Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-06 / 105. szám

IV A BÉKÉS MEGYEI AGRÁR _____________AGRÁR _____________ Folytatódik a „földért életjáradékot” program A legkisebb felajánlható földterület, amit az államnak megvételre felkínálhatnak a tulajdonosok nem egy hektár, hanem az uniós szabályozásnak megfelelően 0,3 hektár minimálisan. Folyamatossá kívánja tenni az agrártárca a „földért életjáradékot” programot a tapasztalatok alapján - tájékoztatta Tömör László, a Nemzeti Földalapkezelő szervezet (NFA) elnöke az újságírókat. Tömör László közölte, a harmadik program, amely - az első két tavalyit követi - várhatóan néhány napon belül megkezdődik, a pályázati felhívást már szerdán közzétették a szervezet honlapján a pályázati felhívás több napilapban is megjelenik. A harmadik alkalommal meghirdetendő „földért életjáradékot” program pályázati feltételei a második programban szereplőkével azonosak, annyi eltéréssel, hogy a legkisebb felajánlható földterület, amit az államnak megvételre felkínálhatnak a gazdák, nem egy hektár, hanem az uniós szabályozásnak megfelelően 0,3 hektár minimálisan. A programot a 60. életévüket betöltött emberek vehetik igénybe. Az előző év tavaszán meghirdetett első „földért életjáradékot” program keretében 9500 hektár földet vásárolt meg az állam. A vásárlás nyomán 3500 embernek fizetnek járadékot. Az átlagos járadék összege 34 200 forint havonta. A legkisebb járadék összege a nők esetében 2100 forint, míg a legnagyobb csaknem 600 ezer forintra rúg. A férfiak esetében a legkisebb járadék valamivel több mint 3100 forint, míg a legnagyobb összegű kifizetés 512 ezer forintot tesz ki. Az állam erre a programra mintegy 3 milliárd forintot költött, és egy hektár földet átlagosan 340 ezer forintért vásárolt meg. Az ősszel meghirdetett 2. számú program keretében több mint 11 ezren pályáztak. A pályázókkal a szerződést várhatóan ez év június végéig kötik meg. Az állam e program finanszírozására több mint 9 milliárd forintot szánt. A pályázók 22 ezer földrészletet kínáltak fel eladásra. A harmadik program finanszírozására 9-10 milliárd forint áll rendelkezésre, és mintegy 28 ezer hektár földet kívánnak megvásárolni. A program sikere arra ösztönözte a Nemzeti Földalapkezelő szervezetet, hogy a , .földért életjáradékot” programot folyamatossá tegye, azaz továbbra is lehessen életjáradékért földet felkínálni az államnak megvételre — hangoztatta Tömör László. Agrármegállapodás A kifizetéseket várhatóan május 15-e után kez­dik meg. A gazdák előreláthatólag az általuk igényelt összeg átlagosan 96 százalékát kapják majd meg, mivel a teljes összegből átlagosan mintegy 4 százalékos faktorálási díjat vonnak le. — A gazdademonstráció lezárásban foglalt megállapodás szerinti támogatásokra 195 ezer szabályosan kitöltött kérelem érkezett 42,6 milliárd forint összegben — közölte Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Az uniós agrártámogatásokhoz adható nemzeti kiegészítés felét, mintegy 46 milliárd forintot tervez­ték erre. „Ennek a gazdálkodók mintegy 93 százalékát igé­nyelték" — mondta az államtitkár. A gazdálkodók 8 ezer fo­rintos hektáronkénti támogatást igényeltek 4,28 millió hek­tár területre. A gazdák 92 ezer 500 anyatehén után 40 ezer forintos támogatást szeretnének kapni anyatehenenként. Továbbá több mint egymillió anyajuh és kecske után kérték az 1600 forintos egyedenkénti támogatást, és 1,33 milliárd kilogramm tej előállítása után igényelték a 2 forintos támo­gatást az államtól. A kifizetéseket várhatóan május 15-e után kezdik meg. A gazdák előreláthatólag az általuk igényelt ös­szeg átlagosan 96 százalékát kapják majd meg, mivel a tel­jes összegből átlagosan mintegy 4 százalékos faktorálási dí­jat vonnak le. A támogatások kifizetésében előreláthatólag részt vesz a Takarékbank, a takarékszövetkezetek, továbbá az OTP Bank, egy meg nem nevezett lízingcég, valamint a K and H Bank. A CIB Bank is tervezi a részvételt, de konkrét választ a sajtótájékoztató időpontjáig még nem adott — mondta el az államtitkár. A faktorálási díjak az idő függvé­nyében 5-2,5 százalék között változnak. 2004. május 6., csütörtök Gazdaságföldrajzi helye és helyzete szerint Békés megyét az ország éléskamrájának tekinthetjük, ennélfogva a legkézenfek­vőbb, hogy az enni-innivaló alapanyagát megtermelő tájegység­ben arra hívják meg az idegent, amit az a vidék leginkább kí­nálni — eladni — tud: enni-inni. Kitűnő érzékkel ismerték fői ide­genforgalmi, gasztronómiai, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szakembereink, hogy a gasztronómiai fesztiváloknak létjogo­sultsága és jövője van megyénkben. Ezt példázza kolbász, a pálinka, a tarhonya, a dinnye ünnepe, és ebbe a sorba illeszke­dik a gyomaendrődi sajt- és túrófesztivál, amely különleges je­lentőséget kapott azzal, hogy — az egyébként hagyományos áp­rilis végi, május elsejei — időpontja történelmi pillanattal esett egybe: Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. Kóstoló kóstolót követett, ízletes sajtokból bőséges volt a fesztivál kínálata. Pénteken még kívül voltunk, jj megütöttük a fesztivált, és - mert ettől kezdve minden a sajtról szólt, s sajtot ettünk . "sajttal, sajtot reggel, délben és ■•éjfélkor, - egyszerűen „átsaj­toltuk” magunkat az unió ka­puján. Dr. Dávid Imre, Gyoma- endrőd polgármestere a nem­zetközivé terebélyesedett ren­dezvény díszfogadásának házi­gazdájaként — stílszerűen: tej­hatalmat kapott tisztségviselőként - azzal köszöntötte a külföldi diplomáci­ai testületek és szakmai szerveze­tek képviselőit, a ki­állítókat és az or­szág, a megye gaz­dasági és politikai életének jeles meg­hívottait, hogy utalt rá, az unión kívül megnyílt rendez­vény már uniós programként feje­ződik be. Vidámság és opti­mizmus, s valami hihetetlen baráti hangulat hatotta át az idei sajtünnepet, amelyen öt nemzet küldöttei vettek részt a várakozó Romániától az im­már uniós Szlovákián át a „ré­gi” uniós Ausztriáig, Dániától Franciaországig, s nem csak árut — sajtot, túrót, bort —, de muzsikát, szakmai tapasztala­tokat és sok-sok jó szót, — az európai közösségtől jött befo­gadó üzenetet — is hoztak. A népek közötti hidat évek óta építő Leonardo da Vinci prog­ramnak is jelentős szerepe volt abban, hogy a magyar diákok mellett szakmai szervezetek, gazdálkodók is kapcsolatot te­remthessenek egymással a Laj­tán innen és túl, s a gyomaendrődi fesztiválon en­nek a kontaktusteremtésnek kézzelfogható bizonyítéka is volt. A program keretében ide­érkezett francia állattenyészté­si szakemberek látogattak el egy helybeli sertésfarmra az uniós lehetőségekről szóló hi­vatalos nemzetközi agrárfórum után. Ami a szakmai fórumot ille­ti, már az tanulságos volt, hogy az állattenyésztésben és tejfel- dolgozásban érdekelt résztve­vők megismerhették az ágazat­ban elért külföldi eredménye­ket, tapasztalatokat, de még többet jelentett az a bizalom és biztatás, ami a magyar terme­lők és áruk irányában megnyil­vánult. Talán több is, mint amit most a gazdák remélni és el­hinni mernek. A sajtfesztiválon emellett az egyébként sok szempontból jogos aggodalom és az egymás iránti szakmai ér­deklődés egyaránt érzékelhető volt, amiről egyik Békés me­gyei agrárvállalkozás szakem­bere megjegyezte, milyen külö­nös, hogy felhőtlen kolbász­fesztivál volt a sertésválság kel­lős közepén, s vidámvásári for­gatag ünnepel a sajtfesztiválon, miközben a tejágazat ki sem heverte a túltermelési sokkot. A sportcsarnok előtti feszti­válsoron a sajt jegyében az ét­kezési kultúra „tisztességes árukapcsolásaként” a pékáruk és a húskészítmények, illetve a hazai — és egykori — hazai: er­délyi — borvidékek remekeit is megismerhettük. Ezzel együtt kaphattunk ízelítőt nemcsak a sajtok százaiból, hanem a bor- fogyasztási kultúrából, és ab­ból, hogy nem mind sós, ami sajt. Francia kiállítók varázsol­ták el ugyanis a látogatót édes sajttortával, s az egyik hazai tejfeldolgozó üzem recept­könyvében azt is megtudhat­tuk, hogy a híres olasz cseme­ge, a rumos csokitortára emlé­keztető tiramisu nem valami pudingféle krémmel, hanem sajttal készül. Aki pedig a VI. Gyoma­endrődi Sajt- és Túrófesztivált le akarja szólni és azt találja mondani, hogy „túró az egész”, annak a főrendező Bethlen Gábor Szakképző Is­kola nevében üzenjük: téved. Túró alig volt... Megtudhat­tuk, hogy a híres olasz csemege, a rumos csokitortára emlékeztető tiramisu nem valami pudingféle krémmel, hanem sajt­tal készül. ■MH ■■■■MMHHMi■■■■ A korszerű és szakszerű állattartás eszközei Állattartási- é forgalmazása Három éve alakult, dinamikusan fejlődő vállalkozás a Jászol Bt., amely a hazai állattenyésztés háttérágazatát, a tartástechnológiához kötődő eszköz- ellátást választotta fő profiljának. Üzletpoliükájuk szerint a „korszerű és szakszerű állattartás” eszközeit találja meg az a gazdálkodó, aki hozzájuk fordul. A különböző berendezések, eszközök, állatápolási szerszámok mellett azonban takarmányok és takarmány-kiegészítők is szerepelnek kínálatukban. A gyomaendrődi fesztiválra el­hozták villanypásztoraikat is. A sajt- és túrófesztivál for­gatagában sokan megfordul­tak a szolnoki székhelyű Já­szol Bt. kiállító sátra előtt, s korántsem a puszta kíváncsi­ság, hanem a szakmai érdek­lődés állította meg a vendégek legtöbbjét. Boros Attila, a bt. ügyvezető igazgatója Agrárhír­adónknak elmondta, hogy a Jászol Bt. által forgalmazott legfőbb termékcsoportot a vil­lanypásztorok jelentik, ezek változatos formában és rendel­tetésben kaphatók, megren­delhetők, és ami nem mellékes, a Jászol Bt. fel is építi azokat. Nemrégi­ben épp egy húszhektáros, szabadtartásos legelőt védő villanypásztor ki­vitelezésével végeztek. Ehhez a profilhoz tartozik a karámok, kerítések, vadvédelmi kerítések, szántóföldi kultúrák, gyümölcsösök kerítéseinek forgalmazása, építése, s ez utóbbinál megjegyezzük, hogy az idén is volt ültetvénytelepítési pályázat, amelyhez hozzátartozik, hogy az új gyümölcsöst kötelező bekeríteni. Apropó, pályázat: a Jászol Bt. a pályázatok elkészítéséhez is segítséget nyújt. Boros Attila elmondta azt is, hogy emellett ló- és lovasfelszereléseket, állat- tartási és állatkozmetikai cikkeket is for­galmaznak, de takarmányok és takar­mány-kiegészítők is vásárolhatók a szol­noki üzletben. A cég fontosnak tartja a ve­vőkkel való minél szélesebb körű kapcso­lattartást, ezért rendszeres résztvevője a szakmai rendezvényeknek, kiállításoknak, így például már harmadik alkalommal voltak ott a gyomaendrődi sajtfesztíválon. Jászol Bt., Állattartók Szaküzlete, email: jaszolbt@freemail.hu Villanypásztorok, karámok telepítése “ Gyümölcsösök, szántóföldi Kérésére elkészítjük-e^ye'di'a raja ti la tát! —------------------J sí­Jászo l Bt. 5000, Szolnok, Zrínyi út 2. Tel.,fax: 56/423-523 Mobil: 20/4555-597 A Jászol Bt. standján a villanypásztorok mellett az állatte­nyésztés és állatkozmetika különböző eszközeit mutatták be.

Next

/
Thumbnails
Contents