Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-31 / 26. szám

6. OLDAL - 2004. JANUÁR 31., SZOMBAT MEGYEI ÓVODÁS FARSANG, (n) A Csabai Szlovákok Szervezete évek óta működteti a szombati óvodát, amely népszerű a szülők és a gyerekek között. Január 24-én rendezték meg a szlovák óvodások farsangját, ahol népes gyermekcsoport szebbnél szebb jelmezeket vonultatott fel. Ancsin Pálné üdvözlő szavai után elkezdődött a mulatság, színesítette a bálát Berta János pantomimművész műsora, amelybe a szülőket és a gyerekeket egyaránt bevonta. Az összejövetel szervezésében a Szlovák, a Trefort utcai, a Kolozsvári utcai, az Áchim-lakótelepi, a Kölcsey utcai óvoda vett részt. A hangulatos farsang az óvodások játékaival, táncaival ért véget. ■ Lökösháza is bekapcsolódik Dr. Pólyák Erzsébet, Lökösháza háziorvosa is be kíván kapcso­lódni az irányított betegellátási modellbe, amire több orvoskollé­gájával együtt pályázik. Erről a legutóbbi, január 26-ai testületi ülésen is szó esett - adta hírül Germán Géza, Lökösháza polgár- mestere. A pályázat elősegíti, hogy a résztvevő háziorvosok minél ma­gasabb szinten láthassák el gyó­gyító tevékenységüket. A lö- kösházi képviselő-testület öröm­mel vette a kezdeményezést, ha­tározatban is támogatták a dok­tornő terveit. Miért mondott le az elnök? A Fidesz-MPSZ gyulai szervezete kedden este taggyűlést tartott, melyen lemondott az elnök, dr. Szelezsán Róbert. Lemondásának hátterében az áll, hogy több tisztséget visel. A nyár óta a Fidesz-MPSZ országos választmányának tagja, a párt me­gyei alelnöke, a megyei és a gyulai önkormányzatban képviselő, mindkét helyen bizottsági elnök. Ezek mellett további tisztségeket is betölt. - Döntenem kellett, mi­re helyezem a hangsúlyt a jövő­ben. Az önkormányzati munkát és a pártban a megyei, az orszá­gos funkciók hangsúlyosabb vég­zését választottam - nyilatkozta a volt városi elnök. Lemondását tu­domásul vette a gyulai szervezet taggyűlése azzal, hogy más tiszt­ségeit tartsa meg. Az elnökválasz­tás időpontját február 6-ára tűzték ki Gyulán, a jelölőbizottság addig gyűjti a javaslatokat. Egyesületi vezetőválasztás Vezetőségválasztással egybekö­tött taggyűlést tartott a napokban a Pusztaottlakai Románok Egye­sülete. A civü szervezet új elnöke Szabó Miklósné. A vezetőség tagjai: dr. Baráth Miklós, ifjabb Csatlós Imréné, Buka Mihályné és Botás Péterné. Az elnök és a vezetőség három évre kapott mandátumot. Szabó Miklósnétól megtudtuk, az 56 tagú egyesület és a helyi ro­mán kisebbségi önkormányzat az előző évekhez hasonlóan jó együttműködésre törekszik az idei esztendőben is. Számos programot közösen szerveznek. Első megmozdulásuk február 21- én lesz, amikor bátyus bálba hív­ják a falu lakosságát, majd márci­usban nőnapra várják a lányokat, asszonyokat. A tarsolyukban ren­geteg elképzelés van, melyek megvalósítása attól is függ, hogy pályázati, vagy egyéb támogatási forráshoz jutnak-e. __________he. ps p® International PSP Siklóssy és Partner Vezetői Tanácsadó Kft. Megbízónk, a Frantschach Magyarország Flexibilis Csomagolóanyag-gyártó Kft. részére KEY ACCOUNT MANAGER munkatársat keresünk A munkavégzés helye: Békéscsaba Feladatai: a kiemelt vevőkkel kapcsolatos értékesítési fel­adatok ellátása. Ideális pályázónk felsőfokú, lehetőleg mérnöki végzettsé­gű, precíz, angol nyelv-tudással, gyakorlott számítógépes fel­használói ismeretekkel (Word, Excel), értékesítési és gépjár­mű-vezetői gyakorlattal rendelkezik. Előnyös a nyomda­vagy csomagolóanyag-ipari végzettség és/vagy gyakorlat, il­letve további idegen nyelv ismerete. Kérjük, fényképes önéletrajzát - amelyet bizalmasan keze­lünk - a 2004/3. pályázati számra hivatkozva az alábbi cím­re küldje: PSP Siklóssy és Partner Vezetői Tanácsadó Kft. 1051 Budapest, József nádor tér 8., I. em. 2., telefon: 266-5235 “ www.psp-siklossy.hu • psp@psp-siklossy.hu KORKÉP megyei hírlap A munkahely mindennél fontosabb Hanyatlott a mezőgazdaság - Nőtt az ipari dolgozók száma A dévaványai önkormányzat kiemelten kezeli a munkahelyte­remtés és a foglalkoztatás kérdését. A város vezetése lehetősé­geihez mérten támogatja a munkahelyek megőrzését, gyarapí­tását, hiszen az adott település eltartó erejét mindig a munka­helyek jelentik. Jelenleg Dévaványán összesen 2422-en ren­delkeznek munkahellyel a különböző üzemeknél, intézmé­nyeknél, vállalkozásoknál. Dévaványa A körös-sárréti városban jelenleg 361 munkanélkülit tartanak nyü- ván. A 2002-es esztendőben vi­szont még 500 regisztrált munka- nélküli volt a városban. Tehát a helyzet kedvezően változott. Minderről a helyi képviselő-testü­let legutóbbi ülésén esett szó, amikor a helyi foglalkoztatás hely­zetét tárgyalta a városvezetés.- Az elmúlt években Déva­ványán is radikálisan átalakult a foglalkoztatás szerkezete. Váro­sunk mezőgazdasági jellegéből sokat veszített. Ma már az agrár­ágazat csekély létszámot foglal­koztat, és nem jelentős a vállalko­zás keretében végzett őstermelői tevékenység sem. Úgy tűnik: az ipari munkahelyek, illetve az ott foglalkoztatottak száma a jelentő­sebb - tájékoztatta a város veze­tését Gyányi Irén, az önkormány­zat szociális főelőadója. Az utóbbi időszakban Déva­ványán megszűnt a Róna Mező- gazdasági Szövetkezet, és az Ika­rus helyi gyáregysége. Ezekkel szemben a dévaványai foglalkoz­tatási piacon megjelent a 67 csök­kentett munkaképességű dolgo­zót foglalkoztató Uwyta Kht., va­lamint a 118 embernek állást adó Packaging Service Kft. Továbbá egyes, már meglévő helyi vállal­kozásoknál is előbbre lépés ta­pasztalható. Növelte dolgozói lét­számát a Fres-Mod Kft., a Dévaványai Villamosgép Teker­cselő Üzem és az Ekuna Kft. is. A közhasznú foglalkoztatás is sikeres volt: a 2002-es esztendő­ben 136, 2003-ban 172 közhasz­nút foglalkoztatott az önkor­mányzat. A dévaványai munkanélküliek közül jelenleg 59-en vesznek részt képzésben. A továbbtanulás terén a leginkább kedveltek a helyben bonyolított kereskedelmi és vendéglátó-ipari képzések. Tímámé Búza Ilona, a Békés Megyei Munkaügyi Központ gyomaendrödi kirendeltségének (ehhez tartozik Ványa is) vezető­je megemlítette: kirendeltségük területén 13 százalékos a munka­nélküliségi ráta, amely mintegy 2 százalékkal magasabb a megyei átlagnál. Jó lenne, ha a fiatalok közül még többen elhelyezked­hetnének Dévaványán is, hogy tényleges munkatapasztalatot szerezhessenek. Összességében elmondható, hogy az utóbbi bő egy esztendő­ben a dévaványai munkaerőpia­con előbbre lépés történt. így ért­hető, hogy a képviselő-testület je­lentősebb viták nélkül fogadta el a helyi foglalkoztatásról szóló be­számolót. MAGYARI BARNSA VANYA LEGNAGYOBB FOGLALKOZATOI 120 100 Dévaványai Önkor­mányzat Packaging Service Kft. Ekuna Kft Ványai Ambrus Általános Iskola Békés Megye Képviselő­testületének Borostyánkért Otthona Dévaványai Villamosgép Tekercselő Üzem A Viharsarok egészségéért Több mint húszezer szűrés 2003-ban Terítéken a hivatal munkája A legtöbb dolgozónak sok a feladata Eredményesnek értékelték a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete által 2003-ban le­bonyolított „A Viharsarok egészségéért” című pályáza­tot. A program keretében egyebek mellett egészségőrö­ket képeztek ki, egészségfej­lesztő klubokat hoztak létre, s különböző méréseket is vé­geztek. Békés megye A pályázat célkitűzéseinek meg­valósulásához egymillió forinttal járult hozzá az Országos Tisztifőorvosi Szolgálat, további egymillió forintnyi önerőt vállalt a megyei Vöröskereszt. A térségi és települési szerve­zők felkészítése már áprilistól fo­lyamatosan haladt a következő témakörökben: Népegészségügyi Program ismertetése, egészség- ügyi és szociális ismeretek, ön­kéntes egészségfejlesztő munka a civil szervezetekben, szociál­pszichológiai ismeretek, ráhan­goló tréningek, szűrőprogramok. Az önkéntesek, egészségőrök képzése mind a 75 települést fel­ölelte. Az egészségfejlesztő klubok megalakultak és folyamatosan működnek komplex programok­kal. 2003 végéig 52 helyszínen 3105 fővel jött létre klub, ahol kü­lönböző kontroll méréseket (vér­cukor, koleszterin, vérnyomás, testzsír, magasság, stb.) is végez­nek. A szűréseken résztvevők száma meghaladta a húszezret, ami a korábbi évekhez képest je­lentős fejlődést mutat. Az emberek egyre komolyab­ban tudatában vannak saját egészségük jelentőségének. Min­denek ellenére életmódjuk és a környezeti ártalmak, stresszhatá­sok az egészségmegőrzés ellené­ben tevékenykednek. P. R. Képviselői indítványra, az év első testületi ülésén, január 26-án Eleken napirendre ke­rült a polgármesteri hivatal munkája. Többen is szóvá tet­ték, úgy látják, vannak köz- tisztviselők, akik nagyon le­terheltek, nagyon kis szám­ban előfordulnak olyan ügy­intézők is, akiket kevésbé ta­lál meg a munka. Elek Az apparátus munkáját Kerekes Éva aljegyző mutatta be a testü­letnek. Az eleki polgármesteri hivatal személyi állományának szakkép­zettsége megfelelő, ami a küszö­bön álló európai uniós csatlakozás szempontjából is fontos követel­mény. Jelenleg is vannak, akik to­vábbtanulnak, tavaly egy köztiszt­viselő, idén pedig várhatóan to­vábbi négyen szereznek diplomát. A Békés Megyei Közigazgatási Hivatal által szervezett kötelező és fakultatív képzések iránt is mindig nagy az érdeklődés. Az ügyintézők leterheltségét ér­zékelteti, hogy 2003-ban az összes ügyirat meghaladta a 18 ezret. Az önkormányzat az elmúlt évben nem bízott meg pályázat­író cégeket, a pályázati anyago­kat a hivatali apparátus készítette el, méghozzá igen eredménye­sen, aminek következtében Elek a város fejlesztéséhez jelentős anyagi forrásokhoz jutott. A képviselők közül többen szó­vá tették, hogy néhány köztisztvi­selő helyett mások dolgoznak. Vannak, akikre több ezer ügyirat jut egy évben, míg ugyanazon az osztályon van, aki csak néhány százat dolgoz fel. A testület, elfo­gadva a beszámolót, ebben a kér­désben is előrelépést vár a hivatal­tól. Az egyenlő teherviselés a ki­egyensúlyozott munkahelyi lég- kör egyik fontos feltétele. k. e. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium „AZ EU HÁZHOZ JÖN” MEGHÍVÓ Európai uniós szemináriumsorozat mikro-, kis- és középvállalkozók részére Békés megye 6 kistérségébe érkezett a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kistérségi programja, melynek célja a mikro-, kis- és középvállalkozások országos szintű, összesen mintegy 150 kistérségre összpontosuló Európai Uniós, szakmaspecifikus felkészítése. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködve a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, az agrárkamarával, önkormányzatokkal és érdekképviseleti szervezetekkel tisztelettel meghívja Önt félnapos szemináriumaira. A rendezvényen való részvétel ingyenes. A rendezvénnyel kapcsolatban érdeklődi lehet a 66/324-976, 66/451-775 telefonszámokon vagy a bmkik@bmkik.hu e-mail címen. Kistérség időpont, helyszín Tevékenységek OROSHÁZA 2004. február 2. 11.00 ára Orosháza Polgármesteri Hivatal MEZÖKOVÁCSHÁZA 2004. február 2.1.1.00 óra Általános Művelődési Központ SZARV AS 2004. február 3.13.00 óra HAKI, Szarvas SZEGHALOM 2004. február 4.13.00 óra Vállalkozói Központ SARKAD 2004. február 5.13.00 óra Polgármesteri Hivatal BÉKÉSCSABA 2004. február 6.11.00 óra Tessedik Sámuel Főiskola Tornacsarnok Mezőgazdaság Baromfitenyésztés Élelmiszerfeldolgozás Gépipar, fémfeldolgozás Kiskereskedelem, Fogyasztóvédelem Kézműipar Állattenyésztés, kisállattartás Szántóföldi növénytermesztés Mezőgaz.daság(zőldség, gyümölcs) Bútoripar Baromfitenyésztés Baromfi téldolgozás Víziturizmus,fizető vendéglátás Textil, konfekcióipar Gépipar, fémfeldolgozás Állattenyésztés, kisállattartás Szállítmányozás, logisztika Kiskereskedelem Szántóföldi növénytermesztés Állattenyésztés, kisállattartás Kiskereskedelem E-kereskcdelem, e-aláirás Textil, bőr, konfekcióipar Élelmiszerfeldolgozás Állattartás, kisállattenyésztés Szántóföldi növénytermesztés

Next

/
Thumbnails
Contents