Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-30 / 229. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK 12 SZOLGALTATAS Napkelte 6.43 - Nyugta 18.23 Holdkelte 19.14 - Nyugta 8.40 JEROMOS napja Jeromos. Görög eredetű név, jelentése: szent nevű. Egyéb névnapok: Becse, Hieronima, Honória, Honóri- usz, Örs, Viktor, Zsófia. EGYHÁZI ÜNNEPEK A katolikus naptárban Szent Jeromos, Honória, Hunor napja. A református és az evangélikus naptárban Jeromos napja. A zsidó naptárban Tlsri hónap 15. napja. Szukkot, azaz a kilenc napos Sátrak ünnepe kezdete. Az első két nap főünnep, a következő öt nap félünnep, az utolsó két nap ismét főünnep. Napi igék. Katolikus: Jób 19,21- 27; Zs 26; Lk 10,1-12. Református: lMóz 48. Zsid 12,18-29. Evangélikus: lMóz 16,6b-14. Jer 36,1-32. ÉVFORDULÓK E napon született 1928-ban Elle Wiesel Nobel-bé- kedíjas író, a holocaust történetének egyik legismertebb szakértője. ESEMENY A helyi önkormányzatok napja Magyarországon. Az ország- gyűlés 2000. június 13-án a helyi önkormányzatok napjává nyilvánította szeptember 30-át, annak emlékére, hogy 1990- ben ezen a napon tartották az első helyhatósági választásokat. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.), 06-90-230-357. A szeptember végi derűs hangulatot néha kellemetlen események zavarják meg. Bizonytalannak érzi magát egy romantikus kapcsolatában. SKORPIÓ (X.24-XI. 22.), 06-90-230-358. Ez egy alkalmas nap arra, hogy némi kis időt szenteljen családja tagjainak. Terített asztal mellett megoszt velük néhány kellemes pillanatot. NYILAS (XI. 23-X11.21.), 06-90-230-359. Rendkívüli erőfeszítést kell tennie, ez a nap parancsa. Van egy előmenetelre kidolgozott terve, amit igyekszik megvalósítani. BAK (XII. 22-1.20.), 06-90-230-360. Nyitott és őszinte, ami a szívét nyomja, megosztja másokkal és másokat is türelmesen végighallgat. így rendkívül népszerű, és keresik társaságát. HOROSZKÓP VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.), 06-90-230-361. A kötelező dolgokat és korlátokat igyekszik elkerülni, most szárnyalni van kedve. Boldogsággal tölti el, ha azzal foglalkozhat, amit szeret és igazán érdekli. HALAK (II. 21-111.20.), 06-90-230-362. Akadályokba ütközik a mai nap folyamán, de nem kerüli ki azokat, és át sem lépi, hanem mindenképpen megoldja. Alaposan átgondolja lépéseit. kos (111. 21—IV. 20.), 06-90-230-351. Türelmes és megértő a környezetében élőkkel. Könnyen szót ért társaival, igyekszik meghallgatni bajaikat és segítségükre siet. bika (IV. 21-V. 20.), 06-90-230-352. Segítőkészsége által tiszteletet vív ki magának. Szívesen kezdeményez, minden buliban benne van, de ha komoly döntésre kerül a sor, azonnal meghátrál. ikrek (V. 21—VI. 21.), 06-90-230-353. Kitartóan, lendületesen dolgozik, és el is éri célját. Fokozatosan építi karrierjét. Tűzönvízen véghez viszi, amit akar, nem bízza a véletlenre sorsát. RÁK (VI. 22-VII. 22.), 06-90-230-354. Ma élje és élvezze az életet! Ne akadékoskodjon és ne keressen hibákat! Fogadjon el mindent úgy, ahogy van, hiszen az élet tartogat Önnek meglepetéseket OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.), 06-90-230- 355. Elszálltak a remények, hogy még ebben az évben valóra váltsa utazási, üdülési álmait. Döntenie kellett: kellemes környezet vagy romantikus álmok. SZŰZ (Vili. 24-1X23.), 06-90-230-356. Ma gyorsan és hatékonyan dolgozik. Olyan korán elmehet a munkából, ahogyan csak lehet. MIBEN MAS? A két rajz között hat eltérés van. Keressétek meg! (A megfejtéseket nem kell beküldeni) 2004. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK - MŰSOR Kossuth rádió TV2 j RTL KLUB i mtv 4.00 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.04 Társalgó irodalomról, művészetekről. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.15 „Magyarországról jövök...”. 17.05 Vállalkozásklinika 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Gáti Oszkár színművész. 20.35 Felnőtteknek... 21.0Ó A 20. század titkai. 21.55 Gyöngyszemek. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Iskolapélda. 23.00 Kenő. 23.04 Ez is, az is... Petőfi rádió 4.00 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 4.09 Folk-óra. 5.23 Verkli. 6.03 Kívánságreggel. 8.45 Sportreggel. 9.00 PetőMélelőtt 9.20 Stúdióbeszélgetés. 10.10 A vélemény szabad... 11.38 Zöldjelzés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.00 Csúcsforgalom. 18.01 „A szerelem nem ismeri az időt". 19.04 Sportpercek. 19.15 Európa pont 19.30 Tandem. 20.00 Mindentudás Egyeteme. 21.00 Modem idők. 21.30 Drogéria. 22.00 Ferencváros-Millwall labdarúgó UEFA-kupa visszavágó mérkőzés. 23.00 Sporthír- adó. 23.15 Magyar dzsessz. 0.10 Éjszaka... Helyi rádiók RÁDIÓ 1CERV1NUS, SZARVAS (FM 95,2 MHz) tje CSABA RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104 MHz) tft RÁDIÓ 1, BÉKÉSCSABA (FM 100,9 MHz)# RÁDIÓ 1, GVUIA (FM 90,5 MHz) # RÁDIÓ 1, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz) # RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz) # RÁDIÓ 1 SÁRRÉT, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz) # START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz) * RÁDIÓ 47, GYULA (FM 96 MHz) # TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz) Csaba Tv 18.05 Ormosság, 3. (egészségügyi sorozat) 18.30 Megyei Tükör (ism.) 19.00 Híradó 19.20 Sporthírek 19.20 Barokk nosztalgiák (dokumentumfilm) 20.00 Híradó 20.20 Sporthírek 20.25 Orosházi hírmagazin (ism.) 21.25 Mindentudás egyeteme, 111/18. 22.25 Híradó 22.40 Sporthírek (ism.) Gyula Tv 10.02 Napi gondolat 10.07 Híradó 10.17 Élet-Mentő: Van esélyünk... * A bőség zavara * Étkeink és vétkeink 10.58 Folkloriáda, III. rész 11.28 Szinglitalálkozó Gyulán 11.48 Híradó 12.00 Képújság 20.00 Műsorkezdés 20.02 Napi gondolat 20.07 Gyulai Várszínház - a 41. évad értékelése 6.00 Segíts magadon! 6.30 Jó reggelt, Magyar- ország! 7.00 Mokka Reggeli magazin Utána: Stahl konyhája 9.05 Első szerelem (93.) 9.30 Szeretők és riválisok (149.) 10.30 Teleshop 12.10 A kincses sziget (francia- -angol-amerikai kalandfilm) 14.25 Játékidő Te6.00 Oisney-rajzfilm Tarzan legendája 6.30 Reggeli Ébresztőshow 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Vad szenvedélyek (170.) 9.35 06-81-320- 320 Játék! 10.30 Top Shop 11.30 Delelő Benne: 12.00 Híradó. 13.05 Antenna (ism.) 13.35 Ármány és szenvedély lefonos vetélkedő 15.30 Beverly Hills 90210 (151.) 16.25 Barbara Dumáljuk meg! 17.30 Bűbájos boszorkák ((68.) 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Aktív 19.35 Multimilliomos Kvízshow Jakupcsek Gabriellával (77.) 14.00 Micimackó legújabb kalandjai 14.25 Receptklub 14.40 06-81-320-320 Játék! Játék! Játék! 15.40 Édes dundi Valentina (149.) 16.35 Balázs A szembesítőshow 17.25 Mónika A kibeszélőshow Szerelmek Saint-Tropez- ban ((84-85.) 15.55 Telefonos játék 16.55 Chicago Hope Kórház (24/11.) 17.40 Kulturális híradó 17.45 Uniós pályázati kalauz 1750 Körzeti híradók 18.00 Híradó Gazdasági híradó 18.10 Rajzfilmek 20.15 Palira vettem a papát (am. vigáték) Közben: Kenósotsolás 22.25 Ne szólj, száj 2. - Halálos csendben (amerikai thriller) 18.30 Híradó. Esd kiadás 19.00 fókusz 19.40 Legyen ön is milli- omos! Műsorvezető: Vágó István 20.20 Barátok közt (ma- f^ar sorozat) 18.30 Félszázadunk Ironikus nosztalgiashow 1925 Kfvülbelfll 19.30 Híradó 20.10 Nagon különleges ügyosztály (am. vfgátéteorozat-6/5.) Fsz.: William Baldwin, Nastassja Kinski, Hart Bochner, Jordy Benattar 0.25 Jó estét, Magyar- ország! 0.50 Drága testek (am. krimisorozat) 20.55 Szupermozi Akárki Joe (amerikai vígj.,) 22.45 Alias (amerikai akciófilm-sorozat) A hasonmás 23.45 Találkozások - este 20.40 Az Ambersonok ragyogása (2/2.) 22.10 Csütörtök este Benne: Híradó 22.45 A pokol konyhája (1990) 0.55 Végtelen nyár (119.) Viasat3 COOL Filmmúzeum 16.35 Sabrina, a tinédzser boszorkány (114.) 17.05 Buffy, a vámpírok réme (111.) 18.00 Kaliforniába jöttem (94— 95.) 19.00 Dr. Csernus 19.35 Will és Grace (33.) 20.05 A harc törvénye (9.) 21.05 Miami helyszínelők (38.) 14.30 Egy úr az űrből 15.00 Dave világa 15.30 Családi kötelékek 16.00 Cheers 16.30 Taxi 17.00 Trópusi hőség 18.05 A hegylakó 19.05 Acapulco akciócsoport 20.00 Pensacola - A név kötelez 21.00 Y-akták 21.55 Kiéhezve 14.00 Sportmúzeum. 14.50 Szerelmek városa 2. 16.15 Túl szép a menyasszony 1750 Eltévedt csillagok 19.30 EU- kalauz - Kulturális magazin. 20.00 A kakas (svéd film). 21.35 Munkásőrök 1957-1989 (magyar do- kumentumfilm). 5.50 NAP-KELTE 9.05 Viktória és Albert (2/2.) 10.40 Kincses kolostorok 11.10 Reménysziget (22/19.) 12.00 Híradó délben 13.05 Rondó Kisebbségi magazin bolgárokkal, görögökkel, lengyelekkel, örményekkel, ruszinokkal és ukránokkal 13.55 Kívül-belül 14.05 m2 12.00 Az ígéret földje (65/52.) 12.50 Bay- watch (88/66.) 13.35 A legendás lovagok (amerikai sorozat - 15-16.) 14.20 Rajnán innen, Dunán túl (16/8.) Szászország 14.50 Kárpáti krónika 15.00 Walter Melon, szuperhős rendelésre 15.25 NAP-NYUGTA 18.00 Telesport - Magazin 18.50 Időalagút (30/22.) 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este 20.30 Záróra 21.20 Membrán 21.45 A Millió Dolláros Hotel (angol- német-amerikai bűnügyi film) HBO KÓDOLATLAN HÉTVÉGE 12.45 Gomolygó viharfelhők (angol dráma) 14.25 Városvédő szünidősök 15.40 Iris 17.10 Túl nagy család 19.00 Örök kaland 20.30 Hollywoodi pletykák - Madonna 21.00 Kemény- kötésűek 22.40 Már megint egy dilis amcsi film 0.10 Négyen résen (am. románt, vígj.) Magyar ATV 11.00 Délidő 13.05 Interaktív játék 15.05 Interaktív játék 16.05 World Net 16.30 Gokarthősök 17.05 World Net 17.30 Motorsokk 18.05 Hírvilág - világhír 18.35 Européer 19.00 Híradó 19.30 Összefüggések 20.00 Egyenes beszéd www.tvrfiet.fiii DUNA TV 12.20 Miért? (magyar film, 1941) 13.50 Hungarorama 14.00 A Káptalandomb (ismeretterjesztő film) 15.00 Az állatvilág titkai A fán élő állatok 2.15.05 Hitek és tévhitek A karácsony története 16.00 Kalózsziget (26/19.) 16.30 Sebességláz 17.00 Régiók 18.00 Híradó. Sport 18.35 Mese 19.00 A háború színei (3/3.) 20.00 Deed bíró (angol sorozat -13/4.) A megfelelő lépés 21.30 Híradó. Sport 22.00 Váltó Gazdasági magazin 22.30 Esti kérdés SPEKTRUM 15.15 Világjárás bakancsban (3.) 16.15 Hatalomhoz öltözve 17.15 Testvéri szövetség 18.15 Zen-zóna (5.) 18.50 La- tin-Amerika ízei 19.25 Fiúk Buchenwaldból 20.25 Főzzünk megint egyszerűen! (13.) 20.55 Városi kert-ész (11.) 21.25 Öt érzék - cél a profit (8.) 22.00 Tudomány és elektronika (22.) N. GEOGRAPHIC 16.00 Vadnak született 17.00 Krokodilkrónika (1.) 17.30 Múmiák nyomában a Föld körül (1.) 18.00 Kígyóbűvölők (10.) 18.30 Az elveszett borz 19.00 Egyiptom - a titkok őrzője (3.) 19.30 Viharos történetek 20.00 Élet a vadonban EUROSPORT 11.45 Gyorsasági motoros vb, Katari Nagydíj (élő közvetítés) Időmérő edzések 15.00 Ökölvívás, Hamburg (ismétlés) 16.00 Labdarúgás, UEFA-kupamérkőzés (összefoglaló) 18,00 Snooker-vb, Anglia (összefoglaló) 20.00 Rali-vb, Olaszország 20.30 Ökölvívás SPORT1 15.00 Tenisz, nemzetközi verseny, Kaposvár (ism.) 15.30 Karatéka (ism.) 16.30 Grand Prix (ism.) 17.30 Lovaspóló 18.00 Golf TV 18.45 Streetball 19.15 Mai helyzet 19.30 T-mobile magazin 19.45 Zuhanyhíradó 20.45 Labdarúgás, UEFA-kupa, Ferencváros-Millwall (élő) A mű»or és « kezdéri Időpont változtatásának Jogát minden tévéadó fenntart]«, » azért lapunk fotelö-éget nem váliaL Cseke Péter ISTEN Cseke Péterben egy pillanatig sem merült fel, hogy nem színi pályára lép. A Jászai-díjas művész most ünnepli születésnapját, amelyen szeretettel köszöntjük. Az első dolga reggel imádkozom. Milyen a viszonya a számítógéphez: jó, hiszen ez a hobbim is. Kedvenc üdülőhelye: Törökország, a tengerpart miatt. Hová szeretne eljutni mindenhova, ahol még nem jártam. Amit legjobban szeret a munkájában: azonnal érzem a hatást, és ez kevés szakmáról mondható el; az orvos operál, de csak órák, napok múlva derül ki, mennyire sikeresen, a tanár tarnt, de évekig plántálja a tudást, a színész viszont azonnal tudja, hogy jól vagy rosszul játszik. Ami legkevésbé szeret a munkájában■ lelkiismeretlen, figyel medert emberekkel dolgozni. Ha nem színész lenne, mivel foglalkozna ma: diplomata lennék. Foglalkozás, amiről gyerekkorában álmodozott: iramán a szüleim Nagyváradon színészek voltak, fel sem merült a kérdés, milyen hivatást választok; amikor megszülettem, az édesapám éppen játszott, előadás közben bejelentette az örömhírt, és mindenki felállva ünnepelte az érkezésemet A legutoljára olvasott könyv: Franz Werfeltől a Halljátok az igét; ez biblikus történet és történelmi regény egyben. Melyik korban élne szívesen: maradok a jelenben, nagyon jól érzem itt magam. Amire szívesen költ: a családban én vagyok a pénzügyminiszter, így csak arra költők, amire nagyon muszáj. Erénye: ezt talán mástól kellene megkérdezni. Hibája: sokáig fát is lehet haNévjegy Született: Nagyvárad, 1953. október 3. Családi adatok: Nős, 1982. Gyermekei: Sára, 1983, Dorottya, 1986. Életút: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1972-76), Csokonai Színház, Debrecen (1976-81), Madách Színház (1981- 90), Nemzeti Színház (1990-92), 1992- szabadfoglalkozású, 1992- a Jéglabda Szövetség elnökségi tagja. Elismerés: Jászai Mari-díj (1990). Főbb szerepei: Mikszáth- Noszty fiú esete Tóth Marival (Feri), Kander-Ebb: Kabaré (Konfemnszié), Simon: Pletyka (Gordon). sogatni a hátamon, de ha elszakad nálam a cérna, elviselhetetlen vagyok. Hobbija: foci, tenisz, utazás és a már említett számítógép. Álma: szeretnék végre Magyar- országon is hivatásos gyermek- és ifjúsági színházat létrehozni; Csehországban 19, Ausztriában 40, Dél-Koreában mintegy 70 működik, míg Budapesten egy sem. A HÉTVÉGÉ ZÖMMEL NAPOS *1 Békés megyében ma délutánig, borongós idő lesz. kisebb záporokkal. A délkelet felé mozgó felhőzet mögött, késő délután kisüt a nap. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet napközben 17, késő este 14 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: péntektől keddig, (nagy bizonytalansággal) még mindig enyhe, nagyobbrészt napos időszak várható. Orvosmeteorotógia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: ma reggel az eddiginél is kiterjedtebb ködfoltok nehezítik és lassíthatják a közúti közlekedést. A prognózis sikerességének valószínűsége: „ÁTLAGOS" További folyamatos, helyfüggő előrejelzés; a T-Mobile-WAP portálján (http://t-zones.hii). 1T*C Vízhömérséklet Duna 14-15 “C Tisza 12-18X Balaton I4 C Velencei-tó : 13« Fertő tó 14 °C Tisza-ió * - 16 °C Pollen csalánfélék alacsony mém alacsony külsőtéri penész közepes parlagfű maflas Kicsit zavarba jön a katolikus hívő, ha fiatal papot, például Ferenc atyaként emlegetnek. Viszont - korára való tekintet nélkül - ki a tisztelendő és ki a tiszteletes? [sj Auozssv jpw mu oAjopi ‘un saja/ajzsp smpipSuvAd ÁSm srupuuofdj v ‘(nÁjv) jp ppuojojzsp ‘zsay/a; snyi/o/ny y] REJTVÉNY ÜRÜGYÉN ÚJ ÉLET REJTEKE OBOA VÉGE! IDEGEN ELŐTAG: VÍZ “* sl, IDEGEN SZÓVAL HIBAJEGYZÉK KARCOLAT BETŰ KIEJTVE l T T UGYANCSAK ► ▼ MÉRŐEDÉNY LÉTEZEL ► MÁLTAI ÉS DÁN AUTÓJEL FEHÉR ITAL ALKAT L LÉGIES ► ▼ ROSKAD MAJDNEM AZONOS! ► ▼ FORGÓSZÁRNY ► TÜZES COLOS DARAB! FONALAT ERŐSÍT 1 KEDVETLEN ► ▼ KIS PATAK, ÉR SZŐRMEFÉLE MILLEI ILONA VERSE ► ▼ ▼ r._ CUPRUM, SZÍNESFÉM ► KUKORICÁNÁL ► MÉLYBE NYÚJTÓ ► DUPLÁN: VÁROSNÉV Megfejtés: zsnxHoav