Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-20 / 296. szám

KÉK TÜKÖR 2003. DECEMBER 20., SZOMBAT - 7. OLDAL Hyp Hat katona vesztette életét A felismerhetetlenségig összeroncsolódott autó Tegnap reggel hat családot ébresztett a tragikus hír. Hajnal­ban hat fiatalember vesztette életét közúti balesetben. Te­metésükről a honvédelmi tárca intézkedik. FOTÓ: OBJEKTÍV HÍRÜGYNÖKSÉG Ezerszám „döglött” a pulyka Az állatokat hamis rendszámú gépkocsikkal szállították el Röviden ARANYAT, (c) Csütörtökön 8— 14.30 óra közötti időben isme­retlen tettes egy csorvási családi házból arany ékszereket tulaj­donított el, 70 ezer forint érték­ben. NÉGYSZÁZEZRES KÁR. (c) Ismeretlen elkövető három vide­okamerát tulajdonított el a mezőkovácsházi Euronics mű­szaki szaküzletből tegnapelőtt. A lopási kár 400 ezer forint. MELLÉKÉPÜLETBŐL, (c) Egy szarvasi ház melléképületébe törtek be csütörtökön, és onnan 100 ezer forint értékben külön­böző műszaki cikkeket zsákmá­nyoltak ismeretlen tettesek. ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Szökött rab Megszökött a baracskai bünte­tés-végrehajtási intézet egyik fogvatartottja pénteken reggel az őt foglalkoztató cég telephe­lyéről, a férfit később megtalál­ták. A 27 éves elítélt eddig há­rom alkalommal volt büntetve kisebb súlyú bűncselekmények miatt. Feltételes kedvezmény­nyel jövő márciusban szabadult volna. mtI Fiatal rablók Őrizetbe vette a rendőrség azt a 15, illetve 17 éves buda­pesti fiatalt, akik betörtek egy fővárosi lakásba, megfenyeget­tek egy 13 éves gyereket, majd átkutatták a helyiséget. Félmil­lió forintot zsákmányoltak. A rendőrök néhány órán belül elfogták őket. europress Beidézett tettes Őrizetbe vették azt a 23 éves hajdúdorogi fiatalembert, aki két, azóta már előzetes letar­tóztatásban, illetve büntetés­végrehajtási intézetben levő társával megtámadtak és meg­fenyegettek egy 33 éves buda­pesti lakost, akit kifosztottak. EUROPRESS Milliós szerszámok Mintegy 15 millió forint érték­ben lopott el két fiatalember ké­ziszerszámokat és tartozékokat egy fővárosi üzlet bevételezési jegyeit meghamisítva. A tettesek közül az egyiket már őrizetbe vették, társát keresik, europress Súlyos ítélet Négy év szabadságvesztésre ítélte elsőfokon a Zirci Városi Bíróság azt a 23 éves fiatalem­bert, aki bántalmazta társát. A tettes kölcsönkérte ismerősé­től annak napszemüvegét, majd nem adta azt vissza neki, ha­nem lefejelte a fiatalembert, aki könnyű sérüléseket szenve­dett. europress Izsák Hat Szabadszálláson szolgáló katona vesztette életét hajnali 2 óra körül, Izsáktól néhány kilo­méterre. Autójuk, egy Fiat Brava Kisizsákról Izsák felé haladt, amikor egy éles kanyarban az autójuk lesodródott a bal oldali útpadkára. A sofőr visszakapta a kormányt, elveszthette uralmát a jármű felett, az a jobb oldali árokba rohant, és egymás után két öles fának csapódott. Az autóból hárman kizuhantak, Nagyatád- Minden zárat, ajtót, lakatot fel­feszítettek a tanáriban, az iskola­titkári, az élelmezésvezető gazda­sági és igazgatói irodákban, ame­lyek egyébként eléggé szeparál­tan helyezkednek el az épületen belül. Kizárólag a készpénz tűnt el - mondta Szakályné Pintér Má­ria iskolaigazgató. - Ennyi pénz sosem szokott a iskolában lenni, véletlen, hogy a fényképezések ára, a diáksportköri és a sítábop befizetések, a szülői közösség ka­rácsonyra szánt pénze, s több ki­sebb tétel mind egyszerre itt volt. Ahogyan máskor, most is min­dent gondosan nyilvántartottunk, hárman a roncsban rekedtek. A Fiat a felismerhetetlenségig ösz- szeroncsolódott, alkatrészei száz- méteres körzetben szóródtak szét. Az autó 33 éves szolnoki tulajdonosa is az áldozatok kö­zött van. A rendőrség szerint nem ő vezette a Fiatot. A sofőr egy 25 éves szabadszállási férfi volt. Rajtuk kívül az autóban uta­zott még egy 24 éves gyoma- endrődi, egy 23 éves kőteleki, egy 39 éves sárbogárdi és egy 27 éves egri fiatalember. Mind­annyian szerződéses katonák elzártunk a szabályos pénztároló kazettákban és a három nagy le­mezszekrényben. Borzasztó lát­ni, hogy ezeket a biztonságosnak hitt, erős zárral ellátott berende­zéseket is milyen könnyen felfe­szítették a tettesek. Az iskola vé­delmét járőrszolgálattal oldottuk meg, a belső riasztókra, érzéke­lőkre, folyamatos ügyeletre nincs pénzünk. Biztosítás is csak arra a 100 ezer forintra van, amit hivata­losan az iskolában lehet tartani.- Minden iskola maga dönti el, milyen védelmet választ - mond­ta Kovács Ildikó aljegyző, az ön- kormányzati és intézményirányí­tó iroda vezetője. - A vagyon- és felelősségbiztosítást azonban voltak Szabadszálláson. Tegnap búcsúztatták volna őket Szabad- szálláson, ahol október elseje óta tartó kiképzésük a Magyar Hon­védség Alföldi Kiképző Központ­jában éppen befejeződött - kö­zölte Papp Miklós ezredes, a ki­képzőközpont parancsnoka a la­punkkal. A szabadszállási lakta­nya kapujára kitették a fekete zászlót, a kiképzőközpont teljes állománya gyászolja az elhunyt fiatalokat. A honvédelmi minisz­ter rendkívüli gyorssegély kiuta­lásáról rendelkezett az elhuny­tak családtagjai számára. Teme­tésükről a Honvédelmi Miniszté­rium gondoskodik. egységesen minden intézményé­re megköti az önkormányzat. Szegvári József biztonságtechni­kai szakértő szerint a különféle érzékelőkből álló rendszer az épület méretétől és jellegtől füg­gően mintegy 200-500 ezer forint egyszeri technikai beruházást igényel, amely öt-tíz évig jól mű­ködik.- Az elkövetők a villámhárítón át felmászva hatoltak be egy emeleti osztályterembe, onnét a földszinti irodákba - mondta Szabó Miklós, a nagyatádi rend­őrkapitányság bűnügyi osztály- vezetője. - Kifelé az épület oldal­só bejáratát használták, amit a tűzvédelmi kulccsal nyitottak ki. Hogy egy vagy több elkövetővel kell-e számolnunk, még nem tudni, a szakértők vizsgálják a körülményeket. BÍRÓ MÁRIA Nem valószínű, hogy a kará­csonyi ünnepi vacsorához kellett az a 2 ezer pulyka, ami „eltűnt” az egyik szar­vasi telepről. Pontosabban fogalmazva: nem tűnt el, csupán „átalakult”, már­mint a tulajdona. A közel­múltban a Bábolna Rt. biz­tonsági szolgálata nyakon- csípett egy társaságot, mely privatizálni szeretett volna egy nagyobb szállítmány vá­gópulykát. Békéscsaba A Bábolna Rt. biztonsági főnö­kétől, dr. Dankó Lászlótól meg­tudtuk, hogy a cég egyes Békés megyei termelőinél a megenge­dettnél nagyobb volt az elhul­lás. A biztonsági szolgálat kuta­kodni kezdett, s a vizsgálatok során kiderült: egyes telepeken különféle trükkökkel, nem rit­kán ezres nagyságrendben „ledöglött” a bértartásra kihe­lyezett állomány egy része, amelyhez a részvénytársaság biztosítja az alapanyagot és a ta­karmányt. A nyár második felében konkrét lépésekre szánta el ma­gát a fél esztendeje működő biz­tonsági szolgálat. Figyelték a te­lepeken a mozgást, idegen biz­tonsági cégek őreivel megszer­vezték a húszegynéhány me­gyei telep külső figyelését. A ter­melők több helyen ezt észlelték, s hirtelenjében meggyógyult az állomány, két telepen viszont minderről nem tudtak. Zavarta­lanul szállították be a takar­mányt, s időnként ezen telepek­ről panasz érkezett a cég köz­pontjába a takarmány minősé­gére. Kaposvár Fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat a Kaposvári Városi Ügyészség az ellen a három fiatalember ellen, akik szep­temberben kirabolták a nagy­bajomi OTP-fiókot. Az egyik vádlott 2003 július 22-e és augusztus 31-e közt egy bu­dapesti székhelyű biztonsági szolgálat alkalmazottjaként a nagybajomi OTP-fiókban telje­sített szolgálatot biztonsági őr­ként. Társával még júliusban el­határozták, kirabolják a bank­fiókot. Az akcióhoz felhasznál­ták azokat az információkat, amelyeket az ott dolgozó vád­lott szerzett be a pénzintézet­ről. Beszereztek egy Flóbert pisztolyt, és 15 töltényt. Keres­tek egy harmadik segítőt is, so­A telepeket üzemeltető egy dologgal nem számolt: a „ledöglött” állománynak járó takarmányt nem szállították ki a részére, ugyanakkor a 2 ezer jó­szágnak az étvágya megnőtt, gyarapodásuk lelassult, s hosz- szabb idő alatt érték el a vágó­súlyt. A pulykáknak a vágóhídra szállítását a részvénytársaság teherautói végezték, s annak rendje, módja szerint azok el is szállították a megmaradt vágó­állatokat. Közben „pulykás” kö­rökből a biztonsági szolgálat olyan információt kapott, hogy valahonnan egy szállítmány „svarc” árut akarnak értékesíte­ni. S innen felgyorsultak az ese­mények. Az elemzés során kiderült, hogy az egyik szarvasi terepről van szó. Az ott maradt 2 ezer pulykát akarták értékesíteni — másutt. Az idegen kocsit a 16—18 kilogrammos pulykák rakodása közben - értéke mintegy 8 mil­lió forint - tetten érték. A vizsgá­lat során kiderült: a tartásra a te­lepekre beszállított 2 kilogram­mos pulykákból már a beszállí­táskor 4 ezret elloptak, a „privatizált” állományt hamis rendszámú gépkocsikkal szállí­tották el más megyébe... Az eddigi vizsgálat során kide­rült az is, hogy az egyik telep bér­lője egykoron a Bábolna Rt. dol­gozója volt, míg a tetten értek más körből kezdtek pulykázni, közülük ketten szökésben van­nak. Az érintett szarvasi telepe­ket a Bábolna Rt. kiüríttette és be­zárta, a pulykalopással kapcsola­tos ügyet — a kár eddig legalább 25 millió forint - átadta a rendőr­ségnek. főrnek: félmillió forintot ígértek neki. Szeptember 9-én kora hajnal­ban, fél négykor Nagybajomba mentek. Ketten a bankfiók ud­varának kerítését elvágták, és elrejtőztek a hátsó bejárat köze­lében. Társuk Nagybajom főte­rén, az ABC melletti parkolóban az autóban várakozott. Három­negyed hétkor a bankfiók hátsó bejáratához érkezett a biztonsá­gi őr és a takarítónő. Az egyik vádlott az alkalmazottak elé lé­pett, egyik kezében a pisztol­lyal, másikban egy vasrúddal. A biztonsági őr a hátsó bejárati aj­tót kinyitotta, de a riasztó kód­ját szándékosan rosszul ütötte be, így az megszólalt. A vádlot­tak elmenekültek a helyszínről. A rablással vádolt három férfi előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást. JAKAB OBJEKTÍV - PETŐFI NÉPE Ellopták a gyerekek pénzét Szerdáról csütörtökre virradó éjjel ismeretlen tettes vagy tet­tesek kifosztották a nagyatádi Árpád fejedelem Általános Is­kolát; szekrényeket, tárolókat és fiókokat feltörve készpénzt vittek el 7-800 ezer forint értékben. Vád a bankrablók ellen SMS; (30) 4061-110 -fr EMELTDÍJAS SMS: (90) 635-135; A szöveget így kezdje; BMH Köszönetem küldöm Gyulára önnek, kedves ismeretlen úr, aki elvesztett telefonomat az iskolámba bevitte. ZI­TA __________________________________ Gr atulálok az AKA Rt.-nek és a mi­nisztériumnak, hogy tovább tudják a megyeiek életét keseríteni. Egy útért fizessen az ember egy hónap árát azért, hogy kulturáltan utazhasson. Jancsi______________________________ Ti sztelt MÁV! Nagyon szeretnénk, ha az illetékesek megmagyaráznák a menetrendváltozás után hozott leg­újabb „utasbarát” intézkedésüket. Ugyanis az Újszeged—Mezőhegyes— Kétegyháza között egyes vonatok, melyek eddig egy, illetve két kocsival közlekedtek, most csak a motorko­csival járnak. Aki utazni akar, az vagy bepréseli magát és áll, mint a hering a konzervdobozban, vagy nem utazik. A nagyobb csomagok­ról, babakocsiról stb. nem is beszél­ve. Ha így akarunk menni az unióba, akkor jobb, ha hátraarcot csinálunk, és irány a Balkán! Egy „még” utas a többiek nevében Kézilabda. Annak szégyen a vb- ezüst, aki még nem játszotta ezt a já­tékot! Hajrá, magyarok! Volán. T. Volán! A személyszállítási igazgatóság több személy többszöri panaszára nem tud intézkedni. Kér­dem, akkor kinek írjunk? Mert a mezőberényi csuklós busz gépkocsivezetője még mindig nem fűt és ugyan­olyan modortalan, mint ed­dig. * T. Volán! Csorváson miért nem lehetett a falu szé­léről a buszmegálló táblát betenni a tsz-iroda elé? Napi utazók * „Hurrá, Volán!” Három busz helyett egy! A 7.25-ös hármason annyian vagyunk, mint a heringek! Fűtés megoldva? JAMINA A gyulai Démásztól kérdem, meddig engedik, hogy egyesek lopják az ára­mot? Egy becsületes T. Lakásszövetkezet! Fizettünk és tűrtünk eleget, de még mindig fá­zunk! Nem kellene tenniük végre va­lamit az ígéretek és mesék helyett? Kazinczy utcai lakók Kereszt Olyan, mintha kisbaba-látoga­táskor nem csörgőt, hanem kis koporsót vinnél ajándékba. Karácsonykor meg­születő kis Jézus hadd lássa, hol fogja vé­gezni. UL * Zapa=zvolo! Nem sértőd­tünk meg és te se vedd annak, de fordulj minél előbb orvoshoz és kezeltesd ma­gad! Ha így folytatod, nem a kereszten, hanem a ketrecben végzed! * Aki az Orosházán felállí­tott kereszttel közösséget gyakorol, az Jézus kereszt­halálát vallja. Én inkább a feltámadást és az örök éle­tet hirdetném ezen az ün­nepen! * Zapának! Apukád inkább a vonatra fröcskölt volna, messzebbre juthat­tál volna! Üdv.: Totti Emberek! Bízom benne­tek, józan ítélőképessé­getekben, hogy kiálltok amellett az ember mellett, aki bár nem áll a hiva­tal élén, mégis sokat tett értetek. (Volt geszti)__________________________ Szegény özvegyasszony, kamerás mobiltelefont vesz magának, pedig három gyereket nevel. Én elváltam, gyereket nevelek, és sokszor kenyér­re sem futja. Segély? Az elvtársak hülyeségét most az urak űberelik! Akkor az elvtársak Csaba főutcáját zárták el a forgalom elől, most az urak nem engedik a karácso­nyi vásárt! Mi változott? Csabai Kerékpárosok! Ha a kezetekre húz­zátok a villogót, az lefelé világít, mert fogod a kormányt! A kerékpárt kell kivilágítani! Az életed nem ér 1000 forintot? Hol vannak a rendőrök? 4-es Honvéd utca, faültetés. Vezeték alá, s már majdnem hozzáér! Kinek jó így? Judit hír Ménesbirtokiak! Jövőtökről nyilatko­zott az FVM, azt követően, hogy a mi­niszterelnök kijelentette: „El kell ér­nünk, hogy a jelenlegi helyzethez ké­pest ne változzon a mostani szituáció”. Világos beszéd! kalapot, amivel kö­szönnötök kell. Ti választottátok! QQRi A 8-as busz szép fehér volt, most undorí­tó. Biotipp. Egy literes befőttes üvegbe egy kanál cukor, rá félig édes bor, összerázni. Jó darazsak, legyek stb. ellen. Judit Újabb jogfosztást kell elszenvednie (önhibáján kívül) a határon túli ma­gyarságnak: csak amolyan „dísz­magyarok” lehetnek! A Bánát utcai útfelbontást csak én unom két hónapja, vagy a Csaba rá­diós bemondók is? Autós Ütött a Kiskunhalas Fegyelmi eljárás és nyomozás indult egy rendőr ellen, aki néhány nappal ezelőtt Kis­kunhalason arcul ütött egy gépkocsivezetőt. A kiskunha­lasi rendőrkapitányság köte­lékébe tartozó főtörzsőrmes­tert azért vonják felelősségre, mert a gyanú szerint elkövet­te a „bántalmazás hivatalos eljárásban” vétségét. Hortobágyi István őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-fő­kapitányság szóvivője közölte: a főtörzsőrmester és társa járőr- szolgálat közben egy személyko­csi vezetőjét akarta igazoltatni, de az autó vezetője jelzésükre nem állt meg. Több utcán át tar­tó üldözés után végül sikerült megállítaniuk a kocsit, ekkor az egyik rendőr arcul ütötte a ki­rendőr szálló vezetőt, majd - noha a szemtanúk szerint az illető sem­milyen ellenállást nem tanúsított - az autóhoz nyomva megbilin­cselte. Az eseményt az egyik te­levíziós társaság munkatársa vi­deóra rögzítette, majd azt a rend­őrkapitányságon bemutatta. „A parancsnoki kivizsgálás megálla­pította, hogy az intézkedő rend­őrök a rendőrség járőr- és őrszol­gálati szabályzatának több pont­ját is megszegték szakszerűtlen intézkedésükkel, ezért velük szemben fegyelmi eljárás lefoly­tatására kerül sor”, a bántalmazó rendőr ellen pedig ügyészségi nyomozás is indul - közölte a szóvivő. Az arcul ütött, és az iga­zoltatás után elengedett férfi egyébként nem rendelkezik ve­zetői engedéllyel, az autó mű­szaki érvényessége idén január­ban lejárt. PETŐFI NÉPE

Next

/
Thumbnails
Contents