Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-31 / 26. szám
K É K TÜKÖR 2004. JANUÁR 31., SZOMBAT - 7. OLDAL Röviden ŐRIZETBE VETTÉK. (Ö) Lökösházán január 24-én családi botrányban bántalmaztak egy több mint 90 éves, ágyban fekvő, magatehetetlen, védekezésre képtelen asszonyt. A valószínűsíthető elkövető, az ugyancsak lökösházi D. G. többször fejbe rúgta az idős aszszonyt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A 43 éves D. G. ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárás. SOROMPÓTÖRŐ. (ö) Január 25-én 22-22.30 tájban Békéscsaba és Gyula között, a 44-es számú főúton letörték a jános- zugi vasúti átjáró félsorompóját, feltehetően egy járműszerelvénnyel. Feltételezték, a sorompótörő a gyulai határátkelőhely felé haladt. Itt meg is találták a török állampolgárságú Y. A.-t, s előállították a Gyulai Rendőrkapitányságra. Y. A. biztosíték letétbe helyezése mellett elhagyhatta az országot. Ügyében vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás. LÉGVEZETÉKET, (b) A Hun- garotel Rt. képviselője a közelmúltban rongálás bűntettének alapos gyanúja miatt tett feljelentést a Sarkadi Rendőrkapitányságon, mivel Biharugra, illetve Zsadány között a fancsikai elágazásnál ismeretlenek megrongálták az optikai légvezetéket, s ezáltal 393 ezer 679 forint kárt okoztak a távközlési társaságnak. SZALONNÁT, OLDALAST, (b) B. Tibor sarkadi lakos a közelmúltban a hajdúvárosi kapitányságon tett feljelentést, miszerint január 7-12-e között, egyelőre ismeretlen elkövető a lakásához tartozó füstölőből 6 tábla szalonját. illetve 2 kilogramm oldalast tulajdonított el. A lopással okozott kár 8 ezer forint. MERCEDES-LOPÁS. (c) Tegnapra virradóra betörtek Békéscsabán, a Náfrádi Kft. Berényi úti telephelyére ismeretlen tettesek, és elvittek onnan egy Mercedes 320 CDI típusú személy- gépkocsit. Az autó ezüstmetál színű, értéke 6 millió forint. Forgalmi rendszáma nem ismert. A tábla jelzése „E” betűvel kezdődik. A rendőrség kéri, hogy aki bármit tud az autóról vagy az eset körülményeiről, jelentkezzen a megyei rendőr-főkapitányság 66/523-700-as telefonszámán, vagy a 107-es segélyhívón. LAKATLAN HÁZBÓL, (c) Biharugrán tegnap hajnalban egy lakatlan házba törtek be ismeretlenek. Az elkövetők az ajtót feszítették be és úgy jutottak a lakásba. Onnan egy flexet, egy hosszabbítót és 30 liter pálinkát zsákmányoltak. A tulajdonos kára 50 ezer forint. ■ KAMIONBALESET. Két kamion ütközött össze az M3-as autópályán csütörtökről péntekre virradóra. A gödöllői tűzoltók a fővárosi tűzoltók segítségét kérték, hogy daruval szét tudják választani a két járművet^ FOTÓ: FŐVÁROSI TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG Asszonyokra támadtak a fiúk Két nap alatt két nőt is kirabolt Debrecenben három hajdúhadházi fiatal. Az egyik asszonyt meg is verték, mivel nem adta „önként” a zsákmánynak kiszemelt táskát. A rablók kézre- kerítéséért nyújtott munkája elismeréseként egy debreceni rendőr kedden veheti át jutalmát. Debrecen Csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt indított eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság R. László 18 éves fiatalkorú, L. Gábor és L. Tamás Zsolt 16 éves hajdúhadházi lakos ellep,Afiata- lok január 16-án este egy debreceni nő válláról rántották le a táskát, majd elfutottak a helyszínről. Másnap este kilenc óra körül szintén Debrecenben egy 59 éves hölgy válltáskáját próbálták meg elrabolni. A megtámadott hölgy azonban ellenállt, így a tettesek a földre lökték, és bántalmazták. Dulakodás közben a táska tartalma kiborult, ám az elkövetők egyetlen zsákmánya egy mobjlte-, lefon volt. A tettesek innen is futva menekültek. A bűncselekmény bejelentése után a rendőrök azonnali nyomozást rendeltek el, és hamarosan, egy utcai igazoltatás közben azonosították az elkövetőket, akiket a előállítottak a Debreceni Rendőr-főkapitányságra. A rablók beismerték tettüket. A további eljárást az ügyben - a három elkövető előzetes letartóztatása mellett - a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja. A tettesek felderítésében és elfogásában kiemelkedően teljesítő, a kapitányság bűnügyi osztályának egyik beosztottját, a Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány munkájának elismeréseként jövő kedden dicséretben és jutalomban részesíü. europress A METRO ALÁ ESETT. Túlélte a gázolást az a férfi, aki egyelőre üsztázatlan okok miatt a Moszkva téri metrómegállóban az arra haladó szerelvény alá zuhant péntek reggel. A férfi a szerelvény harmadik és negyedik kocsija közé esett. A tűzoltók az áramtalanítás után kiemelték a sérültet, akit a mentők kórházba szállítottak. A fővárosban legutóbb január 21-én gázolt halálra egy nőt a metró a Nyugati térnél. Az elmúlt két évben tizenhármán vesztették így az életüket. Az áldozatok többsége öngyilkos- sági szándékkal ugrik a szerelvények elé, mások rosszul lesznek, amikor beszédülnek a sínek közé. A tizenhárom áldozat között négy nő és kilenc férfi volt; a legfiatalabb áldozat húszéves, a legidősebb hatvan. FOTÓ: FŐVÁROSI TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG Lopással kezdte az új évet A tulajdonosok mulattak, a betörő a másik szobában pakolt Más lakásában köszöntötte az új esztendőt M. Béla (32) sarkadi lakos. Az eset pikantériája, hogy emberünk nem meghívottként, baráti társaságban töltötte a szilveszter éjszakát, hanem betörőként járt Gy. L. hajdúvárosi lakos lakásában. Sarkad Történt ugyanis, miszerint a ház ura, s annak családja egy kisebb baráti társaságban búcsúztatta az óévet, s köszöntötte az újat, amikor a szomszéd szobából motoszkálást, üvegcsörömpölést hallottak. Egykettőre kiderült, hogy ott egy ismeretlen személy különféle pohárkészleteket csomagol. Megzavarván a hívatlan látogatót, az hanyatt- homlok menekült az ablakon keresztül, siettében elszórta az úton az akkurátusán összecsomagolt talpas, vizes-, illetve bo- rospohárkészletet egyaránt. Szerencsére a gazda utolérte a tettest, akiről a rendőrség egykettőre kiderítette, hogy az nem más, mint a törvénnyel korábban is többször összeütközésbe került M. Béla. Gyanúsítottkénti kihallgatása során M. Béla beismerte: tevékenyen készült az ünnepekre, hiszen az egyik helyi élelmiszerüzletből négy-öt ízben is egy-két üveg whiskyt, illetve Hubertust tulajdonított el. Ugyanakkor az is kiderült: december 31-én a polgármesteri hivatal előtti kerékpártárolóból egy patkózárral lezárt kerékpárt kötött el. Vallomása szerint nem ez volt az első ilyen cselekedete, hiszen még decemberben a gyulai vasútállomásnál lévő kerékpártárolóból is eltulajdonított egy ugyancsak lezárt állapotú, 15 ezer forintot érő mountain bike kerékpárt. Szintén tavaly decemberben Sarkadkeresztúr és Kisnyék között egy tanyán is tiszteletét tette, ahonnan alumínium vödröket, valamint egy 160 centiméter magas, alumínium létrát vitt magával. Ez utóbbi vagyontárgyat az M. Bélánál tartott házkutatás során a sarkadi zsaruk lefoglalták, s azt a jogos tulajdonosnak visszaszolgáltatták. A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya M. Béla ellen négyrendbeli lopás vétségének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. _________________ ______________B. I. Ha mis bélyegzőlenyomatokkal Ismét egy hamis okmánnyal próbálkozó határátlépőről adott hírt az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtóreferense, Kunos Gyula. Ártánd Romániából az ártándi határátkelőn jelentkezett belépésre egy ukrán férfi január 28-án. Ám az útlevelében az ellenőrzést végző útlevélkezelő hamis schengeni, magyar és ukrán bélyegzőlenyomatokat talált. Az illető elmondta a határőröknek, hogy korábban egy idegen férfinak adta át az útlevelét azzal a szándékkal, hogy szerezzen neki vízumot, amivel beutazhat az európai övezet országaiba. Állítása szerint nem tudta, hogy a lenyomatok hamisak. Információink szerint a férfit visszairányították Romániába. CS. I. Értékesítette a kölcsönkért kocsit Hiába várta Gy. M. sarkadi lakos, hogy a megbeszélt időpontban az általa csak Sándor keresztnéven ismert, kunszentmártoni férfi visszaszolgáltassa kölcsönkért, Lada típusú, 100 ezer forint értékű személygépkocsiját. Sarkad Történt ugyanis, hogy január 4- én megállapodott Gy. M. az általa csak keresztnevéről ismert, szorult anyagi helyzetben lévő férfival, hogy pár napra kölcsönadja személygépkocsiját. A határidő lejárta után viszont, „elfelejtett” jelentkezni a Sándor keresztnevű illető, s így Gy. M. január 12-én besétált a Sarkadi Rendőrkapitányságra ahol előadta panaszát. Az azonnali rendőri intézkedéseknek köszönhetően hamarosan fény derült a kunszentmártoni férfi, M. Sándor (28) kilétére, aki viszont nem tudott elszámolni a gondjaira bízott, használatra átadott Lada típusú személygépkocsival. Újabb nyomozati cselekményeket követően kiderült: M. Sándor időközben a használatra átadott személygépkocsit sajátjaként kezelve, eladta. A Sarkadi Rendőrkapitányság Gy. M. Lada típusú személygépkocsiját Ózdon találta meg, s azt a jogos tulajdonosnak visszaszolgáltatta. Ugyanakkor M. Sándor ellen sikkasztás vétségének megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást. _____ B. I. SM S: (30) 4061-110 ^ EMELTDÍJAS SMS; (90) 635-135; a szöveget így kezdje; BMH Szeretném megköszönni a Békéscsabai Atlétikai Club rendezőinek a Szilveszteri Gálafutáskor velem történtek helyesbítését. Külön köszönöm a magam és unokáim nevében is az értékes ajándékcsomagot, amit hozzám eljuttattak. Ezek után már nem a kedvvesztés, hanem a kedvtelés fokozódott bennünk és családi futást tervezgetünk a következő gálára. Hatalmas a boldogság a családban, hogy tata végül is megkapta, amit kiérdemelt. Nagy tisztelettel Csorvás- ról: Greksza tata és családja A medgyesi dinnyefesztiválra igazán meghívhatnák a NOX együttest! Felkapott, jó zenekar! Pötty Békéscsabán gyűjtik valahol a konyhában elhasználódott étolajat, zsírt? Háziasszony T.: 30/285-2009 Hó. Legközelebb szóljatok Orosházán a hóesés-felelősnek, hogy csak reggel nyolc után essen, mert ekkor indulnak a hóekék a kriminális üzemnél. Ez szégyen! * * Gyulán őszszel azt közölte az erre illetékes szerv, hogy felkészültek a legkeményebb télre. Van elég só és kotrógép. Ez utóbbival találkoztam, de az utak még mindig csúsznak. Kinek a levesében főtt el a só? * Valmet traktoron házilag eszkábált tolólap. Ontja a sót a rossz műtrágyaszóró. Ezért fizet a város milliókat? * Felkérnénk a polgármesteri hivatalt, hogy a közterületek síkosságmentesítését biztosítani szíveskedjék! GK „A hadifogság után kárpótlás jár” cikket olvastam. Hol lehet bővebb felvilágosítást kérni. (A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége minden hónap második szerdáján gyűlik össze Csabán, a Deák Ferenc utca 3. szám alatt. Ott mindent elmondanak. — A szerk.) Politika. A párttagok a pártot, a hívők az egyházat tartsák el, a parlamenti bizottságért ne járjon külön pénz. Jajan * TZ! Igazad van! Nem értem, miért nem lett jobb a helyzet, pedig előkerültek a „th”-k, az „y”-k, a „ch”-k és a kötőjelek. Anglia komoly ellenfélnek vél minket a lovagok számát ületően. Ez a Kánaán? Kz * TZ! Rendszerváltás? A mindenkori hatalom és sleppje, valamint a képviselők tönkretették az országot és a becsületes embereket saját vagyonuk gyarapításával. Ezzel? * Javaslom az új pénzügyminiszternek, hogy a kiadásaikkal koppintsák le a bolti 9—90—900—9000 stb. számrendszert. Milliárdokat fognak spórolni. ZAPA* Larry! Egyszerű a dolgod. Magyarázd el, a Fidesz miért emelte ugyanígy az árakat, és hová költötte az ebből származó pénzt, mert az ő idejükben is ugyanígy álltak a dolgok. Az MSZP ezt folytatja. Ők is gyávák hozzányúlni a közszférához, főleg a köz- igazgatáshoz, a szociális juttatásokhoz, mert ez az igazi pénzherdálás. F * Elfogyott a szétosztogatott pénz, megszorító csomagok jönnek-men- nek, a Fidesz hatalmas előnyre tett szert a népszerűség terén! MR.X * A mentőknek: a gyerekek mentéséhez szükséges műszereket (10—12 millió forint) alapítvány fogja biztosítani. A kormány szégyene, mert engedi, hogy a miniszter ennek százszorosát adja azért, hogy egy olasz autó ne a 18., hanem a 17. legyen egy-egy versenyen, aggódó * Sajnáltad Nyilas Misit? Sírtál a Rómeó és Júlián? Altkor miért rágod le az Öreg halász zsákmányáról a húst? * Észrevetted? Az egypártrend- szer ellen együtt harcoltunk, most meg egymás eílen. Miért? Jakan Hálapénz. Tv2, Szülőszoba című műsor. Kismama választott orvossal körülugrálva, kismama ellátása választott orvos nélkül: nővértől kap egy fájdalomcsillapító tablettát, majd később a támaszkodó szülésznő megkérdi: mi lesz, bent marad? Hogy állnak hozzá, ha nincs ott a tévé? Ha elmegyek a templom előtt, nem fizetek egyházadót, ha a kocsma előtt, szeszadót. Az el nem vitt szemétért miért fizetek? Hideg van, kint egy ember fázik, valamikor ő is ember volt. Béna, vak, hajléktalan te is lehetsz, a tea, a tá- nyér leves nem tesz tönkre. 49 Jakan Ha egy helyi vezető rokona eltűnik „néhány tízmilliós” tartozással, a csabai rendőrkapitányság nem tudja, történt-e bűncselekmény. Emlékszel? Te még 500 forinttal mentél el bulizni. Ne légy kicsinyes, adj a gyermekednek 50 ezer forintot és slusszkulcsot. Jakan sírásó V. P.! Sajnos, vannak érzékeken, kegyetlen emberek, de akadnak szép számmal olyanok is, akik segítenek a bántalmazott, gazdátlan kutyákon. Aki tudja, segítse az állatvédő szervezeteket! Állatvédő Mi a címe annak a számnak, ami a Terminátor 2-ben szól, amikor Schwarzenegger kijön a pubból és felszáll a Harleyra? 30/643-2803. Kézilabda. Ismét irgalmatlan nagyot égtünk a kézilabdánkkal! Nagyon súlyos büntetés kéne nekik! Minek vagyunk ott az olimpián? Jutalomüdülés apuci kedvenceinek? * Nagy szégyen érte megint Magyarországot. Nem baj, ott vagyunk az olimpián. De mi a bánatnak? Ez a magyar mentalitás, nagy nullák, örök vesztesek vagyunk! A Tescóban szerettem volna ajándékba parfümöt venni a lezárt vitrinből, mivel a hangszórón felkért eladó 13 percig nem került elő, feltűnő tétlenségemet kiszúrták a biztonsági őrök, e megaláztatás láttán letettem szán- dékomról, máshol veszek ajándékot. Drog, 83 éves áldozat. Kicsit sok-k! Jogbíróság, jogügyvéd? December 29-én feladtam egy csípsz mobilakció emblémáit. Az infó- vonalon közölték, a 20 millió elfogyott. így nem kapok semmit? Miért nem jelezték, meddig tart az akció? A Mérleg legutóbbi számaiban megjelent régi képeket nézegetve, talán meg kellett volna hagyni a belváros régi földszintes épületeit, a tömbházakat. A külső területekre kellett volna építeni. Mezőkovácsháza, szemétszállítás. Kiküldik a tavalyi féléves szemétdíjat, azt is felemelve (önkényesen), és adnak egy hetet a befizetésére. Január 29. Országos Orvosszakértői Intézet, Szeged. Bemegyek a WC-be, WC-papír nincs, szappan nincs, kéztörlő nincs. Megyünk Európába, a Balkánig már eljutottunk. A térképen az is Európa. Pitty. Mire költik a köbcentinként 15 forintos gépjármű átírási illetéket, ha a forgalmira és törzskönyvre még 4+4=8 ezret bélyegben is le kell róni? Postaköltség, vagy a díjcsomag csomagdíja? k _____ Mi ért kell a 20-as buszra külön állomásig használható bérlet, ami 500 forinttal többe kerül, mint a másik? Érdekes, hogy egy jeggyel ki lehet men- ni Gerláról az állomásra. Emeltdíjas sms Nyuszika! Ötszáz napja vagyok boldog veled, köszönöm neked! Szükségem van rád, mert nagyon szeretlek. Angyalka Szobakerékpár sürgősen eladó. T.: 70/270-4917_____________________ Je nny vagyok 22/165 centi. Vörös hajú, zöld szemű lány keresi párját komoly kapcsolatra. 23-30 éves fiúk sms- ét várom. Kalandorok kíméljetek!