Békés Megyei Hírlap, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-11 / 212. szám
10. OLDAL - 2003. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK KÉK TŰKOR MEGZAVARTÁK, (cs) Az Oros,- házi Üvegcentrum Katona utcai telephelyére ismeretlen tolvaj igyekezett behatolni egy forró augusztusi éjszakán. Neszezé- sére azonban felébredtek, az iroda feltörésén „fáradozó” tettest megzavarták, ezért elmenekült a helyszínről. A nyomozás során kiderült, hogy a betörést T. K. követte el, akit gyanúsítottként az Orosházi Rendőrkapitányság munkatársai ki is hallgattak. A férfi ellen betöréses lopás bűntettének kísérlete miatt folytatják az eljárást. TÖRTEK A CSONTOK, (cs) Az idei augusztus 20-a emlékezetes napja lesz annak a sértettnek, akit a nyílt utcán bántalmazott - előzetes szóváltást követően - két pusztaföldvári férfi. A verésnek a következménye csonttörés lett, ami nyolc napon túl gyógyul. Súlyos testi sértés elkövetése miatt kell a két erős „legénynek” felelnie a törvény szigora előtt. ELVAKULT, (cs) Ki tudja, mitől vakult el az a gépkocsivezető, aki az augusztus 20-ai, gyo- párosfürdői tűzijáték után hazaindult Opel Astrájával, de figyelmetlenül kanyarodott és elsodorta a vele szemben közlekedő két kerékpárost. Egyikük súlyos sérülést szenvedett az ütközés következtében. ITTAK, VEZETTEK, (cs) Az orosházi rendőrjárőr K. Z. helyi lakost igazoltatta az Előd utcán a hajnali órákban. A pilótáról hamar kiderült, hogy autóját ittas állapotban vezette. Nagyszénáson a gádorosi I. J.-t állította elő a rend éber őre, mert az illető szintén alkoholos állapotban ült a volán mögé. HAMIS KULCS? (cs) Az egyik orosházi kávézóban történt az alábbi eset: augusztus 22-én, a késő esti órákban ismeretlen tettes — kijátszva a pultos éberségét - hamis, vagy lopott kulcscsal kinyitotta az ott lévő játékgépet és abból nyolcvanegyezer forintot tulajdonított el. NEM SEGÍTETT, (cs) Segítség- nyújtás elmulasztása miatt indított eljárást az Orosházi Rendőr- kapitányság ismeretlen tettes ellen. Az illető augusztus 27-én a délelőtti órákban, a Könd utcai gyalogos átkelőhelyen személy- gépkocsijával a szabályosan áthaladó járókelőt egyik lábánál (annak sarkán áthajtva) elütötte. A helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az azonnali rendőri intézkedés eredményeként kiderült, hogy a figyelmetlen autós Sz. A. orosházi hölgy volt. Brókerbotrány: szorul a hurok Már tíz gyanúsítottja van a K&H Equities brókercégnél történt milliárdos sikkasztásnak; ezúttal Britton Kft. két képviselőjét hallgatták ki a nyomozók pénzmosás miatt. Az Europress úgy tudja: rövid időn belül a pénzintézet igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait is meghallgatják az ügyben. Budapest Újabb két gyanúsítottat hallgatott ki az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága a brókerbotrány kapcsán. Ezúttal a külföldön bejegyzett Britton Kft. két képviselőjét hívták be a nyomozók pénzmosás gyanúja miatt. M. János, a cég egyik ügyvezetője a Brittonnái tartott házkutatáson még úgy fogalmazott: számítottak arra, hogy a rendőrök megjelennek a székháznál. A másik gyanúsítottról, F. Erikáról nem beszéltek a nyomozók, ám azt megerősítették, hogy a két személyt többmilliárdos sikkasztással gyanúsítják. A Britton Kft.-nél tartott házkutatáson bizonyítékokat találtak, de nemcsak a milliárdos sikkasztással, hanem más bűncselekményekkel kapcsolatban is. A cég neve a Pannonplast-részvények kapcsán merült fel, az csak később derült ki, hogy a brókercég kiemelt ügyfele volt. A rendőrök sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánták az Europress információját, miszerint a közeljövőben meghallgatják, kihallgatják a pénzintézet, illetve a brókercég több vezetőjét. Lapunk úgy tudja, a nyomozók a felügyelőbizottság tagjait is kikérdezik. A rendőrség illetékese csak annyit mondott: ezekre a meghallgatásokra, illetve kihallgatásokra még nem került sor. A rendőrség szerint nem tekinthető a milliárdos sikkasztás az utóbbi évek legnagyobb gazdasági bűncselekményének. Molnár Csaba alezredes korábban úgy fogalmazott: sem az összeg, sem az érintettek személye nem igazolja ezt. NAGY ESZTER DÓRA Minden apró járműsérülésre jó a HBC Inter-Flott Center Közlekedési és Kereskedelmi Kft. 5600 Békéscsaba, Gyulai út 94—96. Telefon: (66) 528-045; (66) 528-065 Fax: (66) 528-042; (66) 528-062 E-mail: info@interflottcenter.hu Korábban már írtunk a forradalmian új gyorsjavítási technológiáról, a HBC-ről. Azóta sokan jártak a Békéscsabán, a Gyulai úton található Inter-Flott Center Kft telephelyén, ahol a dán fejlesztésű rendszer megyei képviselete található. Ellátogattunk mi is a helyszínre, érdeklődve, hogyan vált be a nemrég bevezetett szolgáltatás. Éppen egy hatalmas lyukat tüntettek el egy autó kormányoszlopáról. A HBC-szisztéma olyan gyorsjavítást jelent, amely az apróbb, de igen kellemetlen sérüléseket tünteti el autónkról. Lehet vele karosszériasérüléseket kezelni - és ezt a szóikat ront az üzleten. Ezzel szemben a HBC speciális technológiájával akár festés nélkül is gyári állapotba állítható vissza a felület. Nos, ezt sokan fel is ismerték már. (egyes eljárásoknál pusztán néhány órát), készen vihetjük az autót, az elvégzett munka értékéhez viszonyítottan baráti áron. (Gondoljunk arra, hogy ha el akarjuk adni a kocsit, mit jelent egy ilyen látványos sérülés, vagy mennyiért lehetne helyre hozni a megszokott módszerrel, az újrakárpitozással - ha kapunk egyáltalán olyan szövetet.) És hát itt van a műszerfal, éppen egy középkategóriás autó belső borítását javítja a szerelő a gyulai úton. Éktelen nagy lyuk tátong a kormányoszlopon, nem tudni, miért fúrták ki. A speciális eljárással - mindenestől - mindössze másfél óra alatt végeznek vele. Igaz, jó helyen volt, könnyű volt lebontani a szükséges részeket, de ha egy komolyabb repedés, vagy a mobiltartó lyukait kellett volna el- távolítania, az sem jelentett volna több időt néhány óránál. A felülete olyan homogén lett, hogy ha nem tudja az ember mi volt ott Tessék, a műszerfaljavítás „előtte", illetve „utána”. Nem igényel kommentárt... gáltatást veszik igénybe a legtöbben, mondta kérdésünkre Nyári Sándor, a társaság ügyvezető igazgatója -, valamint üveget javítani kőfelverődés után, kárpitsérülést helyrehozni, legyen az bőr vagy textília, továbbá a sérült műszerfal műanyagai is teljesen helyrehozhatók, akárcsak a „padkabarázdált” könnyűfém felni és a bordás alumínium felületek, mint például amilyen a lakókocsik oldalán láthatók. Ezek az apró, de annál kellemetle- nebb problémák, vegyünk csak egy példát: autóeladásnál óriási gondot jelentenek. Ha számba vesszük, hogy egy-egy karosszériasérülést a hagyományos technológiával csak fényezéssel lehet javítani, már soAzt viszont kevesebben, hogy micsoda lehetőséget nyújt a rikító cigarettacsikk vagy egyéb „ag- resszor” ütötte sérülés a kárpiton. A forradalmian új technológiával teljesen újjá javítható a szövet - sőt a bőr, műbőr is -, a mintát, színt utánozni lehet vele, a hiányzó részt kipótolni; ha rászánunk egy napot előtte, akkor garantáltan nem vesz észre semmit az egészből. És ez igaz bármelyik munkára, az aluf- elnire, a kárpitra, az üvegre, a bordáslemezre is, nem csak a karosz- széria horpadásos sérüléseire. Próbálja ki! Biztos van valami eltüntetnivaló hiba az autóján. Ne feledje, gyors, olcsó és jó! y Vadászkutya volt a nyomravezető Nem elejtett vadat, hanem tolvajt találtak Vadászkutya vezette nyomra a sarkadi zsarukat a közelmúltban. Az eset pikantériája, hogy nem elejtett vad, hanem tolvaj az „áldozat”. Sarkad Egy sarkadi férfi bekerített portájáról nyoma veszett a 10 ezer forintot érő jagdterrier vadászkutyájának. A sarkadi zsaruk addig „szimatoltak”, míg egy helybéli férfi portáján a vadászkutya nyomára nem bukkantak. Az illető elmondta: teljesen jóhiszeműen vásárolta az ebet a helybéli F. L.-től, aki úgy nyilatkozott, hogy egy békéscsabai tenyésztőtől származik az értékesített kutya. A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya F. L. ellen lopás vétségének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. Kihallgatása során a gyanúsított elmondta: megtetszett a G. P. udvarán megpillantott jagdterrier. Megbontotta a drótkerítést és kicsalogatta a kutyát, amelyet később értékesített. Rablásra berendezkedve Egy 26 éves, biharugrai férfi vette tervbe, hogy tegnap kirabolja a körösújfalui postát. A záródó ajtó miatt azonban letett szándékáról. __________ Körö sújfalu A postai dolgozók vették észre tegnap reggel fél nyolc körül, hogy egy álarcos férfi közelít az udvar felől a körösújfalui postahivatalhoz. Az alkalmazottak szélsebesen bezárták az ajtót, az arcát eltakaró férfi pedig ezt észlelve átmászott a kerítésen és kereket oldott. Kutyej Lajos őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre tegnap elmondta: sikerült beazonosítani az álarcos férfit. A 26 éves, biharugrai K. Z. — akinél postaközelítésekor konyhakés is volt - beismerte: előző éjszaka már ott aludt a posta udvarán, hogy másnap rejtekhelyéről előbújva végrehajtsa tervét, vagyis kirabolja a hivatalt. Megvárta, amíg megjön, majd elmegy a postakocsi, aztán nekilódult. Miután azonban észlelte, hogy záródik az ajtó, jobbnak látta a távozást. Kutyej őrnagy elmondta: a biharugrai fiatalembert rablás kísérletével gya- núsítia a rendőrség. _________[ej Polgárő r egyesületet alakítottak Kétegyháza határában hamarosan tábla hirdeti; a településen polgárőrség működik. A lakosság nyugalmát a rendőrök mellett ezentúl a polgárőrök is őrzik. Kéteqyháza A kétegyházi polgárőrség közhasznú szervezetként működik. Az egyesületet augusztus közepén tizenhármán alakították meg, az ülés levezető elnöke Gulyás György polgármester volt.- A település közbiztonságával nem lehetünk maximálisan elégedettek, bár az utóbbi időszakban javuló tendenciát mutat a felderítések száma. A lakosság igénye is megmutatkozik a polgárőr szervezet megalakításában - fogalmazott a polgármester. Az alapító okirat szerint a polgárőrség a helyiek nyugalmának őrzését, a rendőrség munkájának segítését, és mezőgazdasági település lévén, a mezőgazdasági javak védelmét tűzte ki elsődleges célul.- Az önkormányzat, a polgár- mesteri hivatal épületében, helyiséget biztosít a polgárőröknek a feladataik megbeszélésére:' Ä település vezetése jó együttműködésre törekszik az egyesülettel - nyilatkozta a polgármester. A kétegyházi polgárőrök együttműködési megállapodás kötését tervezik a Békés Megyei Polgárőr Szövetséggel, a Gyulai Rendőrkapitánysággal és az Orosházi Határőr Igazgatósággal. ________________________KJ. Sz esz, mindenütt A Kiskőrösi Jövedéki Hivatal munkatársai váratlan ellenőrzést hajtottak végre egy akasztói, jövedéki engedéllyel rendelkező, kft. telephelyén. A pénzügyőrök 26 ezer 200 liter ismeretlen eredetű és összetételű szeszre bukkantak. Akasztó Szeszt találtak a pénzügyőrök mindenhol, keresni sem kellett nagyon. Ismeretlen eredetű és összetételű szeszes itallal volt tele egy betontartály. Az udvaron parkoló IFA-n 2 kétezer és egy ötezer literes tartályban további 6800 liter „itókára” bukkantak. A pénzügyőrök mintát vettek az alkoholos folyadékból, majd lefoglalták a teljes italmennyiséget, összesen 26.200 liter ismeretlen eredetű szeszt. Az egyelőre még ismereüen tettes mintegy nyolc millió forint jövedéki bírság megfizetésére számíthat. ____________________ K. E. SM S: (30) 4061-110 * EMELTDÍJAS SMS; (90) 635-135; A SZÖVÉSÉT Ioy KEZDJE! BMH Franciaországban fogták el A férfit jelentős kárt okozó csalással gyanúsítják Ismét leszerepeltek „kitűnő” meteorológusaink: még hogy alig lesz napsütés! Ezeknek aztán fejlődhet a technika! Ha más ennyit hibázna a munkahelyén, kirúgnák... Politika. Elvtársak! Ugye, most hiányzik a proletárdiktatúra? Régen ülnének a happyendes- félék és mindazok, akiket a Keller—Kuncze duó tolvajnak gondol, + akik gátolják a népharag beteljesülését, aggódó * Szoc. „feszítsd meg” hívők! Nem a párt, hanem törvény mondja ki a bűnösséget! Nemzetszégyen, amit Juhász a pártja nevében művel! Ilyen szemlélettel nincs helyünk az unióban. Hol van dr. Bárándy demokráciaféltése? Figyelő * F! A veled született Orbán-fóbiád már-már üldözési mániává fajult! MR. * Az MSZP szórólapja helyett (nekem felesleges rossz!) a gyest, nyugdíjam emeljék. Gázzal fűtünk! 1 nyugdíjas * Az MSZP szórólapokat fog osztogatni, az utcán népszerűsíti csodálatos teljesítményét! Most akkor ki viszi a politikát az utcára? Tapsoljatok! * Újhelyi pökhendi, gőgös, udvariatlan, arrogáns! Sehol sincs a fideszesekhez képest! * Cs! Ordibálj, ahogy akarsz, komcsizz, ahogy jólesik, csak legyen elég eszed felfogni, hol illik és hol nem. F * Emlékezzünk Teller Edére! Zsidó emberként megkapta az Orbán- kormánytól a Corvin- láncot, és szavaival is rájuk voksolt. Ennyit a jobboldal kirekesztő magatartásáról. HUN * Balosok! A dicső múltból elő kell venni a jól bevált praktikát, mint például Mindszenty, Tildy és az 56-os perek. Tehát a népbíróságot. Nem kell ide Polt. Uff * Azokkal, akik csak bal szemmel nézik a politikai népszerűségi listát, közlöm: Orbán Viktor megelőzte az egész volt KB politikai bizottság garnitúrát, az SZDSZ teljes vezérkarát! Kövér Németh, Juhász, Keller trió előtt van! Szociknál ez a fő gond, nem a Kulcsár-ügy. figyelő______________ Kedves kertes! Tényleg leeshetne már az az égitest, s ripityára törhetne már! A fél ország erre vár! Nem dobozi Kedves Mónika! Én tudom, hogy melyik filmre gondoltál. A film valóban megrázó, de egyben mondanivalója is volt: az ember legnagyobb ellensége saját maga. Géza (Géza, Mónika! Most már áruljátok el nekünk is, miről van szó! — A szerk.) ______________________ Köszöne t a Hungarotelnek, négy hét után átkötötték a vonalat. A falat átfúrták, omlik a vakolat, sebaj, a szekrény mögött nem látszik, ott hagyjuk! A faforgács szétszórva a szőnyegen, cserébe van végre vonal. Ja, és pont három óra, lejárt műszak. <normá- lis> Dobozon igazán rendbe hozathatnák a helyi sportpálya vécéit, mert az állapotuk igen siralmas jó pár éve! Sokan használnák, ha lenne hozzá gyomruk! Lásd rendezvényeken, meccseken vagy a gyerekeink a tornaórákon. Beleférne a polgármester fizetéseme- lésébe! VKI__________________ Ar rogancia. Néha magadba nézhetnél! Ott a pult másik oldalán is emberek dolgoznak. Sokszor a vásárló arrogáns az eladóval. Kapálni te is mehetsz. Egy nem eladó____ Azt mondja egy énekes pár. Amiért ilyen ügyesen hallgatnak bennünket, ezért elénekeljük ugyanezt magyarul. Köszönjük. Örülj neki, ha fél nyolckor kiugrasztott az ágyból a tűzoltóautó, volt időd megkeresni a füldugót, mire beindult az ünnepi repülő bömbölde! — Embervédést ki vállal? M Még 1997-re nyúlik vissza az az ü^y, melynek elsőszámú gyanúsítottját, a 38 éves békéscsabai K. J.-t idén áprilisban fogták el Franciaországban, majd a napokban adták át a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságnak. Békéscsaba Egy betéti társaság beltagjaként 1997-ben kötött szerződést műszaki cikkek értékesítésére 15,5 millió forint értékben a békéscsabai K. J. Az ám meg is érkezett, és azt raktárakban helyezték el, majd rövid időn belül értékesítették. K. J. a betéti társaság nevében három váltót adott át a pesti cégnek, melyek lejárati ideje egy hónap volt. Ezen kívül az OTP igazolását mellékelte amól, hogy folyamatos számlaforgalma van ezen pénzintézetben is a bt.-nek. Közjegyzői okiratba foglalt vagyonnyüatkozatot szintén eljuttatott K. J. a szerződő partnerhez. Ebben az állt, hogy fedezetként rendelkezésre áll három békéscsabai belvárosi ingatlan is. A váltót a cég be kívánta váltani az egyik békéscsabai banknál, de fedezet hiányában ez nem volt lehetséges. Innentől kezdve rendőrségi ügy lett az „üzletből”. Kiszely János alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság nyomozóosztályának munkatársa tájékoztatóján elmondta: kiderült, hogy a banki igazolás és a közjegyzői okirat is hamisítvány. K. J.-t ugyanakkor nem találták, de „füles” érkezett, hogy Franciaországban tartózkodik. Nemzetközi körözést adtak ki ellene, és ennek köszönhetően idén áprilisban fogták el. A kiadatási procedúra befejeződésével a napokban adták át a férfit a megyei főkapitányságnak. Kiszely alezredes hangsúlyozta: K. J.-t jelentős kárt okozó csalással gyanúsítják, de az ügyben több gyanúsított is van. ny, l