Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-14 / 241. szám

D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Il ii. m in] ül I Dö“ 2004. október 15-16-17. Békéscsaba, sportcsarnok.; KÖZÉLETI NAPILAP ALAPÍTVA: 1945-BEN A HAZA MINDEN ELŐTT 004. OKTOBER 14., CSÜTÖRTÖK Kinek nagyobb a felelőssége, kinek nagyobb a lehetősége? A kormány a nyár folyamán döntött úgy: a közalkalmazottak ez évi bruttó 6 százalékos kereset-növekedését úgy kívánják megoldani, hogy amennyiben az önkormányzatok vállalják január elsejéig visszamenőleg a plusz hat százalék biztosítását, akkor ehhez a köz­ponti költségvetésből egy százalék igényelhető. A határozat — mint az körképünkből kiderül — nem aratott tetszést a települések körében. amihez az állam, utólag, pályázat út­ján 1 százalékos támogatást nyújtana.- Alaposan körbejártuk a témát, de nem állt módunkban elfogadni. A felté­telek ugyanis rendkívül vi­Both Imre-Kovács Erika­Pocsaji Richárd A békéscsabai képviselők legutóbbi ülésén Pap János polgármester arról beszélt, a dolog éppoly arcpirító, mint amilyen az elmúlt 12 évben mindig volt, amikor ez a téma felmerült. A közgyűlés nem is fogadta el a kor­mány ajánlatát, mondván, az ehhez szükséges 245 millió forint nem áll rendelkezésre.- Az önkormányzatok segítségét kérő régi-új belügyminisztertől múlt heti parlamenti, önkormányzati bi­zottsági meghallgatása során, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, mára elhíresült - „Több felelősség fenn, több lehetőség lenn!” - mondá­sát citálva arra kértem választ, hogy a közalkalmazotti 6 százalékos bérnöve­kedés fedezetét illetően számítha- tunk-e a kormány segítségére. Választ nem kaptunk, pedig Sarkad város képviselő-testülete úgy határozott, hogy fordított teherviselési arányok, azaz 5 százalék központi támogatás, s 1 százalék önkormányzati forrás mel­lett biztosítható a közalkalmazottak 6 százalékos keresetbe tartozó juttatás­emelése - mondta Tóth Imre sarkadi polgármester, országgyűlési képvise­lő (Fidesz).- A kormány számunkra kedvezőt­len ajánlata 31 millió 963 ezer forint többletkiadást feltételezne, melynek Es a tizenharmadik havi?- Decemberben szeretnénk kifizetni, most dol­gozunk azon, hogy miképpen tudják ezt meg­tenni Ez mintegy 300 millió forintos terhet je­lent számukra - fogalmazott Baji Lajos.-A vonatkozó jogszabályi rendelkezések értel­mében, fedezet híján idén kifizethetetlen a ti­zenharmadik havi illetmény Sarkadon a közal­kalmazottaknak - mondta Tóth Imre.- Eddig minden évben december elején kapták meg a tizenharmadik havi fizetésüket mind a köztisztviselők, mind pedig a közalkalmazot­tak. Idén is szeretnénk, ha így lenne, de most még nem tudom megmondani, hogy képesek leszünk-e rá - nyilatkozta Nagy Béla. A medgyesegyházi képviselő-testü­let is megtárgyalta a közalkalmazottak 6 százalékos béremelésének kérdését, tathatóak, mi több, megalá­zóak. A kormány erőlteti, ü- letve erőltetné a 6 százalékos béremelést, aminek a szük­ségességét nem vitatjuk. Korrekt lenne, ha a fedezetet is biztosította volna hozzá. A települések év elején fogad­ják el a költségvetéseket, amikben minden forintnak helye van. Mutasson nekem bárki is egy olyan önkor­mányzatot, ahol most az év utolsó hónapjaiban rendel­kezésre áll a béremeléshez szükséges keret Megalázó, hogy a kormányzat így állít­ja szembe az önkormányzatokat és a közalkalmazottakat - nyilatkozta Nagy Béla, Medgyesegyháza polgármestere. Honfoglaló játék A csontos műhely- ^ re és a téglabolto­zatos kemencés \ házra a sokadalommal találtak a régé­szek Orosháza közelében. OLDAL A sarkad- keresztúri Pujka Já­rint bármilyen szél­sőséges megnyil­vánulás ellen szük­séges tiltakozni. ►4, OLDAL 9°C Ma borús, hideg napunk lesz, legfeljebb jelentéktelen esővel. ►12, OLDAL A nők munkapiaci helyzetének javítása volt a cél A vállalkozásfejlesztési közalapít­vány koordinálásában európai uniós projekt ér véget a közeljövőben. ►S. OLDAL SMS-ROVAT HOROSZKÓP 4P ISTEN ÉLTESSE! ö PROGRAMOK LA APRÓHIRDETÉS ___ iá Kovács Lajos, Új­kígyós polgármes­tere szerint a kép­viselők közül töb­ben a kezdetektől ellene voltak. ►7. OLDAL IA legifjabb ma; ar­dombegyházi Rácz Mihályné pol­gármester köszön­tötte a falu legifjabb polgárát, a hat hóna­pos Sztankovánszki Hajnalkát ► A4. OLDAL 1998 1999 2000 2001 2002 2003 www.bmhirlap.hu Email: szerk.bekes@axels.hu 04241 771215106047 Szombaton Csabai páholy A Békés Megyei Jókai Szín­ház október 16-ai Mandra­gora előadását követően rendezik az évad első tár­sasági találkozóját, a Csa­bai páholyt a színház Viga­dótermében. Pohárköszön­tőt dr. Balog Erika, a me­gyei önkormányzati hivatal osztályvezetője mond. Fel­lépnek a Színház- és Film- művészeti Egyetem végzős musical osztályának hall­gatói: Peller Anna, Szegő Adrienn és Nádasi Veroni­ka. Műsorvezető Papp End­re, a zenét a Fantázia zene­kar biztosítja, (d) I vLz Havi 16 317 Ft-ért 60 hónapra 600 000 Ft Citibank Személyi Kölcsön Citibank Hitelvonal: 06-40-40-30-40 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 3. T«L: (66) 549-650 Hivatkozási szám: 108 Á Citibank sohasem pihen citibank Cst&jíttHt tQt^rowi-ticwcortUfl>a Az akció2004. augusztus 23-tól 2004. október 31-lg tart. Az akciós időtartam vonatkozásában a kölcsön igénylésének a Citibank információs rendszerében történő rögzítési időpontja irányadó. A Citibank Személyi Kölcsönök felhasználási célhoz nem kötött fogyasztási kölcsönök. A különböző Citibank Személyi Kölcsönöknek eltérő feltételei lehetnek. A Citibank a kölcsönt a hitel­bírálati feltételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja. A szerződéskötés és az adott kölcsön konkrét fettételei a Hitel- bírálat eredményétől függenek. Lz a hirdetés kizárólag a figyeíemfeikeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy tájékoztatónak. A Citibank Rt. a feltételek egyoldalú módosításának joqát fenntartja. A feltételekkel kapcsolatos további felvilá­gosításért hívja a Citibank Hitelvonalat (06-40-40-30-40) vagy forduljon munkatársunkhoz! THM: 22,83%-51,59% *223057* Becsapják az intézményeket Az adótörvények módosításával kapcsolatban ismertette a kul­turális bizottság kisebbségi vé­leményét a napokban a parla­mentben Erdős Norbert, Békés és térsége fideszes képviselője. „Sajnálatosan vettük tudomá­sul, hogy az általános forgalmi adó visszaigénylés lehetőségé­nek ellentételezése nem történt meg tavaly. Az idén feltehetően elvonnak több mint hárommüli- árd forintot. A színházak, múze­umok, közművelődési intézmé­nyek, művelődési házak, közös­ségi házak olyan hátrányos helyzetben maradnak, amibe kerültek ebben az évben és csak szép ígéret marad az ellen- tételezés, mert ez nem teljes kö­rű. Úgy látjuk, hogy ez az egész folyamat becsapása a kulturális intézményeknek” - mondta többek között a honatya, (o) Yarls nyílt hétvége; október 16-17, www.toyota.hu <) c\v^ je .. 7^ # Fantasztikus finanszírozási ajánlatok A képen látható modell extra felszereltséget tartalmaz. Redkívüli autót keres rendívüli feltételekkel? Akkor ismerje meg fantasztikus, akár kamatmentes Varis finanszírozási ajánlatainkat! íme néhány példa a Toyota finanszírozás minden eddiginél kedvezőbb hitelkonstrukciói közül: Toyota Yaris 1.0 WT-i (3 ajtós modell): 2 440 000 Ft Önerő Induló befizetés Futamidő Havi törlesztés* Megtakarítás a teljes futamidő alatt** THM 20% 488 000 Ft 72 hónap 29 447 Ft 310 680 Ft 2,79% 40% 976 000 Ft 36 hónap 40 667 Ft 245 916 Ft 0% 60% 1 464 000 Ft 60 hónap 16 267 Ft 217 440 Ft 0% THM: 0*4,21“/ f&úS, Toyota Yarls. Tudományos, fantasztikus TODAY TOMORROW TOYOTA Kondacs Autóház Kft, Békéscsaba, Szarvasi út 72. Tel: (66) 451-271; fax: (66) 450-716. E-mail: ertekesites@kondacs.toyota.hu www.toyotakondacs.vezess.hu Nyitva tartás a nyílt napokon: szombaton 9-16-ig, vasárnap 9-15-ig. Az ajánlat a Toyota Motor Hungary Kft-bez 2004. október 1-31. között beérkező új Yaris megrendelésekre érvényesíthető. Más kedvezményekkel nem összevonható. Yaris Verso modellekre nem érvényes. *A példa tájékoztató jellegű, svájci frank alapú, változó kamatozású konstrukció. **A megtakarítást a Toyota finanszírozás nem dkciós, svájci frank alapú konstrukcióhoz viszonyítottuk, részletek a Toyota márkakereskedőknél. Üzemanyag-fogyasztás változattól függően (1/100 km): országúti: 3,7-5,8/ városi: 5,1 - 8,9 / kombinált: 4,2 - 7,0. C02-kibocsátás változattól függően (g/km): 113-365. fedezete nem biztosított. így a sarkadi közalkalmazottak bérfej lesztésére idén nincs lehetőség - tette hozzá a polgármester.

Next

/
Thumbnails
Contents