Békés Megyei Hírlap, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-07 / 259. szám
2002. NOVEMBER 7„ CSÜTÖRTÖK - 9. OLDAL ÜS MEGYEI HÍRLAP KÉK TŰK Ö R ERŐSZAKOSAN, (r) Magánlaksértés alapos gyanúja miatt indult eljárás Szarvason egy helybéli férfi ellen. A gyanúsított a közelmúltban felkereste volt élettársát. A lakás ajtaját berúgta, majd odabent hangoskodott. Önbíráskodás bűntette miatt indult eljárás egy dévaványai lakos ellen, aki a nagymamáját bántalmazta, s az idős asszonytól ezer forintot követelt. GARÁZDASÁG, (c) Békéscsabán a Mátrix elnevezésű szórakozóhelyen tört ki verekedés a közelmúltban. A rendőrség az ügy kapcsán garázdasággal gyanúsítja a megyeszékhelyi, 20 éves B. B.-t. JÁTÉKGÉPBŐL, (c) Kondoroson, a Kalóz kocsmába hatolt be ismeretlen elkövető a közelmúltban. A játékgépet fosztotta ki, és 60 ezer forintos zsákmánnyal menekült el a helyszínről. KÉT KONVEKTORT, (c) Békéscsabán, a Lorántffy utca egyik házába mentek be ismeretlen tettesek nemrégiben. Két konvektort tulajdonítottak el, 60 ezer forint értékben. BAROMFIÓLBÓL, (c) Szabad kígyóson, az Arany János utca egyik házának udvarán a baromfiólat látogatta meg ismeretlen elkövető a napokban. Huszonkét szárnyast „röptetett el”, 20 ezer forint értékben. HÉTVÉGI HÁZBÓL, (c) Békés csabán, a Vészéi utcában egy hétvégi házba hatoltak be ismeretlenek a minap. Hegesztőtrafót és rádiósmagnót loptak el, a kár 50 ezer forint. ORVVADÁSZOK, (z) Eljárás indult H. Sándor, B. István és F. Zoltán ellen, mert Csárdaszállás külterületén jogosulaüanul vadásztak. Az orwadászok 50 ezer forint értékű apróvadat lőttek le. DÍSZTÁRCSÁK. (z) Egy ópusztaszeri vállalkozó tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki a napokban Békésen, a Dü- bögő étterem előtt parkoló Citroen Saxo gépkocssáról leszerelte és eltulajdonította az autó dísztárcsáit. A kár 25 ezer forint. A támogatásokról az FVM megyei vezetője döntött Az előkészítést végző szakemberek egyike a pályázat elutasítását javasolta A Gyulai Városi Bíróság dr. Bagosi Erzsébet vezette büntetőtanácsa előtt, a kötegyáni N.-né F. I. és N. I. perében folytatott tárgyaláson, tegnap a bíróság a vallomásokban rejlő ellentmondások sokaságának feloldására törekedett. A jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével, illetve adócsalás bűntettével és vétségével vádolt házaspár ügyében egyelőre azért maradtak kérdőjelek. Gyula Annyit sikerült tisztázni, hogy az FVM megyei hivatalához '96 március végén, illetve egy évvel később benyújtott, összesen három pályázatot valóban nem a vádlottak, hanem a nyomozati szakban még gyanúsítottként szereplő V. I.-né készítette. Az okirat-hamisítással gyanúsított könyvelő, V. I.-né ügyében az ügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette az eljárást, így tegnap tanúként jelent meg a bíróságon. Azt viszont nem sikerült minden kétséget kizáróan tisztázni, hogy a pályázati kiírásban foglaltak teljesítését igazoló beszámolókat ki készítette el, hiszen a vádlottak mindegyike és a tanú egyaránt kitartott amellett, hogy nem ők voltak. Az elrendelt szembesítés a tekintetben is eredménytelenül zárult, hogy a pályázatok készítője a munkájáért megkapta-e a szóbeli megállapodásban rögzített ellenértéket, vagy sem. A tanú az elsőrendű vádlott védőjének azon kérdésére, hogy amennyiben első ízben nem kapta meg a munkájáért járó ellenértéket, miért vállalta el az újabb megbízást, ezt válaszolta: „abban bíztam, hogy az újabb nyertes pályázat révén pénzhez juthatok”. Ezzel ellentétben a vádlottak egyöntetűen állították, hogy mindhárom esetben a pályázaton nyert összeg tíz százalékát fizették ki V. I.- nének. Az úgynevezett csókási telepi kivitelezési munkálatokkal, beruházással kapcsolatban meghallgatott tanúk vallomásaiból kiderült: valóban nagyobb volumenű munkálatok folytak, de viszonylag eltérő mértékű építkezésről, átalakításról, felújításról számoltak be. E. I. teherfuvarozó többször szállított nagy mennyiségű akácrönköt a Nyírségből a beruházáshoz, ahol erőgépével földmunkát is végzett. Sz. J„ mint a beruházás felelős műszaki bonyolítója és kivitelezője, arra figyelmeztetett: az építésügyi hatóság, illetve a kivitelező felügyeleti jogköre — sajnos — csak formális, s éppen ezért a telepen megvalósított épületek a „házilagos kivitelezés” minden előnyét és hátrányát magukon hordozzák. Ugyanakkor tagadta, hogy építész-tervező cége fiktív számlákat bocsátott volna ki az elszámolás során. A vádat képviselő ügyész kérdésére a tanú elmondta: részben új épületek épültek, részben újjáépítésről beszélhetünk a telephelyen. A tanúként meghallgatott H.- né A. V., illetve P. J.-né könyvelők - ellentétben N.-né F. I., illetve N. I.-vel — úgy nyilatkoztak, hogy nem tudtak a nyertes pályázatokról, az állami támogatásról, hiszen ellenkező esetben azt mindenképpen szerepeltették volna a könyvelésben, az adóalapot képező jövedelmek kategóriájában. A beérkezett agrárfejlesztési pályázatokat a megyei agrárkamara, az FVM megyei hivatala, a mezőgazdasági termelők és szövetkezők megyei szervezete, illetve a megyei területfejlesztési tanács területfejlesztési osztálya szakembereiből álló bizottság vitatta meg, s az ő - nem kötelező hatályú - javaslattételük alapján az FVM megyei hivatalának vezetője döntött az esetleges támogatásról - derült ki a tanúként megidézett N. I. vallomásából. A területfejlesztési szakember azt is elmondta, a felújítási pályázat elutasítása mellett szavazott, hiszen abban csak a tervezett állapot, mint elérni kívánt cél szerepelt, de hiányzott belőle az általa viszonyítási pontként nevezett állapotterv. Márkáért vették, euróbán vámoltatták A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai 202 jogsértő cselekményt derítettek fel, összesen 40 millió 22 ezer 93 forint értékben az október 28- ától november 3-áig tartó héten. Dél-Alföld Nagylakon N. N. D. román állampolgár egy autóbusz utasaként kívánt belépni az országba. A vám- vizsgálatkor elmulasztotta bejelenteni az utazótáskájában lévő 445 karton cigarettát. A dohányárut a vámhivatal 468 ezer 178 forint értékben lefoglalta. Az ugyancsak Románia felől érkező B. B. német állampolgár 59 ezer 970 Naposim tablettát próbált meg bejelentés nélkül Magyarországra hozni. A lefoglalt teljesítményfokozó készítmény értékét 728 ezer 695 forintban határozták meg a szakértők. Egy fuvarozással foglalkozó bajai cég még 1997-ben vásárolt Németországból öt félpótkocsit. Az eladó darabonként 52 ezer 400 márka értékben állított ki elő- számlákat a pótkocsikról, az ideiglenes behozatali eljárásban e számlák alapján történt a vámkezelés. Az idén februárban a cég kérte a végleges vámkezelést, ekkor azonban a benyújtott és utólag hamisnak bizonyult számlákon feltüntetett összeg 2 ezer 500 euróra zsugorodott. A vámhivatal ismeretlen elkövető ellen csempészet és magánokirat-hamisítás bűncselekményének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. Az elkövetési érték 36 millió 833 ezer 90 forint. Lefoglalás nem történt, a félpótkocsikat birtokban hagyás mellett vette nyilvántartásba a Bajai Vámhivatal. Az egyéb szabálysértési eljárások során a vámosok lefoglaltak még 1 ezer 670 karton cigarettát és 253 liter alkoholos terméket; a szabálytalankodó külföldi állampolgárokra összesen 1 millió 70 ezer forint pénzbírságot szabtak ki. MÉNESI GYÖRGY EDUSC TEJCSOK iZjcsoKm Gazdag 0 Békéscsaba, Ipari utca 3. Orosháza, Gyártelep utca 2 Elcsalták és kirabolták A közelmúltban bántalmaztak és kiraboltak egy középkorú férfit Szarvason. A sértettet egy nő csalta a helyszínre, ahol a társai rátámadtak. Október 28-án az esti órákban Szarvason, az Arany János utcában ismeretlen tettesek bántalmaztak és a földre rántottak egy középkorú férfit. A nadrágjából elvették négyezer forintját. A nyomozás során kiderült, hogy a bűncselekményt megelőzően a férfi egy szórakozóhelyen összeismerkedett egy nővel, aki szexuális ajánlatot tett neki. Ez a nő csalta arra a helyre, ahol kirabolták. A nőt őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatását is elrendelték. A rablást elkövető ismeretlen társai szabadlábon vannak. _____________________« Betörő járt a műhelyben Az okozott kár csaknem 100 ezer forint Szerszámokat és egyéb használati tárgyakat loptak el a napokban egy körösladányi ház melléképületéből. A bűn- cselekménnyel okozott kár csaknem 100 ezer forint. Körösladány — Egy körösladányi lakos jelentette be, hogy november elsején reggel nyolc és este nyolc óra közötti időben ismeretlen tört be a lakása udvarán lévő szerszámos műhelyébe - közölte lapunkkal Komróczki Edina rendőr törzsőrmester, a Szeghalmi Rendőrkapitányság sajtóreferense. Az elkövető különböző szerszámokkal, fűrészekkel és horgászbotokkal távozott a mellék-* épületből. Az elsődleges adatok szerint a lopási kár eléri a 80 ezer forintot. Az ügyben lopás bűntett alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Szeghalmi Rendőrkapitányság. M. B. Bunyó a sörözőben Súlyos sérüléssel zárult a vita Súlyos sérüléssel zárult le egy tettlegességig fajuló nézeteltérés a minap az egyik szeghalmi sörözőben. Szeghalom — November 2-án a Szeghalom- Újtelepen található egyik sörözőből érkezett a bejelentés, hogy némi szóváltást követően B. J. szeghalmi lakos tettleg bántalmazta B. I. békéscsabai lakost - kezdte az eset feltárását Komróczki Edina rendőr törzsőrmester, a Szeghalmi Rendőrkapitányság sajtóreferense. A helyszíni intézkedés során kiderült: a szeghalmi férfi olyan súlyosan bántalmazta békéscsabai „vitapartnerét”, hogy az illető nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. B. J. ellen súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indított eljárást a Szeghalmi Rendőrkapitánysága _____________M. B. Ve sztegetéssel próbálkoztak A közelmúltban egy román és egy osztrák állampolgár próbálta megvesztegetni az Orosházi Határőr Igazgatóság útlevélkezelőit. Az osztrák férfi sajátos magyarázatot adott tettére... Határ mente Nagylakon egy magyar állampolgár 49 karton cigarettát próbált az országba csempészni saját gépkocsijában. A hátulsó ülés mögé rejtett 49 ezer forint értékű füstölnivalót az útlevélkezelő határőr vette észre. Gyulán egy román állampolgár, aki magyar honosságú autóval jelentkezett küépésre, útlevelét 3 ezer forinttal és 10 euróval „kibélelve” nyújtotta át a határőrnek. Meghallgatásakor elmondta: azért próbálta megvesztegetni az útlevélkezelőt, mert a gépkocsi kölcsönadási szerződése nem megfelelő, s emiatt a battonyai határátkelőről már visszafordították. Ügyét a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja, akárcsak azét az osztrák állampolgárét, aki Lökösházán 40 eurót ajánlott fel az útlevélkezelőnek. Ennek az esetnek az az érdekessége, hogy a Dacia nemzetközi gyorsvonatról leszállított, majd másodlagos ellenőrzés alá vont osztrák férfinak rendben voltak az iratai, nem követett el semmilyen szabálytalanságot. Mint mondta, azért próbálkozott a megvesztegetéssel, hogy ne kelljen várakoznia. M. GY. Őszi—téli közlekedés Az őszi—téli közlekedés fokozottan igénybe veszi a járművet és annak vezetőjét, gyakrabban kell számolni a kedvezőtlen út- s látási viszonyokkal — hívja fel a figyelmet a veszélyekre, a teendőkre a Gyulai Rendőrkapitányság. Gyula A megfelelő műszaki állapotú, a téli közlekedésre előkészített járművel a vezető igénybevétele csökkenthető. A Gyulai Rendőr- kapitányság ezért kéri, hogy a vezetők ellenőrizzék járművük gumiabroncsait, világítóberendezéseit, ablaktörlőjét, fűtő- és páramentesítő berendezését. A biztonságos közlekedés érdekében szükség szerint ellenőriztessék a járműveik fékberendezését. A jármű mögött közlekedőkre is gondolva, célszerű fokozott figyelmet fordítani a sárfogó gumilapok meglétére. A sebességet mindig az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően kell megválasztani.-öKutattak az óvodákban Orosháza Két hasonló eset is történt a napokban Orosházán. A Hajnal óvodába ablakbefeszítés módszerével hatolt be valaki, aki végigkutatta a gyermekintézmény valamennyi helyiségét, de nem vitt el semmit. A rongálással okozott kár 110 ezer forint. Egy másik óvodát is meglátogatott valaki. Az Ady utcai gyógypedagógiai óvodába is úgy jutott be a hívatlan vendég, hogy kifeszítette az ablakot. A kutakodás után innen is üres kézzel távozott a betörő. ________________________1*1