Békés Megyei Hírlap, 2003. február (58. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-15 / 39. szám
A Békés Megyei HIrlap magazinja 2003. FEBRUÁR 15., SZOMBAT Az egyéni szabadság kérdése Grendel Lajos a szlovákiai magyar irodalom nagy alakja. A Kossuth-díjas íróval pozsonyi otthonában beszélgettünk a kisebbségi létről, az önazonosság hiányáról, az értékek válságáról, a fantasztikumról, az ironikus, groteszk stíluseszközök alkalmazásáról, a szabadság fogalmáról, a médián keresztüli tömegmanipulációról és a hordószónokokról.- Mivel tudná magyarázni azt a felfokozott korérzékenységet, azokat a ma nem igazán divatos társadalomábrázoló törekvéseket, amelyek a kilencvenes években írott regényeiben Einstein harangjaiban (1992), az És eljön az Ő országában (1996), a Tömegsírban (1999), vagy a legutóbbi, 2001-es Nálunk, New Hontbanban is megfigyelhetők? Összefügg-e például azzal, hogy kisebbségi sorsban kellett és kell élnie az életét?- Részben összefügg. Ám nagyon távol áll tőlem a szándék, hogy valamiféle kisebbségi krónikát írjak, netán történelmi regényeket. Kétségtelen, hogy magyarnak lenni és magyarul írni nem magyar nyelvű környezetben, sajátos állapot. Engem azonban az izgat inkább, hogyan szabadítható fel a mítosz ebből a sajátos léthelyzetből. Egyáltalán: felszabadítható- e? Persze, regényeket és novellákat írok, úgy, mint sokan mások. Természetes hát, hogy azzal az anyaggal dolgozom, amely a kezem ügyében van, amelyet viszonylag a legjobban ismerek. Az én szememben az irodalom elsősorban a létről szóló beszéd, s mint ilyen, a világ írói újrateremtése a nyelv által. Vagyis, reményeim szerint, nem arról írok, hogy milyen ma, tegnap vagy holnap magyarnak lenni Szlovákiában, hanem hogy az ember helyét, jelenét vagy jövőjét, az őt körülvevő szűkebb és tágabb világot milyennek látja egy magyar író, aki történetesen szlovák ál- lámpolgár. Az' ilyen írói programnak vagy írói beszédmódnak óhatatlanul része lesz annak a sajátos magyar világnak a beemelése a művekbe, amelyben ezek a művek keletkeznek.- Identitásválság, illetve az önazonosság hiánya és az értékek válsága, illetve az értékek hiánya - jól látom-e, hogy ezek azok az alapélmények, amelyek a régebbi és újabb regényei létérzékelését, világképét, emberábrázolását egyaránt alapvetően meghatározzák? Hogyan lehetséges ez?- Hogyan lehetséges? Úgy, hogy érzésem szerint alapvető fogalmakat, értékeket, amelyeknek hajdan volt még tartalmuk, képtelenek vagyunk újra meghatározni. Ma mit jelent az, hogy szabadság? Becsület? Nemzet? Haza? Szerelem? stb. Vagy azért, mert az intellektuális és morális kapacitásunk kevés hozzá, vagy azért, mert mára megragadhatat- lanul bonyolulttá vált minden, amihez közünk van. A világ ma legföljebb különcök, remeték vagy őrültek tudatában áll össze egységes egésszé. Számomra erről szól a huszadik századi világirodalom java. A fogyasztói mentalitás, amely bennünket is utolért, nemcsak természetes és semmiképpen sem elítélendő óhaj, hanem menekülés is az érték- hiányos jelenből, a lelki üresség elől. Mindennapi életünknek hovatovább csupán rítusai, formái és sztereotípiái vannak, tartalma nincs. S ezt, majdnem másfél évtizeddel a rendszerváltozás után olcsó dolog volna mindenestül a kommunisták nyakába varrni. A heideggeri létfelejtés egyik újabb állomásán veszteglünk, sejtelmem sincs, hogy még meddig. Azt azért hadd tegyem rögtön hozzá, képmutató volnék, ha azt állítanám, hogy én nem vágyom jobb, tartalmasabb és biztonságosabb életre. Viszont sokallom az árat, amit fizetni kell érte. A magyar irodalom eddig mintha vonakodna szembenézma is aktuális ni ezzel a problémával.- Prózájától nem volt idegen sohasem a fantasztikum, az ironikus, groteszk, szatirikus stíluseszközök alkalmazása, de az elmúlt évtized műveiben ezek már-már uralkodóvá váltak. Ez lenne az az ,,abszurdisztánul" szólás, aminek eljöveteléről az egyik 1990-es esszéjében írt?- Miért is ne? Az ember, végül is, amikor regényt vagy elbeszélést ír, olyan formanyelvet keres, amely a tapasztalatait és az észjárását, a lehetőségek határain belül, a leghívebben közvetíti. Már az írói pályám elején szembekerültem azzal a problémával, hogy amit elmondani szeretnék, ahhoz túl szűk és rugalmatlan a magyar próza karakterét egész a hatvanas évek végéig markánsan meghatározó realista és szociografikus beszédmód. Vannak tartalmak, amelyek ezen a formanyelven nem fejezhetők ki maradéktalanul. Éppen a lényeg sikkadna el bennük. Az az eszmei káosz és téboly, amelynek a rendszerváltozást követően a kellős közepébe csöppentünk, a tömegek manipulációjának, a hiúság vásárának, annak a hazudo- zásnak, képmutatásnak, fosztogatásnak és szabadrablásnak, amely a mi társadalmi-gazdasági transz- formációnkat a legutóbbi évtizedben végigkísérte, aligha van párja közelmúltbeli történelmünkben. A fantasztikum és a groteszk mindennapi valóságunk elidegeníthetetlen része lett. Minden eladó, s mindenre akad vevő.- A legutóbbi regénye, a Nálunk, New Hontban, amit a kötet hátsó borítóján történelmi alulnézetből láttatott szlovákiai magyar karneválként határoz meg, számos régi témájának, kérdésének ad, talán minden korábbinál rezignáltabb, de éppolyan szatirisztikus és parodisztikus megfogalmazást. Köztük is elsőként a szabadság fogalmának, amit az előbb, az újradefiniálandó fogalmak között is elsőként említett. Azon túlmenően, amit már elmondott, miért nem tud szabadulni ettől a problémától?- Az egyén szabadságát ma nem totalitárius diktatúrák veszélyeztetik, hanem a médián keresztül megjelenő tömegmanipuláció. Hiába élünk ma szabad és nyitott társadalomban, ha ezzel a szabadsággal nem tudunk jól sáfárkodni. Látva, hogy milyen könnyen tudnak nagy tömegek is bedőlni politikai hordószónokok demagógiájának, azt kell mondjam, nagyon is törékeny az a szabadság, amelyet mintegy ajándékképp 1989 után megkaptunk. Az én világképemben nyugati civilizációnk legfőbb értéke az egyén szabadsága, mert alapföltétele ez mindenféle kreatív munkának. Vagyis, véleményem szerint az egyén szabadságának a kérdése 1989 után sem veszített fontosságából. Elek Tibor Beszédek Elhangzottak. Az egyik a Vigadóban, a másik a Parlamentben. Országértékeltek - hivatalosan és nem hivatalosan. Azóta a haza „ájulatban” hever. A jobboldal Orbán Viktor, a baloldal Medgyessy lába előtt. Mindkét tábor a maga vezérére esküB szik. Átjárás köztük nincs. Jó szó - csak egyetlen jó — a másiknak különösen nincs. dőről, ingről sem. Az is árulásnak számítana, mert ebben az országban szekértáborok vannak. A szekértáborok pedig nem szeretik egymást. Ami erény lenne odaát, azt sem ismerik el. Pedig lenne mit dicsérni. Orbánt ellenfelei - némi lekicsinyléssel - debattömek (debatter) tartják, ami hivatalos fordításban ügyes vitázót, érvekkel vitatkozót jelent, a köznapi szóhaszná\a}, y}szont, Medgyessy rossz szó- előadókész- nők, nagyon rossz. ségű, a kö........................................ zö nségét hatásos eszközökkel - esetenként demagóg - érvekkel megnyerő szónokot ért alatta. Orbán valóban debattör. De milyen legyen egy politikus, ha nem ilyen? Mit ér egy beszéd, amelyik nem mozgósít, nem késztet állásfoglalásra, nem tesz szövetségessé? Orbán azzá tette híveit. Észérvekkel és csúsztatásokkal. Megtehette, nem dumált vissza senki, hogy hoppá, itt valami nem stimmel. Látszólag minden a helyén volt, hiszen közönsége azt - épp azt - akarta hallani. A nem-közönsége pedig úgy vélte, majd megmondja neki Medgyessy. De Medgyessy nem mondta meg. Azazhogy... Azazhogy megmondta, de keresztülment a fejeken. Mert Medgyessy nem debattör. Nem tudja eladni magát, s a témát. Még a sikerekről sem tud lelkesítőén beszélúi. Hát ha egyszer a vereséget kell majd dicsőségként tálalnia! Medgyessy rossz szónok, nagyon rossz. Ami nagyobb baj, még annál is rosszabbak a beszédírói. A helyébe elcsapnám őket. A színtelen, szagtalan, ajakrágós előadásába se színt, se fordulatot, se tökös idézetet nem írtak bele, a parlamenti emelvényről ízetlen, emészthetetlen masz- sza ömlött ránk. Pedig a fiúk, a beszédírók a mozgalomban nőttek fel, lett volna idejük megtanulni a leckét. Szomorú egy kormányfőre nézve, ha frakcióvezetője ,,lesziporkázza". Mert Lendvai Ildikó ,, lesziporkázta”. Ettől persze a miniszterelnök még mondhatott okos és nagyszerű dolgokat, mint ahogy mondott is, ugyan itt-ott keverve a lényegest a lényegtelennel. Nehéz elvitatni tőle, hogy ért a gazdasághoz, hiszen - ellentétben elődjével - egész pályafutása ebben a világban telt el. Csakhogy egy dolog valamihez érteni, és egészen más dolog azt a valamit előadni, elfogadtatni, mozgósítani rá. Árpási Zoltán „Az egyén szabadságának kérdése 1989 után sem veszített fontosságából” Grendel Lajos Született: Léva, Csehszlovákia, 1948. április 6. Családi állapota: nős (1974), Sebők Ágota, gyermekei: Zsuzsa (1977), Gábor (1980). Pályája: elvégzi a pozsonyi Komensky Egyetem Bölcsészettudományi Karát magyar-angol szakon (1973), a Madách Könyvkiadó szerkesztője (1973—), irodalmi vezetőhelyettese (1988-). A pozsonyi Irodalmi Szemle főszerkesztője (1990-92), a Kalligram Kiadó és az azonos nevű folyóirat főszerkesztője (1992—94), szabadfoglalkozású (1994—). A Szlovákiai PEN-Centrum elnöke (1997—), a Magyar írók Szövetségének elnökségi tagja (1998—), a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja (1998-). Főbb elismerései: érdemes művész (1989), József Attila- díj (1990), Füst Milán-díj (1995), Kossuth-díj (1999). Hobbi: rockzene, dzsessz. Hírtéotétél Mi baja Nicole Kidmannek? Az Arany Glóbusz-gálán már jócskán túl vagyunk, egy kérdés mégis foglalkoztatja azóta az amerikai közvéleményt. Miért volt olyan piros Nicole Kidman keze? A színésznő Az órák című filmben nyújtott alakításáért vehette át az Arany Glóbuszt (The Hours - hazai bemutató: 2003. március 6.), és a fotókon jól látszik, hogy egyébként porcelánfehér keze meglehetősen vöröses. Egy amerikai lap annyira komolyan vette a dolgot, hogy több szakembert is megkérdezett, akik dodonai választ adtak: a piros kéz halálos betegségre is utalhat, de az is lehet, hogy semmit sem jelent. A lehetséges okok sorában ugyanis a kemoterápia, a Raynaud- szindróma, a reuma okozta súlyos ízületi gyulladás és bizonyos antidepresszánsok mellékhatása ugyanúgy szerepelt, mint az a feltevés, hogy a színésznő túl meleg vízzel öblítette kezét a mosdóban. Catherine Olim, Nicole sajtófőnöke az utóbbi évek legnagyobb ostobaságának nevezte a találgatásokat, és közölte, hogy a színésznőnek az égvilágon semmi baja. Ben Kingsley a főgonosz! Film készül a hatvanas évek egyik legsikeresebb brit tévés rajzfilmsorozatából, a Viharmadarakból (Thunderbirds). A történet középpontjában egy család áll, akik rettenthetetlen mentőcsapatot alkotnak, és a világ bármely részén, bárkit képesek kimenteni a bajból. A családfőt, Jeff Tracyt Bill Paxton alakítja (Kémköly- kök 2. — Az elveszett álmok szigete, Twister), a Csuklyásnak nevezett főgonoszt pedig napjaink egyik legnagyobb Shakespeare-színésze, az Oscar- díjas Sir Ben Kingsley. A Csuklyás elfoglalja Tracy-ék titkos csendes-óceáni szigetét, hogy megszerezze a csapatot és különleges ketyeréiket, mert saját aljas céljaira akarja használni őket. A Tracy család gyermekei azonban új mentőakciót szerveznek: ezúttal saját magukat kell kihúzni a csávából... A forgatókönyvet A Skorpiókirály alkotója jegyzi, a forgatás márciusban kezdődik. A pop királyát védi volt felesége. Debbie Rowe felháborodott azokon a támadásokon, amelyek az utóbbi napokban Michael Jackson-t érték. Debbie Rowe a három gyerek közül kettőnek adott életet. Az egykori ápolónőt leginkább az dühítette fel, hogy az emberek megkérdőjelezik Michael Jackson alkalmasságát a szülői szerep betöltésére. Debbie Rowe azt állítja, hogy bár ő a két csöppség édesanyja, szándékosan nem vállal részt Paris és Prince Michael I. nevelésében. Michael Jackson volt felesége elmondta: „A gyermekeim azért nem hívnak engem anyának, mert ÉN nem akarom, hogy anyának nevezzenek. Ők Michael gyerekei. Azért szültem meg őket, mert apává akartam tenni Michael-t. Visszautasítom azokat a feltételezéseket, amelyek szerint Michael Jackson rossz apa. Ez nem igaz, hiszen ő csodálatos ember, aki bármilyen helyzetben mellettem áll. Egyszer módomban állt tenni érte valamit, és én ezt akartam tenni”. Ott lesz az Oscaron. Catherine Zeta- Jones veszélyeztetett terhessége ellenére mindenképp ott szeretne lenni március 23-án az idei Oscar díjkiosztó gálán. A 33 esztendős színésznő második gyerekét várja április elejére Michael Douglas-tól. Férjével együtt mindenképp ellátogatnak Los Angeles-be a gálára, hiszen Catherine Zeta-Jones érdekelt a legjobb női mellékszereplő kategóriában, a Chicago című musicalfilmben nyújtott alakításának köszönhetően. A kritikusok egybehangzó véleménye szerint idén az öt jelölt közül hárman szállhatnak harcba a végső győzelemért is ebben a kategóriában. A fő esélyesnek Julianne Moore-t tartják, aki Az órákban nyújtott felejthetetlen alakítást. Nagyjából egyforma eséllyel pályázik még Zeta-Jones mellett Meryl Streep is, aki az Adaptation című filmmel hívta fel magára a Filmakadémia figyelmét. Igaz mindez csak találgatás, hiszen évről évre elhangzik az a vélemény is, hogy a Golden Globe az Oscar előszobája, aki ott nyer, annak nagy esélye van az aranyszobrocskára is. Aztán van, amikor ez valóban beigazolódik, máskor pedig nagy meglepetések érik a közönséget. Mindenesetre ha előbbi az előbbi tétel lenne idén a befutó, akkor ez alapján Meryl Streep vinné haza az Oscart, hiszen ő diadalmaskodott az Aranyglóbuszon is...
