Békés Megyei Hírlap, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-08 / 83. szám

EletMód 10 milliós rablás Pénzzel teli aktatáska át­adására kényszerítettek két férfit Budapesten. 10. oldal DIGITÁLIS világ Labdarúgás A bajnokság alapszakaszának záró fordulójában 3—3-as dön­tetlent ért el az Előre . 15. oldal Kanadában szabad a csere Míg a szomszédban nagy lendület­tel veszi elő a fájlcserélő alkalmazá­sokat és használóikat az amerikai lemezkiadók szövetsége, addig Ka­nadában nem akar beindulni a ha­sonló helyi szervezet, a CRIA (Canadian Recording Industry As­sociation) szekere. Egy szövetségi bíró ugyanis elutasította azt a kere­setet, amiben a CRIA 29 fájlcserélő­használót kívánt azonosítani és be­perelni. Konrad von Finckenstein szerint a szervezet beadványa több sebből is vérzik. Egyrészt nem bi­zonyították azt, hogy az azonosíta­ni kívánt illetők valóban fájlcserélő­felhasználók. Másrészt az sem biz­tos, hogy egyáltalán szó lehet-e szerzői jogsértésről. Internetről sa­ját használatra zenét letölteni ugyanis egy korábbi bírósági dön­tés értelmében tiszta ügy. Von Finckenstein ráadásul úgy véli, a dalok megosztása sem ütközik tör­vénybe: ha ugyanis a könyvtárak­ban elhelyezett fénymásolók nem ellenségei a szerzői jognak, a nyil­vánosan elérhető zenefájlok sem azok. Tévesztésről ugyanis csak akkor lehetne szó, ha a felhasználó direkt módon, reklámok útján kí­nálná zenetárát. ■ Kezdő folytatás A számítógépes játékok világa „kül­sősök” számára tele van riasztó ki­fejezésekkel: a MMORPG egy a sok közül. A súlyosan hangzó betűszó azokat az on-line szerepjátékokat jelöli, melyek lényege, hogy töme­gek játszanak egyazon virtuális tér­ben (Massive Multiplayer Online Role Play Game). Az egyik leghíre­sebb MMORPG, az EverQuest ha­marosan második résszel örven­dezteti meg a régi hódolókat - és egyben a pályakezdő szerepjátéko­sokat is. Az EQ folytatása ugyanis sok szempontból követhetőbb, mint a kultikus ős. Az első részben például zsákbamacska-elven a kez­detek kezdetén teljes részletesség­gel definiálni kellett hősünk jellem­zőit - az EQ2 viszont hagy időt a ta­pasztalatszerzésre. Az induláskor kiválasztott faj alaposztályát ugyan­is a tizedik, alosztályát pedig csak a huszadik szinten kell kiválasztani - így a kezdők sem jönnek zavarba az értelmezhetetlen választék lát­tán. Ugyanakkor az EQ-menőknek sem lesz mit unatkozni. Ezt nem csak a két rész kö­zött eltelt 500 virtuális év, hanem a varázsla­tok kontextusfüggő volta is garantálja: egyiknek a hideg, má­siknak a sötét az igazi pálya. Az RPG-fanok- nak pedig az EQ2. A kis testvér mindent lát Világot pásztázó webkamerák Egy évtizede a videótelefonok leginkább a luxusvillák és a tudományos-fantasztikus filmek szűk világának részei voltak, mára a helyzet megváltozott: a széles választék­ban gyártott és egyre inkább elterjedt webkamerák emberközelbe hozták az au­diovizuális kommunikáció e formáját. [gaz, az online videotelefonálás - mint bármi­lyen más mozgókép-közvetítés - nem élhetett volna meg a telefonos modemek által biztosí­tott táptalajon: a szélessávú internet-hozzáférés (ISDN, ADSL) elterjedésével azonban a hálóza­ti kapacitás akadálya is elgördült a webkame­rák sikertörténete elől. Az élő kapcsolatfelvétel­re alkalmas legtöbb IM-alkalmazás - az ICQ, a Yahoo Messenger, az MSN Messenger vagy az AOL Instant Messenger - újabb verziói ráadásul saját videoprogrammal várják a kamerás netezőket, a videokonferenciára vágyókat. Mi van a dobozban A webkamerákat legtöbbször a monitor vagy a laptopkijelző tetejére rögzítik a magukat leké­pezni kívánó felhasználók, így komoly szerkeze­tek kiépítésére nem igazán nyílt lehetőségük az internet-szemek fejlesztőinek. Az egyszerűbb szerkezetek ún. CMOS-technológiát hasz­nálnak, ami ugyan olcsó, ám fényérzékeny­sége bőven hagy kívánnivalót maga után. Söté- tebb helyzetekben ugyanis vagy használhatatlan képet ad, vagy pedig a netvideózásnál bevett 15 kép/másodperces sebességet mond­juk harmadára csökkentve töri dara­bokra a valós i d ő t ,j break-l t á n -I c o s s ál változ­tatva a szemközt ülőt. A prob­léma megoldó sa a digitális fény- képezőgépekben használt drágább CCD- érzékelő lehet, ha engedi pénztárca. A belépő szintű webkamerák 352 x 288-as felbontáson üzemelnek, de átlagosnak ma már inkább a NÉHÁNY WEBXAMERA JELLEMZŐJE Típus Érzékelő Felbontás Ár (Ft) Mustek Wcam 300A CMOS 640 x 480 5 200 Zlink TC-303 CMOS 640 x 480 6 900 Logitech QuickCam Web CMOS 640 x 480 21 750 Creative Webcam NX Ultra CCD 640 x 480 17 400 Logitech QuickCam Sphere CCD 640 x 480 39 900 Forrás: internet K 640 x 480-as (VGA) felbontás számít, amit a - ma már kivétel nélkül használt - USB-kapu a már említett 15 kép/s-os frissítéssel képes feldol­gozni. Napjaink asztali számítógépeinek ez az adatmennyiség nem je­lent különösebb kihí­vást, így a videotele­fonálás idejére nem kell felfüggeszteni egyéb fontos programok futta­tását. Mint látható: a webkamerák nyújtotta kép közelébe sem ér semmilyen csúcs­nak. A bennük rejlő optika igen egy­szerű, sok esetben fix fókuszú. Ez előnyös lehet, ha nem aka­runk az élességgel bajlódni, de a közeli felvételekről egyből le is mondhatunk. A legtöbb kamera élessége éppen ezért állítható. Van­nak persze extra versenyzők a Logitech QuickCam Sphere például úgy mozog, hogy a videotelefonáló arcát folyamatosan fókuszban tartsa. Más téren nyújt többletet a Philips WebCam Pro 3D: forgatható fejével szkennelésre is hasz­nálható - már akinek elég a 640 x 480-as fel­bontású kép. A Logitech ClickSmart máshol domborít: 2 megapixeles CCD-jével alapszintű fényképezőgépként is használható Ki mit kezel Mint minden hardver, a webkamerasemtel- ! a hozzá adott szoftver nél­kül. A mini- málprog­ram kezeli az álló- és mozgóképeket, igény sze­rint rendezi vagy levélben világgá küldi őket, il­letve támogatja magát a webkamerázást. A drá­gább apróságokhoz kép- és videoszerkesztő al­kalmazásokkal kedveskednek a gyártók. Szin­tén a szoftveres részleghez tartozik a tömörítés kérdése: a legtöbb alapprogram képes a mozgó­kép-tömörítéshez használt kodekek bevetésére, hogy az érintetlenül hagyott videofolyam ne te­lítse a merevelmez kapacitását. A videotele- fonálást persze nem kell rögzíteni: mehet a dumamozi ezerrel. ■ Hírek Gigabájtos postafiók Gmail néven postafiókonként I gigabájtos ingyenes tárhelyet biztosító e-mail szolgáltatást indít a Google. A népszerű ke­resőprogram levelező alkalma­zását jelenleg tesztelik ezer meghívott felhasználó segítsé­gével. A jelenlegi postafiókok többszázszorosáért cserébe a Google minden egyes levélhez reklámot csatol. DVD helyett FVD A jelenlegi DVD-lemezekénél lényegesen nagyobb kapacitá­sú adattárolót fejlesztett ki a tajvani kormány által támoga­tott Ipari Technológiai Kutató Intézet (ITRI). Az FVD (Fina- lized/Forward Versatile Disc, azaz véglegesített/haladó sok­oldalú lemez) a jelenlegi CD- és DVD-szabványhoz hasonló­an vörös lézert alkalmaz adat- rögzítésre, mely az egyrétegű változatnál 6, a kétrétegűnél II gigabájtig terjedhet. Tolvajfogó SX1 A CeBIT-en tolvajt fogott a Sie­mens egyik mobiltelefonja. A szakmailag tájéko­zatlan illető ugyan­is SXl-prototípust lopott, mely éppen beépített helymeg­határozó technoló­giája miatt került a német cég pultjára. Az AGPS-technoló- gia célja az, hogy a mobilosok zsúfolt tö­megben telefonjaik segítségé­vel egymásra találjanak. A Ce- BIT-en az AGPS bizonyított: a tolvajt a standtól mindössze negyven méterre kapták el a biztonságiak. SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ SkodaOctavia Az Ön Skoda­A világszerte már több mint 1 millió márkakereskedője: példányban futó Octaviától Csaba Autóház megszokott kényelem, a szokásosnál 5600 Békéscsaba, is kedvezőbb feltételekkel. Gyulai út 65/2. Könnyű lesz megszokni. Tel.: (66) 520-920 Kombinált átlagfogyasztás: 5,3-6,8 1/100 km, Fax: (66) 520-940 C02-kibocsátás: 143-171 g/km. www.csabaauto.hu A képen extra felszereltségú modell látható. V _________________________________________________ J I Kinek kell a 3G? A harmadik generációs mobil- telefónia körüli komoly felhaj­tás alapján természetes, ha mindenki arra gondol: közel a nagy durranás. Pedig lehet, hogy nem így lesz. Nem a kö­zelséggel van a gond, hanem in­kább a durranással. A Harris Interactive piackutató cég legfrissebb felmérése szerint ugyanis a nyugat-európai mobilte­lefon-felhasználók közel felét egy­általán nem érdekli a 3G technoló­gia. Ők azt mondják: a mobiltele­font továbbra is csak hanghívások­ra fogják használni. Pedig az UMTS-rendszerű új generációs ké­szülékek akár 384 Kbit/s-os adat- átviteli sebességre képesek, ami tízszer gyorsabb a jelenleg hasz­nálatos GPRS-kapcsolatnál, és el­éri az alsó kategóriás ADSL-hoz- záférés kapacitását. Ezen a szoká­sos hanghívásokra feleslegesen nagy sávszélességen akár koncer­teket is lehetne közvetítem - de a szolgáltatók természetesen másra élezik ki a 3G-t. Az elsőrendű cél az, hogy a mobiltelefont hordoz­ható multimédiatárrá alakítsák, ami képes zenefájlok, videó­klipek, televíziós sorozatok és egyéb szórakoztatóipari termékek letöltésére és lejátszására. Szakértők szerint e felmérés kedvezőtlen eredménye annak kö­szönhető, hogy a felhasználók nincsenek kellőképpen felvilágo­sítva - és a mobiltelefon-felhaszná­lók is úgy vélik, nincsenek tisztá­ban a 3G-vel. Akármi is az oka, a legnagyobb érdektelenséget Nagy- Britanniában mérték, leginkább pedig a belga mobilosok várták az új generációt. Nálunk az év második felében írja ki az informatikai minisztéri­um a harmadik generációs mo­biltávközlési koncesszióra szóló pályázatát. Az UMTS (Universal MobileTelecommunications Sys­tem) egy fejlesztés alatt álló kor­szerű távközlési rendszer, amely széles sávú mobil hozzáférést tesz lehetővé. A legutóbbi cannes-i GSM- világkiállításon a mobiltelefonok mellett a főszerepet már az új, multimédiás szolgáltatások ját­szották. A fejlesztők látványosan mutatták be, hogy képesek olyan tartalommal előjönni, amelyre a közönség nagy valószínűséggel vevő lesz. Ez - mármint a tarta­lomszolgáltatások választéka és megbízhatósága - kulcskérdés az UMTS-technológi gyártói és for­galmazói számára. A fogyasztók ugyanis csak akkor veszik meg a drága 3G-s mobilokat, ha ezzel együtt színvonalas szolgáltatá­sokhoz is hozzájutnak A most ajánlott szolgáltatások arra utalnak, hogy a mobilpiac szereplői tanultak a WAP iránti alacsony érdeklődésből. A Uni­versal Music Group egyik tagja, a francia Alcatel például megál­lapodott egymással, hogy az elő­fizetők kedvenc sztárjuk videok- lippjét küldhetik a hívó fél kijel­zőjére, ha éppen nincsenek tele­fonjuk közelében. Újdonság az is, hogy az Eurosporttal szüle­tett egyezmény értelmében a szolgáltatók mozgóképes össze­foglalókat küldhetnek előfizető­ik készülékére. A francia cég egy 40 résztvevő egyidejű szórako­zását lehetővé tevő 3G-s telefo­nos játékot is kínál.Ugyancsak Cannes-ban bejelentették, hogy ismert sztárok hangját ajánlja a T-Mobüe és a Sony Music csen­gőhangként. Az UMTS a mobiltelefónia ki­kerülhetetlen állomása - mondta egyik nyilatkozaában Maradi Ist­ván a Westel vezérigazgató-he­lyettese. Drozdy Győző, a Pan­non GSM vezérigazgató-helyette­se szerint az UMTS 2006 előtt aligha jelenik meg Magyarorszá­gon.

Next

/
Thumbnails
Contents