Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-03 / 205. szám

10. OLDAL - 2003. SZEPTEMBER 3., SZERDA KÉK TÜKÖR MEGYEIM HALÁLOS ÜTKÖZÉS. Életét vesztette egy kamion vezetője kedden hajnalban az MO-s autóúton, ami­kor járművével hátulról belerohant egy előtte álló, műszaki hibás kamion pótkocsijába. Tószegi Anikó, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az Europressnek azt mondta: az ütközés következ­tében a pótkocsiról lezuhant a faanyag, s az autóút mindkét oldalán szétszóródott. Idén ez volt a harma­dik halálos baleset az MO-s autóúton. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják, szem­tanúk szerint ugyanis a műszaki hibás jármű szabályosan állt le. Szintén kamionbaleset történt kedden reggel Szigetszentmiklóson. Tószegi szerint a tehergépjármű egy útkereszteződésben lévő saroképület­be rohant, amelynek az alsó szintjén üzletek vannak. A súlyos sérüléseket szenvedett sofőr a rendőrök­nek azt mondta: a gépjármű műszaki hibája miatt kellett félrerántania a kormányt, hogy a parkoló gép­kocsikat kikerülje, ezért rohant bele a ház aljában lévő egyik üzletbe. A boltban senki sem tartózkodott, így a kamion vezetőjén kívül senki sem sérült meg. ____________________ fotó. fővárosi tűzoltóság Ka masz tolvajok száguldása FOTÓI FMRF Megelőzni a gyermekbaleseteket Negyvenhárom iskolánál fokozott rendőri jelenlét Hirdetési újság ingyenes hirdetési szelvénnyel Ön feladja mi eladjuk SZÉKKSFEHÉRVÁR Akciófilmeket megszégyenítő autós üldözés zajlott kedd hajnalban a Velencei-tó kör­nyékén. A menekülő kocsit egy 16 éves fiú vezette, az au­tóban ült három bűntársa. A többórás száguldás végén ösz- szeütköztek egy rendőrautó­val. Kiderült, lopott volt a fiúk járműve, pár órával korábban pedig egy autóst fosztottak ki. Nyolc rendőrautó üldözte a négy fiút a Velencei-tó környékén. Ki­derült, az autójuk lopott volt, né­hány órával korábban pedig egy kocsijával sárba ragadt autóstól loptak el négyszázezer forintot - mondta az Europressnek R. Sza­bó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr­főkapitányság sajtóreferense. A gyanús Ladára először Dinnyés térségében hajnali fél kettő körül figyeltek fel a járőrök. Szabályos „állj!” jelzést adva pró­bálták megállítani az autót, ám a sofőr nem fékezett, a rendőrök­nek félre kellett ugraniuk a kocsi elől. A Lada Érd irányába szágul­dott 150 kilométeres sebességgel. Velence területén újabb - sikerte­len - kísérletet tettek a rendőrök a kocsi feltartóztatására. Az üldö­zésbe bekapcsolódtak az érdi, a gárdonyi, a budaörsi és a székes- fehérvári rendőrök is. A járőrök többször kísérletet tettek a jármű Verebes hangja tényleg fülsértő, de amiket mond (például Heti hetes­ben), az egyenesen botra hívó!!! Jobbik Köszönet az ingyenes tankönyve­kért) Magyarországon két mondat miatt van népességcsökkenés: 1. Nézzük meg a Barátok köztöt! 2. Utána: ál- mos vagyok. Sport. Úgy néz ki, a pénz kevés a sportsikerekhez. Lásd Orosháza. Két csapat ég hétről hétre az adófi­zetők pénzén. Szerencsére van eredmény máshol, pedig oda nem jut pénz. * * * Sopronban már van, Pécsen készül, Csabán mikor lesz világítás? (Viola) (Talán még az idén! - A szerk.) Szocpol. A szocpolt lakásfelújítás­ra, egy gyerekre fel lehet-e venni? (Nem, csak bővítésre. - A szerk.) * Használt lakás vásárlására igé­nyelhetek szocpolt három gyerek­re? Mennyi jár? Egy lakást szerető család (Félszocpoí, azaz 1 millió 350 ezer. Feltétel, hogy egy ingat­lant el kell adni és ahelyett kell Az ellopott és összetört Lada megállítására, de a rendőröknek minden alkalommal félre kellett ugraniuk a kocsi elől. Végül Pest megye határától néhány méterre a menekülők egy szolgálati Opel Astra oldalának ütköztek. Kocsi­juk beakadt a rendőrautó kaszni- jába, és így mindkét autó bebo­rult az út menti árokba. A járőr­autót vezető rendőr zászlós és az autóban ülő négy fiú könnyű sé­rülést szenvedett. Kiderült, hogy a fiúk a mene­külésre használt autót a hét vé­gén lopták el Budapest XI. kerüle­téből. Az üldözés előtt pár órával Ercsi-Sinatelep területén egy föld­úton sárba ragadt autósnak „aján­lották fel segítségüket”, miköz­ben a férfi figyelmét elterelve 400 venni egy nagyobb alapterületűt.- A szerk.)____________________ Nyeremény! Egy sör bárhol a vilá­gon. A fogyasztóvédelem­nek mi a véleménye? Mi tartozik a világ megneve­zéshez? Hol igyam meg? Meddig kekeckedjek még? Hány hónapig tárolhatom rendszám nélküli roncs­autómat Csaba egyik lakó­telepén, ahol gyakran nincs szabad hely? Csiga (Hivatalosan engedély nélkül 30 napig, papiros­sal hatvanig. Nem hivata­losan addig, amíg el nem szállítják. — A szerk.) F-l. Ha dög unalom, ne nézd! Egyébként ez verseny, nem pedig zárszámadás! Kit érdekel, hogy 12 év alatt kiket körözött le? Az már statisztika. Üdv. Skorpió Battonya-53! A füttyögő lehet, hogy egy önkéntes balos volt, aki már rájött, hogy becsapták. *KM* Az Ál (lás) hirdetést feladók írják bele szövegbe, hogy csak „Csak tartós munkanélküliek jelentkez­ezer forintot emeltek el. A rend­őrök átvizsgálták a fiúk ruháza­tát, és az egyiküknél hiánytalanul megtalálták a pénzt. A szóvivő elárulta, hogy a 16 éves sofőr nem ismeretlen a rend­őrök előtt. Három héttel ezelőtt szintén egy lopott autóval mene­kült a rendőrök elől, akkor hosz- szas autós üldözés után egy csalá­di ház ruhásszekrényéből húzták elő. A 16 éves ercsi N. K.-t és G. M.-t, a 21 éves G. Lászlót, vala­mint a 20 éves pusztaszabolcsi Z. Márkot őrizetbe vették, és közúti veszélyeztetés, hivatalos személy elleni erőszak, egyedi azonosító jel meghamisítása, valamint lopás miatt eljárást indítottak ellenük. FARKAS MELINDA zenek!”. Ne azután közöljék, miu­tán felhívtam őket! (pusztító) hogy száradjon ki a Matávkábel összes ve­zetéke a földből. Au­gusztus 20-a óta min­den délelőtt lemegy az adás, és már ez dél- után is így van. ______ A hétfői Blikkben a Patkányinvázió cím­mel megjelent cikkben egy degu fényképe lát­ható, nem pedig patká­nyé. Előbb tájékozód­janak, aztán mutassa­nak hülyeséget! A. Ecsegfalva, megnyugodtunk! Az önkormányzati képviselők anyagi gondjai megoldódtak, egyhangú szavazással 9 ezerről 35 ezer fo- rintra emelték tiszteletdijukat. Víz. Élővíznek! A pipáló halak tö­megétől nem tudnának evezni! Egyébként a konzervgyártól kez­dődik a fertő. Békési * Igaz a köz­mondás, hogy fejétől bűzlik a hal? Körös békési A biztonságos átkelés biztosí­tását, a szabálytalan gépkocsi- vezetőkkel szembeni fellépést is tartalmazza az a megyei rendőríőkapitányi intézkedés, mely a szeptemberi tanévkez­déssel kapcsolatban született. A legfontosabb cél a gyermek­balesetek megelőzése. Békés mecye Tavaly megyénkben 86 tizen­négy év alatti gyermek sérült meg közlekedési balesetben, né­gyen pedig meg is haltak közü­lük. Idén eddig 46 gyermek bal- esetezett Békésben, és egy vesz­tette életét emiatt. Mivel baleseti szempontból az egyik legveszé­lyesebb időszak a szeptemberi is­kolakezdés, a rendőrség me­gyénkben fokozottan ügyel a sza­bályok betartására, ezáltal a bal­esetek megelőzésére. Megyénk 43 iskolájánál a napi iskolakez­Nőgyógyászat. Ismerek Békéscsa­bán olyan nőgyógyászt, aki lelkiis­meretesen végzi a munkáját. Két fiamat nála szültem, az egyiket éj­félkor, a másikat hajnal 3-kor. Mindkettőnél időben odaért és em­bernek nézett. A szülésznők való­ban tündérek, de ők mégsem orvo­sok. Mennél csak Gyulára megtud­nád, ott milyen egy-két orvos. On­nan mentem át Csabára — hat hó­napos terhesen! B.-né Dobozról * Igaza van annak a hölgynek, aki a csabai nőgyógyászatról írt. A szü­lészet és nőgyógyászatra csak az menjen, aki minimum 50 ezer fo­rinttal tud indítani. Sajnos tavaly a lányom kilenc hónapra szült vol­na, este nyolckor vittem be a szülé­szetre, ötperces fájásai voltak, fel­hívtam a fogadott orvosát, aki nem jött be. Az ügyeletes orvosra bízta a dolgot, este 11 után megszűntek a fájások és két nap múlva meghalt a baba. És még ezután jött a rém­álom. Egy elkeseredett anyuka A brutális állatkínzónak üzenem, hogy vele kéne ezt csinálni! Baltával levágni a farkát meg a lábát! G. V. dés előtt és a tanítás befejezése után teljesítenek szeptemberben szolgálatot rendőrök, kiegészül­ve polgárőrökkel. Az autósoknál külön odafigyelnek a biztonsági öv és a gyermekülés használatá­ra, valamint a megállási és vára­kozási szabályok betartására. A gyalogosokat elsősorban az átke­lésnél segítik. Pardi Ildikó, a megyei főkapi­tányság baleset-megelőzési cso­portvezetője a tegnapi békéscsa­bai tájékoztatón elmondta: külön­böző kiadványok eljuttatásával is igyekeznek a pedagógusok és a gyermekek figyelmét felhívni a ve­szélyekre, illetve arra, hogy mi­ként csökkenthetők a balesetve­szélyek a minimálisra. Az iskolák­ban osztályfőnöki órákon rend­őrök is tájékoztatást adnak arról, mit kell tenniük a gyermekeknek a balesetek elkerülése érdekében. Ne csodáld, hogy a mai fiatal a je­lennek él. Hisz az ő slágereik és zsánereik megismételhetetlenek. Nem úgy, mint Szenes Iván és tár­sai. Fütyüljetek! Zapa* Az én telefonom is ellopták. Hogy tudom letiltatni a készüléket? Károlyiné (El kell menni a szolgál­tatóhoz a jótállási jeggyel és a szer- ződéssel. - A szerk.) ____________ Hi rdetés 1001 éjszaka hercegnője, még a be­köszöntő ősz sem oldja az irántad érzett szerelem forróságát! „Hosszú forró nyár” T.: 30/504- 2491__________________________ Emberek! A buszjegyet, telefonkár­tyát a bruttó három százalékos árrés miatt nem árulják a kiskereskedők. Én sem. Kérem a dühöngés mellőzé­sét! Köszönöm! Trafikos Szeptember 6-án busz indul a tápiószentmártoni energiadombra. T.: 30/326-8630, 66/549-620. (X) Cefrének való almát vennék. Fajtisz­ta rotweiller kant keresek fedeztetés­re. T.: 30/542-1780 NY. L. Dupla félrelépés Szeretné megtalálni a nyugalmat a belváros zöldövezetében, egy exkluzív, parkosított területen? Most lehetősége van rá: KOSSUTH HÁZ Békéscsabán a KOSSUTH TÉREN kiemelt minőségben, igényes anyagokkal, egy négyszintes lakóházban, kulcsrakész lakásokat kínálunk teremgarázs beállókkal. HERMA ÉPÍTŐIPARI KFT Bővebb felvilágosítás: Békéscsaba, Kinizsi u. 2/1. szám, 9-15 óráig. Tel.: (66) 454-044, (30) 258-0418, (30) 2382-150. SMSi (30) 4061-110 EMELTDÍJAS SMS; (90) 635-135; A szöveget így kezdje; BMH Kívánom, A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya lopás gyanúja miatt indított eljárást a 38 éves, gyulai L. Károly ellen, aki tegnap hajnalban a tetőn keresztül be­mászott Gyulán, a Széchenyi ut­cában lévő Kastélykert presszó­ba. A férfi feltehetően ittas volt, rosszul lépett és beleesett egy székbe. Az esés következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrséget maga az elkövető ér­tesítette, majd a mentő a férfit a Pándy Kálmán kórházba szállí­totta. ________________________________151 Re ndbontók eljárása Gyorsított bírósági eljárást kezde­ményez a hétfői Ujpest-Ferencvá- ros labdarúgó-mérkőzésen rend­zavarás miatt szabálysértési őri­zetbe vett szurkolók ellen a rend­- őrség. Hét személy ellen csopor­- tosan elkövetett garázdaság bűn­- tette, két személy ellen pedig ga­- rázdaság vétsége miatt indult- büntetőeljárás, mti

Next

/
Thumbnails
Contents