Békés Megyei Hírlap, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-30 / 100. szám

4. OLDAL - 2003. ÁPRILIS 30., SZERDA HÁT TÉR Kipróbáltam a csodagyerekséget — elég volt! Einstein sem tudott olvasni, mégis csak azt tudjuk, zseniális matematikus Ha különbözünk a többiektől, átok. Egy kiemelkedően magas intelligenciahányadossal rendelkező gyerek épp olyan nehe­zen boldogul a mindennapok küzdelmében, mint az, aki nem tud megtanulni olvasni, vagy hiperaktív. Mert míg a zsenik­nek el kell hitetniük magukról, hogy nem tökéletesek, és va­lójában ugyanolyan kölykök, mint a kortársaik, a részképességzavarban szenvedőknek azt kell bebizonyítani­uk, érnek annyit, mint az átlaggyerekek. Nem jobbak és nem rosszabbak: mások. együtt élni velük. Nem úgy reagál­nak a helyzetekre, ahogy egy át­laggyerek. Sok szülő kérdezi, ho­gyan tarthatná kordában a gyere­két? Egy biztos, veréssel nem. Ha olyan környezetben nőnek fel, ahol a dühöt agresszivitással veze­tik le, ezt a mintát követik a későb­biekben is. Viszont az sem szeren­Az ötéves fiú egy éve sakkozik, és néha már fejtörést okoz a sakkmestereknek. Lehet, hogy egy új csodagyereket kaptunk lencsevégre? D-FOTÓ; VERESS ERZSI Péter, 24 éves, programozó Magas, vékony fiatalember. A nadrágjából félig kilóg az inge, a haja szanaszét áll. Egyfolytában keres valamit a zsebében.- Zseninek tartják vagy értelmi fogyatékosnak? — Az általános iskolai tanáraim biztosan értelmi fogyatékosnak hisznek, a többiek nem nyilatkoz­tak. Szerintem átlagos vagyok, csak olvasni nem tudok. Ez soká­ig nem derült ki, mert hallás után gond nélkül megjegyeztem a szö­veget. Amikor viszont „kibukott”, csak azzal foglalkoztak, hogy nem tudok olvasni. Azon nem gondolkoztak, miért nem. Hülyé­nek tituláltak. Eleinte az édes­anyámmal kínlódtunk, aztán egy nyugdíjas tanító nénihez jártam. — A tanárok hogyan viselked­tek Önnel?- Általánosban elkönyveltek rossznak, holott tényleg nem vol­tam az. Én vittem el minden bal­hét. Az egyik tanár például vá­dolt, hogy megrepesztettem egy méter széles betonoszlopot, vagy hogy megvertem egy nálam há­romszor akkora társamat.- Valamiért Önre sütötték ezt a bélyeget. Miért? — Soha nem bírtam nyugton maradni. Egész nap járt a kezem- lábam, mászkáltam, mocorog­tam. Ez sokakat ingerel, ahogy a szétszórtságom is. A lakásban so­ha semmit nem találok, még a po­harat sem. Ezt sokáig nem láttam be, azt hittem, hogy a családom szándékosan rejti el a tárgyakat. Sok mindent nem tudok megcsi­nálni. Eleinte azt hittem, ez ter­mészetes, másnak sem megy. Képtelen vagyok például felsorol­ni a hónapokat.- Sokan mégis zseninek tart­ják.- Mondják, a zseni és az őrült között csak egy hajszál a határ. Nem vagyok zseni. Jó matemati­kus vagyok, de nem Einstein. Bár ő sem tudott olvasni. Angéla, 34 éves, pszicholó­gus Teljesen átlagos folyosó. Nem is gondolnám, hogy itt nem „kocka”-gyerekekkel foglalkoz­nak. A falon nem lógnak rajzok, mesefigurák. A szülők sem gü­gyögnek a kicsiknek.- Miért tennék? - vonja fel a szemöldökét Szabó Angéla, ami­kor szóba hozom. - Ezek a gyere­kek nem értelmi fogyatékosok, fimóták, vagyis figyelem- és tanu­lászavar, illetve motoros nyugta­lanság jellemző rájuk.- Vagyis ők a,, rossz gyerekek".- A tanárok hajlamosak ugyan a hiperaktív gyereket egy kalap alá venni a fimótával, de nincs igazuk. A fimóták mindig új in­gerre, új kalandra éhesek. Kreatí­vak, gyorsan átlátják az összefüg­géseket, önállóak, praktikus gon­dolkodásúak, ügyesek.- Ügyesebbek a korosztályuk- belieknél?- Ügyesebbek. Épp ezért unat­koznak. Sok mindent tudnak, amit az iskolában tanítanak. Nehéz esés, ha hosszan magyarázzuk ne­kik, mit kell tenniük, mert elunják magukat. Helyette kérdezzünk vissza, hogy értik-e a szabályt és ezek után mit fognak csinálni? így legalább minket sem ér meglepe­tés, hogy még rosszabb dologba kezdenek, mint addig. Mert bi­zony ez is megtörténhet. Adrienn, 21 éves, főiskolai hallgató Barna kapu egy külvárosi utcá­ban. Becsöngetek és várok a cso­dára. Nem tudom, pontosan mire számítok. Talán csodagyerekre. Amikor Adrienn ajtót nyit, kissé csalódottan lépek be. Teljesen át­lagos lánnyal fogok kezet.- Rém rossz gyerek voltam. Az elsős tanévnyitón minden tanító néni azért drukkolt, nehogy az ő osztályába kerüljek. Az első na­pon, amikor kaptunk egy színes füzetet versikékkel, azonnal felol­vastam, elmagyaráztam a többi­eknek a történetet. Egy percig sem maradtam csöndben.- Ki tanította meg olvasni?- Magamtól kapcsoltam össze a képeket és a szavakat. Az isko­lában majd meghaltam az una­lomtól. Decemberben még min­dig azzal mentem haza, hogy to­vábbra sem tanultam újat. Janu­árban elküldték a nevelési tanács­adóba, ahol megállapították, hogy 156-os az intelligenciahá­nyadosom. Ebben az életkorban ez a maximum, ameddig mérik. A rajzkészségem a tizenegy évese­kének felelt meg. Eleinte teljesen elkülönültem az órákon az osz­tálytársaimtól: egyedül ültem egy kisasztalnál, külön feladatokat kaptam.- Összevonatták Önnel a har­madik és a negyedik osztályt. Ho­gyan is történt ez?- Az egyik szülői értekezleten az osztályfőnök odahívta az anyukámat egy magánbeszélge­tésre. Az egyik szülő meg is je­gyezte „Hát igen, valakivel min­dig gond van...” Ez a mondat az­óta szállóige nálunk. A viccet fél­retéve, valóban gond volt velem: túl okos voltam. Felajánlották, hogy a nyáron tanuljam meg a harmadikos anyagot és vizsgáz­zak le. Megtörtént. De a tanáraim később sem motiváltak, annyira sem tudok tanulni, mint egy átla­gos gyerek.- A szülei nem ellenőrizték, hogy lelkiismeretesen felkészült-e?- Tanyán éltünk, nem hiá­nyoztam még én is a nyakukra.- Egy kis szemrehányást érzek ki a hangjából...- Lepasszoltak.- Lepasszolták? Jót akartak.- Nem így kellett volna fejlesz­teniük. A szintvizsgán egész dél­előtt nyaggattak a tanárok. Hét­éves voltam, gyerek! Az egyikük úgy nézett rám, mint egy csoda­gyerekre, a másik meg utált, nem szerette volna, ha kiemelnek az osztályból.- Az osztálytársai nem csúfol­ták?- Ötödikben már megmutat­kozott az éretlenségem. Három korosztályt különböztettek meg: a 78-ast, a '79-est és engem. De még ez sem okozott igazi gondot. Sokkal nehezebben éltem meg, hogy középiskolába menet nem kaptam meg a személyimet.- Ha ugyanolyan intelligens gyereke születne, mint amilyen ön volt, mit tenne? Magániskolá­ba íratná?- A magániskola csak elméleti- leg jó, hiszen hasonszőrűek között tanulhatnak a gyerekek, így job­ban fejlődnek. De ezekbe az osztá­lyokba nem a valódi zsenik, ha­nem polgármesterek, menő jogá­szok, színészek gyerekei járnak.- Ha viszont egy zseni normál iskolába jár, nagy valószínűséggel elkallódik.- Ez természetes. A tanárokra sem róhatunk akkora terhet, hogy egy-egy diákkal mindig külön foglalkozzon. Talán az iskolai ok­tatás melletti fejlesztő pedagógus a megoldás. így, ha valóban kellő­képpen motiválják, nagy dolgo­kat vihet végbe.- Ma mivel foglalkozik?- Szerencsére nem vagyok csodagyerek. Az IQ—m már csak 120-as. Teljesen átlagos életet élek. Kipróbáltam a csodagyerek­séget és köszönöm, elég volt. Nem akarok más lenni, mint a többi. Jó így, kockaként. FEKETE Q. KATA Megkérdeztük olvasóinkat Járnak-e színházba? Jánosiné Tom­ka Katalin, 29 éves, békéscsa­bai gyesen lévő anyuka:- Mostaná­ban nem szok­tunk színházba járni, egyébként nagyon szerettünk a férjemmel. Kisbabánk van, hat hónapos. Nemcsak a nézőtéren ültem, húsz évig néptáncoltam, így sok­szor megfordultam a színpadon is. Legutóbb tavaly Békéscsabán, a városházi estéken voltunk szín­házban. Mindegy mi a darab mű­faja, egyedül az operett „nem jön be” nálam. Egyébként mindent szeretek, ami jó. Azaz, legyen jó az írás, amiből készül a darab, játsszák jó színészek - ez nagyon fontos -, legyen jó a rendezés és még sorolhatnám, mi mindentől függ egy-egy előadás sikere. Antal János, 57 éves, gyulai pol­gárőrelnök:- Nem szok­tam színházba járni. Az az igazság, hogy az érdeklődési körömtől távol áll, az olvasást sokkal többre be­csülöm. Egy jó regény elolvasá­sa többet ér nekem, mint egy roszszul sikerült színi előadás. Amikor megkezdődtek a Gyulai Várszínház előadásai, sokat vol­tam színházban, aztán elmarad­tam. Abban az időben, 1963-ban lovas felvonulások voltak, azo­kon is részt vettem, de ez már történelem. A zene jobban tet­szik, a várszínház zenés előadá­sai álltak közelebb hozzám. A zenés rendezvényeket ma is sze­retem. Dömény Ferenc, 67 éves, gyulai nyugalmazott szállodaigazga­tó: — Szoktam színházba járni, például a Békés Megyei Jókai Színházba, ha szórakoztató dara­bot játszanak, nem drámát. A ze­nés előadások szórakoztatnak, kikapcsolnak. A Csárdáskirály­nőt például tízszer megnéztem, s ha valahol játszanék, tizenegyed­szerre is megnézném. Korábban Budapesten is láttam az operet­tet. A Gyulai Várszínházba is eljá­rok egyszer-egyszer, amikor ze­nés darabot adnak. Más műfaj kevésbé érdekel. Szerintem az operett soha nem megy ki a di­vatból. A szívem csücskének, a Cigánybárónak is feledhetetlen előadásait láttam. Sújtó Szilvia, 15 éves, gyulai gimnazista: — Nem szok­tam színházba járni, nem iga­zán az én műfa­jom. Ha kulturá­lis helyre akarok menni, elmegyek a templomba vagy valamilyen szabadtéri ren­dezvényre. Eljöttem a kutyás be­mutatóra, nekünk is van otthon kutyánk, macskánk, nyúlunk, bir­kánk. Az állatok körül forog a te­vékenységi köröm. Ha az iskolá­ban van előadás, azért megné­zem. Tavaly a Gyulai Várszínház­ban voltam a testvéremmel, a tó­színpadon tetszett sötétedéskor a szép vüágítás. Nem szeretek egy helyben lenni, két órát színház­ban ülni nem az én világom. Nem vagyok színházellenes, de nem is vonz. SZŐKE MARGIT ______________D-FOTÓi VERESS ERZSI Ma nyitják meg a XXI. EDÜ-t Fáklyás felvonulás a tószínpadtól a Kohán-képtárig Gyulán, a XXI. Erkel Diákün­nepek versenyprogramja ma és holnap a város több pont­ján zajlik. Az EDÜ alkalmával szabadidős rendezvényekre is várják az érdeklődőket. Gyula Az Erkel Ferenc Zeneiskolában ma 10 órakor a szólóénekesek, 14 órától pedig az énekkarok mutatják be ver­senyműsorukat. Az Erkel Ferenc Ál­talános Művelődési Központban 11 órától a néptánc kategóriában zajla­nak a versenyek, míg a B-épületben 10 órától a könnyűzene művelői mutatkoznak be. A Mogyoróssy Já­nos Városi Könyvtárban 10.30-kor kezdődik a vers- és prózamondás. A népdalosok 13 órától a Nicolae Balcescu Gimnáziumban versenge­nek, ugyanebben az időben a Gyu­lai Várszínház kamaraterme fogadja az egyéb, és a modem tánc kategóri­ában indulókat. Ugyanitt az önálló irodalmi alkotás kategória verseny­zői mutatkoznak be 17 órától. Az Fa- kel Ferenc Gimnáziumban 14 óra­kor fotókiállítást nyitnak meg. Má­jus elsején az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban 8.30-tól az irodalmi színpadosok lépnek fel, a szólóhangszeresek versenye 10 órá­tól az Erkel Ferenc Zeneiskolában lesz. Április 30-án a tószínpadon 19 órától a Gyulai Big Band játszik. A 20 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitó, majd a fáklyás felvo­nulás után Zanzibár-koncert kez­dődik a Kohán-képtár előtt. Az EDÜ-gálát május elsején 18 órá­tól az Erkel Ferenc Általános Mű­velődési Központban láthatják az érdeklődők. A két nap program­ját vetélkedő, irodalmi est, sport, koncertek, a „Bolyaisok” találko- zója színesítik. _____ iöi Új szépségszalon nyílt Orosházán Orosházán, a Kazinczy-köz 4/D. szám alatt március elején új szépségszalon nyílt. — Szalonunkban lehetőséget teremtettünk kozmetikai kezelésekre, masszázsra, má­justól pedig fodrászattal bővül szolgáltatási körünk — tudtuk meg Csepelényi Gyöngyi­től, a szépségszalon vezetőjétől. A szépség­szalonban bio- és hagyományos szolárium­ba is várják a vendégeket.- A bioszolárium gyógyhatású, jót tesz az idegeknek, az érzékeny bőrűek is bát­ran igénybe vehetik. Alkalmas ízületi- és nőgyógyászati problémák kezelésére is. Infrakabinnal is rendelkezik szépségsza­lonunk, aminek használata során erősö­dik az immunrendszer és segíti a sejtrege­nerálást is. Az infrakabin méregtelenítő hatású és pórustisztító. Érdemes kipróbál­ni! A szépségszalon szolgáltatásaira a 68- 414-643-as telefonszámon lehet bejelent­kezni. K. E. A férfiak Is szeretik, ha gondozottak és egészségesek MOtó: kovács Erzsébet Kert* és növényvédelem Védekezés az Erwinia amylovora ellen Közeledik a körte-, alma- illetve birsalmafák virágzása, ezzel együtt a veszélyes baktériumos betegség az Erwinia amylovora fertőzésének ideje is. Hazánkban a betegség ellen nincs forgalom­ban, a Streptomycin 20 WP ké­szítmény, de az illetékes szervek az alkalmazását kizárólag fertő­zési veszélyhelyzetben a virágzás időszakában egy, szükség esetén egy-két alkalommal engedélye­zik. A fertőzés veszélyességét már a napokban is megfigyelé­sekkel ellenőrizzük és szükség esetén az igazgatónk kötelező vé­dekezést rendel el a termelők fe­lé. A készítmény térítés köteles, forgalmazásra a BO-TI Rt.-t (5555 Hunya, Rákóczi u.55.) jelölte ki. Mivel az Erwinia amylovora ellen a sztreptomicines permetezés a leghatékonyabb védekezési eljá­rás, feltétlenül indokolt a terme­lők együttműködése a hatóság­gal. A napokon belül várható fer­tőzési veszély esetén csak akkor érhető el gyors, hatékony ered­mény, ha felügyelőink és a terme­lők egymást gyorsan megtalálják. A felügyelők a védekezést elren­delő határozatokat átadják, amellyel a termelőket feljogosít­ják a készítmény beszerzésére, így azt néhány órán belül gyü­mölcsösükben ki tudják perme­tezni. A termelők értesítését az is­mert „riasztólánccal” oldjuk meg. Az Erwinia amylovora karan­tén betegségnek számít, az ellene való védekezés valamennyi ter­melő számára KÖTELEZŐ. Aki védekezési kötelezettségének ha­táridőre nem tesz eleget vagy a neki szóló határozatot értesítésre haladéktalanul nem veszi át, költ­ségére közérdekű védekezést le­het elrendelni, s feljelentést kell tenni. Házikertben, illetve azokban a gyümölcsösökben, ahol Erwinia amylovora miatt növényegész­ségügyi zárlatot nem rendeltek el, a termelő Kasumin 2 L (4 1/ha) készítményt használjon. A „Magyarországon még meg nem honosodott károsítók elleni növényvédelmi többletköltségek támogatása” körébe tartozó Er­winia amylovora mentesítés FM- támogatása annak az árutermelő­nek jár, akit a Szolgálat határozat­ban védekezésre kötelezett. A részletek megbeszélésére vegyék fel a kapcsolatot a Békés Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat (NTSz.) növényegészségügyi cso­portvezetőjével (Békéscsaba, Szarvasi út 79/1. Telefon: 06/66/442-711, vagy 06/20/466­1278). __________BÉKÉS MEGYEI NTSZ.

Next

/
Thumbnails
Contents