Békés Megyei Hírlap, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-17 / 13. szám
2005. JANUAR 17., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SARKAD MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Amiért az Ady-Bay-t választották! MAGYAR KATALIN, 12. C. OSZTÁLYOS, SARKADI TANULÓ:- Végzősként se bánom, hogy 2001-ben a sarkadi Ady Endre-Bay Gimnáziumot választottam. Az elmúlt négy esztendőben nagyon sokat fejlődött az iskola, gyönyörű, otthonos és barátságos kollégiumot építtetett a város vezetése. Nagyon mély emberi kapcsolat alakult ki köztünk és tanáraink között. Az oktatási intézmény életében mindenképpen jelentős előrelépés az angol-magyar két tannyelvű képzés beindítása. Kár, hogy ilyen hamar elrepült ez a négy esztendő! KRASZNAI ÁGNES, 9. C. OSZTÁLYOS, GYULAI TANULÓ:- Megtörtént, aminek meg kellett. Minden 9.-esnek van egy „rémálma”, a gólyaavató. Ezen mi is, 9/C-sek is átestünk! Október második hetében elérkezett a várva várt nap. A tanítás végén a 4.-esek rúzzsal, szemfestékkel pingáltak ki bennünket, hajunkat zselével és befőt- tes gumikkal tették „borzasztóvá”. Majd az elsősöknek a maguk ruháját - gumicsizmát, cicanadrágot, lepedőt, fiúknak szoknyát, a „Túlajdona” pólót — kellett felvenniük. A gólyabál felejthetetlen, mókás esemény. ZUTI BENCE, 9. C. OSZTÁLYOS, SARKADI GIMNAZISTA:- Sikeres, ■ hasznos felnőtt szeretnék lenni, ezért tanulok a gimníáziumban. Első év végén szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát. A céljaim között szerepel, hogy atlétikában említésre méltó eredményeket érjek el. A tanulmányi- és sportversenyekkel öregbíthetnénk iskolánk hírnevét. A második év kemény, hiszen néhány tantárgyat angolul tanulunk. Ezért gőzerővel hajtjuk az angolt. Harmadik évben már lassan felnőttek leszünk. S jön az utolsó év, jön az érettségi! KRASZNAI ZOLTÁN, GYULAI SZÜLŐ:- Nagyobbik lányunk is-jelenleg a Debreceni Tüdományegyetem biológus szakos végzős hallgatója — a sarkadi gimnáziumba járt Az időközben beindított két tanítási nyelvű képzésről csak jót hallottunk, így ifjabb lányom Ágnes is a sarkadi középiskolát választotta. A sarkadi középiskolában kitűnő tanárok tanítanak, s ha a gyerek szereti a jó közösséget, a fiatalos, humánus tanárokat, a széles skálájú szabadidős lehetőségeket, mindenképpen válasszák a sarkadi középiskolát! Informatikusok Gyulán is Az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium, Postaforgalmi és Informatikai Szakképző Iskola gyulai kihelyezett tagozatán a 2005/2006-os tanévben - középiskolai érettségire épülő - rendszerinformatikus, oktatási informatikus, gazdasági informatikus, számítástechnikai programozó, számítástechnikai szoftverüzemeltető OKJ-s szakképzéseket indít. A szakokról és az oktatott tananyagokról további információ a www.bayz-gyula.sulinet. hu honlapon olvasható, konkrét kérdésekre az info@bayz- gyula.sulinet.hu e-mail címen, vagy a Oó (66) 4ól-200-as telefonszámon válaszolnak. Fürdővárosi elérhetőségek CÍM: 5700 Gyula, Szent István út 15., II. emelet TELEFON/FAX : (66) 461-200 e-mail info@bayz- gyula.sulinet.hu kollégium: 5700 Gyula, Karácsonyi János utca 13. Az oldal a Sarkadi Önkormányzat támogatásával készült. Szerkesztette: Both Imre. Fotó: Kovács Erzsébet. Modern iskola, korszerű oktatás, használható tudás továbbtanulás Tartalmas hétköznapok, vidám ünnepek az Ady-Bayban Használható tudással, felejthetetlen diákévekkel gazdagodva ballagnak el az Ady-Bay diákjai. A sarkadi Ady-Bay nappali tagozaton tanuló diákjainak létszáma: Tanév __________2000/2001 2001/2002 2002/2003 2003/2004 2004/2005 Ös szes tanuló: 374 357 406 407 436 9. osztályos: 65 88 99 92 92 Amit tudni kell „A” OSZTÁLY: Nincsen felvételi, a diákok a tanulmányi eredmény alapján készített rangsor alapján válnak az intézmény tanulóivá. „B" OSZTÁLY: Kezdő csoport: felvételi útján és hozott eredmény alapján. A felvételi tárgya: matematikai, logikai alapismeretek. Haladó csoport: Felvételi útján és hozott eredmény alapján. A felvételi tárgy: informatikai alapismeretek. A 7 ECDL-vizsga megléte felvételi mentességet jelent „C” OSZTÁLY: Felvételi útján és hozott eredmény alapján. A felvételi tárgya: magyar nyelvi ismeretek és matematika. Legalább alapfokú angol „C” típusú nyelvvizsga megléte felvételi mentességet jelent. 5720 Sarkad; n. 2. £3 Telefon (55) 973-135 F«*. (6A) S7S-ÓOS ^ Mofeftr <90) «55-706« Mire e sorok megjelennek, a pályaválasztás előtt álló, érdeklődő nyolcadikosok, szülők már átlépik a sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium, Posta- forgalmi és Informatikai Szakképző Iskola — nem mellesleg akkreditált ECDL vizsgaközpont, és akkreditált ECL nyelvvizsga-központ (!) — küszöbét. A sarkadi alma mater ugyanis január 17-18-19-én tartja nyílt napjait. Sarkad városa mindenben támogatva az Ady-Bay beiskolázási törekvéseit, biztosít lehetőséget a prezentációra — tudatta elöljáróban Szűcs Levente igazgató. A sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium, Postaforgalmi és Informatikai Szakképző Iskola 2005 szeptemberében három osztály indítását tervezi.- A 32 diákkal tervezett „A” osztály két egyenlő csoportot foglal magába, melyek közül az egyik hagyományos postai szakképzésünkre készít fel. Ebben újszerű elemként jelenik meg a következő tanév folyamán, hogy elsősorban gazdasági-szolgáltatási jellegű előképzettséget nyújtunk diákjainknak, így a sikeres érettségi vizsga után szabadon dönthetnek arról, hogy nálunk folytatják-e tanulmányikat, vagy más gazdasági jellegű képzésbe kapcsolódnak be. Az informatika oktatását itt is kiemelten kezeljük. Ezen osztályunk másik tanulócsoportja általános gimnáziumi képzésben vesz részt, s a gimnáziumi évek alatt klasszikus műveltségük elmélyítése mellett, csakúgy mint a postai szakképzésben résztvevők- tetszés szerint - az angol, francia, vagy a német nyelvet is elsajátíthatják - részletezte az alma mater direktora. A 36 tanulói létszámmal tervezett kezdő, illetve haladó csoportra osztott „B” osztályban - híven az intézmény nevében jelzettekhez — a „jövő informatikusai” tanulnak. A „B”-be olyan diákokat várnak, akik már viszonylag magas szintű informatikai ismeretekkel rendelkeznek (teljes, 7 modulos ECDL-bizonyítvány), vagy ha még ismeretekkel nem is rendelkeznek, de tehetségesek az adott szakterületen. Gyors fejlődési lehetőséget biztosítva az előképzettséggel rendelkezőknek, s garantálva az esélyt a kevésbé képzetteknek is, ezen osztályt is két csoportra bontva indítják. Mindkét csoport tanulói négy éven keresztül heti 4-4 órában tanulják az informatika tantárgyat - A „C” osztályban iskolánk immár negyedik éve indítja angol-magyar két tanítási nyelvű gimnáziumi képzését Nagy örömünkre az érdeklődés folyamatosan növekvő, egyre több diák választja e képzésünket Büszkék vagyunk arra, hogy az ide jelentkező diákok között sok a kitűnő tanuló, akik Sarkadon, az Ady-Bay gimnáziumban szeretnék megszerezni a továbbtanuláshoz szükséges alapokat Képzésünk öt évfolyamos, melynek első évében (0. évfolyam)- angol anyanyelvű lektor segítségével -, heti 18 órában elsősorban az idegen nyelvet tanulják diákjaink. A 32 diákkal tervezett osztály- köszönhetően a korszerű audiovizuális eszközöknek - heti rendszerességgel találkozik a modem, beszélt angol nyelvvel, filmvetítéseken. Második nyelvként a 10. évfolyamtól a német, illetve francia választható - tudatta Szűcs Levente. Mentesség, ingyen! Az intézmény minden szakán jel vételi mentességet jelent a 8. osztályos félévi kitűnő bizonyítvány! Ha az intézményünkbe jelentkező diákok 8. osztály végén legalább 4,51- es átlagú bizonyítvánnyal rendelkeznek, bekerülés esetén ingyen kapják a tankönyvcsomagot, al> ban az esetben is, ha arra egyébként alanyi jogon nem jogosultak. Ami hatalmas vonzerő: a néhány éve átadott, a XXI. század követelményeinek mindenben megfelelő, 104 férőhelyes kollégium! Az Arany János kollégium szobái 4 ágyasak, saját WC- vel, zuhanyzóval; minden diáknak saját íróasztal dukál, valamennyi szobában internet- kapcsolattal ellátott számítógép, telefon áll a benüakók rendelkezésére. GÓLYAAVATÓ A „TÚLÉLŐ" HITELESSÉGÉVEL .........A tanítás végén a 4.-esek rúzzsal, szemfestékkel, pingáltak ki be nnünket, hajunkat zselével és befőttesgumikkal tették borzasztóvá, hogy mindenkinek kellően tetsszünk. Három órakor elkezdődött a séta és az éneklés a városban. Mondhatni, ez mindenkinek tetszett, még nekem is. Mikor visszaérkeztünk, a művelődési központba tessékeltek, és elkezdődött az elsősök bemutatója. Na, de ami azután következett! Minden gólya a színpad előtt ült és egymás kezét szorítva szurkolt, nehogy őt hívják ki. Persze senki nem úszta meg feladat nélkül!” Részlet egy magyartanár naplójából... jtjMHdf hatot ütött Jmzh formátus tempji J|| lom toronyórámai nap eseményeinek átgondolása. Egy kis reggeli információ- szerzés a híradóból, és készen állok az útra. Negyed 8-kor találka a barátnőmmel, és máris vidáman lépünk be a nagy kapun.-Jó reggelt kívánok! - hangzik az ismert köszönés immár negyedik éve.- Jó reggelt kívánunk! - válaszolunk lelkesen. A kedélyes reggeli rövid séta után kezdődhet a nap újabbnál újabb tervekkel, célokkal. 10/B, aztán a 10/A a körépületben (ne felejtsek el addig fénymásolni...!) - sorolom magamban az óráimat, teendőimet. Fél nyolc. Csengetés. Beérek az osztályba, és innentől kezdve egy másik világba lépek át, ahol mintha csak szubjektív idő létezne. Ebben a világban nem számít, hogy mi történik az ajtón kívül. A feleltetés következik (visz- szafojtott lélegzet, ártatlan tekintetek sugallják: „Csak ma úsz- szam meg!”), majd megpróbálunk együtt gondolkodni, beszélgetni, vitatkozni egy irodalmi alkotásról. Az óra sikeresnek bizonyult, ha legalább az osztály háromnegyede részt vett a munkában. A siker lemérhető abból is, hogy a kicsengetés után még mindig tudnánk folytatni az elmélkedést. Ilyenkor lenne jó még legalább öt perccel megtoldani az órát. Dél körül visszazökkenek a „való világba”. Jólesik az ebéd, különösképpen jó asztaltársaságban. Kettő előtt öt perccel csengetés. Következik az elmaradhatatlan délutáni beszélgetés a tanáriban, ahol a jó hangulatot néhány mókamester kolléga biztosítja. A kikapcsolódás után következik a délutáni „műszak”: készülés az órákra, esetleg javítás. Kis „tantestületi” mozgás, futás az iskola pályáján, egy kis agytorna, műveltségi vetélkedő vei. Pihenő, hiszen holnap is nap lesz. Reggel ismét hatot üt a toronyóra... mZámori Ida tanárnő