Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-02 / 204. szám
2003. SZEPTEMBER 2., KEDD - 13. OLDAL I KÖRKÉP Vagyonvédelem — biztosítással Mi történik, ha a lopott tárgy előkerül? Mit kell tennünk, hogy a vagyontárgyainkban bekövetkezett kár megtérüljön? Ehhez adunk támpontokat a havi szakfolyóirat, a Házi Jogtanácsadó útmutatásával. A természeti csapások és a balesetszerű események (például csőrepedés) mellett jelentős károkat okozhatnak nekünk a vagyon elleni bűncselekmények. Ezekre a vagyonbiztosítási szerződések hagyományosan fedezetet nyújtanak. A kockázat elvállalásának azonban az a feltétele, hogy a tulajdonos is tegyen valamit vagyontárgyának védelme érdekében. Ennek kézenfekvő módja a vagyonvédelmi eszközök és technikák alkalmazása, az egyszerű, de megbízható zárszerkezettől kezdve egészen az elektronikus védelemig vagy műholdas követő- rendszerig. Minimális védelmi kötelezettségeinket, illetőleg a védelmi szintekhez igazodó biztosítói helytállás mértékét feltétlenül tisztázni kell még a szerződéskötés előtt, mert a biztosító a szerződéskötéskor ezt nem fogja ellenőrizni. Természetesen az lényeges, hogy a bűncselekmény elkövetésekor milyen védelmi berendezés működött. Sokan úgy tartják: ha a betöréses lopás tettesét elfogják, akkor a biztosító nem fizet, vagy esetleg csak a büntetőeljárás jogerős lezártakor. Ez tévhit! A biztosító sem szeretné, ha ügyfelei a betörőnek drukkolnának, csupán arról van szó, hogy a biztosítási esemény - a betöréses lopás - tényét az ügyfélnek kell bizonyítania. Ennek az egyik — de korántsem kizárólagos - módja a hatósági irat, például egy nyomozást megszüntető határozat. Valóban: ilyen határozat általában akkor születik, ha a nyomozás eredménytelen, tehát a tettes nem kerül elő. Az is tény: a biztosító ehhez az irathoz általában ragaszkodik, de ha a tettes nincs meg, vagy a nyomozás hónapokig, illetőleg a büntetőper esetleg évekig elhúzódik, akkor az ügyfél más módon is bizonyíthatja a betöréses lopás tényét (tanúk, közbenső rendőrségi iratok, helyszinelési jegyzőkönyv stb.)._________■ Etikai kódex pedagógusoknak Az óvodák és iskolák mindennapjaiból vett valós esetek bemutatásával, bővített formában jelent meg a pedagógusok szakmai etikai kódexe; a kiadványt Hoffmann Rózsa egyetemi docens, a könyv szerkesztője mutatta be nemrégiben. A kiadvány foglalkozik többek között az eüka és a jog határaival, a pedagógusszerep történeti változásaival, az erkölcs és pedagógia kérdéskörével. A kódexben található tizenhat pedagógiai esetleírás között az iskolaérettséggel, a tanárváltozással, igazgatóválasztással kapcsolatos témákról olvashatnak az érdeklődők. A könyv külön fejezetet szentel a katolikus egyház közoktatási intlzményeiben dolgozó pedagógusok etikai szempontjainak. Az etikai normák gyakorlaü értelmezését segítik az esetleírások és elemzések. Hoffmann Rózsa elmondta: a könyv a Független Pedagógus Fórum által 1995-ben összeállított pedagógus szakmai etikai kódex bővített, továbbfejlesztett változata. A kódex ajánlásokat fogalmaz meg az iskolák, pedagógusok számára, akik eldönthetik, mi az, amit magukra nézve, kötelezőnek tekintenek. Az elmúlt évtizedben nem nőtt, de nem is csökkent az oktatási intézményekben az etikai vétségek aránya. A tipikus vétségek között említette a gyermek személyiségének nem megfelelő tiszteletben tartását, az igazgatóváltás körüli etikai problémákat, illetve a „kibeszélést”, amikor az oktatásnevelés szereplői nem fontolják meg, hogy mikor, kinek és milyen információt adhatnak ki. Hoffmann Rózsa úgy vélekedett, hogy a pedagógusok titoktartását is jobb lenne törvény helyett az etikai kódexben szabályozni. Hangsúlyozta: minden egyes szituáció egyedi, amelyekben egyedi döntéseket kell hozni. Levelezőből váltottak esti tagozatra A felnőtteknek is szerveztek (volna) szakmai képzést Tótkomlóson, a Jankó János Általános Iskola és Gimnáziumban a kicsiknél három elsős osztályt indítanak, a gimnazistáknál egyet a 2003/2004-es tanévben. Tótkomlós A nappali tagozat mellett évek óta foglalkozik az intézmény a felnőttek képzésével is, levelező tagozaton. — A számítástechnika és a nyelvi képzés miatt célszerű volt áttérni a heti három napos, 15 órás tanításra, így esti tagozatos formában folytatjuk a munkát. Itt is egy osztályt indítunk az idén - tájékoztatta laRejtőzködő képek __ Orosháza Az orosházi német kisebbségi önkormányzat legutóbbi ülésén a költségvetés módosítása, az első félév teljesítése és egy közelgő program megszervezése szerepelt napirenden. Kerti Károly és Rajki József egykori tanítványa volt az orosházi Feldmann Tibor. A fiatalon elhunyt festőművész tiszteletére rendez kiállítást a német kisebbségi önkormányzat szeptemberben.- Feldmann Tibor 1959-ben festette első képét és halálának évében készült az utolsó, amelyet a közönség is megismerhet a szeptember 23-án, 18 órakor megnyíló kiállításon. A tárlatot a magángyűjtemények anyagaiból állítjuk ösz- sze - tájékoztatta lapunkat dr. Forman István, a német kisebbségi önkormányzat második elnöke. - A félszáz alkotásból katalógust készítünk két nyelven, s mivel ezeket a festményeket ritkán, vagy egyáltalán nem látta még a képzőművészetet pártoló közönség, ezért úgy is fogalmazhatunk, hogy a tárlat a rejtőzködő képekből áll majd ösz- sze - mondta az elnök. ct. i. ző. Információink szerint a szervezők nem adják fel, jövőre hasonló témakörben hirdetnek tanulási lehetőséget. A tanévkezdés kapcsán megtudtuk, hogy valamennyi tanteremben a technikai dolgozók elvégezték a karbantartási munkákat. Az önkormányzat pályázatának jóvoltából a régi iskolaépület vizesblokkját is felújíthatják az önrésszel együtt körülbelül 8 millió forintos összegből. A munkálatokat az ősszel kezdik el, de ez a tanítást nem akadályozza. CSETE ILONA OKT-OPUS Számítástechnika-oktató Betéti Társaság S Békéscsaba, Derkovits sor 2. (Ifiház) tf (66) 454-880. - www.okt-opus.hu regisztrációs szám: 06-0092-02. Szeptemberben induló szakképesítő tanfolyamaink: alapfokú számítógép-kezelő, középfokú szoftverüzemeltető, felsőfokú rendszerinformatikus. Ha lenne jobb, mi is azt ajánlanánk! flgtoÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP hajnali kézbesítésére j munkatársakat kémünk. Olyan korán kelő, pontos, megbízható jelentkezőket várunk, akikr I QQiüaaovaQaoo naponta eljuttatják u újságot u eläfizetöknek, beszedik az előfizetési díjat ál új elöfizetöket szerveznek. Jelentkelni lehet a Békés Megyei Hírlap ügynökségén, Gyula, Városkái u. IS. (Rófös udvar) I hétköwapokon S-16 áráig, tel: (66) WH I A Mezőkor Kft.-nél kedvező feltételek mellett kötheti meg termeltetési szerződését őszi káposztarepcére, Bővebb felvilágosítás szemé- Hízóit. I lyesen az Orosházi út 32. szám alatti telephelyen, Illetve telefonon a (66) 444344/12-es számon. RAUM& Szövetkezet A BAUMAG SZÖVETKEZET tájékoztatja tagjait, hogy a szövetkezeti értékpapírból elért árfoiyamkülönbözet augusztus végén az alábbi volt: NETTÓ ÉVES HOZAM Lekötési idő 10 000-2.99 MFt-ig J MFt-6.99 MFt-ig 7 millió Ft-tól 2 hónap évi 11% évi 11.5% évi 11.5% RÉSZLETES INFORMÁCIÓ A BAUMAG IRODÁJÁBAN: 5600 Békéscsaba, WL-isstch sétány 7. Tel.i 06 (66) 446-451 Nyitva tartás, hot 8.30-17, p 8.30-12.30 Arii« Információ a TELETEXT 536. okialán, valamint a 06 (1) 327-8420, 327-8430-as telefonszámokon. ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM ÉS SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY SZÜKSÉGES! WEB: http://szovctkczct.baumag.hu E-mail: szovctkczctSbaumag.hu Napi rejtvénysorozat - 2. E heti rejtvénysorozatunk picit eltér a korábbiaktól. A héten minden nap három állítást adunk fel szépségápolás, egészséges életmód témakörében. Feladata, hogy eldöntse, igazak vagy hamisak-e az állítások. Nyereményünk is ehhez a témakörhöz kapcsolódik: ezúttal a helyes megoldást beküldők között naponta sorsolunk egy 2000 forint értékű Oriflame kozmetikai csomagot. Játékunk támogatója: Szabó Mária, független Oriflame szépségtanácsadó. Elérhetősége: 06 (70) 9410-798. Mai állításaink: 1. Testmozgáskor a szervezet azonnal kezdi égetni a zsírt. I-H 2. Biciklizéskor a hasizom dolgozik a legintenzívebben, így a kerékpározás kiemelten hasznos testedzés a feszes has elérésében. I-H 3. Keresztbetett lábbal ülni egészségtelen, káros a vérkeringésre. I-H A beküldés módja is eltér az eddigi postai beküldéstől: ezúttal sms formájában küldheti be megoldását a 06 (90) 631-141 számra ma éjfélig. Az sms díja: 76 forint + áfa. Az sms szövegét a NAPI szóval kezdje, majd egy szóköz után a megoldást a következőképpen írja meg nekünk: ha például az első állítást igaznak, a másodikat hamisnak, a harmadikat ismét igaznak véli, az sms szövege: NAPI IHI. A helyes választ beküldők között holnap délelőtt sorsolunk, érdemes odafigyelni az elérhetőségükre. A helyes megoldást a holnapi rejtvényben, nyertesünk nevét a rejtvényt követő második nap közöljük. Tegnapi feladványunk helyes válaszai: 1. Igaz, hogy a napi szükséges folyadékmennyiség legalább 1,5-2 liter. 2. Hamis, minél alacsonyabb az ásványvíz nátriumtartalma, annál egészségesebb. 3. Igaz, a váltóvizes zuhanyozás feszessé teszi a bőrt. Szoros „verseny” után Új igazgató a Szent István iskola élén A képviselő-testület négy nappal a tanév kezdete előtt választotta meg a battonyai Szent István Általános Iskola új igazgatóját. A három jelölt közül Komlódiné Vidiczki Magdolna kapta meg a minősített többséget, akit öt évre bízott meg a képviselő-testület az alapfokú oktatási intézmény vezetésével. Battonya Az iskola előző vezetője az elmúlt tanév végén, nyugdíjba vonulása miatt kérte felmentését. A képviselő-testület május végén határozott a pályázat leírásáról. A Szent István Általános Iskola igazgatói posztjának betöltésére hárman nyújtották be pályázatukat. Két jelölt az intézményben dolgozik, a harmadik aspiráns pedig battonyai lakos, de más megyei településen tanít, így kevesebb rálátása volt a Szent István Általános Iskolában zajló munkára. A két „belsős” pályázó között szoros eredmény alakult ki a közalkalmazotti, illetve az ösz- szedolgozói értekezleten. Ezért dr. Karsai József országgyűlési képviselő - aki a helyi testületnek is tagja - azt javasolta, annak érdekében, hogy az iskola felnőtt közössége ne váljon megosztottá, az új tanévben megbízott igazgató irányítsa az intézmény mindennapjait, a pályázatot pedig írják ki újból. Takács Dezső polgármester ezzel szemben úgy értékelte a két jelölt szoros küzdelmét, bármelyiküknek szavaz a testület bizalmat, jól választanak, mind- kettejüket sok iskolai dolgozó szeretné az igazgatói székben látni. Végül a testület titkos szavazással döntött az igazgató személyéről. Egy érvénytelen szavazat mellett 8:6 arányban Komlódiné Vidiczki Magdolna kapta meg a minősített többséget. PETROVSZKI PÁL és KOCSUBÁN ILONA ma ünnepük * házassági évfordulójukat. Szeretettel köszönti őket az egész család. HtlNMimmh mwmimsm fiámáái/wtéúüJf éiMid^m IwáZMti afui, anijti, ► (Sfdoi, (jfcoli, mama púnkat Deák-Fogarasi András igazgató. Az iskola tervei között szerepelt szakmai képzés is, a helyi igények szolgáltatták az apropót: a Rózsa fürdő kitörési pontot jelenthet a turizmus szempontjából, erre viszont az itt élőknek is fel kell(ene) készülniük. Az oktatási intézmény turisztikával, falusi turizmussal kapcsolatos képzést hirdetett a lakosság körében, de nem volt kellő számú jelentke-