Békés Megyei Hírlap, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-02 / 77. szám
12. OLDAL - 2003. ÁPRILIS 2., SZERDA SZOLGÁLTATÁS/HiRDETÉS Horgászélet Telepítés és tilalom A Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége mellett működő Haltelepítési Bizottság megtárgyalta a tavaszi haltelepítés menetrendjét. Döntött arról, hogy a telepítést április 7-én kezdik meg a csökmői halgazdaságban. Április 7-étől április 10-éig a vízkezelő horgászegyesületek igényeit szolgálják ki, ezt követően a szövetség zárt vizeire kerül sor. A telepítés miatt tilalmat rendelnek el április 10-én (csütörtök) 12 órától április 17-én 12 óráig. A tilalom a folyókra nem terjed ki. A csökmői halgazdaságban egyébként két tó kerül lehalászásra. A folyók telepítése a második tóból történik, várható időpontja április 17-18. Megnyugtató, hogy a szövetség halgazdaságainál a „kegyetlen” tél nem okozott halpusztulást. Igaz, ennek ára volt, mert csak komoly többletmunkával lehetett azt kivédeni. Sok a szemét Sok volt a szemét, de kevés az azt összeszedő horgász. így summázhatjuk a Fás-tóra meghirdetett környezetvédelmi napot. Az elmúlt vasárnap a BCB Horgász Egyesület által meghirdetett akcióra 17 (!) horgász jelentkezett, ami — ismerve az igénybe vevő egyesületek és horgászok számát — ugyancsak csekély. Ennek ellenére 40 zsák szemetet sikerült összegyűjteni, ami viszont a Fás-tavat igénybe vevő horgászainkat minősíti. Egyelőre úgy tűnik, a szigorúbb jogszabályi előírás önmagában nem visszatartó erő. Meg kell persze jegyezni, ez nem elsősorban jog- szabályi és ellenőrzési kérdés, hanem egészen más...! ___________tömi Mai p rogramok /OySK BÉKÉSCSABA. Phaedra Mozi 17.45-kor: Az arany markában (amerikai krimi thriller) * 20.00-kor: Halj meg máskor (m. b„ amerikai akciófilm). Center Mozi. 15.30, 17.45, 20.00-kor: A fenegyerek (m. b., amerikai) * 20.30-kor: A szövevény - Lantana (amerikai dráma) * 14.30, 16.00, 19.30,21.00-kor: Chicago (amerikai musical) * 16.30-kor: Harry Potter (m. b., amerikai) * 15.00,19.15-kor: A szállító (amerikai akciófilm) * 17.15-kor: Mostohám a zsánerem (amerikai vígjáték) * 18.30-kor: A rózsa énekei (magyar dráma). OROSHÁZA. Apolló Mozi. 17.45, 20.00-kor: Kapj el, ha tudsz! (m. b„ sz„ amerikai fűm). SZARVAS. Turul Mozi. 20.00- kor: Sötétkamra. Gyulai Várszínház, Kamaraterem Április 2., szerda 19.00 óra: Bánk Bán - operafilm, díszbemutató BÉKÉS. Városi művelődési központ. 14.30- kor: Kultúránkkal az Európai Unióba - középiskolás vetélkedő döntője. BÉKÉSCSABA. Békési úti közösségi házak. 14.00-kor: Haán Lajos Honismereti és Helytörténeti Egyesület foglalkozása; 15.00-kor: Mesekuckó. Fiume Hotel. 18.00-kor: Illés Zoltán tart előadást a „Polgári Esték Békéscsabán” programsorozat keretében. Megyei könyvtár. 11.00-kor: Csukás István: Ágacska - zenés mesejáték a Nevesincs Színház előadásában. Munkácsy Mihály Múzeum. „Húsvéti sokadalom” - kézműves-foglalkozások. 8.00- kor: Csuhényuszi-, kismadár, méhecske, kukac, gyöngynyuszi, húsvéti aj,tódísz készítése; 9.00- kor: Tojásírókázás, aranyporozás. GYULA. Mogyoróssy János Városi Könyvtár. 17.00-kor: Koszta Rozália emlékkiállítása. OROSHÁZA. Petőfi Művelődési Központ. 9.00-kor: Babamama klub. A foglalkozás témája: a mozgás fejlesztésének hatása a gyermek további fejlődésére. Csütörtökön: növényvédelmi tanácsok Holnaptól minden csütörtökön ezen a helyen gyakorlati tanácsokkal, növényvédelmi előrejelzésekkel, közérdekű növényegészségügyi hatósági információkkal segítjük a kiskerttulajdonosokat és mindazokat, akik nem veszik igénybe a szerződéses növényvédelmi szolgáltatásokat. A rovat a Békés Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat, valamint a Békés Megyei Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakemberei — név szerint dr. Sicz György kertészmérnök, növényvédő szakmérnök és dr. Szabó Zoltán, kamarai elnök - közreműködésének eredménye. A rovat természetesen az egyedi problémákra nem kínál megoldást, arra a szolgálatot és a helyben praküzáló kamarai tagok seIDÖJÁRÁS Napos, száraz gítségét ajánljuk. A Békés megyei kamara a növényvédő mérnökök (növényorvosok) közfeladatokat is ellátó szakmai érdekképviseleti és önkormányzati köztestülete, amely számos állami feladat átvállalásával, a növény- és talajvédelmi szolgálattal együttműködve, segíti a növényvédelmi szak- tanácsadást, és szervezi a növényvédő szert felhasználó mezőgazdasági termelők nem iskolai rendszerű szakmai képzését. E mellett előrejelzést végez a járványok és gradációk kialakulásának megelőzésére, az adatok feldolgozásában és publikációjában pedig együttműködik a növényvédő szolgálattal. A kamara 230 tagja felsőfokú növényvédelmi szakképesítéssel rendelkezik, ami garancia a szakmai hozzáértésükre. ■ +15, +20 A nap túlnyomó részében napos, száraz időre számíthatunk, legfeljebb a késő délutáni órákban növekszik meg többször a felhőzet, de csapadék nem valószínű. A déli szél egyre inkább megélénkül, helyenként erős széllökések is várhatók. Telefondoktor Mozdulj az egészségedért (gyaloglás, futás) címmel kaphatnak tájékoztatást a telefondoktortól április 6- áig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. Terminál-játék Akik a békéscsabai Terminál Étteremben (Szarvasi út 92., T: (66) 446-565) fogyasztanak - összeghatár nélkül - sorszámozott számlát kapnak. Hetente sorsolnak, a nyertes szelvény tulajdonosa 4000 forintig fogyaszthat térítésmentesen az étteremben. A nyertes számokat szerdánként közöljük. 13. heti nyertes szelvény: 2003. 03. 28. 0076. FINANSZÍROZÁS INGATLANIRODA Ingatlanközvetítés, értékbecslés, adásvételi szerződések. BANKHITELEK 2,5%-tól lakásvásárlásra, építésre, korszerűsítésre, felújításra jövedelemigazolás nélkül is. Szabad felhasználású jelzálog- és személyi hitelek. Békéscsaba, Munkácsy u. 2., (66) 452-192, (30) 466-0064, (70) 220-9113. Orosháza, Könd u. 53-55. (68) 472-594, (30) 553-8209. Gyomaendrőd, Béke u. 20. * (66) 285-248, (20) 9362-404. F INGATLAN B.-CSABÁN, Csaba-tótól 400 m-re 1440 m2 zárt gyümölcsöskert fúrott kúttal eladó. Érd.: 06 (20) 334-9146, vagy Bcs., Kassai 34. *16141* BCS-ÁN, az Irányin, 90 m2-es utcai házrész eladó, üzletnek alkalmas. (30) 506-1044. •16295* KAZINCZY u.-n felújított, 1,5 szobás, 50 m2- es, III. em.-i, egyedis, téglablokkos lakás eladó. (20) 9118-737. BÉKÉSCSABÁN a Vídia-udvarban 400 nm- es rámpás raktárhelység kedvező áron kiadó vagy eladó. Jelenleg italraktár. Telefon: 06-20/3267-938, 06-1/347-3570. .16494. KEVERMESEN családi ház eladó. Konvektoros fűtés, víz az udvarban (gazdálkodásra alkalmas). 06 (68) 434-119. *16633* TETŐTERES ház eladó. (66) 437-408 BELVÁROSI, 190 m2-es családi ház sürgősen eladó. 540 m2-es telken, felújítva, vállalkozásnak vagy 2 család részére is kiválóan alkalmas. Irányár: 24 M Ft. (70) 234- 2373. .1B433. ELEK belvárosában, postahivatal fölötti, 2 szobás, igényes, újszerű lakás kis rezsivel eladó vagy békéscsabaira cserélhető 6 M Ft-ig. Irányár: 5M Ft. (30) 3067-296. * 16682* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1/210-4904, 210- 4673. •16716* S BÉKÉSCSABÁN, frekventált helyen 1070 m2-es telken, KÉTLAKÁSOS POLGÁRI HÁZ ELADÓ. Vállalkozásra is alkalmas. (30) 8566-727, *16736* SARKI ház 914 m2-es telken eladó. Két család részére is alkalmas. Érd.: (66) 440-878 •16780* a BÉKÉSCSABÁN, az Öntözött réten, Bojtorján u-ban 1+3 fél szobás, sorházi lakás szeptemberi beköltözéssel eladó. Irányár: 11M Ft. Érd.: 06 (66) 455-963, (20) 9433- 087. •16810* JAMINA elején jó adottságú, 140 m2-es, tetőteres lakás és 80 m2-es, tetőteres udvari épület 600 m2-es két utcára nyíló telken kedvező feltétellel eladó. (30) 9538-886. —- ............................................— *16817* BE LVÁROSI, magasföldszinti, 2+fél szobás, egyedi gázfűtésű, igényesen felújított pa- nellakás eladó. (20) 947-1311. .i6896, 8 NYUGATI kertvárosban, igényesen kialakított padlásteres családi ház eladó. (66) 437- 147, (30) 421-5522. •16903* BELVÁROSI 40 m2-es üzlet irodának is alkalmas eladó. (30) 9550-897. •16937* BÉKÉS KÖZPONTJÁBAN 82 m!-es I. em.-i, 3 szobás lakás eladó. (70) 333-6947. *16998* BÉKÉSCSABA belvárosában 3 szobás cirok- fűtéses és tégla lakás eladó. (70)2131- 699, *17000* BÉKÉSCSABÁN egyedis, min. 2 szobás lakást keresek II. emeletig. Irányár: 7 M Ft-ig. Ajánlatokat a (20) 9767-974. *17010* BÉKÉSCSABÁN, Szépkert utcában 165 m2-es új családi ház eladó. (30) 555-4719.-17024* MEZŐMEGYEREN Fő u. 56. sz. alatti teljesen felújított ház eladó. (66) 443-550.------;------ *17035* 8 VENNÉK 1,5-2 SZOBÁS lakást I. em.-ig. a Kazinczy- és a Millennium-ltp környékén. (30) 232-9651. •17065* TÁRSASHÁZI 1 szoba, konyhás, összkomfortos egyedi gáz-, vízórás lakás eladó. Lökösháza, MÁV-telep A/l. Tel.: (30) 9954-429, (30) 326-6738. — *17111* CSABASZABADIBAN gazdálkodásra alkalmas tanya 1,5 ha földdel eladó. (30) 443-5433. *17132* 1 HA szántó eladó a Csabatáj Szövetkezet mellett. Érd.: (66) 435-892, este. *17177* BÉKÉSCSABA, Őr u. 3„ III. em.-i, 2 és fél szobás, egyedi gázos lakásomat eladnám vagy mezőberényi családi házra cserélném. Tel.: (30) 953-1745. *17178* KASTÉLY SZŐLŐKBEN kert eladó. (66) 459- 440 *17188* BÉKÉSCSABÁN a Center közelében társasházrész garázzsal, üzlettel eladó. 30/9781-161,------------------------------- --------------*17236* AZ APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN A HIRDETŐ ÜGYFELEINKTŐL kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, ILLETVE JOGI FELELŐSSÉGET NÉM VÁLLAL! BELVÁROSI, fszt.-i, 55 m2-es, 2 szobás, erké- lyes, egyedi gázos, felújított lakás eladó. Tel.: 06 (20) 370-5489. *17217* BÉKÉSCSABÁN, Kastély u.-ban most épülő sorházban középső lakás eladó. (20) 936- 2666. •17223* FENYVES HOTEL közelében épülő LAKÓPARKBAN 80-100 m!-es (+garázs) lakások eladók. Szoc.-pol. és hitel ügyintézés. (70) 2417-088. Még lehet jelentkezni. *17224* BÉKÉSCSABÁN 10 fő foglalkoztatására alkalmas asztalos műhely gépekkel vagy anélkül eladó. Fizetési kedvezmény lehetőség. Ugyanott 140 m!-es családi ház eladó. Tel.: (30) 4810-960. •17230* GYULÁN a Henyei úton 8400 m2-es telek egyben vagy megosztva eladó. (30) 2294-258 *17244* BERZSENYI u.-ban 24 m2-es új garázsok eladók. Tel.: (30) 2294-258. •17244* HATHÁZ u.-ban építési telek eladó. Tel.: (30) 2294-258.------*------ *17244* KÉ TEGYHÁZÁN ház eladó. 2 szoba, konyha, mellékhelyiségek, 1800 m2-es kerttel. Villany, víz, gáz van. Érd.: (66) 250-650, Kétegyháza, Nagy S. u. 48. Irányár: 900 E Ft. *17253* BÉKÉSCSABÁN, ONCSA-kertekben 806 m2-es zártkert befejezendő padlásteres hétvégi házzal eladó. Árambekötés, fúrott kút van. Tel.: 06 (20) 9192-193.-------------- *17255* B.-CSABÁN a Dobozi úton, kertes családi ház, 2 építési telekkel eladó. (20) 945-8196 •17272* NYUGATI kertvárosban sorházi lakás eladó garázzsal. Irányár: 13 M Ft. (70) 315-6390,---------------»-------*17274* BO NTANI való parasztház műhelynek is alkalmas melléképületekkel eladó. (66) 436-596.- *17275* BÉKÉSCSBAÁN a Derkovits soron 4 szobás, 120 m2-es tetőtéri lakás eladó. Irányár: 12 M Ft. (20) 433-3926. •17290* 8 KASZAPEREN ház eladó. Érd.: (68) 423- 284. •17301* A BELVÁROSBAN 2 szintes, 5 szobás, 2 fürdőszobás társasházi lakás, garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: (30) 2489-005. *17303* B.-CSBABÁN belvárosban Wlassics stny. 1,5 szobás, IV. em.-i, cirkofűtéses, igényes lakás eladó. Irányár: 6,5 M Ft. 30/9383-224- --............................................................... *17307* BÉRLEMÉNY SÖRÖZŐT, kocsmát vásárolnék vagy bérelnék. (30) 314-4424. .mM. T il/'i Gépjárművek eredetiségvizsgálatát Hg elvégezzük az ORFK engedélyével a i I megye egész területén. Áprilisban 25% engedmény! A KISZÁLLÁS DÍJTALAN. 06 (20) 92 05-967,06 (70)3811-030. HASZNÁLT AUTÓ SZALON Békéscsaba, Baross u. 9-21. (a KNF.R Nvomda alatt). Telefon: (66) 525-720, (30) 279-4748, (30) 2992-922. Nyitva tartás: hétfő-péntek 9-17-ig, szombaton 9-12-ig. KÍNÁLATUNKBÓL:- Citroen Jumper 2.8 HDI, 9 szem.- Fiat Brava 1.6i SX klíma, ABS- Honda Civic 1.5i- Nissan Primera 2.0 TD klíma, ABS- Nissan Primera 1.6i SLX- Seat Leon 1.4i 16 V- VW Passat 1,8T 5V ki., ABS, Xenon- VW Passat 1.9 TDi kom., ki., ABS- VW Passat 1.9 TDi klíma, ABS • AUTÓBESZÁMÍTÁS • • KÉSZPÉNZES VÉTEL • • ÉRTÉKBECSLÉS • • BIZTOSÍTÁSOK ÜGYINTÉZÉSE • HTfELC'GVLMÉZÉS; kedvező feltételekkel, forint, euro és CHF alapú konstrukciók. Már 20% kezdő befizetéssel. Teljes körű, rugalmas ügyintézéssel. Rövid határidővel. Telefon: (66) 327-520, (30) 383-5573. 2001. 1999. 1991. 1997. 1993. 2001. 1999. 1999. 1997. GÉPJÁRMŰVEK ÁTÍRATÁSA. Telefon: (30) 2992-922. AU ÜTŐ » «»JVtiUO Békéscsaba, Ipari út 17. Tel.: (66) 443-468. *„m* 2 EVES VW POLO Classic eladó. Fiat Punto I vagy Tipo csere érdekel. (66) 442-965. *16861* 8 OPEL Astra 1.6 GL Sedan '99.11. havi, fa- héjmetál, 1. tulaj.-tól eladó. (30) 9787-410.------------------*16944* Af IT KFT., Gyula SUZUKI SWIFT 1.0 GL 1994.05. SUZUKI SEDAN 1.3 GLX MANAGER 2000.06. SUZUKI MARUTI800 DX 1991.12. TRABANT 1.1 1990.12. WARTBURG 1.1 1990.07. 5700 Gyula, Csabai út 9. j Tel.: (66) 4634)11 /22-es mellék. £ Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.30-16-1 g, szombaton 8.30-12-ig. 8 '89-ES Kis Polski 1 év műszakival, 110 E Ft-ért eladó. 06 (70) 248-6503.------------— *16958* FI AT Bravo '98-as eladó. (30) 2186-361.----------------------- — *16967* VW T4 '98-as sürgősen eladó. (30) 2186-361 •16967* GYULÁN, patinás környezetben, kórházhoz közel, engedéllyel rendelkező orvosi rendelő kiadó. Tel.: (20) 331-8436. •16798* BÉKÉSCSABÁN belvárosban 50-100 m2 helyiségek raktárnak, műhelynek kiadók, eladók. Tel.: 06 (30) 9535-433.----------------------- ------------------------------------*17209* AL BÉRLETET KÍNÁL „ATHENE” Albérletközvetítő Iroda. Békéscsaba, Szent István tér 9.06 (20) 4576-877. •16857* 8 BÚTOROZOTT lakás kiadó. (20) 493-5767. *16905* BÉKÉSCSABÁN, Bartók B. úton 1,5 szobás bútorozatlan lakás kiadó. (30) 555-4719.------------- *17023* BÚ TOROZOTT lakás kiadó. Tel.: (66) 453-607 *17210* LAKÁS kiadó a Jókain. (20) 349-4643. ___________________________________*17258* _________JÁRMŰ_________ AU DI A6 Avant TDi '99-es, ezüstmetál, 90 e km-rel, full extrás eladó. (20) 931-8159. A FIAT MÁRKAKERESKEDÉS HASZNÁLTAUTÓ-KÍNÁLATA Típus Évi.: Fiat Seicento Sporting 2000. Fiat Seicento 1.1 S, tesztautó 2002. Fiat Unó l.Oi 1998. Fiat Punto 55S 1995. Fiat Punto 55 Sole 1999. Fiat Punto II60 ELX 1999. Fiat Punto IIHLX 2000. Fiat Bravo 1.2 SX 2000. Fiat Brava 1.4 SX 1997. Fiat Brava 1.2 SX 1999. Fiat Brava 1.6 SX Limited Edition 1999. Fiat Brava 1.2 SX 2000. Fiat Brava 1.2 SX 2000. Fiat Stilo 1.2 Active, klímás 2001. Hyundai Pony 1.5 LS 1995. Nissan Almera 1.4 GX, klímás 1999. Renault Express 1.1,5 szem. 1990. Seat Cordoba 1.6i 2000. Skoda Favorit LX 1993. Skoda Felicia 1.3i 1995. Suzuki Swift 1.0 GS 2000. Toyota Corolla kombi 13 XL 1991. Trabant 601S 1990. Trabant 1.1 Limusin 1990. Volkswagen Polo 1.4i 1990. Fiat Fiorino 1.6i 1994. Fiat Talento 1.9 D 1992. Fiat Ducato 1.9 TD 14, zárt 2001. Fiat Ducato 2.8 idTD Maxi 1999. Seatlnca Cargo 1.4i 1997. Skoda Pick up 1.3i 1998. Volkswagen T4 2.4 D, 9 személyes 1991. Volkswagen T4 2.4D 1995. Mazda E 2200D, 9 szem. 1991. Mercedes 814, emelő hátfalas 1989. Hitel, csere lehetséges. Mozgáskorlátozottutalványát teljes értékben beszámítjuk. I Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. Tel.: (66) 442-748/34, 06 (30) 3070-070, 06 (30) 2294292. 1 Internetes elérhetőségünk: www.autobrill.hu | TRABANT friss műszakival, Lady utánfutóval eladó. Tel.: (66) 428-081. LADA 1500 ELADÓ. B.-CSABA, NAGY SÁNDOR 70. *16616* ÚJ TÍPUSÚ OPEL ASTRA CLUB 1.4, 95 LE-s, gyári extrákkal, szervizkönyvvel, megkímélt állapotban eladó. Tel.: (68) 381-188. *16823* SUZUKI Swift 1.0 '01-es eladó. 30/481-0904 GYORSSZERVIZ Mindenfajta keleti-nyugati személygépkocsi KIPUFOGÓ-KATALIZÁTOR forgalmazása és cseréje. Olajcsere, javítások, műszaki felkészítés, vizsgáztatás 3,5 t-ig. Békéscsaba, Mogyoró u. 7. (Dobozi ót - Eiffel toronytól jobbra 50 m-ra.) f Telefon: (66) 430-589, (30) 2282 447. ” Nyitva tartás: hétfőt»! péntekig 8-17-ig. ? KÖRABLAKOS Barkas 8 személyes, 1 év műszakival, 1 év zöldkártyával; 200 kg-os tolósúlyos mázsa eladó. Érd.: (30) 9766-295.-------------------- *17031* G ASTRA kombi ’98-as eladó. (70) 246-6953. *17082* Kl PU F 0G0-SZAKSZERVIZ, ■JAVÍTÁS, -GYÁRTÁS, -CSERE. GYULA, Dobozi út 28.i Tel.: (66) 463-755, (30) 8589-420. FORGALOMBÓL kivont LADA 2105-ös eladó. Érd.: 06 (30) 422-6831. AUTÓ DUAL Flat Bravo SX 16 V évj.: 1998/03. müsz. éiv.: 2004.03.13. 1520 000 Ft Fiat Punto II. 1.2 ELX évj.: 2001/06. müsz. érv.: 2005.06.01. 1880 000 Ft Ford KA 1.3 évj1998/02. müsz. érv.: 2004.02.02. 1298 000 R Peugeot 406 Break ST DT éyj.: 1997/03. mész. érv.: 2005.01.17. 2 290 000 R Seat Iblza 1.3 GLX évj.: 1993/10. müsz. én.: 2003.10.30. 999 000 R Skoda Felicia 1.3 LXI évj.: 2000/12. müsz. érv.: 2004.12.19. 1370 000 R Suzuki Swift 1.3 GC évj.: 1998/03. müsz. érv.: 2004.12.05. 1 169 000 R VW Vento 1.9 TD éyj.: 1993/07. müsz. érv.: 2005.02. 27. 1390 000 R VW Golf 1.4 CL évj.: 1995/11. müsz. érv.: 2004.11.19. 1480 000R VW Passat Variant 1.9 TDI évj.: 1997/03. müsz. érv.: 2005.02.27, 2 960 000 R és még 150 gépkocsi kedvező áron! Részletfizetés! Cserelehetőség! Békéscsaba, Szarvasi út 117. ^ Tel.: (66) 448-666. S TRABANT kombi olcsón eladó. (30) 271- 6649. *17118* AUTÓÜVEG-ELADÁS, -beszerelés. (66) 450- 358. •17119* SEAT AUTÓKERESKEDÉS használtautó-kiárusítása Békéscsaba, Berényi út 95. Tel.: (30) 303-8844. Suzuki Swift 1.3,1998 1 100 000 Ft Ford Sierra 2.0,1988. 400 000 Ft VW Polo 1.1, 1983. 400 000 Ft Ford Fiesta 1.1, 1995. 950 000 Ft Opel Kadett 1.3,1981. 300 000 Ft Wartburg 1.3,4 ütemű, 1989. 250 000 Ft Opel Astra 1.4,1993. 1 000 000 Ft VW Transporter 1.9 TD, 6 szem. tgk. 3 200 000 Ft Ford Fiesta 1.1,1982 200 000 Ft Seat Toledo 1.9 TDi, fullextrás, 2000. 4150 000 Ft Opel Astra 1.4, 1994. 1 050 000 Ft Lada 2105, 1985. 230 000 Ft Ford Escort 1.6,1981. 200 000 Ft Mercedes Benz 124 3.0, fullextrás, 4x4,1990. 1 200 000 Ft Seat Toledo 1.6, fekete, 1992. 1 000 000 Ft Skoda Fabia 1.4, extrákkal, 2000.08. 1 800 000 Ft Audi 80 1.6,1980 200 000 Ft Toyota Corolla 1,3,5 a., 1986. 350 000 Ft 20% kezdő befizetéstől elvihető! . Cserelehetőség! i| DAEWOO MATIZ 1,5 éves és VW LT 28 2,4 D tgk. családi okok miatt sürgősen eladó. Érd.: 06 (70) 241-4311. autóhAI Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: Az előfizetői példányok kézbesítését a Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a DR. ÁRPÁS! ZOLTÁN Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, különböző versenyeken akciókon és Főszerkesztő-helyettes: az árusítás a „KÖRÖSHÍR” Kft. regiorejtvénypályáaatokon résztvevők álNIEDZIELSKY KATALIN nális árushelyein keresztül történik. tál megadott adatok nyilvántartáÜgyvezető igazgató: Terjesztés: sunkba kerülnek. Az adatok megDR, TÓTH MIKLÓS RAJTÁR JÁNOS terjesztésvezető adásával hozzájárulnak ahhoz, hogy Telefon: (66) 527-217 azok felhasználásával a kiadónk érSzerkesztőség és kiadó: Telefax: (66) 527-221 dekeltségébe tartozó cégek (Axel 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., Előfizetés a kiadónál (telefon: Springer Budapest Kiadói Kft., Axel levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. 80/922-012), valamint a területi Springer Magyarország Kft., Telefon: ügynökségeknél és a kiadó kéz beHarlequin Magyarország Kft .Zöld Újközpont (66) 527-200, sítőinél közvetlenül, postautalváság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó sportrovat (66) 527-247 nyon és átutalással a KHB Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Telefax: 10402609-26017398-70070000 Kft.) előfizetéses megrendelését telszerkesztőség (66) 527-231, pénzforgalmi jelzőszámra. jesrtsük, akcióira, kiadványaira és kiadó (66) 527-201 Előfizetés díja: egyéb szolgáltatásira felhívjuk a fiE-mail cím: egy hónapra 1394 Ft, gyelmüket. Kéziratokat és fotókat szerk.bekes@axels.hu, negyed évre 4182 Ft, nem órzünk meg és nem küldünk kiado.bekes@axels.hu fél évre 8364 Ft, vissza. Készült: egy évre 16 728 Ft. Szilády Nyomda Kft., Hirdetés Az újság PANDA szerkesztőségi 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető rendszerrel készült Telefon: (76) 481-401 Hirdetésfelvétel Telefax: (76) 481-204 Telefon: (66) 527-227, A MATESZ által auditált. Felelős vezető: telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, BOROS GÁBOR Telefax: (66) 527-211 ISSN szám: HU ISSN 12151068 E-mail: hird.bekes@axels.hu Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.