Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-13 / 240. szám

BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 13., SZERDA SPORT Megyei női kézilabda­rangadó a sportcsarnokban A női kézilabda NB I B hatodik fordulójában szerdán 18 órakor megyei rangadót vív a békéscsa­bai sportcsarnokban a százszázalékos listaveze­tő, Békéscsabai Előre NK és a második helyezett Gyulai SE. Az esélyekről a két szakvezetővel be­szélgettünk. V. L. Gávai Ferenc, a békéscsabaiak vezetőedzője: - Győzelmet vá­runk az eddig jól szereplő für­dővárosiak ellen. Tudjuk nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a vendégeknél több NB I-et meg­járt (Kovácsné, Csendes, Béké­si, LIsztóczki) játékos szerepel. Sajnos, a sérült Hajdúra nem számíthatok, de a többiek a csa­pat rendelkezésére állnak. Úgy érzem, érdemes lesz kilátogatni a szurkolóknak szerdán este a sportcsarnokba, hiszen egy jó mérkőzésre van kilátás. Ajtony Ákos, a gyulaiak veze­tőedzője: - Egyértelműen a Bé­késcsaba az esélyes, hiszen ha­zai pályán játszik, ám mi nem feltartott kézzel megyünk a me­gyeszékhelyre. Legutóbb a Má­tészalka ellen Csendes sérülést szenvedett a találkozó hajrájá­ban, de remélem, hogy vállalni tudja a játékot az egykori válo­gatott kézilabdázó. A mérkőzést a Baranyi, Szloska játékvezetői páros diri­gálja. TABELLÁK A női NB I B állása 1. Bcs. Előre 5 124-90 10 2. Gyulai SE 4- 1 142-117 8 3. H.nánás 4-1 145-127 8 4. Derecske 4-1 152-136 8 5. Gyöngyös 3- 2 150-131 6 6. Túrkeve 3- 2 116-104 6 7. Csömör 3- 2 126-121 6 8. Miskolc 2 1 2 111-111 5 9. M.szalka 2- 3 138-130 4 10. Szeged KKSE 2 3 101-104 4 11. Bugyi SE 1- 4 84-107 2 12. Salgótarján i- 4 127-155 2 13. Gödi SE 1 4 107-138 1 14. Bocs KSC A férfi NB IB állása- 5 113-165 1. Salgótarján 5 170-108 10 2. Békési FKC 5 165-124 10 3. T.fóldvár 4 1 157-130 8 4. Ózdi KC 4- 1 143-129 8 5. Gyöngyös 3- 2 155-147 6 6. Fehérgyarmat3- 2 170-166 6 7. Szeged KKSE 3- 2 137-135 6 8. Mezőkövesd 2- 3 146-162 4 9. Cegléd 2- 3 126-143 4 10. Every Day 1- 4 134-143 2 11. VáciKSE 1- 4 130-146 2 12. K.halas 1- 4 124-173 2 13. Nyírbátor­1 4 133-152 i 14. Makó KC " 1 4 129-161 i FUTSAL Ennyivel jobb a Csömör Tudósítóinktól Rubeola FC Csömör-Csa- ba FC 10-0 (3-0) NB Les futsatmérkőzés, Csömör, 100 néző. V.: Berta, Solymosi. Csaba FC: Kollár - Gajdács, Szarka, Nouas, Cseke. Cs.: Korcsok (kapus), Burkus, Bíró J, Benyovszki I. A sokszoros bajnok ellen az első percekben jól tartotta ma­gát a békéscsabai együttes, így csak a 7. percben szerezte meg avezetést a Csömör. A folytatásban újabb két gólt szerzett a hazai csapat, miköz­ben a vendégek az üres kapu­ba se tudtak betalálni. Fordu­lás után fokozatosan elhúzott a válogatottakkal teletűzdelt csömöri gárda a fáradó csabai csapat ellen, amelynek min­den tagja elismerést érdemel küzdenitudásáért. Huszka János technikai ve­zető: - A tiszta profi együttes és az amatőr csapat között ennyi a különbség. Első Beton Szeged ll.-Csaba FC II. 7-2 (3-0) NB n, Szeged, 50 néző. V.: Vigh, Molnár Henrietta. Csaba FC IL: Far­kas - Tokaji, László, Tadanat, Bar- csay. Cs.: Barabás (kapus), Petrov- szki, Susánszld, Benyovszki IL J. Az ötödik percben egyéni hibák után már 2-O-ra vezet­tek a hazaiak. A második fél­időben a sok kihagyott helyzet miatt nem tudtak egyenlíteni a vendégek. A hazai pálya elő­nyét élvező szegediek a mér­kőzés során hat büntetőt rúg­hattak, míg a vendégek egyet sem és ez döntőnek bizonyult. Békéscsabai gólszerzők: Toka­ji, Barcsay. Jó: Barcsay, Tokaji. A Gyula-Iász FC NB Il-es ta­lálkozót a vendégek kérésére október 25-ére halasztották. A két együttes e napon 19.30 órakor lép pályára. SPORTHÍREK A magyar U 15-ös korosztá­lyos labdarúgó-válogatott lép pályára október 14-én, csütör­tökön 11 órakor Gyulán Ro­mánia hasonló korú együtte­se ellen. A magyar csapat - amelynek Both József a veze­tőedzője, segítői Lóczi István és Hegedűs Gábor - felkészí­tésében részt vesz Oláh Imre, a Békéscsabai Előre FC tech­nikai vezetője is, aki a váloga­tott kapusainak tart edzése­ket. M M M ® €) ® A Budapesten nyolcvanegy éves korában elhunyt, egykori kiváló békési sportembernek, a Békés Megyei Kosárlabda Szö­vetség volt elnökének és főtit­kárának, dr. Fucker Lajosnak a temetése október 14-én, csütör­tökön 14.30 órakor lesz a béké­si Római Katolikus temetőben. Kovács Béla: „Nincs szakadt sportszár, vagy kimosatlan, koszos mez” Udvari Szabolcs fiilzúgása Jávor Péter A svédek elleni világbajnoki selejtező miatt kéthetes szünet van a hazai NB I-es labdarúgó-bajnokságban, amely azonban a hét végén lejár. Ekkor a Békéscsabai Előre FC az újonc Pápa együt­tesét fogadja, a találkozóra szombaton 17 órakor kerül sor a Kórház utcában. A szünetet igyekezett kihasználni a viharsarki egylet, a csendes hétköznapokat csak néhány kellemetlen esemény zavarta meg. Az egyik, hogy Udvari Szabolcsnak be kell feküdnie a csabai kórházba. Mégpedig egy korábbi sérülése miatt. Talán még em­lékeznek rá, az előző bajnokság finisében, a tavaszi győri mér­kőzésen csapattársával, Dusko Grujiccsal ütközött, aminek kö­vetkezménye egy agyrázkódás volt. Akkor rövid időn belül fel­épült a csabai védő, de egy ideje kiújultak panaszai: filzúgás- sal párosuló szédülés fogta el időnként. Egy CT-vizsgálaton már túl van, s az orvosok úgy látják, jobb, ha egy tíznapos kezelésre beköltözik a Réthy Pál kórházba. Tegnap délelőtt pedig három labdarúgó, Bridzs Gábor, Dusko Grujics és Potemkin Károly egyforma panasszal érkezett edzés­re - mindhárman belázasodtak, Vélhetően vírusos fertőzés mi­att. Ezért Vágó Attila szakmai igazgató haza is küldte őket, mondván, lehetőleg ne fertőzzenek meg másokat. Aminek viszont örül a szakvezető: csaknem négyhetes kihagyás után a korábban derékbántalmakkal küszködő Lázok János új­ra edzésbe állt, néhány héten belül ismét bevethető bajnoki mérkőzésen. Borbola Bence A Békéscsabai Előre FC leg­eredményesebb játékosa az el­múlt szezonban a huszonhét éves Kovács Bé­la (képünkön) volt, aki tavaly kilenc góljával (amivel egyéb­ként a góllövőlista negyedik he­lyén végzett) és folyamatosan jó játékával nagy érdemeket vál­lalt abban, hogy a csabaiak idén is az első osztályban szerepel­hetnek. A korábban több ma­gyar első osztályú csapatnál is megfordult irányító középpá­lyás az idény végén azonban mindenképpen távozni szeretett volna, annak ellenére is, hogy a klub vezetői megpróbálták ma­rasztalni. Kovács Béla előtt nagy lehetőség adódott, amivel sike­rült is álmait megvalósítani - hiszen az idén már ismét külföl­di bajnokságban rúghatja a lab­dát (korábban a finn Vaasa PS együttesét is erősítette). A lila­fehérek egykori játékosa két hó­napja van Cipruson az Alki Larnaca csapatánál és mint mondja, egyáltalán nem bánta meg, hogy a szigetre költözött.- Eddig minden a legnagyobb rendben - kezdte az élménybe­számolót Kovács Béla. - A baj­nokság három fordulójában egy vereség mellett két győzelmet arattunk, én pedig mindhárom találkozón kezdő voltam, és eze­ken két gól is szereztem. Ennek köszönhetően elégedettek ve­lem a vezetők, az anyagiakra pedig egyáltalán nem panasz- kodhatom, hiszen eddig mind a fizetésünket, mind a prémiu­mot időben megkaptunk. A labdarúgó elmondta, csa­patánál a cél a tavalyi bennma­radás megisméüése, de szerin­te akár a az ötödik hely sem el­érhetetlen. A klubnál tíz ide­genlégiós futballozik, köztük három magyar is. Kovács Béla mellett a csapat tagja még az egykori diósgyőri kapus Nagy Zoltán, és a korábban a váloga­tottban is bemutatkozott Zom- bori Zalán. Nagy Zoltán az ed­dig lejátszott három bajnokin ugyancsak szerephez jutott. Kovács Béla egyelőre még ho­telban lakik, de hamarosan be­költözik a klub által biztosított lakásba. - Már alig várom, hogy költözködhessünk. Itt Cipruson minden nagyon szép, az idő pe­dig egyszerűen csodálatos. Nem csoda, hogy az itteni em­bereknek mindig jó a kedvük. Ami a két bajnokság közti kü­lönbséget illeti, az egykori csa­bai játékos szerint a magyar küzdelemsorozat taktikailag, és technikailag előrébb jár, vi­szont Cipruson fizikálisán na­gyon erősek a csapatok és a leg­többen nagyon agresszíven ját­szanak. - Itt nincs olyan, hogy szakadt sportszár, vagy kimo­satlan, koszos mez - érzékeltet­te Kovács Béla a magyar és a ciprusi profizmus közti különségeket. - Szívesen ma­radnék itt, ezért jó lenne olyan produkciót nyújtani, hogy a kö­vetkező szezonban egy nemzet­közi kupában szereplő csapat­hoz tudjak igazolni. TOTÓTIPPEK a 42. heti szelvényekhez 1. Sopron-Debrecen 1 2 2. MTK-Győr 1 x 3. Bayern München-Schalke 04 1 4. Hertha BSC-Leverkusen x 2 5. Mainz-Bremen 2 6. VfB Stuttgart-Dortmund 1 x 7. Hannover-Wolfsburg x 2 8. Mönchengl.-Kaiserslautern 1 x 9. Livorno-Roma 2 10. Juventus-Messina 1 11. Cagliari-Milan x 2 12. Internazionale-Udinese 1 13. Lazio-Chievo 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Újpest-Ferencváros x KOSÁRLABDA Békési továbbjutás a Magyar Kupában Békési Áfész-Szarvas 64:45 (14:12, 11:4, 23:9,16:20) Magyar Kupa női kosárlabda­mérkőzés, selejtező, Békés, 60 néző. V.: Szugylczki, Borgula. Békés: SZARVAS (22), BÉKÉSI (13/9), Jám­bor (8), Vozámé (6), Nagy (4). Cs.: Szilágyi (6), Albert (4), Haraszti (1). Edző: Békési Mihály. Szarvas: S. FARKAS (16/3), Kis D. (13/3), Kis A. (4), Lelkes (6), Galló (5). Cs.: Rágyanszkt (1), Bazsó (-). Edző: Lel­kes Katalin. A békésiek a hétfő esti Ma­gyar Kupa találkozón köny- nyedén győztek a nyáron alaposan meggyengült, ma már csak utánpótláskorú já­tékosokból álló szarvasi gár­da ellen. Csak Tenisz és Fallabda Center, Békéscsaba, Dobozi út 208. QSZI-TÉIJ BÉHLFTFK VÁLTHATOK. Teniszoktatás kezdőknek és haladóknak. "ngiatás: y) 131**40. ELÓISHOnUK i KARÁCSONYT! FIAT PUNTO LUSSO 1.2 8V 5 a. tengernyi ajándékkal már 2 299 OOO Pt-tÓI! Az ajándékok; elektromos szervokormány, állítható magas­ságú vezetőülés és kormány, osztott hátsó ülés, hátsó fejtám­lák, elektromos ablakemelők elöl, központi zár, metálfény, gyári rádiós magnó, színre fújt lökhárító, oldalvédő gumicsík. Az ajándék értéke: 479 500 Ft Már 99 000 forint kezdő befizetéstől! J C02-kibocsátás (vegyes): 133-135 g/km. Üzemanyag-fogyasztás (városi, városon kívül, vegyes): 7,1 -7,2/4,8/5,6-5,71/100 km. AUTÓ-BRILL KFT. Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. TeL/fax: (66) 450622, (66) 442-748. E-mail: autobrill@fialmo.hu Honlap: www.autobrill.hu BIRKÓZÁS Börcsök László ezüstérmes a junior oIhi Tudósítónktól Kecskeméten rendezték meg a hét végén a junior kötöttfo­gású országos birkózóbaj­nokságot, amelyen huszon­hét szakosztály kilencvenhét versenyzője lépett szőnyeg­re, köztük az Orosházi MTK fiataljai. Az 55 kg-osok me­zőnyében Börcsök László vé­gig jól birkózott, a döntőbe verekedte magát, ahol vere­séget szenvedett, így Kiss Ist­ván edző tanítványa ezüstér­mes lett. M M U ® ® ® Karcag adott otthont a hét vé­gén a Kurucz testvérek-em- lékversenynek, amelyen kö­töttfogásban a diák I. és a serdülő korosztályban küz­döttek a fiatalok. A nemzet­közi versenyen három or­szág harmincnégy szakosz­tályának több mint három­száz versenyzője lépett sző­nyegre. A 32 kg-osok mező­nyében Kránitz Adrián, az Orosházi MTK birkózója a dobogó harmadik fokára áll­hatott. , r;AS bete. nkcl0> Égig érő komatok már 50 ezer Ft-m is! Békéscsaba, Bartók Béla út 19., Tel.: 66/453-555 IíltCr-EurÓpa Bűflk Rt. EBKM: 11. 15'- Énékor betét. Részietek o betéti tújékoztotöb df F j Vf

Next

/
Thumbnails
Contents