Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-30 / 229. szám

2004. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 13 SZOLGÁLTATÁS/KÖRKÉP VONALBAN VAGYUNK... Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre vá­laszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot Kérdéseiket, észrevételeiket panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14-17, pénteken 14-16 óra között munkatársunk várja a hívásokat A nyugdíjasok nem élveznek védelmet Olvasónk nyugdíj mellett dolgo­zik. A munkahelyen jelentős lét­számleépítést helyeztek kilátásba. Egyrészt azt kérdezte, felmond­hatnak-e neki, védi-e a kora. Más­részt arra kíváncsi, a kollégái mit tehernek, ha felmondanak nekik. Ha valaki már nyugdíj mellett dolgozik, kedvezmény nem illeti meg. Ilyen esetben ugyan a munkáltatónak írásban kell kö­zölnie a felmondást, de indok­lást nem szükséges mellékelnie. Védelem csak azokat illeti meg, akik a nyugdíjkorhatár előtt áll­nak öt évvel. Ilyenkor az állás csak különösen indokolt eset­ben szüntethető meg - tudtuk meg a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségétől. A felmondás indoka csak a dolgozó munkavégzésével, ké­pességeivel, munkahelyi maga­tartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggő ok le­het. A felhozott kifogások ellen a munkavállónak joga van véde­kezni, és a munkáltató köteles ezt meghallgatni a hivatalos döntés kimondása előtt. Nem szüntethető meg a mun­kaviszony betegség, táppénz, szülési szabadság ideje alatt, ahogy akkor sem, amikor a munkavállaló gyermeke vagy közeli hozzátartozója ápolása miatti fizetés nélküli szabadsá­got vett ki. Akkor viszont nem élnek ezek a szabályok, ha a munkáltató már közölte a dolgo­zóval a felmondást. Ha a mun­káltató felmond, a felmondási idő felétől fel kell mentenie a munkavállalót a munkavégzés alól, hogy másik megfelelő állást kereshessen magának. A fel­mentési időt mindenki maga osztja be, ez kivehető egészben, de részletekben is. A felmentési időre átlagkereset jár. Híres összetartó gárdájáról Hatodik alkalommal szerveztek baráti találkozót Magyar kérdések Ki a magyar? Mi a magyar? A pontos választ élő ember nem ismeri Konkrét tudás vagy tár­sadalmi program közvetítésére alkalmatlan. Arra viszont al­kalmas, hogy alaptalan gya­nakvást ébresszünk szomszé­dainkban. Vajon miért? A kér­dés bennem is felmerül mindig, valahányszor azt hallom, olva­som, hogy mit ér az ember, ha magyar, mit ér az em­ber, ha külhonban élő magyar, aki magyar, velünk tart, és így tovább. És persze, Magyarországot meg kell menteni Hogy kitől, azt mindig az adott hely­zet dönti el. A magyarkérdés túlhangsúlyozása a mondanivaló hiányát leplezi. Elég, ha a másikról elhintjük, hogy alkalmatlan, hiszen nem is tekint­hető igazi magyarnak. Ha nem tudjuk oldani a szá­zados görcsökéi ha nem tudunk túllépni a nemzet romantikus vízióján, a sérelmi politikán, azon, hogy rendre lajstromozzuk: ki mikor s miként ártott nekünk, ha visszamenőleg kiáltunk újra meg újra Trianoni akkor csak történelmi panteont renová­lunk Történelmi tény, hogy Trianonból (amelyből mi magyarok vesztesként kerültünk ki) csak a felbuj­tók (osztrák, német vezetés), Kis-Antani Csehszlo­vákia, Románia, Szerbia, nyertek Jelenleg van reá­lis ereje, háttere, támogatója külföldön élő magya­rok bárminő problémáinak megoldására? Ha nincs, milyen jogon provokálják a külhonban élő magyarokat? A vehemens fiatal politikusok gondol­kodjanak eb a jövőben miről szónokoljanak a bács­kai magyarok megmentése ügyében. Sajnos, erről Kasza József szabadkai polgármester úr számolt be. Vasrúddal összevert magyar fiatalok esnek ál­dozatul Manapság a politika ott kezdődik, ahol a tisztesség véget ér, Balázs József, Békéscsaba Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szer­zők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. SKANDINÁV LOTTÓ Nyerőszámok: 2, 22, 27,29,30,31,33. és 3,5,8,14,15,20,25. Téli nyitva tartás A Munkácsy Mihály Múzeum (Békéscsaba, Széchenyi u. 9.) október 1-jétől, péntektől áttér a téli nyitvatartási rendre, s hétfő kivételével naponta 10-16 óráig látogatható. ANYAKÖNYVI HÍREK OROSHÁZA Házasságkötések: Lénárt Judit és Szántó Sándor, Fekete Edit és Kocsis János, Nagy Emőke és Andrékó Zoltán, Vizi Sarolta Veronika és Bálint Tibor, Opauszki Judit (Budapest, XI. kér.) és Kovács András (Bu­dapest, XI. kér.). Születések: Erdős Zsolt és Dékány Szilvia leánya Réka, Kiss Ferenc Endre és Petró Mónika leánya Enikő (Nagyszénás), Pauló Zsolt és Lestyan Gyöngyi le­ánya Adrienn Gabriella (Csabacsüd), Szabó Tibor és Patyi Erika Andrea fia Marcell Tibor (Kasza­per), Berényi Sándor Gábor és Gregus Andrea Il­dikó leánya Laura (Battonya), Toldi Zoltán és Lódor Lívia Fia Patrik (Medgyesbodzás), Árva- Nagy Zoltán és Gulyás Veronika leánya Csenge (Székkutas), Bodrogi Szabolcs Róbert és Végh Mária leánya Petra (Mezőhegyes), Hegyi Gábor és Berta Mária leánya Mária (Nagyszénás), Alexa Nándor és Szűcs Ildikó fia Tamás (Battonya), Mol­nár Imre és Kiss Ildikó fia Imre (Tótkomlós). Halálesetek: Zsilován Józsefné Ankner Margit, Gajdán Jánosné Cserép Teréz, Fehér József, Breznyik Ist­ván (Nagyszénás). PROGRAMOK őfoQb BÉKÉSCSABA Center Mozi 15.30,17.45,20.0(F W kor A falu (amerikai horror) * 14.30,17.15-kon Bajos csajok (amerikai vígjáték) * 19.00-kon Terminál (amerikai romantikus vígjáték) * 15.00,19.30, 21.15-kon Argó (magyar akció-vígjáték) * 16.45-kon Én, a robot (amerikai sci-fi) * 16.00, 18.15, 20.30kon Az élet nélkülem (spanyol-kanadai romantikus film) * 21.00kon A sötétség krónikája (amerikai sci-fi). OROSHÁZA Apolló Mozi 17.45-kor: Zsernyákok (m. b., sz., svéd vígjáték) * 20.00-kor: Padlógáz (m. b., sz., német akciófilm). PÓSTELEK. Autós Mozi 20.30-kor: A tűz óceánja (amerikai kalandfilm). Békés Megyei Jókai Színház Szeptember 30., csütörtök, 19.00 óra: Mandragora — Nyilvános főpróba. MA SZEGED. Bartók B&a Művelődési Központi órakor Székelyhídi Attila gyulai festőművész kiállítását nyitja meg Pataki Fterenc szegedi festőművész és Béres István, Gyula főépítésze. Közremű­ködnek Szöllősy József és Soós Katalin, a Szegedi Szimfo­nikus Zenekar művészei. A tártat október 20-áig látható. HOLNAP BÉKÉS. Zstnóms Közösségi Ház. 18.00-kor: Fókusz­ban az ember, fókuszban Isten. Vendég: Batiz András, az RTL Klub műsorvezetője, valamint Szenczi Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. BÉKÉSCSABA Cukorbetegek klubja (Gyulai út 18., első emeleti ebédlő). 15.00-kor: A tápcsatorna be­tegségei és a diabétesz címmel prof. dr. Várkonyi Ti­bor osztályvezető főorvos tart előadást. Iflház, nagy­terem. 17.00-kor: Nők Lapja íróolvasó találkozó! Ven­dégek: Vadas Zsuzsa, Szekeres P. Mónika, Bus Ist­ván, Vígh György - a Nők Lapja újságírói. Beszélge­tőtárs: Grecsó Krisztián író. Közben a Nivo Divat-te­am divatbemutatója. Lencsést közösségi ház. 17.00- kor: Szaszák Györgyné alkotó képzőművészeti kiál­lítása nyílik. A tárlat október 15-éig látogatható. Me­gyei könyvtár. 20.00-kor: „Kis éji zenélés” - rendha­gyó koncert a zenei könyvtár 40 éves jubileuma al­kalmából, a zene világnapján. Pállasz Galéria. 14.00- kor: „Meséket mondatsz a Nappal” címmel Tóth Győzőné Murvai Ilona művésztanár alkotásaiból nyílik kiállítás. Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár aulája. ló.OO-kor: Életérzéseim címmel Selmeczky Gizella szegedi festőművész önálló kiállítása nyílik, mely október 23-áig tekinthető meg. A családias Jellegű találkozón minden évben több százan vesznek részt. Képünkön balról Berki László, volt igazgató, Gulyás Gábor és Gulyás Gáborné, egykori dolgozók. A háttérben Baukó Mihály és Gábor Mlhályné a főszervezők közül. A Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat egykori dolgozói és a mai Tégla-, Cserép- és Kerámiagyártó Kft. munkatársai 1992 óta minden évben baráti talál­kozóra gyűlnek össze Békéscsabán, a Tégla Közösségi Ház nagytermében. A szervezők célja a régi „téglás” hagyományok felélesztése, az egykori munkatársak, barátok összehozása. Mogyorósi Krisztina Az öt tagú szervezőbizottság szí­vén viseli a rendezvény sorsát. Az esemény minden évben azoknak a régi dolgozóknak a hozzájárulásaival jöhet létre, akik időközben vállalkozásokat alapítottak. Ezek a vállalkozók hol öt­ezer, hol húszezer forinttal támogat­ják a rendezvény létrejöttét. A na­pokban megtartott találkozó immáron a hatodik volt, me­lyen körülbelül 250 egykori és jelenlegi dolgozó vett részt Olyanok is van­nak itt, akik 15-20 év után most talál­koznak először - mondta Baukó Mihály, a gyár egykori igazgató­ja, a találkozó egyik főszervező­je - majd hozzátette, jólesik a régi emlékeket felidézni. Híres volt a mi cégünk össze­tartó gárdájáról, itt mindig rend­ben mentek a dolgok - tette hoz­zá Molnár Lajosné, a számviteli osztály egykori vezetője - rend­hagyó kollektíváról lehetett be­szélni s ezt mutatja az is, hogy a mai napig több százan eljönnek erre a rendezvényre. A találkozóra nemcsak Békés­csabáról, hanem a megye más városaiból is ellátogattak az egykori dolgozók. Jöttek nagy­szülők, gyerekek, unokák, hi­szen fennállása alatt a gyárban generációk dolgoztak együtt.- Nagy szeretetben dolgoz­tunk, nem volt széthúzás, ellen­ségeskedés a dolgozók között - emlékezett vissza Molnár Lajosné. A nagymúltú cég a sikeres vállalatok közé tartozott, mely­nek működését országosan is elismerték.- Eredményben, nyereségben mindig az el­sők között vol­tunk - közölte Berki László, aki 21 éven át volt a gyár igazgatója. A találkozó min­den évben nagy esemény az egykori dol­gozók körében, és bár sokan egyébként is szoros kapcso­latban maradtak egymással, azért erre az alkalomra szíve­sen ellátogatnak. Ez a múlt emlékezésre méltó- Szép időszak volt ez mindannyiunk számára, s évente vár­juk a folytatást - tették hozzá a szervezők. A mai rohanó vi­lágban, mindenki siet haza, éli az életéi s hiányoznak a kollektívák életéből a közös rendezvények, kirándulások, ünnepségek, pedig ezekre szükség lenne - tette hozzá Ruti­né dr. Stefanovits Katalin, aki 25 évet töltött a gyárban jog tanácsosként. Minden évben a téglaipar régebbi dolgozói vesznek részt nagyobb számban a rendezvényen, s ezt a szervezők azzal magyarázzák, hogy az idősebb dolgozók kö­rében még erős az a kötődés, összetartás ami a fiatalabbak­nál már nemigen tapasztalható. A tanárok játsszák a kapuőr szerepét Harmincezer euró egészségfejlesztesre és drogmegelőzésre Harmincezer eurót nyert egy Phare-pályázaton a dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány. A támoga­tást iskolai drogmegelőzésre és egészségfejlesztésre fordítják Békéscsabán. A nyolc hónapos programhoz egy középiskola és egy kollégium nyújt segítséget. Fekete G. Kata Szabóné dr. Kállai Klára neve nem ismeretlen a szakmában. A szakembert néhány hónappal ez­előtt Elige vitam-díjjal tüntették ki drogprevenciós tevékenységé­ért A dr. Baly Hermina alapít­vány elnöke ezúttal a békéscsa­bai Kemény Gábor Szakközépis­kola és az Arany János középisko­lai kollégium segítségével szeret­ne pontos képet kapni a fiatalok­ról. A teljes siker érdekében az is­kolában dolgozó pedagógusok is szűrővizsgálaton estek át, hiszen a tanárok játsszák majd a men­tálhigiénés kapuőr szerepét A tegnapi sajtótájékoztatón a programban résztvevők elmond­ták: nem az a cél, hogy a gyere­keknek hosszan magyarázzák, hogy nem szabad kábítószert fo­gyasztani. Helyette inkább más utakat, új szabadidős foglalkozá­sokat mutatnak. Ez mindkét okta­tási intézményben hagyományok­kal bír. A diákokat is bevonják a megelőzés folyamatába, ugyanis életkorukból adódóan a gyerekek a kortárs segítőkre sokkal jobban figyelnek és hallgatnak, műit szü­leikre vagy a tanárokra. Fontos tárgyalások a békési uszoda ügyében Tegnap Békésen az MSZP helyi szervezetének nevében Szalai László és Varga László képviselők tartottak sajtótájékoztatót, melynek témái a várost érintő aktuális kérdések voltak. Hartay Csaba Békésen elkezdődik az iskolatej- program, így a helyi általános iskolák tanulói számára napon­ta két deciliter tejet biztosítunk, valamint minden békési diák kedvezményes buszbérletet is igényelhet az iskolájában a he­lyi buszjáratokra - kezdte a saj­tótájékoztatót Szalai László, a költségvetési bizottság elnöke.- Hamarosan pályázatot nyújtunk be a Békést Békéscsa­bával összekötő kerékpárút kivi­telezésére. A második szakasz mintegy 60 millió forintba kerül majd. Jövőre folytatjuk a békési utcák aszfaltozását, valamint a polgármester a közeljövőben fontos tárgyalásokat folytat majd az Ifjúsági és Sportminisztéri­ummal a békési uszoda felépíté­sének ügyében - mondta Szalai László. Varga László, az oktatási és művelődésügyi bizottság el­nöke bejelentette, hogy Pataki István polgármester a közel­múltban vehette át a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériu­ma által adományozott Múze­umpártoló és könyvtárpártoló önkormányzat címet, ami kü­lönleges elismerésnek számít

Next

/
Thumbnails
Contents