Békés Megyei Hírlap, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-14 / 265. szám

6. OLDAL - 2002. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG A magnézium és az élet Fokozza a tanulási képességet, az erőnlétet Talán kevesen tudják, hogy létezik egy ásványi anyag, amely, ha csodákat nem is művel, de fokozza például a tanulási képességet. Ez az ás­ványi anyag a magnézium. A témáról Orosházán, a Justh Zsigmond Városi Könyvtár­ban megtartott előadáson esett szó, amelyet a közel­múltban a Magyar Tudomány Napja alkalmából rendeztek. Orosháza Dr. Kiss A. Sándor professzor, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Magnéziumtársaság elnö­ke, nemzetközi hírű kutató-ve­gyész beszélt a magnéziumról, amely minden sejtben, így az emberi, állati és növényi szervezetben is megtalálható, sem­mivel nem helyettesít­hető ásványi anyag. Előadása a magnézium és az élet összefüggé­seire vüágított rá. — A gyógyászatban, a csontritkulás eseté­ben sajnos a kalcium­pótlás a „sláger”. Nem minden orvos tudja ugyanis, hogy a kalci­um egymagában kevés. Ha egyidejűleg magné­ziumhiány is fennáll a szervezetben, még ri­degebbé, törékenyebbé teszi a csontot. Kívánatos tehát csontrit­kulásnál a magnézium adagolása is. Egy a fontos, hogy a kalcium és a magnézium szervezetbe juttatá­sa között legalább két óra teljen el - fogalmazott a professzor. Dr. Kiss A. Sándor arról is be­szélt, hogy a magnéziumnak fontos szerepe van a terhesség megvédésében, vagyis a spon­tán abortusz gátlásában. Ezért is ajánl számos nőgyógyász a kismamáknak rendszeres mag­néziumfogyasztást. Ismeretes a magnézium erőnlétfokozó hatá­sa is. - Patkányokkal folytatott kísérlet bizonyítja, hogy a jó magnéziumellátottságú patká­Az anyag szerelmese Dr. Kiss A. Sándor 1925-ben szüle­tett Orosházán. A helyi Királyi Állami Mezőgazdasági Középiskolában érettségizett, majd állatorvosi diplo­mát szerzett. A háború után teljesült a vágya: vegyész-analitikus lett. Ta­nársegédként dolgozott a veszprémi egyetemen, később a Borsodi Vegyi Kombináthoz került, ahol a kutatóla­boratórium vezetőjévé nevezték ki. Nyugállományba vonulása után a szegedi JATE-ra kapott meghívást, ahol a magnézium biokémia profesz- szora lett. Ismerősei a magnézium szerelmeseként említik. KOVÁCS ERIKA Tizenegydíjas tűzoltók Nemrégiben a Pándy Kálmán me­gyei kórház önkéntes tűzoltói részt vettek a Balatonfűzfőn ren­dezett országos Flórián Preff Ku­pán. A női, a férfi és a vegyes csa­pat három versenyszámban, kis­motorszerelésben, osztottsugár- szerelésben és stafétafutásban in­dult. A parancsnok tisztét Cseke | Mihály töltötte be, a csapattagok: Bodonyi Katalin, László Julianna, Jó és rossz bánásmód A gyermekbántalmazás és következményei 2. aknái veszélyeztetettebbek a dohányos nők. Az ő tüdejük ugyanis általában kisebb a férfiakénál. Ha egy nő ugyan­annyit dohányzik, mint a fér­fi, tüdejében a káros anyagok nagyobb koncentrációt érnek el. Nagyobb a kockázata ná­luk a légúti betegségeknek és asztmának is. Szójaolajat a szívre Aki bajlódik a koleszterin­szintjével, egészítse ki étrend­jét szójaolajjal. A fehérje- és zsírtartalmú szójabab tartó­san csökkenti a koleszterin­szintet és így a szívinfarktus kockázatát. Kutatók kimutat­ták Ázsiában az összefüggést a rendszeresen fogyasztott szója és a lakosok ritkább szív- és vérkeringési betegsé­gei között. Kétszer annyian szenvednek Európában és Amerikában szív- és vérkerin­gési betegségekben, mint Ázsiában. Fejfájás ételtől Meglepően gyakran okoznak fejfájást élelmiszerek. Egy vizsgálat során kiderült, hogy a fiataloknak több mint a fele sokkal jobban lett, miután táplálkozásukat átállították. A fájdalmak gyakori kiváltói hormonálisán ható anyagok a sajtokban, dióban, csokoládé­ban, búzában, sertéshúsban, vörösborban. Elvonás árammal Drog- és alkoholelvonáskor kínzó fájdalom lép fel, amely gyakran a terápia megszakítá­sához vezet. Ezek a fájdalmak az agy elektromos sümulálá- sával ellenőrizhetők. Orosz kutatók sikereket értek el a módszerrel, amelynél elektró­dokat helyeznek kívülről a fej­bőrre, és enyhe árammal bizo­nyos agyi régiókat ingereltek. Diéta helyett sport Sok fogyni szándékozó férfi kísérletezik az evés korlátozá­sával. Mivel azonban ritkán tartják be a diétát, a leadott kilókat újra felszedik. Jobb módszer a rendszeres sport! Napi egyórás sportolással, 12 hét alatt átlagosan nyolc kilo­grammot lehet leadni. Hűtés védi az agyat Az amerikai Alabama Egye­tem orvosai hűtik az olyan be­teg újszülötteket, akik a szü­lésnél oxigénhiányt szenved­tek. A testhőmérséklet csök­kentése az orvosok szerint megakadályozza az agysejtek pusztulását. Hasonló eljárást már sikeresen alkalmaztak agyvérzéses betegeknél is. Vörösbor herpeszre A vörösborban található resveratrol nevű anyag meg­akadályozza a herpeszvíras kitörését - állítja egy rootstowni orvos. Az anyag megakadályozza a vírus örök­lési anyagának képződését, és így a vírus szaporodását. Ám nem elegendő a vörösbor kor- tyolgatása, tanácsos a nedűvel bekenni a bőrt is. Félrelépő nők Ciklusuk bizonyos napjain még a leghűségesebb nők is vágyat érezhetnek arra, hogy félrelépjenek. A nemi ösztö­nök olykor olyan erővel tör­nek a felszínre, hogy egyes nők vágyai peteéréskor szinte megállíthatatianok. Míg az asszony változatlanul állandó partnerét tekinti kellően meg­bízható társnak és gyermekei számára a megfelelő, gondos­kodó apának, testi vágyai egy tökéletes, egészséges géneket hordozó „hím” karjaiba so­dorhatják. Fáradtnak érzi magát elegen­dő időtartamú alvás után is? □Igen GNem El-, vagy átalvási nehézségei vannak? Gleen ONem Az utóbbi időben jelentősen gyarapodott a testsúlya? □Igen GNem A korábbiakhoz képest több alkoholt ill. cigarettát fogyaszt? Dicsen GNem Szenved-e szapora szívdobo­gástól, légszomjtól, vagy foko­zott verítékezéstől? □Igen GNem Gyakran kínozza migrén, vagy egyéb jellegű fejfájás? □Igen GNem Többször érzi magát rendkívül levertnek? Digen ONem Az utóbbi időben gyakoribbá vált az allergiás tünetek, meg­hűlés, nátha, vagy egyéb infek­ció előfordulása? D(gen DNem Gyakrabban veszíti el beszél­getés vagy gondolkodás közben Az utóbbi időben a korábbi­hoz képest agresszívebbé váltak a szóbeli megnyilvánulásai illet­ve reakciói? □igen DNem Kerüli a találkozást a régi bará­A kritikára érzékenyebben re­agál, mint korábban? □igen GNem Nehezen kapcsolódik ki estén­két, hétvégéken, vagy a szabad- ságaaiatt? Digen ^ Kerüli a korábban örömmel végzett elfoglaltságokat? □igen GNem Attól fél, hogy elveszíti az ön- kontrollját, noha ez eddig soha nem fordult elő? aigen ONem Minden élőlénynek vannak szükségletei, és a fejlett társa­dalmakban ezeknek a szük­ségleteknek a teljesülését tör­vényben deklarált jogok biz­tosítják. A gyermekek jogai­ról szóló ENSZ-egyezmény- hez hazánk is csatlakozott, és az Alkotmányon kívül több törvény is megfogalmazza a gyermekek jogait. A gyermekbántalmazás lényege a gyermekkel szembeni bármine­mű rossz bánásmód egy szűk kö­zösségen (családon) belül, amelynek szerepe éppen a gyer­mek védelme lenne. Mit értünk jó vagy rossz bánásmódon? Azt, hogy a gyermek szükségletei mi­lyen mértékben teljesülnek. A jogok érvényesítése a szülő kötelessége, a bántalmazó szülő­re pedig éppen az a jellemző, hogy nem veszi figyelembe gyer­meke jogait, nem elégíti ki szük­ségleteit. A számonkérés, a kont­roll pedig rosszul, vagy egyálta­lán nem működik. A jogok között az első helyen szerepel az alapvető szükségletek nyok 20 százalékkal hosszabb ideig úsztak, mint a magnézi­umhiányos tápon tartott testvé­reik. Meg kell jegyezni, hogy a patkányok jó úszók. A sporttel­jesítmény fokozására a sporto­lóknak is ajánlott a magnézium­utánpótlás, ami természetes anyag, vagyis nem minősül dop­pingszernek. Nagyon kevesen tudják, hogy a magnézium a ta­nulási képességet is fokozza. Ezt magyar kutatók bizonyítot­ták be. A tanulási képesség ja­vulása azonban csak rendszeres magnéziumfogyasztás esetén áll fenn, ha a pótlást megszakít­juk, 1 év múlva csökken a me­morizálási képesség. A magnézium pótlására alkal­mas a pezsgőtabletta, de az orvos által felírattatható és 90 százalé­kos tb-támogatást élvező citrom­savas magnézium is, a magnézi- um-citrát. Magnézium-túladago­lás nem lehetséges, tehát, ha vala­ki több pezsgőtablettát iszik meg vagy tablettát szed be. A felesleg, ugyanúgy, mint a C-vitamin, a vi­zelettel távozik. Ebből kiindulva, a vesebetegeknek nem kívánatos a magnézium szedése. A magné­zium az immunrendszert is erősí­ti, rendszeres szedése esetén bi­zonyos betegségekkel szemben ellenállóbbá válik a szervezet - ismertette dr. Kiss A. Sándor. Juhos Beatrix, Janis Veronika, Sza­bó Melinda, Tóth Zoltánná, Leiszt Erika, Focht Anita, Patkás István, Szabó Zoltán, Málik János, Mátyá­si Attila, Sándor János, Festő György, Erdei István és Pribék Já­nos. A három csapat összesen 11 díjat hozott el: tizet az első és a második helyezésekért, s elnyer­ték a legjobb eredményt elért női csapatnak járó különdíjat is. (6) biztosítása, vagyis a táplálkozás­hoz, az egészséghez, a gyermek életkorának megfelelő különleges biztonsághoz, és a különböző ár­talmak elleni védelemhez való jog. Magyarországon ma 150 ezer gyermek éhezik. A testi vagy lel­ki sérülést okozó bántalmazások az egészséghez való jog durva megsértését jelentik, de még az ilyen módon beteggé tett gyere­kek számát sem ismerjük, a té­ma „tabu”. A szülői hanyagság miatt sok gyerek kerül veszély- helyzetbe, amivel szemben gyakran a szakemberek is tehe­tetlenek vagy közömbösek. A fi­zikai és lelki bántalmazások, durva büntetések, mint nevelési módszerek, az emberre jellemző speciális szükséglettől, a szere­tettől, tisztelettől és megbecsü­léstől fosztják meg a gyereket. A szó nemes értelmében vett emberré válás záloga a gyermek fejlődéséhez fontos feltételek biz­tosítása. A bántalmazott gyerek is ember lesz, de képességeinek megfelelő emberi értékeit nem tudja kibontakoztatni. ___ PR. KOVÁCS ÁGNES, GYERMEKORVOS Se gítség lehet Ha a kérdések többségére igennel válaszolt, akkor ön komoly stressznek van kitéve! A súlyosabb lelki zavarok kialakulásának el­kerülésében segít az orbáncfükivonatot tartalmazó gyógyszer. Tisz­tán gyógynövényből áll, oldja a feszültséget, anélkül, hogy hozzá­szokást okozna. Célzott immunterápia emlőrák ellen Az utóbbi évek emlőrákkal kapcsolatos - kutatásainak egyik legjelentősebb fel­fedezése, hogy a tumor kialakulásáért felelős fehérjék közül az egyik moleku­la rendkívüli mértékben felszaporodik a daganatsejt felszínén. Ez a felismerés óriási mértékben javítja egyes betegek életkilátásait, mert azoknál, akiknél kimutatható ennek az úgynevezett HER2 pozitív molekulának a jelenléte, már Magyarországon is alkalmazható egy igen hatékony, célzott HER2 ellenes kezelés. Minden hetedik nő megtapasztalja, hogy mit jelent ez a betegség. Évente közel ötezer új emlőrákos esetet fedeznek fel - mondta dr. Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájának on­kológusa.- Mi történik azzal, akinél diagnosztizálják a mellrákot?- Tisztáznunk kell, hogy csak az emlőben van-e daganat, vagy már áttétek is kialakul­tak. Ezeket az információkat különféle kép­alkotó vizsgála­tokkal kaphatjuk meg. A kezelés megtervezésénél igen fontos a szö­vettani lelet is. Az optimális kezelés­ről egy csapat, az onkoteam dönt. Tagja a klinikai onkológus, a su­gárterápiás szak­ember, a radioló­gus patológus és nagyon jó, ha je­len van egy pszi­chológus vagy egy pszichiáter is, hi­szen nehéz pilla­nat az, amikor a beteg megtudja, hogy emlőrákja van.- A legújabb fel­ismerések közé tartozik, hogy nem minden em­lőrák ugyanaz a betegség. Hogyan kell ezt érteni?- Emlődaganat és emlődaganat között meghatáro­zó különbség le­het a tumor bioló­giai viselkedése következtében. Az utóbbi idők egyik legjelentősebb vívmánya az úgynevezett HER2 receptor felfedezése és működési me­chanizmusának feltárása. Ez a daganatsejt osztódásában játszik nagyon fontos szerepet. Amikor fokozottan van jelen a daganatban, úgynevezett HER2 pozitív emlőrákkal állunk szemben. Ezek az emlődaganatok agresszí- vabbak, korábban adnak áttétet, mint az úgynevezett HER2 negatív daganatok. Ezekből a felismerésekből kiindulva nem­Szövettani képek különböző típusú rosszindulatú emlődaganatokból. A környező szövetekre még nem áterjedő (1. kép) és a környezetére ráterjedő (2. és 3. kép). Bem minden emlőrák ugyanaz a betegség régiben született meg a daganatellenes sze­reknek egy teljesen új generációja, amely ké­pes a HER2 receptort hatástalanítani. így a da­ganatsejt nem képes tovább osztódni, vagyis a daganat agresszi­vitása lényegesen mérséklődik.- Minden emlő­rákos betegnél ki­mutatható a HER2 pozitív molekula?- Szerencsére vi­szonylag kevés nőt érint, a daganatok mintegy 20 száza­lékában lehet en­nek az agresszív receptornak a je­lenlétét bizonyíta­ni. Az onkológiai osztályokkal együtt­működő patológiák ma már ország­szerte arra törek­szenek, hogy vala­mennyi emlőrákos betegnél feltárják: van-e HER2 pozitív receptor-érintettsé­gük, azért is, mert már lehetőség nyí­lik egy célzott terá­piára, amely telje­sen más hatás- mechanizmuson alapuló módszer, mint az eddig is al­kalmazott citosztatikus vagy hormonkezelés, és valóban célzott, egyénre szabott te­rápiát tesz lehető­vé. Ráadásul lénye­gesen kevesebb a mellékhatása. Egy betegünk például, aki májáttéteire ko­rábban már több­fajta kemoterápiás kezelést is kapott, HERA Magyar egészségügyi centrumok is részt vesznek a világ eddigi legnagyobb emlőrák­vizsgálatában, a HERA vizsgálatban. 40 ország 600 kórházában most arra keresik a választ, hogy a korai szakaszban kimutatott emlőrákos megbetegedések esetében is növeli-e a gyógyulási esélyt az újfajta - az anti-HER2 mechanizmus alapján ható - daganatellenes gyógyszer. Az áttétes, előrehaladott emlőrák kezelésére tavaly - a világ több országához hasonlóan - hazánkban is regisztrálták ezt az újfajta eljárást, amellyel az ilyen típusú megbetegedésben szenvedőknél a túlélést bizonyítottan mintegy 40 százalékkal sikerült növelni. A HERA vizsgálatot a szakemberek körében komoly várakozás előzi meg, hiszen az emlő- műtéten átesett, látszólag gyógyult nők mintegy felénél a daganat később kiújul. Azt remélik, hogy bebizonyosodik: a célzott HER2 ellenes terápiával az emlődaganatok későbbi kiújulásának ez a magas aránya is jelentős mértékben csökkenthető lesz. az új gyógymóddal közel két éve nagyon jó általános állapotban van, dolgozik. Stressz! Tesztelje önmagát! Az alábbi kérdések megválaszolása közben gondoljon arra is, hogy mennyi ideje igaz önre egy-egy állítás!

Next

/
Thumbnails
Contents