Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-11 / 186. szám
MEGYEI KÖRK É P 2003. AUGUSZTUS 11., HÉTFŐ - 5. OLDAL GYULAIAK ZÁNKÁN. (ö) A Gyulai Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat 10-14 éves gyulai gyermekeket tábo- roztat Zánkán augusztus 11-étől 16-áig. Több minisztérium támogatásával az ingyenes táborban hatvanan vesznek részt szociális helyzetük miatt, közülük 15-en a Kinder FC tagjai. A szabadidős programok között fürdés, sétahajózás, kézműves foglalkozások várják a gyermekeket. GYERMEKLÉTSZÁMOK, (i) Vésztőn az önkormányzat intézményei közül az elmúlt tanévben a Szabó Pál Általános Iskolába járt a legtöbb gyermek: itt 606 diák tanult. A Sinka István Művelődési Központ és Művészeti Iskolába 365 tanuló, a Négyszínvirág Óvodába 318 ítis- gyermek járt. TÉRSÉGI ÖTLETBÖRZE, (i) Az Észak-Békés Megyei Önkormányzati Térségfejlesztési Társulás és Promei Kht. a kistérségi felzárkóztatási program keretében ötletbörzét tart augusztus 11-én délelőtt 9 órakor a Körös- Maros Nemzeti Park réhelyi bemutatóközpontjában. EGY NAGY ESŐ SEGÍTENE, (o) A hétvége folyamán is munkát adott megyénk tűzoltóinak a Szabadkígyós—Kétegyháza közötti ősgyep, ahová többször ki kellett vonulniuk a lánglovagoknak. Mint a megyei ügyeletes mondta, tulajdonképpen csak egy kiadós eső oldhatja meg ezt a problémát. Égő száraz fű adott munkát a tűzoltóknak Dévaványán és Békéscsabán is. ELÉGETT A TŰZIFA, (o) Száz má- zsányi tűzifa gyulladt ki vasárnap hajnali egy óra körül egy nagykamarási házban. A tűz okát még vizsgálják, a keletkezett kár nagysága 100 ezer forint. ERŐSKÖDTEK. (o) Csoportos garázdaság miatt vették őrizetbe a békési rendőrök azt a négy férfit, akik még pénteken este összeverekedtek egy Hunyadi utcai italboltban. KÖNNYŰ SÉRÜLTEK, (o) Három olyan baleset történt szombaton megyénkben, melynek egy-egy könnyű sérültje volt. Békésszentandrás belterületén egy teherautó személyautóval, Békés külterületén a 47-es főúton egy személygépkocsi mezőgazdasági vontatóval ütközött, míg Mezőkovácsháza és Medgyesegy- háza között egy autó borult árokba. VILLANYOSZLOPNAK, (o) Könnyű sérüléssel megúszta az a hölgy, aki vasárnap délután kocsijával villany- oszlopnak hajtott a megyeszékhelyen, a Bartók Béla úton. ELVITTE A SOROMPÓT, (o) Nem először rongálták meg a jánoszugi vasúti félkarú sorompót: legutóbb, tegnap a déli órákban egy tehergépkocsi törte le, amely a piros jelzés és a már mozgó sorompó ellenére sem állt meg. I EMLÉKEZTEK A SZLOVÁKOK, (o) Az első szlovák nyelvű érettségi ötvenéves évfordulója alkalmából rendeztek kisebb műsorral tarkított kiállítás-megnyitót szombaton Békéscsabán, a Szlovák Kultúra Házában. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Stefan Dario főkonzul is (képünkön balról). Az esemény és a kiállítás támogatói: Nemzeti és Kulturális Örökség Minisztériuma, Országos Szlovák Önkormányzat, Munkácsy Mihály Múzeum, békéscsabai Szlovák Kisebbségi Önkormányzat, Csabai Szlovákok Szervezete. ____________________________________________________________________________OWTÓi VERESS ERZSI Id én is népszerű volt a vadásznap Doboz-Marói erdő Objektiver^?) a bekescsaba.hu-ról (Folytatás az 1. oldalról) Tömegközlekedési információk tekintetében sem állunk valami fényesen, s a fizetős parkolással kapcsolatban is csak a díjak szerepelnek az interneten, az egyes övezetek határai nem. Két olyan része van Békéscsaba honlapjának, amit teljes mértékben dicséretesnek tartanak az intézet munkatársai. Az egyik ilyen, hogy Dunaújváros és Pécs mellett csak a mi megyeszékhelyünk térképe rendelkezik keresőfunkcióval, a másik pedig az, hogy a bekescsaba.hu felvilágosítást ad a kistérség gazdasági viszonyairól és a befektetési lehetőségekről.- A honlapok esztétikai, illetve tartalmi kivitelezésének mérése megítélésem szerint meglehetősen szubjektív — kommentálta a felmérést lapunknak Hrabovszki György, a város alpolgármestere. — A bekescsaba.hu vonatkozásában személyesen is kaptam már a felhasználóktól elismerő, illetve elmarasztaló véleményeket, körülbelül azonos arányban. Békéscsaba „helyezésének” objektivitásával kapcsolatban tehát megfogalmazódik bennem némi szkepticizmus, azonban a kritikákat nem visszautasítani kell, hanem tanulni belőlük. Az alpolgármester tételesen is reagált a fenti felvetésekre. Szerinte a frissesség valóban hagy némi kívánnivalót maga után - ezzel kapcsolatban azonnal intézkednek. A hivatal teljes apparátusának a felsorolását feleslegesnek tartja, míg a közvetlen telefonszámok felrakását megvizsgálják. A Városüzemeltetési Kft.-ről és a Vagyonkezelő Rt.-ről annyit mondott Hrabovszki György, hogy mindkettő gazdasági társaság, egyikük ráadásul magántulajdonban lévő. - Elérhetőségük a honlapon megtalálható. A hiány logikájából kiindulva azonban kifogásolható lenne a telefonszolgáltatók, a vízművek, avagy az APEH nyitva tartásának fel nem tüntetése - vélekedett. Az egészségügy és a tömeg- közlekedés kapcsán hangsúlyozta az alpolgármester, hogy a kórház és a Körös Volán, illetve a MÁV honlapja egyetlen klikkel- léssel elérhető a bekescsaba.hu- ról. A fizetőparkolók övezeteinek határait tartalmazó rendelet mellékletként szerepel a honlapon.- Megítélésem szerint számos olyan kategóriában kaptunk elmarasztalást, amely tüzetesebb vizsgálattal „jobb” helyezést eredményezett volna. Néhány megszüntetendő hiányra azonban valóban felhívta a figyelmet a tanulmány - szögezte le Hrabovszki György, aki azt is megemlítette, hogy a város vezetése nagyszabású informatikai fejlesztésbe kíván kezdeni, amelyhez, reményeik szerint, pályázati úton állami források is érkeznek majd, így a számítástechnika adta lehetőségeket a jövőben talán jobban ki tudják majd használni. POCSAJI RICHÁRD AZ ÖSSZESÍTETT LISTA SEREGHAJTÓI Helyezés Város Közérdekű információ Egyéb tájékoztató információ Összesen 17. Békéscsaba 12 25 37 18. Eger 16 20 36 19. Salgótarján 18 16 34 20. Hódmezővásárhely 18 13 31 21. Szekszárd 16 13 29 22. Nyíregyháza 10 7 17 (A közérdekű információ terén 34, az egyéb tájékoztató információknál pedig 47 volt a megszerezhető maximális pontszám.) VÉLEMÉNY CSATH RÓZA „...kell a társadalmi akarat.” A homokhegyeken túl Barátnőm a hétvégén a budapesti plázson izzadt, cserepes pálmák alatt. A túlméretezett terepasztalon fürödni ugyan nem lehetett, de zuhanyozni igen, s ha az ember erősen akarta, a tengerparton érezte magát. Mert a plázst a Duna-partra, meg az emberek képzeletére építették. Olykor szívesen játszunk a gondolatokkal. Elmélázunk rajta, mi lenne, ha bársonyszékben ülnénk. Az efféle képzelődés nem haszontalan, mivel az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Ha én lennék a miniszter... című pályázatán háromszázezer forintot lehet nyerni. A hivatal is hasznot remél, a közigazgatás munkáját segítő ötleteket, javaslatokat. Kíváncsi rá, milyen hátrányos megkülönböztetés éri az embereket a magánéletben, a közéletben és a munkahelyeken. A toll nyilván fantázia nélkül is fut majd a papíron, a történetek közül némelyik így is felülmúlja a legvadabb képzeletet. Belegondolhatnánk, miért van az, hogy az európai uniós szintű esélyegyenlőségi törvényünknek a gyakorlatban képtelenség érvényt szerezni. Itt vannak például a nagyothallók és a siketek. Nekik alanyi jogon járna a tévéműsor feliratozása, a szövetségüktől mégis filmenként százezer forintot kér a közszolgálati tévé. A siketek csak képernyős jeltolmácsolással, vagy feliratozással élvezhetik az adást, ám a közpénzből működő tévé műsorának alig egy százaléka feliratozott. Mint számtalan más esetben, ezúttal is igaz, a törvényi szabályozáshoz kell a társadalmi akarat. Erre a társadalmi akaratra apellál a Rámpaláz-program, amely a szolidaritást szeretné erősíteni a fogyatékkal élők iránt. Ha összeszámolnánk, bizony elcsodálkoznánk, milyen sok rámpa hiányzik még az akadálymentes élethez. Látjuk, az akarat (homok)hegyeket mozgat, s a Duna-partból két hétre plázst teremt. S ha akarjuk, ennél többre képes, mondjuk rámpákat épít, nem csak a lépcsők mellé. m Nádi Boldogasszony tiszteletére Szent István Mária oltalmába ajánlotta a népet — Nádi Boldogasszony / El ne hagyd népedet / Kérünk e szent helyen / Segélj meg bennünket — olvasható a gyulai belvárosi római katolikus nagytemplom kegyoltáránál. Tegnap, a zsúfolásig megtelt templomban Nádi Boldogasz- szonyhoz imádkoztak a hívek, amikor búcsút és körmenetet tartottak tiszteletére. Az ünnepi szentmisét pappá szentelésének 50. évfordulóján Gyulay Endre, a szeged- csanádi egyházmegye püspöke mutatta be. ____________Gyula___________ A nádról elnevezett Mária tisztelőinek már 1398-ban búcsút engedélyezett IX. Bonifác pápa. Gyulamonostor temploma és a benne őrzött Mária-kép vonzotta a Szűzanya tisztelőit. A Körös-vidék Nádi Boldogasszonyként tisztelte. A török idők után új templom épült és a Nádi Boldogasszony kegyoltárt is újra felállították 1951-ben. Gyulay Endre megyéspüspök - aki három évig a gyulai plébánián is szolgált — újra azt kérte, hogy Nádi Boldog- asszony vegye pártfogásába híveit, adja meg a tiszta életet számukra. Szent István Mária oltalmába ajánlotta a népet, az országot, azóta is kérik segítségét. II. János Pál pápa Európa népét arra buzdítja, úgy egyesüljön, hogy abban Istennek helye legyen. A püspök kérte, most, a rózsafüzér évében is hallgassa meg Mária a hozzá fordulókat. Kovács József kanonok vezetésével a hívek Boldog Apor Vilmosért is imádkoztak, alti életét áldozta a női tisztaság védelmében, hogy elnyerhesse a szentek égi koronáját. A szentmisét a templom körül körmenet követte, melynek végeztével a kegytárgyakat visszahozták helyükre. SZ. M. A gyulai körmeneten elől vitték a keresztet, majd a zászlókat, a Mária-szobrot és az oltári szentséget baldachin alatt. d-fotó: veress erzsi Rengeteg autó, kirakodóvásár, bográcsokban fövő vadhúsok, koronglövőverseny — egyértelmű jelek a szombaton a Marói erdő környékén járóknak a tekintetben, hogy ezen a nyáron most rendezték meg a megyei vadásznapot, mely a korábbiakhoz hasonlóan ismét sikeresnek mondható, hiszen több ezren ünnepeltek megyénk vadászaival.- 364 napon át a megye vadásztársadalma óvja, védi a vadállományt, mivel a vad nem a vadászoké, hanem az állam tulajdona, nemzeti kincsünk, amit védeni kell. Egy nap áll minden évben a rendelkezésünkre, hogy méltó körülmények között ünnepeljünk, szórakozzunk — fogalmazott lapunknak Nagy Sándor, a Békés Megyei Vadászszövetség elnökhelyettese, megyei fővadász. Nagy Sándor jelezte: ezen a napon azonban nemcsak ők ünnepelnek, hanem barátaik, a föld- tulajdonosok is, s az érdeklődő lakosságot is szívesen látják minden esztendőben, hiszen nekik is fontos szerepük van vadvédelemben, a vadgazdálkodásban. Mint az már a megyei vadásznapokon megszokott, most szombaton is lebonyolítottak különböző erőpróbákat, így a sportvadászok és hivatásos vadászok szellemi vetélkedőjét, illetve vadhúsfőző- és koronglövőversenyt. Több kitüntetést is átadtak, a legrangosabbat, a vadászkamarai aranyérmet Hrabovszki János, a békéscsabai Nimród Vadásztársaság elnöke kapta. Hatan részesültek elismerő oklevélben, öt-öt vadász kapta meg a Hubertus-kereszt arany, illetve ezüst fokozatát, s szintén öten vehették át a Nimród érmet. Az elismeréseket Pechtol János, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára adta át. A tavalyihoz hasonlóan most szombaton is megrendezték a díszsortűzzel kísért ünnepélyes vadásszá fogadást: tizenegyen tettek fogadalmat a megyei vadászzászló előtt. ____________________________POOAJI RICHÁRD íí. — ••iiiiiiiiiiiMiir t—^- 11 iln A legkisebbek körében természetesen a kiskutyák aratták a legnagyobb sikert. ___________________________________D^OTÓl VEHESS EHZtl