Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-04 / 181. szám

10. OLDAL - 2004. AUGUSZTUS 4., SZERDA K É K Röviden TORNATERMI TRAGÉDIA. Egeiben beomlott a Szent-Györ- gyi Albert Általános Iskola felújí­tás alatt lévő tornatermének tete­je. A dinnye formájú tetőzet ebédidőben szakadt le, ezért ke­vesen tartózkodtak a tornate­remben. Néhány embernek si- i került kimenekülnie, de ketten a romok alatt lelték halálukat. KIÜTÖTTE A TÁBLÁT, (c) Va­sárnap kora reggel Gyulán egy személyautó kiütött egy busz­megállót jelző táblát. Az autó a fürdővárosban a Dobozi úton a Madách utca irányából tartott Do­boz felé, amikor a jármű vezetője eddig ismeretlen okból az egyik balra ívelő útkanyarulatban el­vesztette uralmát a járműve felett. A füves padkára sodródott, és ott nekiütközött a buszmegállót jel­ző táblának. A tábla az ütközés erejétől kiszakadt a helyéből, és az autó elején maradt. A jármű vezetője megállás nélkül tovább­hajtott, és 250 méteren át von­szolta magával a táblát is. Ekkor megállt, levette autójáról a táblát, és elhajtott. A rendőrök a Tessedik utca és a Dobó utca sar­kán találtak a férfire, amint éppen kereket próbált cserélni a Fiat gépkocsiján. A 29 éves fiatalem­ber egyébként ittas volt. KETTEN SÉRÜLTEK, (c) Vasár­nap hajnalban történt baleset Ecsegfalva közelében. Egy férfi Ford típusú személyautójával Ecsegfalva felől Kisújszállás felé tartott. Menet közben későn vette észre az előtte haladó Suzukit és nekiütközött. Ennek következté­ben a Ford a menetirány szerinti jobb oldali füves padkára, míg a Suzuki a bal oldali árokba hajtott. A Suzuki két utasa könnyebben megsérült. A Ford vezetőjéről ki­derült, hogy ittasan ült a volán mögé. BIRKÁKAT, (c) Két anyabirkát loptak el Békéscsabán. A Magyar utca egyik házának különálló melléképületéből tűntek el az ál­latok tegnapelőtt hajnalban. A kár 50 ezer forint. ELŐÁLLÍTOTTÁK, (c) Tegnap­előtt Gyulán, a Törökzugi soron a rendőrök igazoltattak egy autóst. A Suzukit vezető férfinek nem volt jogosítványa, és az autónak nem volt érvényes a kötelező fele­lősségbiztosítása sem. Az autó át­vizsgálása során ráadásul előkerült egy olyan személyi igazolvány, mely nem az igazoltatott férfi ne­vére szólt Erről az iratról kiderült, hogy a Gyulai Rendőrkapitányság már körözi. A Suzukit vezető férfit a rendőrök előállították. HORGÁSZBOTOKAT, (c) Bé­késcsabán, a Kazinczy-lakótele- pen az egyik tárolóban jártak ille­téktelenek a közelmúltban. Hor­gászbotokat vittek el, a kár 30 ezer forint. ■ Nem zavar senkit, hogy a „túlfizetett” minősített hegesztők óránként 450 forintos munkadíj­jal dolgoznak az EU-ban? Sok em­ber megélhetése veszélybe kerül­het. A jó szakemberek elmennek, akkor hogy akar minőséget pro- dukálni a cég? _______________ Ha tár. Gyulaiak, méhkerékiek, 15 km-en belül lakók! Nem vagyunk magyar, sőt uniós polgárok sem! A 918/83 EGK tanácsi rendeletet előkotorta a kiskirály gyulai pa­rancsnok. * Békéscsabai lakos — 175 euró, 1 karton cigi, egy liter alkohol; gyulai lakos — 20 euró, 25 szál cigi, fél liter alkohol? Mert itt lakik Gyulán? Ez nem megkü­lönböztetés? Költözzünk Békés­csabára? Ombudsman * Aki 15 km-en belül lakik a határátkelőtől légvonalban, az a VPOP szerint nem állampolgára az EU-nak, ezért az csak 25, azaz huszonöt és nem 200 db cigit hozhat be az unióba. Hát értsd már meg te gyu­lai, eleki, kétegyházi! Kovi * Az unióban a csabai egy kocsival akár napi 5 csík cigit is áthozhat a TŰKOR gKES MEGYEI hírlap Keserédes cukorkeringő a határon Vámkörkép: nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal? Továbbra is keresik Tegnapi lapunkban beszá­moltunk arról, hogy eltűnt egy gerendási fiú. A gyerme­ket továbbra is keresik. Helyszíni tapasztalataink sze­rint a vám- és pénzügyőrök is csak tanulják egyelőre az au­gusztus 1-jétől életbe léptetett — különösképpen „...a vám­határtól légvonalban 15 km-en belül lakókat..” sújtó — szigo­rítások betartatását Munka­társunk tegnap a diszkrimnáció gyanús hírek valóságáról bizonyságot szer- zendő „inkognitóban” a méh­keréki határállomáson járt — kényszerűségből kétszer is. Békés megye Sornak nyoma sincs Méhkeréken. Köszönhetően az útlevélkezelő jóindulatának búcsúzóban annyit megtudunk, hogy alkalmanként, személyenként négy-öt kilo­gramm cukor hozható be írásbeli árunyilatkozat kitöltése nélkül. Félrebeszél! - nyugtázom kö­zömbösen hiszen a Vám és Pénz­ügyőrség Országos Parancsnok­sága (VPOP) megbízásából a VIVA Média Holding által kiadott, A személyi poggyász vámmentes­ségéről szóló tájékoztatóból az derül ki, hogy: „Cukorból szemé­lyenként évente összesen a hazai átlagfogyasztásnak megfelelő 20 kg hozható be vámmentesen.” A nagyszalontai vámon megköny- nyebbülve állapítom meg, hogy a cukorturizmus megzabolázásá- nak köszönhetően a korábbi hó­napok zsúfoltsága jelentősen megcsappant. A román vámtiszt csuklóból letegez, de öt perc alatt végeznek velem, s irány Nagysza­lonta. Az éjjel-nappal nyitva tartó élelmiszerdiszkontban kevesebb magyar szót hallani, a parkolóban kevesebb magyar rendszámú au­tót látni, mint az elmúlt három hónapban. Andrea, a pénztáros látva, hogy egyebek mellett pont­ban húsz kiló cukrot pakoltam a bevásárlókocsiba, nem állja meg szó nélkül.- Viszi az egész évi adagot? — kérdezi mosolyogva, majd választ sem várva folytatja. - Jól odavág­tak maguknak. Erezzük is a for­galmunkon, meg majd a fizeté­sünkön - egészíti ki savanykás mosollyal. Hazafelé sor sehol, újfent sem­mi említésre méltó a román olda­lon.- Van EV-okmánya? - kérdi hivatali szigorral csomagtartóm ellenőrzését követően a magyar vámos, s látva értetlenkedő tekin­tetemet, azonnal dekódolja a szakzsargonban elhangzottakat: - Töltött már ki Egységes Vám­áru-nyilatkozatot?- Mivégett, hiszen a vám­mentesen engedélyezett éves fej­adag, 20 kiló cukor van a cso­magtartómban? - kérdezek visz- sza naiv jóindulattal. Húsz kiló cukor. Egész évi fejadag a csomagtartóban- Szó sincs húsz kilogramm­ról, szóbeli nyilatkozat birtoká­ban személyenként, alkalman­ként legfeljebb öt kiló cukrot le­het behozni. Ennél nagyobb tatlan, mondhatni részinformáci­ót tartalmaz, udvarias hangnem­ben, de azzal hárítja a vámos: ők csak végrehajtók. Bár megmutat­ni többszöri kérésemre sem áll Nem mindegy, hol lakunk Rosszul járnak, akikről kiderül, hogy a keleti és a déli határtól légvonalban 15 kilométeres körzetben élnek, vagy olyan tele­pülésen laknak, amelynek egy része beleesik ebbe a zónába. Addig ugyanis, amíg a távolabb lakó, 17 évnél idősebb állam­polgár például egy karton cigarettát és egy liter alkoholt, a kör­zeten belüliek csak egy doboz füstölnivalót és fél liter alkoholt hozhatnak be vámmentesen. A jogszabály nem vonatkozik azokra, akik bizonyítják, hogy nem erre a határmenti területre térnek vissza. Egy 1983-as Európai Gazdasági Közösségi szabályozás szerint a megszorítás csak az EU külső határán lévő határátkelőkre vonatkozik. JELEHTQSA KORLÁTOZÁS Határtól 15 km-re lakók Határtól távolabb lakók értékhatár 175 euró 20 euró cukorból (évente) 20 kg 20 kg cigaretta 200 db 25 db égetett szesz és párlat 1 liter 0,5 liter pezsgő, bor, likőrbor 1 liter 1 liter csendes bor 2 liter 1 liter mennyiség esetén az EV-okmány kitöltése kötelező — tudatja el­lentmondást nem tűrő hangon. (Azért némi disszonanciát utóbb e vonatkozásban is felfedezni. A már hivatkozott tájékoztatóban úgy fogalmaznak: „...Amennyi­ben az árubehozatal során a vámmentesség jogszerű igénybe­vételével kapcsolatban kétség merül fel, a vámhivatal írásbeli árunyilatkozat (Egységes Vám­áru-nyilatkozat) megtételét köve­telheti meg.”) Újabb felvetésem, miszerint ebben az esetben a VPOP megbí­zásából kiadott tájékoztató pon­módjában, mint mondja az öt ki­logrammos korlátozást kapták ukázba. Nincs mit tenni. Az EV-ok­mány kitöltését megelőző, A ma­gánszemélyek részére a Vám- és Pénzügyőrségnél történő vám­azonosító szám (VPID) kiadásá­hoz, módosításához szükséges adatlap kitöltése mellett döntök. Javában az ország (ISO) kódján gondolkodom, amikor egy segítő­kész ismerős jóindulattal „megsúgja”, hogy ne kóvályogjak a bürokrácia útvesztőiben, hiszen öt kilót, akár minden nap behoz­hatok... Újabb, hozzám hasonló „madarak” buknak kétszer 20 ki­logramm cukorral.- Hát kész besz..ás! Nem tud­ták korábban behozni ezt a 20 ki­ló cukrot - mondja a nagydarab jólfésült vámos, miközben kollé­gájától aziránt érdeklődik, hogy ebben az esetben kétszer két adatlapot kell-e kitöltetnie. Jó fél óra elteltével az ISO- kódot kivéve minden rendben az adatlapomon, amikor kiderül, hogy hiába dolgoztam. Méhkeré­ken ugyanis „a spedíció felbon­totta a szerződést” így a legköze­lebbi spedíciót a gyulai átkelőhe­lyen találni. Mint megtudom, ha lenne spedíció 2 ezer forintért helyben is beszerezhetném, ki­töltethetném az EV-okmányt s utána a vámkezelés is megtörtén­ne.- így nekem át kellene faxolnom Gyulára, ott vinnék gépbe az adatokat, majd visszafaxolnának s utána vámke­zelhetek. Az még abban az eset­ben is legalább 3-4 óra, ha rendel­kezik a nyomtatványboltban be­szerezhető EV- okmánnyal - ka­pom a felvilágosítást.- Mit csinál, visszavisszük? - kérdezi budapesti illetőségű sors­társam, egy idősödő férfi. Újabb negyedóra a román olda­lon, majd az első benzinkúton — igaz némi árengedménnyel — túl­adok a megkeseredett fölös 15 ki­ló cukromon. Ismételten átlépve a magyar határt így már jó utat kíván a ma­gyar vámtisztviselő. BOTH IMRE - FEKETE G. KATA Gerendás Tegnapelőtt Gerendáson, a Ta­nya 177. szám alól eltűnt egy 15 éves fiú. Óvári György a kora délutáni órákban a tanyáról is­meretlen helyre távozott. A fiú 170-180 cm magas, barna haja egy centis hosszúságú. Eltűné­sekor világos színű nadrágot, szürke pólót és fekete zoknit vi­selt. Cipő nem volt a lábán. A rendőrség kéri, hogy aki bármit tud Óvári Györgyről, esetleg je­lenlegi tartózkodási helyéről in­formációval rendelkezik, jelent­kezzen a Békés Megyei Rendőr­főkapitányság 66/523-700-as telefonszámán, vagy a 107-es, illetve a 112-es segélyhívó szá­mok valamelyikén értesítse a rendőrséget. (C, Hamisítás dollárért Egy orosz, egy német és egy magyar állampolgárt gyanú­sítanak a nyomozók egy dol­lármilliárdos kincstárjegy­hamisítási üggyel. A bűn- cselekményt évekkel ezelőtt az FBI segítségével leplezték le, de az eljárás aktái csak most zárulhattak le. Budapest A 100 millió dollár értékű hamis amerikai kincstárjegyet H. Pál orosz állampolgár szerezte be is­meretlen forrásból, és német tár­sával három éve próbálta meg értékesíteni egy fővárosi szállodá­ban. Vesztükre a vevő egy FBI- ügynök volt, így a kezükön már a helyszínen kattant a bilincs. Az amerikai Értékpapír- és Tőzsde- felügyelet hivatalosan megerősí­tette: az Egyesült Államokban so­ha nem bocsátottak ki 100 millió dollár névértékű kincstárjegyet, így az nyilvánvalóan hamisítvány. A nyomozás során a gyanúsí­tottak arra utaltak, hogy szerze­ményük Oroszországból került Magyarországra. A német ál­lampolgárságú A. Block vallo­másában azt állította, hogy az orosz energetikai minisztertől származnak a kincstárjegyek, aki egy németországi alapít­ványnak ajánlotta föl. Később kiderült: ez nem igaz. A gyanú­sítottak a hamis kincstárjegye-, két több bankban is megpróbál­ták értékesíteni, illetve hitelfel­vételhez fedezetül használni, de nem jártak sikerrel. Harmadik társuk, egy magyar férfi egy pénzügyi tevékenységet nem folytatható horvátországi taka­rékszövetkezet képviseletében Magyarországon körülbelül 15- 16 bankgaranciát és fedezetvál­lalási nyilatkozatot adott ki kü­lönböző cégeknek. EUR0PRESS SMS; (30) 4061-110 ^ EMELTDÍJAS SMS; (90) 635-135; A szöveget így kezdje; BMH határon, az eleki vagy a kétegyházi csak 25 szálat. Egyenjog! „polgár” * Mi, 15 km- en belül lakók hol, kinél verjük ki a balhét a tör­vénytelen megkülönböz­tetés ellen? Ombudsman, esélyegyenlőségi mi­niszter? Remélem, a „döglött tehenetek mel­lett” jót röhögtök! _____ Ha a kormány nem üt rajtunk, megteszi más a cigi, stb. korlátozással. Akkor miből emelik meg saját fizetésüket (pl. ÁPV Rt.)? A kisemberrel a kutya se tö­rődik. Csóró * Aki 15 km-en belül lakik, az a megkülönböztetés alapján és a VPOP szerint kenyér­ből sem ehet csak 10 dkg-ot. * Hova csatlakoztunk? A gyulai ál­lampolgár miért különbözik a csabai vagy stb.-tői a határnál? Mindenkor vagyunk olyan embe­rek, mint mások. Sértik a jogain- kat. RO_____________________ Buta gerlai! Fejlődik Gerla, csak visszafelé. T. I. A legnagyobb elismerésem Lévai Robinak és a Széplaki házaspár­nak, hogy bátran nekivágtak az Inas-Fid foci vb-nek! Hajrá Robi, hajrá ma- gyarok! Ex-tanár Ha valaki tud esernyő­javítót, lehetőleg Bé­késcsabán küldjön egy sms-t. _____________ Or osháza, Szarvasi úti rakodó, a parlagfű szé­pen fejlődik. Kérnénk az illetékeseket, hogy irtsák! Köszönjük. A csorvási hétvégi rendezvény si­lány színvonalát csillagászati árakkal kompenzálták. Biharugrán ingyen kaptunk ebé­det. Gratulálok mindkét polgár- mesternek! Jackpot ___________ Ke cskesajt-receptet keresek. Előre is kösz. T.: 30/244-1727_______ Ut ak. Mióta 30 kilométeres tábla van a Bánát utcában, 120-szal rohangálnak a felelőtlen ámok- futók! Traffipaxot még sohasem láttunk! Lakó * Lassan techniká- sabb lesz a Dévaványa—Gyoma közti út, mint a Hungaroring, annyit kell kerülgetni a kátyú­kat. Egy „versenyző” * Kétegyháza, Zrínyi utca. Baleset- veszélyes az úttest! Senkit nem zavar? Polgármester úr, önt? Zrí­nyi utca lakói A Csalánleves Fesztivál 08. 13— 15-e között lesz. Lehet már tudni valamit a programról részleteseb­ben? Vagy hol kapok több infót? Üdv. Maszter (Szórólapokból — A szerk.) Emeltdíjas sms Az itt közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesz­tőség álláspontját. Érthetet­len, értelmetlen és Ízléstelen üzeneteknek továbbra sem adunk helyet rovatunkban. Kínai gyógysze­rek, kínai orvo­sok, kínai légi já­rat, kínai boltok, kínai csapok, kí­nai ruhák, kínai iskola stb. Mi jön még? Jut még hely nekünk is, akik ide születtünk, itt sze­retnénk boldogulni, vagy men­jünk Kínába? En nem ezt a lovat akartam! (Hogy mi jöhet még1 Például kínai nő. illetve kínai férfi. — A szerk.) _____________ Az egészségügyi ellátásban dolgo­zók a beteggel nagyon lekezelő módon beszélnek. Persze vannak kivételek is. Náluk a munkaidő is sokkal rövidebb! így tovább! e Szakembert kere­sek, aki lakások hangszigetelésé­vel foglalkozik. T.: 70/576-3324 Gyönyörű, egész­séges, félperzsa kiscicák, fehérek és szürkék ingyen elvihetők. T.: 30/321-9651 _________________ Tö rzskönyvezet Beagli kiskutyák eladók. T.: 20/938-2843._______ 30 éves fiú komoly kapcsolat re­ményében keres csinos, kedves lányt. Sms: 30/599-3878_______ Bé kési tanítónő korrepetálást vál­lal kisiskolásoknak minden tárgy­ból, nagyobbaknak angolból. T.: 20/805-8836 Két fekete kiscica — lehetőleg együtt — ingyen elvihető Békés­csabán. Érdeklődni bármikor le­het a 66/442-188-as telefonszá­mom ______________________ Ha sznált tankönyvek, feladat-, és szöveggyűjtemények eladók. T.: 30/340-5748 30 éves, békéscsabai, macis srác társát keresi komoly kapcsolat céljából. T.: 70/612-6107^ ______ Kb . nyolc köbméter kerti föld in­gyen elvihető Békéscsabán. T.: 20/9277-767. _____ Középiskolás fiú mellé albérlőt és nyelvtan-történelem korrepetálót keresek. T.: 30/531-5644. Timetex vászonszíjas gyermek­karóra keresi gazdáját. Békéscsa­bán, az Andrássy úton találtam. T.: 30/935-9333 ____ El veszett a CWP-771-es rend­számtábla Kardos környékén, ke­ressük. T.: 20/337-7043. FOTÓt KOVÁCS ERZSÉBET

Next

/
Thumbnails
Contents