruzatartóval, arab süteménnyel ajándékozták meg Molnárt Az alezredes ezért cserébe hivatali kötelességét megszegve jogtalan előnyökhöz juttatta őt Molnárt októberben helyezték rendelkezési állományba, amikor Kulcsár Attila okirathamisítással vádolta meg. Kulcsár szerint Molnár visszadátu- mozta a Pannonplast-ügyben a nyomozást megtagadó határozatot Az alezredes szerint az álbróker így állt bosszút rajta. BŰNÜGYEK BÉKÉSBŐL JELZŐTÁBLÁKAT CSABÁN. A Var- ságh Béla utcából vitt el ismeretlen tettes a napokban hat „STOP! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát. A táblák értéke összesen 24 ezer forint, (c) ÉKSZEREKKEL LÉPETT LE Betörtek egy lakóházba Újkígyóson. Az Ady Endre utcai ház ajtaját beszakították, a lakóteret átkutatták, és ékszereket, valamint műszaki cikkeket vittek el. A lopással 150 ezer, míg a rongálással 20 ezer forintos kárt okozott a tettes, (c) TÁVCSŐVEL LÉPETT LE. Távcsövet vittek el egy szarvasi üzletből vasárnap. Az üzlet tulajdonosa jelentette, hogy az ismeretlen tettes betörte a bolt kirakatüvegét, úgy emelte el az értékes szerkezetet. A távcső 30 ezer forintot ér, a kirakat megrongálása miatt azonban további 15 ezer forintos kár érte a bolt tulajdonosát, (c) vasvillával kétegyházán. December 31-én este nyolc óra körül Kétegyházán a Nagy Sándor utcában egy férfi vasvillával betörte egy ház ablakait, és az épület előtt parkoló Lada szélvédőjét A ház tulajdonosai a zaj hallatán kimentek az utcára és felismerni véltek egy férfit, akit a rendőröknek meg is neveztek. A Gyulai Rendőrkapitányság a férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást (c) fényképezőt és pénzt. Békéscsabán a Csíki utca egyik lakásába hatoltak be ismeretlenek nemrégiben. Fényképezőgépet és készpénzt zsákmányoltak, összesen 30 ezer forint értékben, (c) besurranó tolvaj. Kondoroson a Bacsó Béla utca egyik házába surrant be ismeretlen elkövető a napokban. Kutatása sikerrel járt, ugyanis a szekrényben megtalált 160 ezer forinttal oldott kereket, (c) családi házból. Újkígyóson a Hosszú utca egyik családi házában járt hívatlan látogató a napokban. Mobiltelefont és készpénzt emelt el, az okozott kár 30 ezer forint, (c) rádiósmagót loptak. Kétegyházán a Medgyesi soron szombaton kora este ismeretlen tettesek betörtek egy lakóházba és elvittek onnan egy rádiósmagnót. Az okozott kár 42 ezer forint, (c) SMS: (30) 4061-110 ■? EMELTDÍJAS SMS: (90) 635-135: A SZÖVEGET ÍGY KEZDJE: BMH Enigma! Igazad van, még én sem találkoztam okos biztonsági őrrel. De a számok törvénye szerint kell, hogy legyen. Talán(y) kielégít a válasz. Pont. Kamuton valaki folyamatosan bőm bölteti a zenét 23.00 és 02.00 óra között. Este tíz után tilos a csendháborí- tás! Kamuton az előfizetési díj emelésével a vételi viszonyok színvonalát is emelni kellene. Petárda. Meddig bírod még a petárdázást, Rákóczi utcai lakó? Másodika van, este hat óra! Égbolt. * Háborús állapot országszerte, mert azok józan belátására bízták a petárdák használatát, akiknek ez hiányzik. A többség tényleg békés, boldog új évre vágyik. PBP Felháborító az internet lassúsága Kondoroson! A községbe be kellene vezetni a mikrohullámú internetet. Ezzel szerintem más is így van. Lányok! Mindig azt papoljátok, olyan fiút kerestek, aki megbízható, kedves, udvarias stb.l De hogy akartok ilyen párt találni magatoknak, ha sokszor esélyt sem adtok nekünk?! Talán féltek tőlünk? Vagy csak jobb nektek egyedül? Údv.: >T2< Pótkocsim kötelező biztosítása 2688 forintról 3600 forintra változott. Az hány százalék is? (34!) Z. Melyik iskolához tartozik Békéscsabán a Munkácsy 9. (A belvárosihoz. - A szerk.) Politika. Ennek a birka, júdás népnek, akik mostanság büszke felelős döntést hozóknak vallják magukat, ilyen faragatlan pápai fickóra van szükségük. Zsák a foltját. Torontál. * Értelmetlen, naiv és rosszmájú vá- daskodók, megérthetnétek már, hogy a puha orrúak kizárólag a saját zsebeikbe gyömöszölik a milliárdokat, önmagukért aggódnak csupán! Nemzetközi megítélés szerint is egyre rosszabb az ország, benne a mi helyeztünk, nő a szegénység, ők viszont gazdagodnak. Eskütételük fabatkát sem ér, mindenki rossz számukra, aki nem a szekerüket tolja. Három és fél milliárd (!) hitelfelvételüknek semmi látható eredménye nincs, ezeken kellene kissé elmeditálni! ”Ia= Az itt közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Érthetetlen, értelmetlen és ízléstelen üzeneteknek továbbra sem adunk helyet rovatunkban. Lakásszövetkezetnél a fűtési költségmegosztók szerződése december 31- én lejárt, de leolvasás a hónap közepén lesz. Két hetet a semmire fognak számlázni? Mire fel? Ez ügyes, csak nem tisztességes. Lakó Az egyik szőnyegbolt férfieladóját kerestem telefonon. Egy női hang kérdés nélkül melegebb éghajlatra küldött. Ennyi a vásárló értéke?! Édességcsomag? Mezőkovácsházi vagyok, van két kis unokám, egyik, 2,5 éves a másik 2 hónapos, ők nem kaptak semmit, s tudomásom szerint még sokan kimaradtak. Egy nagyi ______________________ Csabá n, a Gyóni utca sarkán lévő petárdaárusító elvitte a pavilont! Amíg keresett, jó volt, a visszavétel rá nem vonatkozik? Csak a sok bevétel, a lakók nyugalma nem érdekli? Emeltdíjas sms 40-es független, magas, de nem kalandvadász férfi keresi hölgy társát Békéscsaba és környékéről 35 éves korig. Sms: 30/646-4023 Az év végi záróbulin eltűnt Samsung típusú digitális fényképezőgépemet visszavárom, -ismerősKamuton Pásztor Istvánnét 63., unokáját, Varga Ildikót 20. születésnapján sok szeretettel köszönti a Varga család.________________________ 17 5/75/35 éves fiatalember keresi testi-lelki barátnőjét. T.: 30/975-3048 Forma 1-et kedvelő, Raikkonen- rajongó lányok figyelem: ha megbízható vagy és számítógépes ismerettel, valamint angol, vagy német nyelvtudással is rendelkezel, kérlek jelent- kezzl T.: 30/637-0674_____________ Kedves „komoly kapcsolat” hirdetők! Ha nem gondoljátok komolyan, ne ébresszétek fel a reményt! B.U.É.K! _ ___ Tiszte lt Szülők! Pályakezdő pedagógusként magántanári állást vállalok általános iskolások mellé. Csak az Ön gyermekéért dolgozok. T.: 30/856- 3218 December 24-én, a délelőtti órákban a békéscsabai piacon 180 centis selyemfenyőt vásárolt egy hölgy. Legyen szíves jelentkezzen a tévedés helyreigazítása érdekében. T.: 30/682-8077.__________ Ej nye-bejnye, sötét Corsás Angéla! A szüleid nem mondták, hogy ne verd ököllel és ne rugdosd a boltost! A kutyáddal hogy bánsz vajon? Ha nincs ember, őt ütöd talán? Kulcsár házi őrizetben marad nem jogerősen újabb három hónappal hosszabbították meg a brókerbotrány főszereplőjének őrizetét. A több tízmilliárdos sikkasztással gyanúsított férfi így március 30-ig marad házi őrizetben, (jj) Okiratot hamisított a fiatal lány KÖRÖZ! a rendőrség ANTAL NIKOLETTÁT. A debreceni születésű, 16 éves lányt közokirat-hamisítás bűntette miatt keresi a rendőrség. (jí)