Békés Megyei Hírlap, 2002. október (57. évfolyam, 229-242. szám)
2002-10-09 / 236. szám
6. OLDAL - 2002. OKTÓBER 9., SZERDA MEGYEI KORKÉP Torzsalkodások helyett együttműködés Civil szervezet alakult a megye fejlődési esélyéért Újabb civil szervezet született: a nyáron megalakult Gyulán az Összefogás Békés Megyéért Egyesület, melynek elnökévé dr. Kovács Józsefet (képünkön), a Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgató főorvosát választották. Tagjaik megyénk számos településén élnek, vallják, hogy a pártok civakodása helyett van más út is, ez pedig a fejlődés esélye. A helyhatósági választásra megyei listát állítottak, a 10 ezer lakos alatti településeknél a listavezető Völgyi Sándor, Kétsoprony polgármestere, míg az e fölötti lélekszámúaknál dr. Kovács József. Az új igazgató oktatási elvei Az iskolának legyen önálló arculata, az teszi vonzóvá Békés megye- Ez év nyarán született a gondolat, hogy egy megyei civil szervezetet kellene létrehozni annak mintájára is, hogy különböző településeken nagyon sok civil szervezet alakult - nyilatkozta dr. Kovács József, a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgató főorvosa. — Több helyütt, így Gyulán is viselik az összefogás nevet. Olyan civil szervezet azonban nem volt, amely megyei összefogásra szólította volna azokat, akik valamelyest a politikától már eltávolodtak. Amikor az egyesület megalapítására gondoltunk, érdekes módon a nagyobb intézmények vezetői, illetve kistelepülési polgármesterek jelentkeztek először, akik úgy érezték, ők a megye meghatározó részei, jöjjön létre a civil szervezet. Az Összefogás Békés Megyéért Egyesületet azóta a bíróság is bejegyezte. Úgy gondoltuk, el kellene indulni a választásokon, többen akarták a jelölést helyi képviselőként is a megye különböző területein, s voltak, akik az egyesület támogatását kérték rendszerességgel tartunk összejöveteleket. Az egyesület célja a helyi közösségek fejlesztése, a nemzet hagyományos értékeinek, az európai kulturális örökség iránt elkötelezett, fogékony és tenni akaró állampolgárok, egyesületek együttműködésének a támogatása. Elképzelésünk az erkölcs, a kultúra, a szolidaritás, az egyének boldogulásának képviselete és terCivil lelkiismerettel-Az egyesületet 15-en alapítottuk meg, most már 25-en vagyunk, s vannak pártoló tagjaink. Nem a tagság számának kiszélesítésére gondoltunk, a választások eredményétől függetlenül hosszú távra terveztük az egyesület működését. A nagyobb településeket kell, hogy érdekelje a kistelepülések sorsa. Nem is civil kontrollt, hanem inkább civil lelkiismeretet szeretnénk gyakorolni. Elképzelésünk az erkölcs, a kultúra, a szolidaritás, az egyének boldogulásának képviselete és terjesztése a jogállamiság, a szociális piacgazdaság és a magyar polgári demokrácia erősítése érdekében. Továbbá Békés megye hagyományainak ápolása és a polgárság jövőjéért munkálkodás is célunk. Nem is a politika felett, hanem a civakodások, torzsalkodások helyett és fölött - mondta dr. Kovács József. Heti jesztése a jogállamiság, a szociális piacgazdaság és a magyar polgári demokrácia erősítése érdekében. Továbbá Békés megye hagyományainak ápolása és a polgárság jövőjéért munkálkodás is célunk.- Civil szervezetek a választások előtt pártok holdudvarába is kerültek, ez az egyesület hová húz?- Sehová. Ennek az is a magyarázata, hogy az egyesületben politikai és világnézeti hovatartozás nélkül minden jelentkezőt befogadtunk, balról, középről és jobbról egyaránt. Hogy elnökként rám esett a választás, azzal magyarázható, hogy megyei kórházként intenzív kapcsolatban állunk Békés megye lakóival. Semmiképpen nem tudjuk elfogadni, hogy politikai akarat mentén a megye érdeke sérüljön. Számunkra fontosak az utak, például rendbehozták a dobozi összekötőutat a települések megelégedésére, így az már nem rázza ki a betegből a betegséget. Az árvízkérdés is elevenen érinti a lakosságot, fontos a töltések állapota, a békés, nyugodt környezetben végzett mindennapi munka. Számomra a kórházunk fejlődése a legfontosabb, hiszen ezt az intézményt vezetem, de fontos, hogy a másik három kórház is jól felszerelt legyen.- Az Európai Unióban regionális a szemlélet, az egyesület pedig megyében gondolkodik. — Megfogalmazódott már nálunk: ha a közigazgatás változik is, de a megyehatárok, a megyei jelleg azért nem számolódik fel a régióban azonnal. Friss példa, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egyes kísérleteiben megyei modelleket szeretne létrehozni, így a betegforgalom mérésében. SZŐKE MARGIT Mezőberény önkormányzata júliusi ülésén döntött az Orlay Petries Soma Általános Iskola igazgatójának személyéről. Az állásra hárman nyújtották be pályázatukat, a testület öt évre Öreg Istvánt (képünkön) bízta meg az igazgatói teendők ellátásával. Mezőberény A képviselő-testület tagjai közül a többség, titkos szavazással, Öreg Istvánnak szavazott bizalmat, aki ezt megelőzően nyolc esztendeig a tarhosi általános iskola igazgatója volt.- A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán matematika-kémia szakon végeztem, Tarhoson kezdtem tanári pályafutásomat, ahol az utóbbi nyolc évben az iskola igazgatója voltam - kezdi Öreg István, aki a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi karán pedagógiai, majd ugyanott a Pszichológiai Intézetben közoktatásvezető szakos tanári diplomát szerzett.- Mi vezérelte a pályázat benyújtására?- Az új feladatok, új kihívások, új lehetőségek végtelen nagy motivációt adtak, a kihívások serkentik az emberben a tenni akarást, az elvárásoknak való megfelelést.- Korábban mennyire ismerte mostani iskoláját, munkahelyét?- Amennyire a sajtóból lehet tájékozódni egy térségi, egy közeli település iskolájáról... A pályázat készítése során, az Orlay pedagógiai programját tanulmányozva jól megismertem az iskolát.- Mit talált új intézményében?- Nagyon sok különbség és nagyon sok azonosság fogadott a korábbihoz képest. Tarhoson egy 120 fős tanintézményben tizenhárom tagú tanári testülettel dolgoztam együtt. Berényben az iskolának hatszáz kisdiákja van, a tanári kar ötven tagú. Mindegyik iskolában szinte száz százalékos volt a szaktanári ellátottság. Tarhoson minden egy helyen volt, Berényben az iskola öt helyen működik, ez utóbbi helyen A város életében jelentős a szerepe Egy város életében fontos szerepe van egy oktatási intézménynek, ha jól működik, ha elismeréssel szólnak róla, ha tanulói megállják helyüket az életben, ha jók ezek az eredmények, akkor az említettek alapján hírnevet szerez. Azt szeretném, hogy a felsoroltak mindegyike külön-külön és együtt igaz legyen - vallja Öreg István. van olyan tagiskola, ahol a legutóbbi harminc-negyven évben nem sok változott: még ma is széntüzeléses kályhával fűtenek. Egyébként remek kollektívába érkeztem, úgy éreztem, mintha mindig együtt dolgoztunk volna. Igaz, hogy kinevezésem szeptember elsejétől szólt, de augusztusban már dolgoztam, készültünk az új tanévre. Jó érzés volt, hogy a nyári szünet alatt kollégáim bejöttek az iskolába, s a tanévre már közösen készültünk.- Helyetteseit maga választotta?- Igen. Az egyik helyettesem Kmetykó Istvánné, a korábbi igazgatóhelyettes, a másik Babinszki Szilárdné, az egyik pályázó volt, akinek pályázatát nagyra értékeltem, s alkalmasnak ítéltem a feladatra. Végleges döntésem előtt kikértem a tantestület tagjainak véleményét is.- Milyen célokat tűzött a tanári kar, a gyerekek, s nem utolsósorban önmaga elé?- Legfontosabbnak - jó értelemben véve - a csapatépítést tekintem, elkötelezettséggel a pálya, a szakma, a hivatás, a nevelő munka mellett, s mindezt a gyerekek érdekében. Kollégáimtól azt várom, hogy alapvető feladatuknak, a rájuk bízott gyerekek nevelésének, oktatásának maximálisan eleget tegyenek. Az alapvető pedagógiai feladatok teljesítése mellett tantárgyaiknak korszerű ismeretanyagát a tantervi és szakmai követelményrendszer figyelembe vételével, megfelelő módszerek alkalmazásával a lehető legjobban tanítsanak. A gyerekektől képességeiknek megfelelő tanulást kérek. S amit mindenkitől elvárok, az a rend, a fegyelem, az egymás iránti tisztelet, megbecsülés erősítése mind a munkában, mind a tanulásban. Fontosnak tekintem: az iskolának legyen önálló arculata, mivel ez teszi vonzóvá. _____________________________________________(SZEKEREI} Si kerszakmák a kereskedelemben és a vendéglátásban! ABC eladó Kereskedő boltvezető Vendéglátóüzlet-vezető Gyorsétkeztetési eladó képzés indul: GYULÁN október 14-én BÉKÉSEN november 19-én BÉKÉSCSABÁN október 24-én BÉKÉSCSABÁN Virágkötő Pék (munkanélkülieknek ingyenes) Falusi vendéglátó Ingatlanközvetítő (értékbecslő) Mixer (Barman) Sztároktató: Laisz András Lakberendező Becsüs (ékszer, műtárgy szakirány) EMELI SZINTŰ SZAKKÉPESÍTÉS: kereskedelmi, vendéglátó menedzser október 30-án. KISOSZ-oktatás több mint 10 éve az élen! Kedvező finanszírozás, jelentkezzen most! Képzési támogatásokról és más fontos tudnivalókról felvilágosítás a KISOSZ-nál, Békéscsaba, Dr, Becsey 0, u. 4/1, Tel.: (66) 325-997,327-193,451-741,06 (30) 9354-371. E mail: bmkisosz@bekes.hungary.net október 30-án október 28-án október 28-án október 14-én november 11-én október 29-én október 29-én Ki volt Jézus? A Bibliaiskolák Közössége Ki volt Jézus? címmel életének té- nyeiről és az általa vallott, tanított eszmékről rendez előadássorozatot Gyulán, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban. Az első előadás október 9- én 18 órakor kezdődik, s kéthetente, szerdánként tartják 18 órától Soós Attila és Farkas Ernő bibliaoktatók. Október 23-án, december végén és január elején nem lesznek előadások, az utol- sót április 23-án tartják._____<ö> Ős zülő napok A békési Hajnal István Idősek Otthonában az utóbbi évtizedben minden esztendőben, az idősek hónapja programjához csatlakozva megrendezik az Őszülő napok rendezvénysorozatot. Az idei programsorozat október elsején, az idősek világnapján kezdődött, s a hónap végéig tart. Az otthon lakóit Molnámé Pocsai Katalin igazgató köszöntötte, szólt a hátuk mögött hagyott dolgos évtizedekről, majd megnyitotta Batizi Veronika festőművész kiállítását. Ugyancsak kiállítás nyílt a békéscsabai Vandháü úti Általános Iskola diákjainak tűzzománc képeiből. Nagy sikert aratott az intézmény aulájában rendezett madárkiállítás is. A megnyitón a helyi Szegedi Kis István Református Gimnázium énekkara adott műsort. A rendezvénysorozat keretében az otthon lakóinak tréfás vetélkedőt rendeztek, a város óvodásai adtak műsort, Hégely László vezetésével a Körös citeraze- nakar is fellépett. Október tizedikén a békési otthon lakói a békéscsabai Életfa Nyugdíjasházba látogatnak. A programban lesz szüreti mulatság, kirándulás, szellemi vetélkedő, sakk- és kártyaverseny, a pavilonok között lecsófőző vereseny, majd a zárónapon, az ünnepi vacsoraesten Lovas Lajos és Mente Lajos nótaénekes szórakoztatja az otthon lakóit. (Z) A Henkel Konszern a világ egyik vezető cége. Hazai leányvállalata, a Henkel Magyarország Kft. a legmodernebb higiéniai és tisztasági termékeket gyártja és értékesíti. Innovatív és sikerorientált csapatunkat a felelős környezetvédelmi gondolkodás, a minőség fémjelzi. Tervezze Ön is jövőjét a Henkellel! Gvárunk az alábbi munkatársak felvételét tervezi: üzemviteli gyakorlattal rendelkező, felsőfokú végzettségű GÉPÉSZ több műszakos munkarendbe vegyipari szakközépiskolát, illetve szakmunkásképző iskolát végzett in* VEGYIPARI SZAKMUNKÁS több műszakos munkarendbe szakmunkás végzettségű ín* lakatos, gépszerelő, VILLANYSZERELŐ Elvárásaink: komplex, feladat- és önálló problémamegoldó készség, dinamikus, kreatív munkavégzés, nyelvtudás előnyt jelent. Ajánlatunk:- képzettségének és képességeinek megfelelő bérezés- jó munkahelyi légkör- nemzetközi konszern nyújtotta háttér Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, várjuk fényképes önéletrajzát a következő címre: Henkel Magyarország Kft. Körösladányi Gyára, 5516 Körösladány, Vásártér 2. *102536*