Békés Megyei Hírlap, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-10 / 59. szám
FESZTIVÁL 2004. MÁRCIUS 10., SZERDA - 12. OLDAL I I TAVASZI Összművészeti seregszemle Mindenki találhat a programban kulturális csemegét magának A békéscsabai Ifjúsági Ház és Általános Társaskör kezdeményezésére Békéscsaba, Gyula és Békés kulturális szakembereinek összefogásával második alkalommal rendezik meg a közép-békési tavaszi fesztivált március 12-e és április 5-e között a három városban. Békés megye tavaszköszöntő programsorozatát a Budapesti Tavaszi Fesztivállal hasonló időpontban tartják. Herczeg Tamás fesztiváligazgatóval a rendezvénysorozatról beszélgettünk.- Mielőtt a kulturális részre rátérnénk, számomra érdekes, hogy országos konferenciák egész sora illeszkedik a programba. Ez véletlenül vagy tudatosan alakult így?- A művészetre fogékony helyi látogatók kiszolgálásán kívül az idegenforgalmi holtszezonban igyekszünk a kulturális mellett a konferenciaturizmust is erősíteni. Tehát tudatos, hogy erre az időszakra tanácskozások esnek a békéscsabai országos textiles konferenciától a kisne- mesi otthonok harmadik országos találkozójáig, vagy a gyulai országos könyvtári konferenciáig- A tavalyi siker után nem lehet kérdéses, hogy ebben a régióban is szükség van egy igényes fesztiválra, mely megmozgatja a megyében élő embereket, valamint vendégeket vonz ide a megyehatáron kívülről is. Idén mire számíthatunk?- Összművészeti fesztiválban gondolkodtunk, tehát a színházi előadásoktól, a tánc- programoktól a komoly- és Herczeg Tamás: Színvonalas művészeti seregszemlét igyekszünk felvonultatni a közép-békési térségben, d-fotó, lehoczky péter könnyűzenei koncertekig, a képzőművészeti kiállításokig, az író-olvasó találkozókig széles és sokszínű a paletta. A programot úgy alakítottuk ki, hogy kortól és nemtől függetlenül mindenki találjon benne magának való csemegét. Számos rendezvény látogatása ingyenes, de a fizetős programoknál is törekedtünk a megfizethető jegyárak biztosítására. Nem tagadjuk azt sem, hogy a fesztivál elsődleges célja a regionális gondolkodás, a közép-békési városok összefogása, továbbá a turisztikai eredmények elérése. A szervezők nem titkolt szándéka az, hogy a fesztivál idegenforgalmi vonzerővé és a kultúra ünnepévé váljon, és mint ilyen, az egyik legjelentősebb esemény legyen megyénkben. A rendezvény támogatói Békés Megyei Területfejlesztési Tanács, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Széchenyi Terv, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Békéscsaba, Gyula és Békés városok képviselő-testülete. Információ és jegyértékesítés Békéscsaba _______ If júsági Ház és Általános Társaskör Derkovits sor 2. Telefon: 06/66 449-222. Fax: 06/66 449-336. E-mail: ifihaz@bekesnet.hu Tourinform Iroda Szent István tér 9. Telefon/fax: 06/66 441-261, 06/20 539-07-50. E-mail: bekescsaba@tourinform.hu, bekescsaba@mail.globonet.hu Diáktanya Kinizsi u. 20. Telefon/fax: 06/66 326-053 Békés Városi Művelődési Központ Jantyik M. u. 23-25. Telefon/fax: 06/66 411-142, telefon: 06/66 411-820 E-mail: bekesikultura@bekesnet.hu Gyula Gyulai Várszínház Kossuth u. 13. Telefon: 06/66 463-148 Erkel Ferenc Művelődési Ház Béke sugárút 35. Telefon/fax: 06/66 463-544 Megyei Tourinform Iroda Kossuth u. 7. Telefon/fax: 06/66 561-680, telefon: 06/66 561-681 E-mail: bekes-m@tourinform.hu A Közép-békési Tavaszi Fesztivál programjából 19.00: ifjúsági ház nagyterme, Békéscsaba A Pódiumszínház sorozat bemutatja Raymund Fitzsimons: Kean. A Thália Színház vendégjátéka. Kean: Gálffi László. Rendező: Mácsai Pál Mi lenne, ha Edmund Kean, a 19. századi angol színészóriás egy szer csak megjelenne és eljátszaná nekünk saját gyöt- relmes és fényes életét? Mi lenne, ha egy mai színészben , öltene testet?‘Mi történne, ha a mai színész a legendás előd személyén keresztül beszélne saját életéről és színészetéről? Mit mutat a tükör a tükörben? Jegyár: 100C forint ásairól, népszerű íróiról. (Ruttkay Éva, Darvas Iván, Gábor Miklós, Örkény István, Ladányi Mihály, Major Tamás, Steinbeck és még sokan mások.) A helyszínen könyvárusítás és dedikálás. Jegyár: elővételben 1000 forint, a műsor napján 1200 forint. Március 19. 16.00: művelődési központ, Békés „Munkácsy emléke" - Békés megyei képzőművészek vándorkiállítása. Megnyitja Szente Béla, a békéscsabai ifjúsági ház igazgatója. (A kiállítás március 26-áig tekinthető meg.) Március 20. 19.00: Gyulai Várszínház, kamaraterem Ránki Dezső és Khikon Edit két- zongorás estje. Jegyár: 1000 forint. Március 22. 18.00: városi könyvtár, Békés 10 éves a Bárka című folyóirat - találkozás a jubiláló irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat alkotóival, szerzőivel, akik felolvasnak megjelent munkáikból. Közreműködnek: Elek Tibor főszerkesztő-művészettörténész, Grecsó Krisztián író-szerkesztő, Kiss Ottó író-munkatárs, Kiss László író, Nagy Mihály Tibor költő. Március 12. 16.00: Dürer-terem, Gyula, Bácskai Bertalan képzőművészeti kiállításának megnyitója 18.30: ifjúsági ház, előtér, Békéscsaba „Munkácsy emléke!” - Békés megyei képzőművészek vándorkiállítása. Megnyitja: Mészáros Zsuzsanna, a Munkácsy Emlékház vezetője. 19.30: városháza, díszterem, Békéscsaba, a Tavaszi Fesztivál megnyitója. Megnyitja: Pap János, Békéscsaba polgármestere, a Közép-békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke. Ezt követően a Budapest, Saxophon Quartet műsóra. Műsoron barokk és klasszikus átiratok, opera- és oratóriumrészletek, örökzöld dallamok, Gerschwin-dalok, jazzmelódiák. Közreműködnek: Szepesi Bence, Puskás Levente, Tószegi Bernát, Horváth Marcelí és Kertesi Ingrid - ének Jegyár: elővételben 600 forint, a műsor napján 800 forint Március 15. 17.00: polgármesteri hivatal díszterme, Gyula XV. Ünnepi Történelmi Hangverseny - PRO MUSICA Leánykar (Nyíregyháza). Vezényel: Szabó Dénes. A műsort vezeti: Bónis Ferenc zenetörténész. Zongorán közreműködik: Csizinszky Zsuzsa Műsoron Bartók, Kodály, Erkel és Mosonyi Mihály kórusművei. (A Filharmónia Kelet-Magyaror- szág Kht., valamint az Erkel Társaság közös szervezésében.) A hangversenyt a Bartók Rádió egyenes adásban közvetíti. Jegyár: 400 forint (diák, nyugdíjas), 600 forint (felnőtt). Március 16. 18.00: Békés Megyei Könyvtár, Békéscsaba A „Kortárs magyar Írók" sorozat vendége az idei év Magyar Irodalom-díjasa, Parti Nagy Lajos író, költő. Beszélgetőpartner: Grecsó Krisztián író, a Bárka szerkesztője Március 17. 18.30: Gyulai Várszínház Kamaragaléria Kondor Béla grafikai kiállítása. Valaki önarcképe — pódiumjáték Kondor Béla műveiből. Előadja: Pálfy Margit színművésznő. Jegyár: 400 forint (diák), 800 forint (felnőtt). 19.00: ifjúsági ház, Békéscsaba Latin & Mendelssohn Kamarazenekar — közreműködik Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor. Jegyár: elővételben 1800 forint, a műsor napján 2000 forint. Március 18. 17.00: Munkácsy Emlékház, Békéscsaba Divatszínház Munkácsy korából „Trend és tradíció” — Munkácsy Mihály és kora ruhatervezési pályázat kiállításának megnyitója és eredményhirdetése. A kiállítást megnyitja dr. Szemenyei Sándor iskolaigazgató. 18.00: ifjúsági ház, Békéscsaba Pajzán históriák — Vámos Miklós önálló estje. Izgalmas történetek a múlt és a jelen színészóriMárcius 23. 15.00: városi könyvtár gyermek- könyvtára, Békés „Barátunk a félőlény" címmel író-olvasó találkozó — Békés Pál író beszélget 10-14 éves gyerekekkel barátságról, hűségről, könyvekről. ....szörnnyé válni könnyű. Nagyon könnyű. Nem lenni szörnnyé: az a nehéz.” (Békés Pál) 19 .00: Gyulai Várszínház, kamaraterem W. Mastrosimone: A pulóvergyűjtő - A Komédium Színház előadása. Főszerepben: Kerekes Éva, Gáspár Sándor. Jegyár: 500 forint (diák), 1000 forint (felnőtt). Március 24. 19.00: ifjúsági ház nagyterme, Békéscsaba, Dzsesszerda. Fellépők: Kőkorsó Trió, SzimmeTrió, Lantos Zoltán&Horváth Kornél Duó, Krzysztof S'cieranski & Vasvári Pál - Double Bass - World Jazz. Jegyár: elővételben 800 forint, a műsor napján 1000 forint. Március 25. 19.00: Erkel Művelődési Központ, Gyula The Boondockers (USA) kaliforniai jazz zenekar koncertje. A Kaláka együttes gyermeknek és felnőtteknek is koncertet ad. Jegyár: 1200 forint. 19.00: ifjúsági ház nagyterme, Békéscsaba Villon-est: Az akasztottak balladája F. Villon verseit előadja: Földes László - HOBO Jegyár: elővételben 800 forint, a műsor napján 1000 forint. Március 26. 17.00: Erkel Művelődési Központ, Gyula „Munkácsy emléke!“- a Békés megyei képzőművészek vándor- kiállítása. Megnyitja Herczeg Tamás, a békéscsabai ifjúsági ház igazgatóhelyettese, valamint a II. Középbékési Tavaszi Fesztivál főszervezője Március 29. 9.00, 10.30 és 14.00-től, valamint március 30-án 9.00 és 10.30 órától a békéscsabai ifiház nagytermében A Gyermekszínház-sorozat keretében Gryllus Vilmos zenés gyermekműsora Daloskönyv címmel. 9.30 és 19.00, Erkel Művelődési Központ, Gyula, Kaláka-koncert gyermekeknek és felnőtteknek. Jegyár: 300 forint (gyermek) és 500 forint (felnőtt). 19.30: Jókai színház, Békéscsaba A Salzburg Fesztivál Zenekar előadása - Mozart-est. Vezényel Bényi Tibor. Közreműködik Berkes Kálmán klarinét, Kiss József oboa, Gábor Júlia fagott, Gál László kürt. Jegyár: 1000 forint Március 30. 18.00: Békés Megyei Könyvtár, Békéscsaba A „Kortárs magyar írók” sorozat vendége: Esterházy Péter. Esterházy Péter a magyar irodalom egyik legnépszerűbb és világszerte elismert alkotója, a Termelési regény, a Bevezetés a szépirodalomba, a Harmonia Caelestis, a Javított kiadás című művek szerzője, akivel legújabb esszékötetéről, A szabadság nehéz mámoráról is beszélget Elek Tibor irodalomtörténész, a Körös-Irodalmi Társaság vezetője. 19.00: Gyulai Várszínház, kamaraterem, és márc. 31. 19.00: Jókai színház Vigadó, Békéscsaba, Márai Sándor: A pisztoly Főszerepben: Horgas Eszter, Helyei László, Papp Zoltán Jegyár: 400 forint (diák), 800 forint (felnőtt). Március 31. 18.00: városi könyvtár, Békés Találkozás Závada Pál íróval. A nagy sikerű Jadviga párnája és Müota című művek írójával Elek Tibor irodalomtörténész beszélget. (A programot Békés város szlovák kisebbségi önkormányzata támogatja.) 19.00: ifjúsági ház, Békéscsaba Cotton Club Singers - a 10 éves zenekar jubileumi koncertje. Jegyár: elővételben 2200 forint, a műsor napján 2500 forint. 19.00: Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba, Tóth Péter zongora- művész estje Műsoron: Chopin, Liszt, Skrjabin és Prokofjev művek. (A Filharmónia Kelet-Magyaror- szág Kht. szervezésében.) Jegyár: 800 forint. Március 30-31. Munkácsy Mihály Emlékház, Békéscsaba Kisnemesi Otthonok III. Országos Találkozója Harmadik alkalommal hívják össze azokat a szakembereket, tulajdonosokat, akiknek hivatása, szenvedélye, vagy elkötelezett magatartása a hajdani kisnemesi kúriák ügyével való foglalkozás (kisnemesei családi képtárak, nemesi rétegződés, kitekintés a szomszédos kúriahelyzetre, életmód és kerttörténet a kúriákban, hazánk kultúrturizmusa). Április 1. 18.00: Városi Alapfokú Művészeti Iskola nagyterme, Békés Várjon Dénes és Simon Izabella négykezes zongoraestje Műsoron: Haydn-, Schubert-, A Cotton Club Singers jubileumi előadást tart. Brahms-, Ravel- és Debussy-művek. Jegyár: 600 forint. 19.00: ifjúsági ház, Békéscsaba KFT koncert — Higiénikus ember Telepatikus lemezbemutató -13 év után új album. Jegyár: elővételben 1500 forint, a műsor napján 1700 forint. Április 2. 18.00: Városi Művelődési Központ, Békés Társastánc gálaműsor - Bemutatót tartanak a közép-békési térség három városainak táncosai standard és latin-amerikai táncokból Kiállítások a Békés Városi Galériában: Jantyik Mátyás centenáriumi emlékkiállítás - a békési múzeum tulajdonában lévő festményeiből, vázlat- és tanulmányrajzaiból látható egy 100 darabból álló válogatás. Kisteremben: „Főkötők, váll- kendők, fejkendő’’ című néprajzi bemutató, melynek keretében az 1870-es évektől kezdődően mintegy fél évszázadon át a békési viseletét meghatározó darabjai kerülnek kiállításra. Jegyár: 500 forint. 22.00: ifjúsági ház, nagyterem Anima Sound System koncert. A koncertet követően parti. Jegyár: elővételben 1000 forint, a műsor napján 1200 forint. Április 5. 19.00: Békés Megyei Jókai Színház Ábrahám Pál: Viktória - operett két részletben (A Jókai színház és a Művészház Kft. közös produkciója) Jegyár: 1000 forint 19.00: Békés Megyei Jókai Színház stúdiószínpad, Békéscsaba Szlovák nyelvű színházi előadás - Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása Evek óta kialakult az a hagyomány, hogy szlovák nyelvű színházi előadásokat tartanak Békéscsabán. A tavaszi fesztivál idejére a Tisoveci Amatőr Színház részvételével terveznek előadást a Jókai színházban. Az oldal a békéscsabai Ifjúsági Ház és Általános Társaskör támogatásával készült. Szerkesztette: Nyemcsok László. Divatszínház, ötórai tea Társasági élet a XIX. és a XX. század végén. Ez a címe a békéscsabai Munkácsy Emlékházban március 18-án rendezendő Divatszínháznak, azaz impozáns kiállításnak és divatbemutatónak. A Békés Megyei Jókai Színház korhű jelmezeit, valamint a ruhaipari szakközépiskola alkalmi ruháit a Nivo Divat-team manökenjei élő kamarazenére, mintegy élőképekben, a századvég társasági hangulatában mutatják be. A fellépők sminkjét és haját természetesen a kornak megfelelő szépítészeti stílusban álmodják meg, és a látványos, kiegészítő kellékek sem maradhatnak el. A Divatszínház megálmodója és koreográfusa a tavaszi fesztivál egyik szervezője, Orvos Hajnal. Ezenkívül a századvégi ötórai teának - egyben zsúrdélutánnak -, valamint a divatfotózásnak a fotóparaván segítségével bárki részese lehet. A Divatszínházban a XIX. és a XX. század végének ruháit és társasági életét is bemutatják. A Munkácsy emléke című vándorkiállítás mindhárom városban látható lesz.