Békés Megyei Hírlap, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-08 / 83. szám
10. OLDAL - 2004. ÁPRILIS 8., CSÜTÖRTÖK K É K Röviden ÜTKÖZTEK, (c) Kedden reggel Békés belterületén személygépkocsi segédmotor-kerékpárral ütközött. Egy mezőberényi férfi autójával figyelmetlenségből nem adta meg az elsőbbséget egy békési motorosnak és összetalálkoztak. A Honda motort vezető férfi könnyű sérülést szenvedett. A személyautóban 55 ezer, a motorban 45 ezer forintos kár keletkezett. MOSDÓABLAKON ÁT. (c) Hétfőn éjjel Csorváson ismeretlen tettes a 3. számú presszó mosdóablakán lévő rácsot lefeszítette, majd behatolt a vendéglőbe. Az elkövető két játékgépet tört fel, és az egyikből készpénzt tulajdonított el. A lopási kár 76 ezer,' a rongálási 18 ezer forint. LE AZ ÚTRÓL, (y) Szeghalom külterületén, Füzesgyarmat irányába haladt tegnap délelőtt egy személygépkocsi, amikor lehaladt az útról és fának ütközött. Az autóban két utas könnyű sérülést szenvedett. KERÉKPÁROS, (y) Eleken személygépkocsi ütközött kerékpárossal. A biciklis, 1935-ben született asszony nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett tegnap reggel. A döntőbe „kerekeztek” A Mezőkovácsházi Rendőr- kapitányság baleset-megelőzési bizottsága Mezőhegyesen megrendezte a Kerékpáros Iskola Kupa városi fordulóját. A megmérettetésen a körzet 6 iskolájából 26 felső tagozatos versenyző mérte össze ügyességét, felkészültségét. Mezőhegyes- A gyerekek az elméleti versenyen 3 tesztláp kitöltésével adtak számot tudásukról, majd I az ügyességi feladatokkal is | megtűzdelt gyakorlati és közúti forgalmi versenyen vettek részt - adta hírül Tóth Krisztina, a baleset-megelőzési bizottság titkára. Kiemelte, a cél az általános iskolás tanulók iskolai és iskolán kívüli közlekedésbiztonsági ismereteinek elsajátítása, illetve az erre irányuló nevelő tevékenység segítése volt. Az egyéni versenyeredmények alapján az április 22-én Dobozon megrendezendő döntőn a mezőkovácsházi kapitányságot az almáskamarási Bozsó Dávid és Nagy József, illetve a kaszaperi Bulla Zsolt képviseli. A lányok közül Zámbó Fruzsina és Szokol Zsófia Mezőhegyesről, Gyüre Krisztina Kevermesről jutott tovább a megyei versenyre. ___ ________ JLM. Me gasztár. A romákat nem kell any- nyira védeni, főleg ha úgy problémáz- nak, mint Ibolya a Megasztárban. Lehetne a vereséget kulturáltan is viselni, nem pedig a származási dolgokat kutatni. Magyarországon nagyobb tisztelet övezi a romákat és a más nemzetiségűeket, mint a magyarokat. Tamás * Ha Ibolya nyert volna, akkor én a kövérek nevében szólaltam volna fel. Szerintem mindegyik nagyon tehetséges, csak Verának több volt a rajongója. Miért kell mindenbe etnikai problémát látni? Köpi * Megasztár. Akár cigány, akár nem, akkor is Vera sokkal jobb volt. Csodálatos hangja van. Ne sajnáljátok tőle a győzelmet. Miért baj az, hogy ő több szavazatot kapott? * Én nem láttam, de örülök, hogy Vera nyert, de Ibolyának is nagyon szép hangja van!!! Cs. * Örüljetek, hogy van ilyen műsor! Néznétek inkább Valótrutymót? Kétszer többen néztük a Megasztárt. Nem számit a származás! SMESHI * Bangó Margit, a Romantik és még sorolhatnám, nem másodrendű állampolgárok. A magyarok többsége sem milliomos. Sőt! Miért kell mindenből roma-kérdést csinálni? Ica * A Megasztárból miért csináltok roma-kérdést? Jó volt Laci, TŰKOR RABLÁS FÉNYES NAPPAL. A budapesti Kálvária téren lévő postahivatal előtt három ismeretlen arra kényszerített két férfit, hogy adják át a náluk lévő aktatáskát. A táskában 10 millió forint volt. FOTÓ, EUROPRESS Kitiltható a bántalmazó A kormány elfogadta a családon belüli erőszak esetében alkalmazható távoltartás jogintézményének bevezetését. A javaslat, amely ideiglenes és tényleges távoltartást határoz meg, azonnali, hatékony segítséget nyújtana a rászorultaknak. ____________Budapest____________ A törvényjavaslat a családon belüli erőszak fogalmát a hagyományos hozzátartozói kapcsolatnál szélesebben értelmezi: kiterjeszti a jelenleg vagy korábban fennálló élettársi, gyámsági, gondnoksági, partneri viszonyokra. A törvény új eleme a partneri kapcsolat meghatározása, amely a rendszeresen vagy időközönként egy háztartásban élők viszonyát jelenti. A bántalmazás különböző esetei a javaslat szerint a tettle- gességtől a szexuális kapcsolatra való kényszerítésen át a zaklatásig, valamint az emberi méltóság megsértéséig terjedhetnek. A törvényjavaslat a távoltartás két változatát tartalmazza. Az ideiglenes távoltartás időtartama minimum öt, maximum tíz nap, amely további tíz nappal meghosszabbítható. A határozatot a rendőrség hozza - indokolt esetben akár azonnal, a helyszínen. Aki a távoltartó határozatot megszegi, szabálysértést követ el, és ezért 100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, de indokolt esetben akár őrizetbe is vehetik. A kitiltott bántalmazónak saját magának kell gondoskodnia arról, hogy a távoltartás alatt hol lakik. A távoltartás mellett, ha egyéb, a büntető törvénykönyvben meghatározott tényállás is felmerül (például testi sértés), természetesen ez az eljárás is párhuzamosan megindul. A javaslatot rövid időn belül a parlament elé terjeszti a kormány. BARANYA RÓBERT Ügyvédek a vádlottak padján Tizenegy kalocsai ügyvéd áll bíróság elé vádlottként. A vádhatóság szerint az általuk készített szerződések alapján cseréltek gazdát színleg azok a cégek, amelyek adósságterhét így rázták le magukról tulajdonosaik. A kár két és fél milliárd. Kalocsa A fiktív kalocsai cégeladások ügyének büntetőpere Szolnokon kezdődött meg. Ebben egyebek között csődbűntett, adócsalás, és közokirat-hamisítás miatt állítottak bíróság elé 237 vádlottat. Majd négy éven keresztül, 1998 novemberétől 2002 október végéig vizsgáltak a rendőrök és az adónyomozók a cégeladással foglakozó hálózatot. Hasonló méretű büntetőügyre nem emlékezr nek a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen. A 237 vádlott 234 veszteséges vállalkozás fiktív eladását hajtotta végre Kalocsán. Az ügy vádlottjai közül 67 vevő, 9 közvetítő és 11 okiratszerkesztő ügyvéd kalocsai, illetve Kalocsa környéki. A 150 cégvezető, aki túladott az adóssággal terhelt vállalkozásán, az egész országot reprezentálja. A Szolnokon zajló büntetőper vádirata szerint a bűncselekmény-sorozattal okozott kár 2,5 milliárd forint. Ebből ötszázmillió az adóelvonás, kétmilliárd forint pedig az az összeg, amivel a hitelezőknek tartozott a 234 cég. Az ügyészség szerint 1997 márciusa és 2001 novemberének vége között gazdasági társaságok - kft.-k, bt.-k, kkt.-k - színlelt értékesítését szervezték meg Kalocsán. A korábbi tulajdonosok így szabadulhattak meg az adósság- terhektől. A vállalkozások új tulajdonosai kalocsai, Kalocsa környéki emberek, akiknek vagyoni helyzete reménytelenné tette az adósságbehajtást. Hajléktalanok is „vettek” cégeket. Az ügyészség szerint újságokban hirdették a szervezők, hogy adósságokkal terhelt vállalkozásokat vennének. A jelentkezők, azaz a cégtulajdonosok az adósság néhány százalékát fizették a tranzakcióért: a legkevesebb közvetítői díj ötvenezer forint volt, de előfordult milliós tétel is. A közvetítők azután kalocsai kocsmákban, szórakozóhelyeken hajtották fel a „vevőket”. Előfordult közöttük még hajléktalan is. A „cégvásárlók” nevüket adták a fiktív tulajdonoscseréhez, s ezért öt-harmincezer forintot kaptak. Az okiratok elkészítésében tizenegy kalocsai ügyvéd vett részt, akik most szintén vádlottak. A büntetőper azért került a Szolnok Megyei Bíróságra, mert a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elfogultságot jelentett be. A nagy vád- lotüétszámú per a napokban kezdődött, és az ügy bonyolultsága miatt egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy mikor lesz majd az ítélethirdetés. NOSZLOPY N. MIKLÓS Elismerések a rendőrségen Dr. Kurucz Ferenc dandártábornok, megyei főkapitány adott át dicséreteket és jutalmakat tegnap Békéscsabán, a főkapitányság épületében. Békéscsaba Az alkalmazási jogviszonyban eltöltött évek után, 35 éves szolgálatot követően a főkapitány elismerésben részesítette Gábor Pálné főmunkatársat, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság segédhivatal-vezetőjét, 25 éves szolgálat után Mező Lászlóné munkatársat, a Szeghalmi Rendőrkapitányság előadóját, 20 éves szolgálat után Varga Gabriella őrnagyot, a megyei vizsgálati osztály kiemelt fővizsgálóját, 15 éves szolgálat után Mátyási József- né hadnagyot, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság osztályvezetőjét, Szilágyi Mihály századost, a Békéscsabai Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozóját, Sebők István főtörzsőrmestert, a Gyulai Rendőrkapitányság körzeti megbízottját, Dán András főtörzsőrmestert, az Orosházi Rendőr- kapitányság járőrét és Farkas Jánosné közalkalmazottat, a megyei anyagi-ellátó osztály dolgozóját. NY. L. Buktak, de nem a versenyen Vasvágó fűrészlappal nyitották a biztonsági lakatot Fiatal kora ellenére, tucatnál több bűncselekmény — javarészt biciklilopás - elkövetésével bukott a közelmúltban a 17 éves, sarkadi S. Miklós. Ugyanekkor egy gyermekkorúval is erősített helyi társaság szintén hasonló bűncselekmény elkövetése miatt került a rendőrség látókörébe. Sarkad Sarkadon a közelmúltban a helyi Bartók Béla művelődési központ előtti kerékpártárolóból, egy biztonsági lakattal lezárt, 35 ezer forint értékű mountain bike kerékpárnak veszett nyoma. Ugyanezen a napon nem sokkal később egy, a Temesvári úton hagyott, lezáratlan, 34 ezer forint értékű, összteleszkópos hegyi bringa tűnt el. A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai az elkövetés másnapján már a helybéli, 17 esztendős S. Miklós portáján végeztek házkutatást. Igaz, hogy szinte alkatrészenként, de egykettőre előkerült a Temesvári utcáról elkötött kétkerekű. Ugyanakkor egy fekete színű mountain bike kerékpár váz- szerkezetét is a gyanúsított otthonával szemközti árokban találták meg a rendőrök. Tovább gombolyítva a történet szálait, kiderült: a gyermekkorú L. H„ a fiatalkorú M. István, illetve az ugyancsak fiatalkorú K. István is kerékpár beszerzésére indult előző napon. M. István a kabátujjába egy vasvágó fűrészlapot is rejtett. így jutottak el a Bartók Béla művelődési központhoz, és vasvágó fűrésszel nyitották a biztonsági lakatot... A fiatalok az ily' módon megszabadított drótszamárral meg sem álltak S. Miklósék portájáig, s ott perceken belül ízekre szedték a kétkerekűt, majd annak vázát tették az árokba. A rendőrségen S. Miklós további 13 kerékpár eltulajdonítását ismerte el, s újabb gyanúsítottak is képbe kerültek: Sz. Lóránd, B. Zoltán, illetve K. István. A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya S. Miklós ellen hétrendbeli lopás bűntettének, hétrendbeli lopás vétségének, illetve egyrendbeli bűnpártolás vétségének gyanúja miatt indított eljárást. M. István, illetve K. István lopás bűntettének alapos gyanúja miatt vesz részt az eljárásban. A történet többi résztvevőjének szerepére további vizsgálat derít fényt. B. I. A továbbpasszolt telefon Méhkeréken nyoma veszett egy 30 ezer forint értékű, Nokia 3100 SL típusú rádiótelefonnak. Veszprémi tulajdonosa nemrégiben tett feljelentést a lopás miatt. Méhkerék A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a nyomozás során megállapította, hogy a bűn- cselekmény elkövetésével a 42 esztendős, helybéli K. J. gyanúsítható, aki eltulajdonította a szóban forgó telefont. A történet itt azonban nem ért véget, ugyanis az elkövető az egyik helyi italboltban 3 ezer forintért továbbpasszolta a telefont egy hölgynek. A vevő érezhette, hogy „forró” a telefon, hiszen azt tanácsolta egy helybéli lakosnak, hogy süttesse ki a készüléket. A sarkadi zsaruk így tulajdonképpen ennél az illetőnél akadtak a készülék nyomára, s azt az eljárás során lefoglalták. K. J. ellen lopás vétségének, az alkalmi vevő ellen orgazdaság vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást a Sarkadi Rendőrkapitányság. SMS; (30) 4061-110 ^ EMELTDÍJAS SMS: (90) 635-135; A szöveget így kezdje: BMH Ibolya, Schmidt Vera stb. Fér volt, hogy Tóth Vera nyerte, de a többiek se vesztettek. Jaka Minden lottózóban ki van függesztve a vásárlók könyve. Használd bátran! Vagy máshol vásárold meg szelvényeidet! Ma már nem gond ez sem. Egy lot- tózós __ Cs abai városvezetés! Mikor történik valami szennyvíz-ügyben? A környező települések csatornázva! Jamina fuldoklikü! Nem ezt ígérték! Ha csak ott lenne szülészet, inkább az otthon szülést választanám. Az én babám tökéletesen egészségesen jött haza és engem is tökéletesen elláttak, pedig nem adtam hálapénzt. Egy elégedett anya Kedves kórház, ortopédia! Felháborítónak tartom a viselkedésüket. Másfél hónapja kértem időpontot, kaptam 9.00 órára. A rendelést 8 helyett fél tízkor kezdték. Ha felnőttekkel szórakoznak, azt az ember elviseli, de hogy pici babákkal is, az nagyon szomorú! Szegény egyedülálló. Ne higgy mindenkinek, használt lakásra nem jár szocpol! _ Kedvet kaptam a szaunázáshoz. Csak két kérésem lenne. 1. Csak a képen látható hölgy legyen ott. 2. Ne fűtsenek, mert melegben nem megy...:-) -Tittadili5A kezdő gépkocsivezetőengedélyhez még lehet gyakorlatot szerezni, de a bunkóság örökös! Hétfő, Békéscsaba—Békés útvonal, délután 18.00 óra! Üdv, HOB SP! Már majd egy éve nem vagyok lakásszövetkezeti tag, így „áldásos” tevékenységük nem érint. (ZAM) __ Ha valaki tudja, mikor lesz a Sztereo újság által szervezett hifi- & házimo- zi-kiállítás, lőjön egy sms-t! Koszi! T.: 30/851-8739___________________ Te sco. A pénztáraknál iszonyú sorok, de a pénztárak fele sem működik. Pitty __________________ Po litika. Ifjúmunkások! Már megint hazudtok? Rinyáltok Magyarország adóssága miatt, holott az nagyrészt Orbán Viktor imázsolásának „köszönhető”, aki megint a gazdagoknak petíciózna? Sanyi * Nem tudom, hány éve dívik ez a megkérdezésen alapuló, Orbánista proceduralizmus, de engem 61 éve még nem kérdezett meg senki. Véletlen? Zapa* Katolikus vagyok, de nem értem, miért kap egy nem katolikus magas kitüntetést. Az ír protestánsok vezetőjének adtam volna, hogy ne öljenek katolikus gyermeket. Jaka * Magyarországon egyeseket szellemileg már „lenyúlt” a Vatikán, még a magánvélemény is csak pozitív lehet, különben kitör az országos (mű)balhé (Kósáné). Nem így kell az egyháznak megbecsülést szerezni, ez ellentétes a szeretet, a megértés, a tolerancia keresztényi alapelveivel. De a vélemény és szólás- szabadság alkotmányos jogával is. Pibá * Kósáné Kovács Magdát megkérem, ne feledje el a Cavinton-adagok bevételét, esetleg sürgősen keresse fel orvosát, gyógyszerészét! Zsóty („mostmár”) 47Baba * Kíváncsi vagyok, tényleg a beteg pápa adta a kitüntetést, vagy a magyar júdások lobbiztak? Jézus-tagadók mit keresnek az egyházban? Én katolikus maradok. Jaja * Kósáné kimutatta az egész baloldal foga fehérjét! Persze az ateista, diktatúrához szokott pártelvtársak gyűlölik a keresztényeket. Irány az EU! AI * Jézus isten igéit hirdetve alamizsnát gyűjtött, de nem vett Máriának szőlőhegyet. Egy kitüntetést fogadott el: a keresztre feszítést. Jaka * Miből tud egy magát misszionáriusnak vagy hitoktatónak valló szórólapokat küldözgetni? Balek mindig akad. Kekec* * Mielőtt a kíváncsiság a szocik oldalában kárt tenne, tisztázni kell: a pápa Orbán Viktor múltját ('90—94.) a kitüntetésnél úgy vette figyelembe, ahogy Kohl kancellár Horn Gyuláét ('56—90. között), amikor a Károly-keresztet adományozta neki? figyelő * Az előrehozott nyugdíj csak kampánycélokat szolgál. A 19 ezer forint már rég elfogyott, de ennek többszörösét is elvitték az áremelkedések! Ma egy rosszkedvű országban élünk, ahol a balliberális elit minden áron ragaszkodik a hatalomhoz. Bezzeg a lengyelek! Mr. X * Tudja valaki, hogy Orbán Viktor mikor és hol lesz hallható Békés megyében? Reáldakota * Kökény Mihály nem mond igazat. Egyik gyógyszer-nagykereskedőnél sem kapható inzulin. Egész nap rendelek. Egy gyógyszerész Mikor viszik el a Belvárosi bölcsi mögötti kukák és parkolóóra melletti kiszáradt fenyőket és növényeket? A közterület-felügyelők nem látják? Sem a kukások? A kedves szerkesztőnek! A lottózóról semmi rosszat. A Volánról bármit lehet, ha igaz, ha nem. Hol itt az igazság? (A Volánról sem konkrétan jelenik meg, hogy melyik sofőrjéről van szó, ahogy a bttózónál sem írtuk ki, melyik üzletet szidod. - A kedves szerk.) Emeltdíjas sms Vito boszorkánymester április 30-án előadást tart Békéscsabán az Ifiházban 18 órai kezdettek. Belépő: 500 forint. Az előadás magánszervezés. Shih Tzu anyák és egy kan kutya el- adó. T.: 30/419-7434 __________ Fr ancia levelezéshez tolmácsot kere- sek. T.: 30/943-4742 ______________ Ké vésnád és nádpalló eladó, nádpalló megrendelhető Ecsegfalván. T.: 30/410-9873______________________ Al bérlőtársnőt keresek. Érdeklődni: 30/493-6713.______________________ Köszönöm mindenkinek, aki édesapámon segíteni próbált április 1-jén Csabán, a jaminai híd lábánál. T.: 30/594-6580 (