Békés Megyei Hírlap, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-30 / 100. szám
2003. ÁPRILIS 30., SZERDA - 5. OLDAL MEGYE I K Ö RKÉP EDÜ-S MAJÁLIS, (ö) Gyulán, május elsején a Göndöcs- kertben együtt zajlanak a városi majális és az Erkel diákünnepek szabadidős programjai. A Stage Dance Club moderntánc iskola műsora 10 órakor kezdődik, ezután tavaszi táncokat ad elő a Cimbora Táncegyüttes. Konyhasó kabarét láthatnak az érdeklődők 11.30-tól, ezután májusi dallamokat szólaltat meg a Gyulai Ifjúsági Big Band. Guszti bohóc ad műsort a gyerekeknek 13.45- től, őt követi Ormos Laci és Őrei, majd Bökfi Gusztáv sláger- partyja, s a Három Grácia gitártrió. Az EDÜ keretében 16 órától kezdődően a Canify Singers, a Blues Fools, a Gin Sonic és a Necropolis ad koncertet. KATONAGYERMEKEIKÉRT, (cs) A hagyományoknak megfelelően a honvédelmi miniszter anyák napja alkalmából elismerésben részesítette az öt, vagy annál több katonagyermeket nevelt édesanyákat. A Békés Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság munkatársai és a helyi ön- kormányzat képviselői kedden köszöntötték a Gádoroson élő Kovács Ferencnét, aki hat fiúgyermeket nevelt fel. BORKÓSTOLÓ, (y) A Csabai Borklub és a városi sportcsarnok hatodik alkalommal rendezi meg a Csabai borbarátok estjét, amelyre idén május 2-án kerül sor a sportcsarnokban. A19 órakor kezdődő eseményt Nagy Péter, a Csabai Borklub vezetője nyitja meg, majd borkóstolót tartanak, amelyre Günczer Tamást is meghívták, aki a villányi nedűket hozott magával. A programra Csanálosi Lászlónál a 30/958-6499-es, illetve Gulácsy Lászlónál a 20/914- 6256-os számon jelentkezhetnek az érdeklődők. JOGI TANÁCSADÁS, (c) A Békéscsabai Városi Nyugdíjas Egyesület szervezésében ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Varga Imre ügyvéd május 5-én, hétfőn 16 órától a Dózsa György út 35. szám alatti nyugdíjasházban. A tanácsadást minden nyugdíjas igénybe vehetí. VÉRADÁS. (1) A Magyar Vörös- kereszt mezőkovácsházi területi szervezetéhez tartozó alapszervezetek közül Battonyán május 6-án 8-tól 11 óráig a polgármesteri hivatalban rendkívüli véradásra várják az önkénteseket. LOPÁS, (y) A békéscsabai rendőrök tegnap őrizetbe vették B. A. újkígyósi lakost, akit lopás- sal gyanúsítanak. ____________■ Új abb méreg: drága gyógyszerek Néhány száz helyett akár tízezer forintot is fizethetünk Az epilepszia elleni, pszichiátriai vagy reumatikus gyógyszereket szedők holnaptól készíthetik a pénztárcájukat, ha ragaszkodnak a jól megszokott készítményekhez. Több, mint száz gyógyszer, amelyhez eddig ingyen vagy néhány száz forintért jutottak a betegek, most több tízezer forintba is kerülhet. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár lépése a gyártóknak szól, mégis a betegeken csattan az ostor. Békéscsaba Május elsejétől igen sokat fizetnek azok a páciensek, akik közismert nyugtatókat, szorongás- csökkentőket, reumatikus gyógyszereket vagy csont- ritkulás elleni injekciót kérnek, hogy csak a tartós kezeléshez szükséges készítményeket említsük. A radikális áremelést azzal magyarázzák, hogy az orvosságok kikerültek az állam által támogatott készítmények köréből.- Januárban, a gyógyszerár-változás kihirdetése előtt kértük a gyártókat, hogy március végéig csökkentsék a drága készítmények árát, különben levesszük a gyógyszert a támogatotti listáról - mondta Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) gyógyszerészeti osztályvezetője. Bidló Judit elmondta, nem tartanak attól, hogy romlik a betegek állapota, hiszen csak olyan gyógyszerek esetében szüntették meg a kilencven vagy százszázalékos támogatást, amelyekből azonos hatóanyagú, hasonló készítmény forgalomban van, ráadásul a gyártó olcsóbban kínálja. A páciensek és az orvosok zöme mégsem nyugodt, hiszen néha hónapokba telik, mire a rászoruló hozzászokik az új gyógyszerhez. A patikusok többször felhívták a figyelmet, hogy a vásárlók egy része csak a márkanévhez ragaszkodik, azért tiltakozik némelyik gyógyszer gyártásának megszüntetése, vagy az új bevezetése ellen. Ez a „probléma” hamarosan megszűnik, hiszen nemsokára bevezetik az Egyesült Államokban bevett módszert, miszerint az orvos nem gyógyszert, hanem hatóanya- gokat ír fel. _______ ___________fekete a. kata In formációs szám Arról, hogy a gyógyszernek az ára, amit szednek, változik-e, a helyi tarifával hívható 40/200- 444-es számon tájékozódhatnak. Per a hópénz karcsúsítása miatt (Folytatás az 1. oldalról) A cég vezetője, Túrái Ferenc szerint a közgyűlésben semmilyen reális érvet nem tudtak felhozni a lépés alátámasztására, ezért a Forg-Tech Kft. számára - szerintük is sajnálatos módon - nem maradt más hátra: jogi útra terelik az ügyet. Mint azzal már korábban is foglakoztunk, a közgyűlésben főként lakossági panaszokra hivatkozva felmerült, hogy az elvégzett munka arányában a vállalkozó nem reális összeget kér a várostól. Ezért az 56 millió forintos számlából 13 milliót fogadtak el személyi költségként, a fennmaradó 43 millióból pedig a fenti kifogások okán 40 százalékos díjcsökkentést javasoltak. A vállalkozó a döntés előtt bé- külékenyen felajánlotta a városnak, hogy 20 százalék körüli nyereségéből 10—15 százalékot közcélokra — kórházi és oktatási eszközbeszerzésre - felajánl, ezt azonban Békéscsaba vezetése nem fogadta el. _____________v,j. Né gymilliárdra pályázhatunk az idén (Folytatás az 1. oldalról) A közeljövőben a többi érintett tárca is követi a MeH példáját, azaz ők is szignálják az elnökökkel a decentralizált forrás felhasználásáról szóló papírokat. Mint Varga Zoltán hangsúlyozta, ebben az évben 2006-ig áthúzódóan összességében 4 milliárd forintot pályáztat meg a megyei területfejlesztési tanács az önkormányzatok és a vállalkozások között. Ez 1,5 milliárddal több a tavalyinál. A tanács egyébiránt legközelebb május 7-én ülésezik, s ekkor döntenek három, már a korábbiakban kiírt pályázat - céljellegű decentralizált előirányzat (CÉDE), területi kiegyenlítő előirányzat (TEKI), valamint a közmunkaprogram — nyerteseiről. Ezen túl ekkor határoznak a fent említett pénzek felhasználását szolgáló pályázatok kiírásáról. POCSAJI RICHARD Csontritkulásról, fájdalomról A Magyar Reumatológusok Egyesülete Dél-magyarországi Szekciója tartotta vándorgyűlését a hét végén Gyopáros- fürdőn, a Napsugár Hotelban. és nemzetközi szaktekintélynek örvendő előadókat hallgattak meg. A vándorgyűlésen szó volt a csontritkulásról, a reumatikus betegségben szenvedők ellátásáról, az ortopédiai esetekről, az ilyen típusú fájdalmak kezeléséről. Az érdeklődők között orvosok, gyógytornászok és szakdolgozók foglaltak helyet. VÉLEMÉNY SZŐKE MARGIT A hazáért élni—halni? Egy év alatt ismét kevesebben. Most öt emberrel. Számomra változatlanul az a legmegrázóbb Himnusz-éneklés, ahogyan az egykori katonák szólaltatják meg, és látom, ahogy az emlékfelhők átsuhannak az arcokon. Nem tudni, mire gondolnak, sok jóra biztosan nem. Kész csoda, hogy nem utálták meg a Himnuszt. És még ők a szerencsésebbek, hiszen nem haltak meg a csatában. Küzdhetnek azért, hogy volt bajtársaiknak emléket állítsanak. Az élet hatvan éve az ő pártjukra állt, most a szerencsével vannak hadilábon. Például azért, mert nem Németországban születtek, ahol áldoznak Európa-szerte a katonasírok felkutatására, rendbetételére. Nem gondolom, hogy nálunk kérgesebb szívű emberek élnének, csak kevesebb a pénz és ha van is, négyen hatfélét akarnak belőle. Az idő pedig telik. Ha a döntéshozók eljönnének a hadigondozottak egyesületébe, bizonyára eltörpülne az igazsággal szemben az, hogy a leendő emlékmű mennyire környezetbe illő, mennyibe kerül. Azt pedig még óvatosabban mondanám a túlélők láttán, hogy a mementónak a temetőben van a helye. Háborúk voltak, vannak és minden lecke ellenére úgy tűnik, lesznek is. Akik politikai okból, behívóparancsra mentek a frontra, azok előtt kötelessége az államnak korábbi döntését valamennyire jóvá tenni - hallom a gyulai gyűlésen. Sokan nem jöttek vissza a háborúból, nem tudni hol és egyáltalán elte- mették-e őket? Az emlékezőknek ezért kellene a közös hely, ami az utókornak figyelmeztetés lenne a felesleges áldozatok elkerülésére. A városban még mindig csak terveznek. A túlélők úgy érzik, a nagyságoknak könnyebb szobrot állítani, mint a „kisembereknek”, akik a legtöbbet, az életüket adták hazájukért. Az idő telik, a túlélők fogynak. Nem mondták, de érezni lehet, a második „átverés” talán még az elsőnél is rosszabb. Lelkiismereti ügy minél előbb rendezni a „számlát”. m Az idő telik, a túlélők fogynak. Nyissunk más országok felé A Magyar Szocialista Párt Békés Megyei Területi Szövetsége tegnap kerekasztal-beszélge- tésre hívta a sajtó képviselőit. A felmerülő kérdésekre Veress József, a párt megyei elnöke és Varga Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke válaszolt. Békéscsaba — Változás előtti hangulat érezhető az egész országban — kezdte a beszélgetést a két politikus. — Most már egyértelmű, hogy régiók alakulnak majd ki, az viszont még kérdés, hogy három vagy éppen hét részre osztják az országot. Békés megyének az a legfontosabb, hogy megtalálja a helyét, sőt ha lehet, nyisson Románia felé. Veress József ismertette a párt Hajdú-Bihar megyei elnökének az elképzelését, miszerint nemcsak a két megyének kellene ösz- szefognia, hanem a határ másik oldalán fekvő területeknek is. így nagyobb eséllyel indulhatnánk a pályázatokon. Meglátásuk szerint azonban a kistelepülések polgár- mesterei ódzkodnak más városokkal összefogni, félnek, hogy nem kapnak megfelelő támogatást, elég pénzt a fejlesztésekhez. A csatlakozás után természetesen új kapuk nyílnak. A cél, hogy Magyarország és Békés megye nyisson Délkelet-Európa felé és szolgáltató központként működjön. Ehhez azonban egészséges versenyt kell kialakítani. F.G.K. Mit csinálsz azzal a késsel? Tiszta MÁV! - minden tekintetben A kormány júliusban tárgyalja a vasúti reformot A MÁV Rt. a közelgő uniós tagság jegyében elkerülhetetlennek tartja a megújulást. Ennek keretében a tisztaság számukra átlátható gazdálkodást, kiszámítható színvonalú szolgáltatást is jelent. Békéscsaba ________ A szlogen jegyében tegnap soksok vasutas dolgozó, környezet- védő aktivista, közmunkás és diák segített megtisztítani az állomásokat és környezetüket. Békéscsabán is nagy nyüzsgés volt, de az akcióhoz a vésztőiek is csatlakoztak. Born Imre a vasútállomás épülete előtt fogadott: - A városi szociális iroda parkrendező brigádja vagyunk, itt most 12-en dolgozunk. Tegnap és ma rendbe hoztuk a környezetet, holnap pedig a hiányzó „kopasz” részeket bevetjük fűvel. Megdicsért bennünket Baji Lajos alpolgármester úr és Botyánszki János állomásfőnök is. Az indulási csarnokban Baji Lajos is felült a padlótisztító gépre, a vágányok közt pedig a szak- szolgálatok, a gépészek és a pályavasutasok ragadtak seprűt. Besegítettek az irodisták is, ösz- szesen mintegy hatvanan. Az országos akcióhoz az Unilever Kft. ezer flakon Domestost, több karton ablakmosó folyadékot és WC-tisztító folyadékot ajánlott fel.- A közelmúltban megtörtént a személykocsik szokásos tavaszi nagy kitakarítása. Ez a kampány attól független és csak a kezdet, szeretnénk mindennapjaink részévé tenni a tisztább környezet kialakítását és ehhez az utazók segítségét is kérjük - összegez Botyánszki János ebédidőben. És ha már időpontokról is ejtettünk szót, még egy, minden bizonnyal a legfontosabb az idén: a kormány várhatóan júliusban tárgyalja a MÁV reformját. ________________________________(FÁBIÁN! Vo nat Vésztő-Gyomaendrőd között Az alpolgármestemő és az állomásfőnök örökzöldet ülteted Vésztő városa eredményesen csatlakozott a Reform és takarítás a vasúton elnevezésű akcióhoz. Sőt a tegnapi eseményen jó hírt is hallottunk: a Vésztő-Gyomaendrőd közti vasútvonalon mától újraindulnak a vonatok. VÉSZTŐ A MÁV Rt. a megyeszékhelyeken és a fontosabb vasúti csomópontokon a vasútállomások környezetének szépítésére nagyszabású akciót tartott tegnap. Vésztő városa, mint a Vasutas Települések Szövetségének irányítója csatlakozott a MÁV kezdeményezéséhez. A tegnapi nap folyamán öt vésztői közmunkás dolgozott a vasútállomásnál. Ők peronok meszelésében, az épületek ablakainak tisztításában, a vasúti sínek közti szemét összegyűjtésében és növényültetésben segítettek. Az önkormányzat által vásárolt tíz örökzöld növény elültetésében Takács Józsefné alpolgármester, a Vésztői Településszépí- tők Egyesületének elnöke és Elek Gyula állomásfőnök is részt vett.- A vasútállomások jelentős szerepet töltenek be egy település életében, hiszen az utazóközönség sokszor a látottak alapján mond véleményt az adott helységről. Az önkormányzattal folyamatosan jó a kapcsolatunk. Már az akció előtti napokban is dolgoztak nálunk közmunkások, s a város által biztosított festők a várótermeket is kifestették. Az Európai Unióhoz való csatlakozás egyik fontos feltétele a tiszta és korszerű vasúti közlekedés. Ezért kollégáimmal együtt tőlünk telhetőén mindannyian mindig azon leszünk, hogy ennek a feltételnek megfeleljünk. Örömmel jelenthetem be azt is, hogy április 30-án 0 órakor újraindul a vasúti közlekedés a Vésztő-Gyomaendrőd közti vonalon - közölte lapunkkal Elek Gyula állomásfőnök. M. B. Itt a nagy lehetőség! Két év teljes körű garancia Régi furgonja most kincset ér! A Ford jubileumi akciójának köszönhetően 600.000 forintért megvásároljuk korszerűtlen kisteherautóját, ha helyette Magyarország kedvenc haszongépjárműjét, a FordTransitot választja, amely nem csak az év haszongépjárműve nemzetközi elismeréssel büszkélkedhet, hanem immáron másodszor is elnyerte P DEKRA-Expert nemzetközi szakértői intézet szerint a legalacsonyabb üzemeltetési és fenntartási költségű haszongépjármű címet. Jöjjön és éljen a nagy lehetőséggel! Más akciókkal és kedvezményekkel nem vonható össze. www.fordhovany.hu FordTransft Minőség. Megbízhatóság. FordHovány Békéscsaba, Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520-300. Vegyes átlagfogyasztás: 7,4-111/100 km, C02-kibocsátás: 191-262 g/km. (Folytatás az 1. oldalról) Vasárnap a családi házban, vallomása szerint „marha ideges volt”, bár, később hozzátette, amúgy az idegei természetesen rendben vannak. A rendőrség képviselője elzárást indítványozott, a hivatalból kirendelt védő pénzbüntetést. A tárgyalást a bíró június 30- ára elnapolta, addig orvos szakértői vizsgálatra rendelik N. Rolan- dot, akinek a kezéről levették a bilincset. Budapestre utazott roko- nához, de albérletet keres. r. i. Orosháza-Gyopárosfürdö Amire méltán lehetnek büszkék az orosháziak: az a gyopáros- fürdői fiziko- és balneoterápiás központ. Nem volt véletlen, hogy a Magyar Reumatológusok Egyesülete Dél-magyarországi Szekciója éppen ide, az Alföld gyöngy- : szeméhez látogatott el szomba- ton. Az érkező vendégek megte- ; kintették a létesítményt, majd a r reumatológiai kórképek köré cso- portosított témakörökben hazai